Pető János Mezőkövesden született, öten voltak testvérek. Cipészmester édesapja is tehetségesen rajzolt, és a gyermek Pető János is sokat és jól rajzolt. Apjával együtt járt Dala József szakkörébe. Itt is hamar fény derült tehetségére, és a mester a budapesti Művészeti Gimnáziumba küldte tanulni. Az édesanya hímzéssel, varrással egészítette ki a családi kasszát. A középiskola után a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult tovább (1959 és 1964 között), először festő, majd grafikus szakon. Mesterei Ék Sándor, Fónyi Géza és Raszler Károly voltak.
Végzés után Mezőkövesdre költözött vissza, ahol öt évig tanított. Nyaranta a kecskeméti művésztelepen litográfiával foglalkozott. 1967-től 1970-ig Derkovits Gyula-ösztöndíjas volt. 1969-ben Miskolcra költözött, a Szinyei Merse Pál utcában lévő művésztelepre. Addig szinte kizárólagosan grafikával foglalkozott, Miskolcon festeni is elkezdett. 1987-ben szülővárosa hazahívta, Mezőkövesden egy parasztházat újítottak fel számára, ami helyt adott állandó kiállításának is. Évekig szervezett a kárpátaljai alkotóknak művésztelepet. Számos külföldi művésztelepen vett részt: Bulgáriában, Romániában, Szlovákiában, Lengyelországban és Oroszországban.
Mintegy ötven egyéni kiállítása volt országszerte, de külföldön is számos alkalommal szerepeltek alkotásai. 1971-ben például Picassóval, Chagall-lal, Kokoschkával állított ki közösen Lipcsében. Festményei visszafogott színvilágúak, általában barnás tónusúak. Festészeti és grafikai munkásságára a szürrealisztikus, a mindig jelenlévő finom hangulat jellemző. Verseket is írt, két kötete jelent meg, a hagyatékából akár összeállítható egy harmadik is. Verseit gyakran mondta el barátainak, sokukat megzenésítette, ezeket saját gitárjátékával kísérve adta elő.
A Miskolci Téli Tárlat, a miskolci Országos grafikai biennále, a Szegedi nyári tárlat, a Salgótarjáni tavaszi tárlat és a Debreceni nyári tárlat állandó résztvevője volt
Miskolci művészek. II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, Miskolc, 1997.
Képzőművészek, iparművészek, fotóművészek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Szerk.: dr. Dobrik István. Statisztikai Kiadó, Miskolc, 1987. ISBN 963-340-829-6