PZL M26 Iskierka

PZL M26 Iskierka
M26 Iskierka lengyel lajstromjellel
M26 Iskierka lengyel lajstromjellel

Funkciókiképző és gyakorló repülőgép
GyártóWSK PZL-Mielec
TervezőKrzysztof Piwek
Gyártási darabszám14

Első felszállás1986. július 15.
A Wikimédia Commons tartalmaz PZL M26 Iskierka témájú médiaállományokat.

A PZL M26 Iskierka az 1980-as években a lengyel WSK PZL-Mielec repülőgépgyárban tervezett és gyártott kiképző és gyakorló repülőgép, mely műrepülésre is használható. Az Egyesült Államokba eladott példányai M26 Airwolf néven ismertek.

Története

Az 1980-as évek elején fejlesztették ki a WSK PZL-Mielec repülőgépgyárban Krzysztof Piwek főkonstruktőr irányításával. A gépet a civil és katonai pilóták alapfokú kiképző gépének szánták, amely alkalmas műreplésre és műszerrepülés oktatására is. A géphez több elemet átvettek a WSK-Mielecnél a Piper Seneca II licenc-változataként gyártott PZL M20 Mewa könnyű szállító repülőgépből. Onnan származik a függőleges vezérsík az oldalkormánnyal, valamint a főfutók. Emellett a törzs hátsó része és a szárny egyes része is konstrukciós szempontból hasonlóak a Mewához.

Tervezése 1981-ben kezdődött. 1983-ra készültek el az előzetes tervek. valamint a gép makettje. A 150 kW maximális teljesítményű PZL-Franklin 6A-350C1 hathengeres boxermotorral felszerelt, SP-PIA lajstromjelell ellátott első prototípus, az M26-00 jelű gép 1986. július 15-én hajtotta végre első felszállását. A második prototípusba a nagyobb teljesítményű, műrepülésre is alkalmas kenési rendszerrel ellátott 224 kW-os Lycoming AEIO–540–L1B5D hathengeres boxermotort építették. Az M26–01 jelű gép kezdetben az SP-PIB lajstromjelet kapta, majd átlajstromozták SP-DIB jelzésőre. A második prototípus 1987. június 24-én repült első alkalommal. Később ilyen motorok kerültek a sorozatgyártású gépekbe is.

A gép 1991-ben kapta meg a típusengedélyt, majd a következő évben a prototípusokat tesztelték a lengyel légierő dęblini repülőiskolájában. 1997-ben az Egyesült Államokban, majd később Ausztráliában is típusengedélyt kapott a gép.

Csak egy kisebb, 14 darabos sorozat készült a gépből. Ezek közül nyolc darab 1996-tól kezdődően az Egyesült Államokba került, ahol Airwolf néven ismert a gép.[1] 1998-ban Két gépet Venezuela vásárolt meg a nemzeti gárdája számára. A többi négy gép Lengyelországban maradt. A megépített 14 gépen túl további megrendelések nem érkeztek.

A gépből további változatok kifejlesztését is tervezték. Ilyen volt a lengyel határőrség részére egy légi rendészeti járőrgép terve. Felmerült továbbá a cseh Walter M601 légcsavaros gázturbina beépítése is megrendelői igény esetén. Ezek közül azonban egyik sem valósult meg.

Műszaki jellemzői

Hagyományos aerodinamikai kialakítású, alsószárnyas, egymotoros, alapvetően fémépítésű repülőgép, melynek egyes szerkezeti elemei kompozit anyagúak. A törzs, a szárnyak és a vezérsíkok is félhéjszerkezetűek.

A pilótafülke tandem elrendezésű. Elöl a növendék, hátul az oktató munkahelye található. Az oktató hátsó ülése 150 mm-el magasabban helyezkedik el. A pilótafülke fedele egyrészes, plexiből készült, bal oldalra nyitható, vészhelyzetben ledobható. A pilótafülkét kettőzött kezelőszervekkel látták el, a megrendelő kívánsága szerint a Bendix/King, vagy a Collins műszereivel szerelhető fel.

A szárny téglalap alaprajzú. Egyfőtartós, fémszerkezetű, félhéj szerkezet, a szárnybekötéseknél két segédtartóval. A szárnyakban helyezték el az összesen 377 l befogadóképességű üzemanyagtartályokat.

A futómű tricikli elrendezésű, behúzhatók. A főfutók megegyeznek a Mewa főfutóival. Az orrfutó kereke behúzott állapotban kilóg a törzsből, ezáltal hasraszállás esetén csökkenti a törzs és a légcsavar sérülését.

A sorozatgyártású példányokba a műrepülésre is alkalmas Lycoming AEIO–540–L1B5D típusú, 224 kW felszálló teljesítményű, hathengeres, léghűtéses, benzinüzemű boxermotort építették be a törzs orr részébe. A motor egy háromtollú, 1,9 m átmérőjű fém légcsavart hajt. A gép Hoffmann és Harzell típusú légcsavarokkal is felszerelhető.

Beépített fegyverzete nincs. A katona célú kiképzőgép funkcióhoz azonban előkészítették gyakorló fegyverzet és katonai célú elektronikai berendezések befogadására. Felszerelhető fotógéppuskával és kisméretű légibombák hordozásához a szárnyra bombazár rögzíthető.

Üzemeltetők

Műszaki adatai

Geometriai méretek és tömeg-adatok

  • Fesztáv: 8,60 m
  • Hossz: 8,30 m
  • Magasság: 2,96 m
  • Szárnyfelület: 14,00 m²
  • Üres tömeg: 940 kg
  • Maximális felszálló tömeg: 1400 kg
  • Üzemanyag: 377 l

Motor

  • Motorok száma: 1 db
  • Típusa: Lycoming AEIO–540–L1B5D hathengeres, léghűtéses, benzinüzemű boxermotor
  • Maximális (felszálló) teljesítmény: 224 kW (300 LE)

Repülési jellemzők

  • Maximális sebesség: 330 km/h
  • Legnagyobb megengedett sebesség: 400 km/h
  • Emelkedőképesség: 7 m/s
  • Hatótávolság: 1620 km

Jegyzetek

  1. A típust az Egyesült Államokban a főként elektromos golfautók gyártásával és kereskedelmével foglalkozó Melex amerikai cége forgalmazta.

Források

Külső hivatkozások

Read other articles:

Exoprosopa capucina Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Animalia Filum: Arthropoda Kelas: Insecta Ordo: Diptera Famili: Bombyliidae Genus: Exoprosopa Spesies: Exoprosopa capucina Exoprosopa capucina adalah spesies lalat yang berasal dari genus Exoprosopa dan famili Bombyliidae. Lalat ini juga merupakan bagian dari ordo Diptera, kelas Insecta, filum Arthropoda, dan kingdom Animalia. Lalat ini biasanya memakan nektar dan polen yang ada dalam bunga. Referensi Bisby F.A., Roskov Y.R., Orrell T.M., Nico...

 

Stadion Fritz-WalterBetze atau BetzenbergNama lamaBetzenbergstadion (1920–1985)LokasiKaiserslautern, Rhineland-Palatinate, JermanKoordinat49°26′05″N 7°46′36″E / 49.43472°N 7.77667°E / 49.43472; 7.77667Koordinat: 49°26′05″N 7°46′36″E / 49.43472°N 7.77667°E / 49.43472; 7.77667Transportasi umumKaiserslautern Hauptbahnhof (Central station) or use Park-and-ride systemPemilikFritz-Walter-Stadion Kaiserslautern GmbHKapasitas49...

 

Komando Distrik Militer 0615/KuninganLambang Korem 063/Sunan Gunung JatiDibentukTahun 1963Negara IndonesiaAliansiKorem 063/SGJCabang TNI Angkatan DaratTipe unitKodimPeranSatuan TeritorialBagian dariKodam III/SiliwangiMakodimKabupaten KuninganPelindungTentara Nasional IndonesiaBaret H I J A U Situs webwww.kodim0615-kuningan.mil.id Kodim 0615/Kuningan merupakan salah satu Komando Distrik Militer (disingkat: Kodim) yang berada dalam naungan Korem 063/Sunan Gunung Jati Cirebon. Kod...

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Kollegal – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (August 2011) (Learn how and when to remove this template message) City in Karnataka, IndiaKollegalaCityKollegalaKollegala City from Maradi GuddaNickname: Silk CityKollegalaLocation in Karnataka, Indi...

 

Service agency that provides temporary residence for homeless people The examples and perspective in this article deal primarily with the United States and do not represent a worldwide view of the subject. You may improve this article, discuss the issue on the talk page, or create a new article, as appropriate. (January 2019) (Learn how and when to remove this template message) The Peachtree-Pine shelter in Atlanta, Georgia, US Homeless shelters are a type of homeless service agency which pro...

 

1960 film directed by Delbert Mann The Dark at the Top of the StairsTheatrical poster for the filmDirected byDelbert MannScreenplay byHarriet Frank Jr.Irving RavetchBased onThe Dark at the Top of the Stairsby William IngeProduced byMichael GarrisonStarringRobert PrestonDorothy McGuireEve ArdenAngela LansburyShirley KnightLee KinsolvingCinematographyHarry Stradling Sr.Edited byFolmar BlangstedMusic byMax Steiner[1]ProductioncompanyWarner Bros.Release dates September 22, 1960&...

Синелобый амазон Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ВторичноротыеТип:ХордовыеПодтип:ПозвоночныеИнфратип:ЧелюстноротыеНадкласс:ЧетвероногиеКлада:АмниотыКлада:ЗавропсидыКласс:Пт�...

 

У этого термина существуют и другие значения, см. Чу. Историческое государствоЧу楚 Чу (красным) в 350 году до н.э. ← ←   → 722 — 223 до н. э. Столица Даньян, Ин, Шоусянь Язык(и) Древнекитайский Официальный язык Chu[d] Денежная единица Древняя китайская монета[d] Форма правл�...

 

Земская почтаУезды Алатырский Александрийский Ананьевский Ардатовский Арзамасский Аткарский Ахтырский Балашовский Бахмутский Бежецкий Белебеевский Белозерский Бердянский Бобровский Богородский Богучарский Борисоглебский Боровичский Бронницкий Бугульминский Бу�...

Hong Kong film industry This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article is written like a personal reflection, personal essay, or argumentative essay that states a Wikipedia editor's personal feelings or presents an original argument about a topic. Please help improve it by rewriting it in an encyclopedic style. (March 2023) (Learn how and when to remove this message) This ar...

 

إينوسنت الأول معلومات شخصية الميلاد قيمة مجهولةألبانو لاتسيالي الوفاة مارس 13, 0417روما الديانة الكنيسة الرومانية الكاثوليكية الأب أناستاسيوس الأول  مناصب بابا الفاتيكان[1] (40 )   في المنصب402  – 12 مارس 417  أناستاسيوس الأول  زوسيموس  الحياة العملية المهنة...

 

Mexico City Metro station Instituto del Petróleo Station redirects here. For the BRT station, see Instituto del Petróleo (Mexico City Metrobús). Instituto del PetróleoSTC rapid transitLine 5 platforms, 2014General informationLocationEje CentralGustavo A. Madero, Mexico CityMexicoCoordinates19°29′22″N 99°08′43″W / 19.489573°N 99.14526°W / 19.489573; -99.14526Owned byGovernment of Mexico CityOperated bySistema de Transporte Colectivo (STC)Line(s) (Polité...

State of the Holy Roman Empire (1803–1805) This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please help improve this article by introducing citations to additional sources.Find sources: Electorate of Salzburg – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (July 2022) Electorate of SalzburgKurfürstentum Salzburg (German)1803–1805 Flag Coat of arms Salzburg between the Bavarian and Ha...

 

Russian military rebreather for underwater and high altitude use This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: IDA71 – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2009) (Learn how and when to remove this message) 3 views of a frogman with IDA rebreather The Soviet, later Russian IDA71 military ...

 

  提示:此条目页的主题不是萧。 簫琴簫與洞簫木管樂器樂器別名豎吹、豎篴、通洞分類管樂器相關樂器 尺八 东汉时期的陶制箫奏者人像,出土於彭山江口汉崖墓,藏於南京博物院 箫又稱洞簫、簫管,是中國古老的吹管樂器,特徵為單管、豎吹、開管、邊稜音發聲[1]。「簫」字在唐代以前本指排簫,唐宋以來,由於單管豎吹的簫日漸流行,便稱編管簫爲排簫�...

Policy on permits required to enter Syria Syrian visa in 2010 Visitors to Syria must obtain a visa from one of the Syrian diplomatic missions in advance, unless they are a national of a visa-exempt country or a country whose citizens are eligible to obtain visas on arrival or e-Visas online. History Before the start of protests, hostilities and conflicts and the start of the devastating Civil war in Syria in 2011, citizens of many Asian, European, African and American countries could visit Sy...

 

Croatian politician (1932–2020) Žarko DomljanSpeaker of the Croatian ParliamentIn office30 May 1990 – 2 August 1992Preceded byAnđelko RunjićSucceeded byStjepan Mesić Personal detailsBorn(1932-09-14)14 September 1932Imotski, Yugoslavia(now Croatia)Died5 September 2020(2020-09-05) (aged 87)Zagreb, CroatiaPolitical partyHDZSpouseIva MarijanovićChildren1Alma materUniversity of ZagrebProfessionPhilologyAwards Order of Danica Hrvatska Žarko Domljan (14 September 1932 – 5 S...

 

Bahasa Melayu Sarawak بهاس ملايو سراوق Dituturkan di  Malaysia Wilayah  Sarawak Penutur500.000 - 600.000 penutur asli total 2.4 juta Rumpun bahasaAustronesia Melayo-PolinesiaMelayikMelayu Sarawak Kode bahasaISO 639-3–LINGUIST List zlm-sarGlottolognon-existence[1]  Portal BahasaL • B • PW        PemberitahuanTemplat ini mendeteksi bahwa artikel bahasa ini masih belum dinilai kualitasnya oleh ProyekWiki...

Nel seguente testo sull'argomento architettura è presente una sospetta violazione di copyright. Motivo: Testo sicuramente scritto per altro uso. Nota bene: il testo, nella prima versione, era firmato (vedi Discussione:Sollazzi Regi È sconsigliato wikificare o ampliare il testo attuale, che potrebbe essere cancellato. Puoi invece riformulare il testo con parole tue o partecipare alla discussione. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento.Avvisa l'autore: {{Avvisocontrolcopy|voce...

 

PanTheatrical release posterSutradaraJoe WrightProduserGreg BerlantiSarah SchechterPaul WebsterDitulis olehJason FuchsBerdasarkanPeter Panoleh J. M. BarriePemeranHugh Jackman Garrett Hedlund Rooney Mara Amanda Seyfried Levi MillerPenata musikJohn PowellSinematograferSeamus McGarveyJohn MathiesonPenyuntingPaul Tothill William HoyPerusahaanproduksiBerlanti Productions RatPac-Dune EntertainmentDistributorWarner Bros. PicturesTanggal rilis 9 Oktober 2015 (2015-10-09) (Amerika Serik...