Pesti srácok

Az 1956-os pesti srác emlékműve a Corvin közben (Győrfi Lajos, 1996)[1]

A pesti srácok az 1956-os forradalom mellett fegyvert fogó budapesti felkelők között nagy számban harcoló tizenéves fiúk és lányok közismert elnevezése. A pesti srácok alakja a forradalom egyik közkedvelt jelképévé vált.

Az október 24-én Budapestre bevonuló orosz tankok ellen összességében néhány ezer felkelő vette fel a fegyveres harcot. Többségük munkásfiatal, kisebb részük diák, köztük sok tizenéves fiú. Ők voltak a már sokszor levertnek hitt felkelést minden túlerő és észszerűség ellenére tovább folytató és győzelemre vivő „pesti srácok".[2]

A korai Kádár-korszak terminológiájában a pesti srác kifejezés egyenlő volt a huligánnal.

1956 fiatal nemzedéke, amely már a kommunista diktatúrában szocializálódott, sok visszaemlékezés szerint szívesebben fogott fegyvert, mint az idősebbek. Maléter hozzátette, hogy gyerekek kezében is látott fegyvert. Ők nem kaptak katonai kiképzést, ez veszélyes, fegyverezzük le őket. Azt mondtam, hogy a corvinisták több mint nyolcvan százaléka húsz éven aluli. Ezek a gyerekek harcolták ki a forradalom győzelmét, a nemzet hőseivé váltak, e gyerekeknek a kezéből nem vesszük ki a fegyvert” – emlékezik a Corvin köz főparancsnoka, Pongrátz Gergely.[3]

A Corvin köziek

A legtöbb[forrás?] pesti srác a lakosságának erős nemzeti érzelméről már akkor is régóta híres Ferencvárosban harcolt, a Corvin közben, illetve a kerület többi ellenállócsoportjában. A Corvin-közben a szovjet 33. gépesített gárdahadosztályra mértek vereséget, 17 tankjukat lőtték ki egyetlen nap alatt. A Ferencvárosban öt nagy csoport alakult: a Hámán Kató (ma Haller) utcai, a Ferenc körúti, a Tűzoltó utcai, a Berzenczey utcai–Ferenc téri, valamint a Tompa–Ráday utcai csoport. De „citadellává” vált a kerület több különálló épülettömbje is.

Dr. Pestessy József orvos így emlékszik a Corvin köz srácaira: „A Molotov-koktéltól sérült gyerekek gyakran tenyerükön égési sebekkel kerültek be a Kilián laktanya pincéjében működő segélyhelyre. A betegellátás után a pesti srácok nem várták meg a teljes gyógyulást, újra részt vettek az utcai harcokban azzal, hogy »Tudunk már ezzel hajítani…«”

A művészetben

Az 1956-os forradalmat és tanulságait alkotásaik témájává tevő művészek egyik kedvelt témája a pesti srác.

  • Szentkúti Ferenc „Hősköltemény egy pesti srácról” címmel írt verset.
Te napköziben nevelkedett apró kamasz,
Te, akinek élete mindössze
vagy tizenöt sivár tavasz,
Te, kibe már az ABC-vel tömték az ideológiát
A szovjet tankok vad tüzében
zengted a szabadság dalát.
Tankok acél záporában
Nem remegett gyenge kezed …
Bátran markoltad meg a géppisztolyt
És szórtad rájuk a tüzet.
Kicsiny szíved tán összerezzent,
de lábad bátran szaladt.
Kezedből nyugodt, biztos ívben
repült a benzines palack.
  • Szőcs Géza versében az Üllői út gyermekharcosait A Pál utcai fiúk című Molnár Ferenc-regény hőseivel állítja párhuzamba.
  • Az „56-os Pesti srác” emlékműve, amelyet Győrfi Lajos készített 1996-ban, a Corvin mozi bejárata mellett áll.
Király Gábor versének címe: Pesti srácok (részlet):

...tilos megemlékezni arról,
mi nagyot tett, s mi ügyért,
mert őt becsapták,
azt hitte, játék,
amitől csak gonoszságból
tiltották őt el anyáék,
lenézően paskolva a vállát,
pedig a szomszéd srác kezében is
de jól áll a kézigránát.

Vicc

A „Pesti srác”-okhoz fűződő klasszikus magyar vicc, hogy: „Miért támadnak a szovjetek mindig hajnalban? Mert a gyerekek akkor még alszanak”.

Másik három, pesti srácoktól származó vicces találós kérdés Pongrátz Ödöntől:

  • Mikor jött el leghamarabb a Mikulás Pestre? 1956. október 23-án, mert Sztálinnak már akkor kitették a csizmáját. (A Sztálin-szobor ledöntése után sokáig csak a csizmái maradtak meg...)
  • Mit jelent a Rákosi-korszak címere? Magyarok! Addig ütünk benneteket, amíg oda nem adjátok a gabonát a Szovjetuniónak!
  • Mikor volt a legsportosabb Pest? 1956-ban, amikor minden sarkon állt egy „puskás öcsi”…

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

  1. Neszták Béla: Az 56-os pesti srác emlékműve. Köztérkép, 2009. február 20. [2016. március 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 20.)
  2. Az 1956-os magyar forradalom. Reform - Felkelés - Szabadságharc - Megtorlás. Történelmi olvasókönyv középiskolásoknak. Tankönyvkiadó, Budapest, 1991
  3. Stefka István: ’56 arcai – a Pongrátz testvérek: A Pesti srácok az életüket adták a hazáért. Magyar Nemzet Online, 2003. július 4. [2016. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 20.)

Források

Fájl:Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Pesti srácok témában.

További információk

Read other articles:

Abdolkarim SoroushNama asal عبدالكريم سروشLahirHossein Haj Faraj Dabbagh16 Desember 1945 (umur 78)Tehran, IranEraFilsafat abad ke-21KawasanFilsafat Barat Filsafat IslamAliranIrfan, Islam, Intelektualisme relijius, sastra PersiaMinat utamaFilsafat agamaFilsafat sosialFilsafat politik Dipengaruhi Karl Popper, Jalal ad-Din Muhammad Balkhi-Rumi Abdolkarim Soroush (عبدالكريم سروش (listenⓘ) pengucapan Persia: [æbdolkæriːm soruːʃ]; nama lahir Hos...

 

عبد المحسن بن عبد العزيز آل سعود وزير الداخلية في المنصب22 ديسمبر 1960 – 12 سبتمبر 1961 العاهل الملك سعود مساعد بن عبد الرحمن بن فيصل آل سعود فيصل بن تركي الأول بن عبد العزيز آل سعود أمير المدينة المنورة في المنصب1965 – 1985 العاهل الملك فيصل والملك خالد والملك فهد محمد بن عبد العزيز...

 

Ellen Wilson Ibu Negara Amerika SerikatMasa jabatan4 Maret 1913 – 6 Agustus 1914 PendahuluHelen Herron TaftPenggantiEdith WilsonIbu Negara New JerseyMasa jabatan17 Januari 1911 – 1 Maret 1913GubernurWoodrow Wilson PendahuluCharlotte FortPenggantiMabel Fielder (sementara) Informasi pribadiLahir(1860-05-15)15 Mei 1860Savannah, Georgia, Amerika SerikatMeninggal6 Agustus 1914(1914-08-06) (umur 54)Gedung Putih, Washington, D.C., Amerika SerikatKebangsaan Amerika Ser...

County in Michigan, United States County in MichiganIosco CountyCountyTawas Point Light SealLocation within the U.S. state of MichiganMichigan's location within the U.S.Coordinates: 44°17′N 83°20′W / 44.28°N 83.34°W / 44.28; -83.34Country United StatesState MichiganFounded1840 (as Kanotin)1857 organized[1]SeatTawas CityLargest cityEast TawasArea • Total1,890 sq mi (4,900 km2) • Land549 sq mi (1,...

 

French recording artist; singer (1911–2003) This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (March 2013) (Learn how and when to remove this template message) You can help expand this article with text translated from the corresponding article in French. (December 2012) Click [show] for important translation instructions. View a machine-translated versio...

 

Odoardo Tabacchi, monumento ad Arnaldo da Brescia nell'omonima piazza a Brescia Arnaldo da Brescia (Brescia, 1090 – Roma, 18 giugno 1155) è stato un religioso italiano. Allievo di Abelardo[1], fu un riformatore religioso caratterizzato da notevole eloquenza[2] e forte avversione per l'istituzione tradizionale ecclesiastica. Busto di Arnaldo da Brescia al Pincio Sostenne il movimento antipapale e autonomistico romano (costituzione del Comune di Roma o renovatio Senatus)[...

Heiwillercomune Heiwiller – Veduta LocalizzazioneStato Francia RegioneGrand Est Dipartimento Alto Reno ArrondissementAltkirch CantoneAltkirch AmministrazioneSindacoEric Dubs TerritorioCoordinate47°37′N 7°19′E / 47.616667°N 7.316667°E47.616667; 7.316667 (Heiwiller)Coordinate: 47°37′N 7°19′E / 47.616667°N 7.316667°E47.616667; 7.316667 (Heiwiller) Superficie2,05 km² Abitanti165[1] (2019) Densità80,49 ab./km² Altre in...

 

Overview of sports traditions and activities in the United Kingdom Part of a series on theCulture of the United Kingdom History Georgian period Napoleonic Wars Regency period Victorian period British Empire Edwardian period First World War Interwar period Second World War Post-war period (social history) Brexit PeopleHistoric peoples Celtic Germanic British English Scottish Welsh Northern Irish Cornish Irish Manx Modern ethnicities British identity White British Asian British Black British Br...

 

This is a list of primary schools in Northern Ireland in which education is primarily conducted in Irish. There are 39 listed below and in each of the 6 counties, in descending order, there are: 11 in Antrim (Antroim), with 9 in Belfast (Béal Feriste) alone, 10 in Tyrone (Tír Eoghan), 8 in Londonderry (Doire ), 5 in Down (An Dún) 4 in Armagh (Ard Mhaca) 1 in Fermanagh (Fear Manach). Antrim Bunscoil an Chaistil, Ballycastle Gaelscoil Ghleann Darach, Crumlin Armagh Bunscoil Ard Mhacha Bunsc...

شرق أنجليا Ēast Engla RīceRegnum Orientalium Anglorum مملكة شرق أنجليا مملكة الأنجل (القرن 6—869)مقطع لمرسيا (654–655، 794–796، 798–825)مملكة الدينيين (869–918) ت. 550–918 مملكة أنجليا الشرقيةشعار عاصمة رندلشام، دوموك نظام الحكم ملكية اللغة الرسمية الإنجليزية القديمة، اللاتينية الديانة الوثنية الأنجلو�...

 

 本表是動態列表,或許永遠不會完結。歡迎您參考可靠來源來查漏補缺。 潛伏於中華民國國軍中的中共間諜列表收錄根據公開資料來源,曾潛伏於中華民國國軍、被中國共產黨聲稱或承認,或者遭中華民國政府調查審判,為中華人民共和國和中國人民解放軍進行間諜行為的人物。以下列表以現今可查知時間為準,正確的間諜活動或洩漏機密時間可能早於或晚於以下所歸�...

 

Dispute between Greece and North Macedonia (1991–2019) Geographical and political division of Macedonia   Greek Macedonia  North Macedonia This article is part of a series onPolitics of Greece Constitution Constitutional history Human rights Executive Head of state President of the Republic (list): Katerina Sakellaropoulou Presidential Departments Government Prime Minister (list): Kyriakos Mitsotakis Cabinet: Kyr. Mitsotakis II Legislature Speaker: Konstantinos Tasoulas ...

Ghanaian stew Kontomire Stew with eggs and plantain Kontomire stew is a stew made from cocoyam leaves (known in the Akan language as kontomire), commonly prepared in the home and very popular in Ghanaian cuisine.[1] In Ghana, kontomire stew is served with variety of dishes,[2][3] including steamed rice, cooked yam and plantain.[4] Its English designation palava sauce is said to originate from the people of Elmina.[5][6] Ingredients Preparing kon...

 

الصفحة الرئيسية   مشـاريع البوابة   تصنيفات   أهلاً بكم في بوابة القطارات والسكك الحديدية                                             الثقافة الأعلام والتراجم الجغرافيا التاريخ الرياضيات العلوم المجتمع التقانات الفلسفة ال�...

 

Football clubFK KhivaFull nameXiva futbol klubiGroundSpartak Stadium KhivaCapacity8,000ManagerMansur DavletovLeagueUzbekistan First League201210th FK Khiva (Uzbek: Xiva futbol klubi) is an Uzbekistani football club based in Khiva. It currently plays in the Uzbekistan First League. History Spartak Stadium FK Khiva plays in the West Conference of the Uzbekistan First League. In the 2012 season, the club reached the championship round, finishing 4th in its zone. At the end of the season in the c...

Ceylonese physician and politician Amaradasa Ratnapala (8 January 1903 - 13 October 2001) was a Ceylonese physician, a former member of Parliament[1] and scholar of Buddhist Philosophy, whose book on Abhidharmartha Pradeepeka is a commentary on the doctrine. Ratnapala received his education at S. Thomas' College, Mount Lavinia, where he excelled in schoolboy cricket. In May 1937 he was elected to the Colombo Municipal Council representing Slave Island and was subsequently elected to t...

 

Coco ChanelCoco ChanelLahirGabrielle Bonheur Chanel(1883-08-19)19 Agustus 1883Saumur, PrancisMeninggal10 Januari 1971(1971-01-10) (umur 87)Paris, PrancisKebangsaanPrancisPendidikanCatholic Monastery in AubazineLabelChanelPenghargaanNeiman Marcus Fashion Award, 1957 (1957) Neiman Marcus Fashion Award (en) Coco Chanel (19 Agustus 1883 – 10 Januari 1971)[1] adalah salah seorang perancang mode revolusioner dan pembuat parfum terkenal di dunia.[1] Salah satu i...

 

NCAA Division 1 program Bowling Green Falcons 2023–24 Bowling Green Falcons men's basketball team UniversityBowling Green State UniversityHead coachTodd Simon (1st season)ConferenceMid-AmericanLocationBowling Green, OhioArenaStroh Center (capacity: 4,700)NicknameFalconsColorsBrown and orange[1]   Uniforms Home Away NCAA tournament Sweet Sixteen1963NCAA tournament appearances1959, 1962, 1963, 1968Conference regular season champions1959, 1962, 1963, 1968, 1981...

Comune in Trentino-Alto Adige/Südtirol, ItalySan Martin de TorComuneComun de San Martin de TorGemeinde St. Martin in ThurnComune di San Martino in BadiaLocation of San Martin de Tor San Martin de TorLocation of San Martin de Tor in ItalyShow map of ItalySan Martin de TorSan Martin de Tor (Trentino-Alto Adige/Südtirol)Show map of Trentino-Alto Adige/SüdtirolCoordinates: 46°41′N 11°54′E / 46.683°N 11.900°E / 46.683; 11.900CountryItalyRegionTrentino-Alto Adige/...

 

Government in North Africa Kingdom of the AurèsRegnum Aurasiumc. 484–703The approximate extent of the Kingdom of the Aurès around the time of the collapse of the Vandal KingdomCapitalArris(400s – 500s)Khenchela(600s – 700s)aCommon languagesBerber, African RomanceReligion ChristianityGovernmentMonarchyKing • c. 484 – c. 516 Masties• c. 516 – 539 Iabdas• 668–703 Dihya Historical eraMiddle Ages• Separation from the Western Roman Empire 429•&#...