Junior pályafutását a Penticton Panthers-ban kezdte a Brit Kolumbiai Junior Hokiligában. Kivételes adottságai már ekkor megmutatkoztak, amikor 94 meccsen 91 gólt, összesen 244 pontot szerzett. Ő volt az első újonc játékos, aki megkapta a Hobey Baker-díjat, mint az egyetemi bajnokság legjobbjának járó kitüntetést.
Igen rossz időben, az 1994-1995-ös szezonban mutatkozott be az NHL-ben, amely kiírás a játékossztrájk miatt mindössze 48 meccset foglalt magában. "zöldfülűként" mégis már ekkor jelezte jelenlétét, 47 meccsen 39 pontot szedett össze, ebből 18 egység gól volt.
1995-ben a szezont már mint leendő sztárjelölt kezdte meg, amely elvárásnak eleget is tett, hiszen mind ezidáig legtermékenyebb szezonját tudhatja magáénak. 50 gólja és 58 előkészítése a 7. legtöbb szerzett pont volt abban a szezonban. Meg kell jegyezni, hogy teljesítményjavulását nagyban elősegítette, hogy a szezon közben a csapat megszerezte Teemu Selänne-t a Winnipeg Jets-től. Ketten együtt gyakorlatilag megállíthatatlanok voltak, termékenységük már-már házi, és egyben baráti rivalizálásba csapott át. Mi sem mutatja jobban, mint, hogy Selanne 28 meccsén 36 alkalommal került a jegyzőkönyv pontszerző rovatába. Ezek ellenére sem került a csapat a playoffba. A Winnipeg Jets-el végeztek holtversenyben, de a több győzelem a Jets javára döntött.
1998-ban az Olimpiai résztvevők listáján biztos helye volt, ám a Gary Suter-től elszenvedett sérülésének köszönhetően ezt kénytelen volt kihagyni.
2003-ban Paul hathatós segítségével a szárnyasok első ízben jutott el az NHL nagydöntőjéig. Adam Oates és Petr Sykora mögött a 3. legtermékenyebb támadója volt az alakulatnak hat góllal és ugyan ennyi előkészítéssel. Ám a legemlékezetesebb momentuma mégsem a teljesítménye alapján maradt meg az emberekben. A finálé 6. meccsén, a 2. játékrészben volt "szerencséje" egy betonkemény ütközést kapnia a Devils kapitányától, Scott Stevens-től. Hosszú percekig feküdt a jégen mozdulatlanul, és noha magától állt lábra, mégis két csapattársa segítségével hagyta el a játékteret.
11 perccel később visszatért és megszerezte eddigi karrierje legnagyobb gólját, aminek köszönhetően a Ducks kiharcolta a 7., egyben mindent eldöntő meccset. Szerencsésnek mondhatja magát, mivel az első, még '98-ban elszenvedett agyrázkódása után néhány felszerelését átalakították, amelyek nagyobb védelmet biztosítottak számára.
Ám a csoda eddig tartott, mivel az Anaheim elveszítette a 7. meccset, és ezzel véget is ért a mesébe illő menetelés.
Egyéves sikertelen, Colorado-i kitérőt követően 2005-ben a lockout után Nashville-ben talált magának új otthont, ahol két viszonylag jó szezont produkált. A fiatal alakulatban a mai napig tartja a pont és a gólpassz rekordot éves szinten.
Nashville-i kiruccanását követően St. Louis volt a következő megálló. Két évad ment le a hároméves szerződésből, és eddigi szereplése csak árnyéka önmagának. 93 meccsen 18 gólt szerzett, ennél kevesebbet csak 98-ban szerzett, szám szerint 17-et. Csak akkor 22 meccsen.
A statisztika kedvéért megjegyzendő, hogy az Anaheim-ből való elköltözés óta eltelt 5 szezonban csupán egyszer sikerült átlépni a 30 gólos álomhatárt. Azelőtt kilenc kiírásból hatszor szárnyalta túl ezt a mérföldkövet.
2011. június 29-én, több orvos egybehangzó véleményére hivatkozva bejelentette a visszavonulását, miután több, mint egy évet ki kellett hagynia agyrázkódás miatt. Noha a rehabilitációja biztatóan sikerült, még a legutolsó MRI képen is látható volt az agy sérülése. Ennek is köszönhető, hogy Kariya úgy döntött, még akkor szeretne kiszállni, mielőtt maradandó agykárosodást szenvedne.
Kariya soha sem tartozott az olcsó játékosok közé (kivéve a Colorado-ban eltöltött szezont, de erről majd még később), ennek köszönhetően számtalanszor okozott fejfájást a mindenkori klubvezetésnek.
Legelőször az 1997-'98-as szezonban követelt komolyabb anyagi áldozatot a Ducks vezetőitől, aminek köszönhetően december 22-én lépett jégre először a kiírásban. Ám nem jutott túl sok szóhoz, mivel egy komoly agyrázkódás a szezon végét jelentette mind az ő, mind a csapat számára. Kariya csak 22 meccset játszott, az Anaheim pedig elkönyvelhette minden idők eddigi legrosszabb mérlegét.
2003-ban a döntőt követő ceremónián megígérte a csapat drukkereinek, hogy egy évvel később Anaheim lesz a Stanley kupa otthona. A szóbeli megállapodást meg is kötötte a vezetőséggel, amelynek keretein belül fizetéscsökkentés szerepelt annak érdekében, hogy Selanne-t visszahozzák a csapatba, és egyesítsék ismét a régi nagy duót. Ám egy kósza gondolattól vezérelve kihasználva saját státuszát, és szabadügynökként a Selanneval karöltve a Colorado csapatába igazolt. Saját állítása szerint azért, mert az akkor fénykorát élő Avalanche bombaerős keretében nagyobb esély mutatkozott a végső győzelem megszerzésére. Két csuklótörés és egy magához képest gyenge szezonnak köszönhetően leszerepelt, az egyéves kitérő pedig csúfos kudarcként zárult.
Nemzetközi pályafutás
Kariya azon játékosok közé tartozik, aki a Világkupa kivételével minden nemzetközi címet elnyert már, kezdve a junior világbajnokságtól, egészen az olimpiai bajnoki címig.
1992 Junior Jégkorong Világbajnokság
1993 Junior Jégkorong Világbajnokság (aranyérem)
1993 Felnőtt Jégkorong világbajnokság
1994 Téli Olimpia/Lillehammer (ezüstérem)
1994 Felnőtt Jégkorong Világbajnokság (aranyérem)
1996 Felnőtt Jégkorong Világbajnokság
2002 Téli Olimpia/Salt Lake City (aranyérem)
Év
Csapat
Esemény
MSz
G
A
P
B
1992
Kanada
JVB
6
1
1
2
2
1993
Kanada
JVB
7
2
6
8
2
1993
Kanada
VB
8
2
7
9
0
1994
Kanada
Olimpia
8
3
4
7
2
1994
Kanada
VB
8
5
7
12
2
1996
Kanada
VB
8
4
3
7
2
2002
Kanada
Olimpia
6
3
1
4
0
Nemz. Összesített
51
20
29
49
10
Magánélet
Négyen vannak testvérek, három fiú és egy lány. Mind a három fiú jégkorongozik. Rendhagyó módon egyetlen lánytestvére, Noriko Kariya az ökölvívásban képviselteti magát, váltósúlyban versenyez.
Paul Kariya nőtlen, gyerekei nincsenek. Szabadidejében két nagy hobbijának, a tenisznek és a golfnak hódol legszívesebben.
Köztudott róla, hogy ha jótékonykodásról van szó, akkor mindig mélyen a zsebébe nyúl. Nem egy alkalommal adott már különböző kórházaknak kimondottan nagy összegeket.
Hatalmas barátságot ápol egykori játékostársával, Teemu Selännevel, akivel jelentős szabadidőt tölt együtt, ha teheti.