Első szolgálati helyén 1911-ben, rövid ideig apja, Stefan mellett volt káplán. 1912-ben középiskolai oktatónak és szemináriumi prefektusnak nevezték ki. Később Kisszebenben lett levéltáros és káplán. 1919-ben püspöki irodaigazgató lett, melyről 1922-ben lemondott, amikor környezete meglepetésére július 20-án belépett a bazilita rendbe. Szerzetesi beöltözése 1923. január 27-én volt, ekkor felvette a Pál szerzetesi nevet.
Szolgálata alatt iskolákat, árvaházat, illetve több parókiát alapított, többek között Prágában, Pozsonyban és Léván. 1939. április 13-án XII. Piusz pápa kinevezte a munkácsi apostoli adminisztratúra szlovákiai apostoli adminisztrátorává. Ezt a kinevezést vissza akarta utasítani, de a visszautasítást és lemondást a pápa nem fogadta el, hanem helyette kinevezte 1940. július 17-én eperjesi püspöknek. Beiktatása augusztus 8-án volt.
1950-ben a Csehszlovák Népköztársaság betiltotta a görögkatolikus egyházat. Április 28-án egy törvénytelenül összehívott gyűlés az eperjesi Fekete Sas szállóban kimondta az egyházmegye visszatérését az ortodox egyházba. A gyűlés küldöttséget intézett a püspökhöz, hogy adja át a székesegyház kulcsait, melyet ő megtagadott, s ezért a küldöttség tagjai rendőri intézkedést kértek, s a püspököt letartóztatták. 1951-ben a Szovjetunió elleni kémkedés és hazaárulás vádjával elítélték. Börtönbüntetését többek között Illaván és Lipótváron töltötte.
Felajánlották neki, hogy szabadon engedik, ha elfogadja a csehszlovák ortodox egyház pátriárkájának tisztét, de ő elutasította az ajánlatot, mert hűséges akart maradni a pápához és egyházához. A kínzások és rossz börtönkörülmények következtében 1960-ban, a 72. születésnapján tüdőrákban a börtönkórházban elhunyt.
Lipótváron temették el, nevétől megfosztva. A fejfáján csak 681. szám szerepelt. 1968-ban, az úgynevezett Prágai tavasz engedményeként testét exhumálták, s szarkofágját az eperjesi székesegyházban helyezték el.
