1976-ban védte meg a biológiai tudományok kandidátusi, 1988-ban akadémiai doktori értekezését. 1976-ban az MTA Zoológiai bizottságának, 1986-ban az Ökológiai bizottságnak lett tagja. 1990-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1998-ban rendes tagjává. 1998 és 2000 között a Tudományetikai Bizottságban is dolgozott. 2000-től az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsa munkájában is részt vett. 1991 és 1998 között az Országos Tudományos Kutatási Alap több szakbizottságának tagja volt.
1965-ben lépett be a Magyar Rovartani Társaságba, amelynek 1975 és 1977 között titkára, majd onnantól választmányi tagja (egy kétéves szünettől eltekintve). Emellett tagja a Magyar Biológiai Társaságnak, a Magyar Parazitológusok Társaságának és a Magyar Ökológusok Egyesületének. Az Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae főszerkesztője volt 1992 és 1996 között (azóta szerkesztőbizottsági tagja), valamint az azóta megszűnt Parasitologia Hungarica szerkesztőbizottságának volt tagja.
Munkássága
Fő kutatási területei a kétszárnyúak (Diptera) imágóinak, lárváinakalaktana; a legyek rendszertana és repülő rovarok (elsősorban a legyek) közösségszerkezete és társulásszerveződése, valamint a ritkán előforduló rovarfajok tanulmányozási és védelmi módszereinek vizsgálata.
A rendszertani nómenklatúrával foglalkozó munkáiban 5 kétszárnyú családot/alcsaládot, 97 új génuszt és 747 új légyfajt írt le.[2] Magyarország állatvilágában több, mint 2000 légyfajt sikerült elsőként kimutatnia. Ez az eredménye nemzetközi figyelmet is keltett. Könyvszerkesztői munkássága is jelentős, Darvas Bélával és Soós Árpáddal több nemzetközileg elismert kézikönyvet írt, elsősorban rovartani területen. Darvas Bélával közösen megszervezte 1986-ban Budapesten az első dipterológiai világkonferenciát, és ezzel útjára indította ezt a négyévenkénti rendezvénysorozatot.
Seven New Genera of the Neotropical Lauxaniidae (Diptera) (társszerző, 1995)
Bimodality in Occurrence Classes: a Direct Consequence of Lognormal or Logarithmic Series Distribution of Abundances – a Numerical Experimentation (1997)
Catalogue of Palaearctic Diptera I–XIII. (társszerk., 1986–1993)
Contributions to a Manual of Palaearctic Diptera 1-4. (társszerk., 1997–2000)
A legyek ritkaságáról; MTA, Bp., 2000 (Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián)
Checklist of the Diptera of Hungary (szerk., 2001)
Születésnap az Állattani és Ökológiai Tanszéken. 50 éves a tanszék. Köszöntőt mondott Papp László, zoológus, akadémikus és Székely Csaba rektor. Az Gödöllői Universitas, 1998 (2. évfolyam) 1998-10-01 / 8. szám.[5]
↑ abPeregovits László, Soltész Zoltán (2021. május 19.). „In memoriam László Papp” (angol nyelven). Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae67 (2), 99–100. o. ISSN2064-2474.