Oroszország a 2016. évi nyári olimpiai játékokon
Oroszország a brazíliai Rio de Janeiróban megrendezett 2016. évi nyári olimpiai játékok egyik részt vevő nemzete volt. Az országot az olimpián 26 sportágban 285 sportoló képviselte, akik összesen 56 érmet szereztek.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség 2015. novemberében lezárult vizsgálata feltárta az orosz sportolók államilag támogatott doppingolási rendszerét.[ 1] A rendszert a 2010-es téli olimpia után kezdték komolyan kiépíteni, bár már 2009-ben is találtak gyanús mintákat.[ 2] A vizsgálat során orosz doppinglaboratórium korábbi vezetője, Grigorij Rodcsenko bevallotta, hogy a 2014-es téli olimpia előtt 1417 mintát saját kezűleg semmisített meg.[ 3] A doppingoló sportolók vizeletmintáit az ellenőrzés előtt az orosz titkosszolgálat segítségével cserélték ki hónapokkal korábban levett tiszta mintákra. Az ellenőrzés eredményeként az orosz doppinglabor engedélyét visszavonták, és javasolták, hogy egyetlen orosz sportoló se lehessen ott a riói olimpián. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy az orosz sportolók indulásáról az adott sportág nemzetközi szövetsége dönthet. Ezután a Nemzetközi Sportdöntőbíróság ellenőrzi az indulási kérelmeket, amelyet végül a NOB egy háromfős testülete hagyhat jóvá.[ 4] [ 5]
Elsőként 2015. november 13-án a Nemzetközi Atlétikai Szövetség döntött az orosz sportolók kizárásáról a versenyeikről, így többek között a 2016-os fedett pályás atlétikai világbajnokságon sem szerepelhetett orosz atléta.[ 6] A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség az olimpia megnyitóünnepsége előtt egy héttel, 2016. július 29-én rendezett elnökségi ülésén határozott róla, hogy az orosz súlyemelők sem vehetnek részt az olimpián.[ 7]
Az olimpiára összesen 387 orosz sportoló szerzett kvótát, közülük 291-en indulhattak a versenyeken.
Érmesek
Érem
Versenyző
Sportág
Versenyszám
Dátum
1 Arany
Vlaszov, Roman Roman Vlaszov
Birkózás
Férfi kötöttfogás, 75 kg
0814 Augusztus 14.
1 Arany
Davit, Csakvetadze Csakvetadze Davit
Birkózás
Férfi kötöttfogás, 85 kg
0815 Augusztus 15.
1 Arany
Szadulajev, Abdulrasid Abdulrasid Szadulajev
Birkózás
Férfi szabadfogás, 86 kg
0820 Augusztus 20.
1 Arany
Ramonov, Szoszlan Szoszlan Ramonov
Birkózás
Férfi szabadfogás, 65 kg
0821 Augusztus 21.
1 Arany
Mudranov, Beszlan Beszlan Mudranov
Cselgáncs
Férfi légsúly
0806 Augusztus 6.
1 Arany
Halmurzajev, Haszan Haszan Halmurzajev
Cselgáncs
Férfi váltósúly
0809 Augusztus 9.
1 Arany
Nemzeti válogatott
Kézilabda
Női
0820 Augusztus 20.
1 Arany
Tyiscsenko, Jevgenyij Jevgenyij Tyiscsenko
Ökölvívás
Férfi nehézsúly
0815 Augusztus 15.
1 Arany
Leszun, Alekszandr Alekszandr Leszun
Öttusa
Férfi
0820 Augusztus 20.
1 Arany
Iscsenko, Natalja Natalja Iscsenko
Szinkronúszás
Páros
0815 Augusztus 15.
1 Arany
Csigirjova, Vlada Vlada Csigirjova Natalja Iscsenko Szvetlana Kolesznyicsenko Alekszandra Packevics Jelena Prokofjeva Szvetlana Romasina Alla Siskina Gelena Topilina Marija Surocskina
Szinkronúszás
Csapat
0815 Augusztus 19.
1 Arany
Makarova, Jekatyerina Jekatyerina Makarova Vesznyina, Jelena Jelena Vesznyina
Tenisz
Női páros
0814 Augusztus 14.
1 Arany
Musztafina, Alija Alija Musztafina
Torna
Női felemás korlát
0814 Augusztus 14.
1 Arany
Mamun, Margarita Margarita Mamun
Torna
Egyéni ritmikus gimnasztika
0814 Augusztus 20.
1 Arany
Birjukova, Vera Vera Birjukova Anasztaszija Bliznyuk Anasztaszija Makszimova Anasztaszija Tatareva Marija Tolkacsova
Torna
Csapat ritmikus gimnasztika
0814 Augusztus 21.
1 Arany
Ahmathuzin, Artur Artur Ahmathuzin Cseremiszinov, Alekszej Alekszej Cseremiszinov Szafin, Tyimur Tyimur Szafin
Vívás
Férfi tőr csapat
0812 Augusztus 12.
1 Arany
Jegorjan, Jana Jana Jegorjan
Vívás
Női kard
0808 Augusztus 8.
1 Arany
Gyeriglazova, Inna Inna Gyeriglazova
Vívás
Női tőr
0810 Augusztus 10.
1 Arany
Gavrilova, Julija Julija Gavrilova Gyjacsenko, Jekatyerina Jekatyerina Gyjacsenko Jegorjan, Jana Jana Jegorjan Velikaja, Szofja Szofja Velikaja
Vívás
Női kard, csapat
0813 Augusztus 13.
2 Ezüst
Koblova, Valerija Valerija Koblova
Birkózás
Női szabadfogású, 58 kg
0817 Augusztus 17.
2 Ezüst
Vorobjova, Natalja Natalja Vorobjova
Birkózás
Női szabadfogású, 69 kg
0817 Augusztus 17.
2 Ezüst
Gedujev, Anyiuar Anyiuar Gedujev
Birkózás
Férfi szabadfogású, 74 kg
0819 Augusztus 19.
2 Ezüst
Dasidorzsijeva, Tujana Tujana Dasidorzsijeva Kszenyija Perova Inna Sztyepanova
Íjászat
Női csapat
0807 Augusztus 7.
2 Ezüst
Zabelinszkaja, Olga Olga Zabelinszkaja
Kerékpározás
Női egyéni időfutam
0810 Augusztus 10.
2 Ezüst
Smeleva, Darja Darja Smeleva Vojnova, Anasztaszija Anasztaszija Vojnova
Kerékpározás
Női egyéni időfutam
0812 Augusztus 12.
2 Ezüst
Alojan, Mihail Mihail Alojan
Ökölvívás
Férfi légsúly
0821 Augusztus 21.
2 Ezüst
Bacaraskina, Vitalina Vitalina Bacaraskina
Sportlövészet
Női légpisztoly
0807 Augusztus 7.
2 Ezüst
Kamenszkij, Szergej Szergej Kamenszkij
Sportlövészet
Férfi sportpuska összetett
0814 Augusztus 14.
2 Ezüst
Gyenyiszenko, Alekszej Alekszej Gyenyiszenko
Taekwondo
Férfi pehelysúly
0818 Augusztus 18.
2 Ezüst
Abljazin, Gyenyisz Gyenyisz Abljazin David Beljavszkij Nyikolaj Kukszenkov Nyikita Nagornij Ivan Sztretovics
Torna
Férfi csapat összetett
0808 Augusztus 8.
2 Ezüst
Melnyikova, Angelina Angelina Melnyikova Alija Musztafina Marija Paszeka Darja Szpiridonova Szeda Tuthaljan
Torna
Női csapat összetett
0809 Augusztus 9.
2 Ezüst
Paszeka, Marija Marija Paszeka
Torna
Női ugrás
0814 Augusztus 14.
2 Ezüst
Abljazin, Gyenyisz Gyenyisz Abljazin
Torna
Férfi ugrás
0815 Augusztus 15.
2 Ezüst
Kudrjavceva, Jana Jana Kudrjavceva
Torna
Egyéni ritmikus gimnasztia
0820 Augusztus 20.
2 Ezüst
Jefimova, Julija Julija Jefimova
Úszás
Női 100 m mell
0808 Augusztus 8.
2 Ezüst
Jefimova, Julija Julija Jefimova
Úszás
Női 200 m mell
0811 Augusztus 11.
2 Ezüst
Velikaja, Szofja Szofja Velikaja
Vívás
Női kard
0808 Augusztus 8.
3 Bronz
Szemjonov, Szergej Szergej Szemjonov
Birkózás
Férfi kötöttfogás, 130 kg
0815 Augusztus 15.
3 Bronz
Bukina, Jekatyerina Jekatyerina Bukina
Birkózás
Női szabadfogás, 75 kg
0818 Augusztus 18.
3 Bronz
Kuzjutyina, Natalja Natalja Kuzjutyina
Cselgáncs
Női harmatsúly
0807 Augusztus 7.
3 Bronz
Anoskin, Roman Roman Anoskin
Kajak-kenu
Férfi kajak egyes 1000 m
0816 Augusztus 16.
3 Bronz
Dmitrijev, Gyenyisz Gyenyisz Dmitrijev
Kerékpározás
Férfi egyéni sprint
0814 Augusztus 14.
3 Bronz
Beljakova, Anasztaszija Anasztaszija Beljakova
Ökölvívás
Női könnyűsúly
0817 Augusztus 17.
3 Bronz
Nyikityin, Vlagyimir Vlagyimir Nyikityin
Ökölvívás
Férfi harmatsúly
0818 Augusztus 18.
3 Bronz
Dunajcev, Vitalij Vitalij Dunajcev
Ökölvívás
Férfi kisváltósúly
0819 Augusztus 19.
3 Bronz
Maszlennyikov, Vlagyimir Vlagyimir Maszlennyikov
Sportlövészet
Férfi légpuska
0808 Augusztus 8.
3 Bronz
Grigorjan, Kirill Kirill Grigorjan
Sportlövészet
Férfi sportpuska, fekvő
0812 Augusztus 12.
3 Bronz
Musztafina, Alija Alija Musztafina
Torna
Női egyéni összetett
0811 Augusztus 11.
3 Bronz
Abljazin, Gyenyisz Gyenyisz Abljazin
Torna
Férfi gyűrű
0815 Augusztus 15.
3 Bronz
Beljavszkij, David David Beljavszkij
Torna
Férfi korlát
0816 Augusztus 16.
3 Bronz
Rilov, Jevgenyij Jevgenyij Rilov
Úszás
Férfi 200 m hát
0811 Augusztus 11.
3 Bronz
Csupkov, Anton Anton Csupkov
Úszás
Férfi 200 m mell
0810 Augusztus 10.
3 Bronz
Jelfutyina, Sztyefanyija Sztyefanyija Jelfutyina
Vitorlázás
Női szörfvitorlázás
0814 Augusztus 14.
3 Bronz
Szafin, Tyimur Tyimur Szafin
Vívás
Férfi tőr
0807 Augusztus 7.
3 Bronz
Kocsnyeva, Olga Olga Kocsnyeva Violetta Kolobova Tatyjana Logunova Ljubov Sutova
Vívás
Női párbajtőr, csapat
0811 Augusztus 11.
3 Bronz
Nemzeti válogatott
Vízilabda
Női
0819 Augusztus 19.
Asztalitenisz
Férfi
Versenyző
Versenyszám
Selejtező
64-es főtábla
48-as főtábla
32-es főtábla
Nyolcaddöntő
Negyeddöntő
Elődöntő
Döntő
Helyezés
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Alekszandr Sibajev
Egyes
erőnyerő
Dyjas (POL ) 11 –9, 11 –8, 11 –8, 11 –9
Boll (GER ) 14 –12, 4–11 , 11 –7, 7–11 , 12 –10, 10–12 , 6–11
kiesett
Női
Versenyző
Versenyszám
Selejtező
64-es főtábla
48-as főtábla
32-es főtábla
Nyolcaddöntő
Negyeddöntő
Elődöntő
Döntő
Helyezés
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Marija Dolgih
Egyes
erőnyerő
Lay Jian Fang (AUS ) 6–11 , 7–11 , 11 –8, 11 –6, 10–12 , 11 –8, 5–11
kiesett
Polina Mihajlova
erőnyerő
Pavlovics (BLR ) 11 –9, 11 –8, 9–11 , 11–13 , 7–11 , 8–11
kiesett
Birkózás
Férfi
Kötöttfogású
Szabadfogású
Női
Szabadfogású
Cselgáncs
Férfi
Női
Evezés
Férfi
Golf
Versenyző
Versenyszám
1. forduló
2. forduló
3. forduló
4. forduló
Összesítve
Pontszám
Pontszám
Pontszám
Pontszám
Pontszám
Helyezés
Marija Vercsenova
Női egyéni
75
70
73
62
280
16.
Íjászat
Női
Kajak-kenu
Síkvízi
Férfi
Versenyző
Versenyszám
Előfutam
Elődöntő
Döntő
Helyezés
Idő
Hely.
Össz.
Idő
Hely.
Össz.
Típus
Idő
Helyezés
Roman Anoskin
Kajak egyes 1000 m
3:37,296
5.
14.
3:34,833
1.
5.
A
3:33,363
3.
Jevgenyij Lukancov
Kajak egyes 200 m
35,245
4.
13.
35,567
7.
14.
B
37,482
6.
14.
Roman Anoskin Kirill Ljapunov Vaszilij Pogreban Oleg Zsesztkov
Kajak négyes 1000 m
2:56,662
4.
7
3:01,065
4.
10.
B
3:06,825
1.
9.
Andrej Krajtor
Kenu egyes 200 m
39,985
1.
2.
40,394
1.
7.
A
40,105
6.
6.
Ilja Stokalov
Kenu egyes 1000 m
4:02,626
3.
7.
3:58,259
1.
1.
A
4:00,963
4.
4.
Ilja Stokalov Ilja Pervuhin
Kenu kettes 1000 m
3:43,105
3.
7.
3:42,127
3.
4.
A
3:46,776
5.
5.
Szlalom
Versenyző
Versenyszám
Selejtező
Elődöntő
Döntő
1. futam
2. futam
Jobb eredmény
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Pont
Helyezés
Alekszandr Lipatov
Férfi kenu egyes
101,78
10.
98,72
7.
98,72
10.
104,69
13.
kiesett
Mihail Kuznyecov Dmitrij Larionov
Férfi kenu kettes
167,26
12.
107,39
5.
107,39
8.
112,39
8.
106,70
6.
Pavel Ejgel
Férfi kajak egyes
96,72
15.
88,57
4.
88,57
6.
92,43
7.
92,69
9.
Marta Haritonova
Női kajak egyes
111,01
13.
104,72
5.
104,72
8.
160,39
15.
kiesett
Kerékpározás
Hegyi-kerékpározás
Országúti kerékpározás
Pálya-kerékpározás
Sprintversenyek
Versenyző
Versenyszám
Selejtező
1. forduló
Vigaszág
2. forduló
Vigaszág
9–12. helyért
Negyeddöntő
5–8. helyért
Elődöntő
Döntő
Helyezés
Idő
Hely.
Ellenfél Győztes idő
Ellenfelek Győztes idő
Hely.
Ellenfél Győztes idő
Ellenfelek Győztes idő
Hely.
Ellenfelek Győztes idő
Hely.
Ellenfél Győztes idő
Ellenfelek Győztes idő
Hely.
Ellenfél Győztes idő
Ellenfél Győztes idő
Gyenyisz Dmitrijev
Férfi egyéni
9,774
4.
Sarnecki (POL ) 10,141
Webster (NZL ) 10,102
Baugé (FRA ) 10,202 10,166
Kenny (GBR ) 10,139
Glaetzer (AUS ) 10,105 10,190
Nyikita Sursin
10,418
26.
kiesett
Darja Smeleva
Női egyéni
11,230
22.
kiesett
Anasztaszija Vojnova
10,985
11.
Morton (AUS ) 11,503
Csung Tiensi (CHN ) 11,271
Ligtlee (NED )
Csung Tiensi (CHN ) Lee Wai Sze (HKG ) Simona Krupeckaitė (LTU )
8.
Darja Smeleva Anasztaszija Vojnova
Női csapat
32,655
2.
Kanada (CAN) 32,324
Kína (CHN) 32,401
Keirin
BMX
Kézilabda
Női
Eredmények
Bejutott a negyeddöntőbe
Kiesett
Csoportkör
B csoport
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) egymás elleni pontok; 3) egymás elleni gólkülönbség; 4) egymás ellen szerzett gólok; 5) gólkülönbség; 6) szerzett gólok; 7) sorsolás
Negyeddöntő
Elődöntő
Döntő
Lovaglás
Díjlovaglás
Versenyző
Ló
Versenyszám
1. kör
2. kör
3. kör
Végeredmény
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Pont
Helyezés
Marina Aframejeva
Vosk
Egyéni
71,343
31.
kiesett
Inyessza Merkulova
Mister X
75,800
14.
73,154
23.
kiesett
Lovastusa
Műugrás
Férfi
Versenyző
Versenyszám
Selejtező
Elődöntő
Döntő
Pont
Helyezés
Pont
Helyezés
Pont
Helyezés
Jevgenyij Kuznyecov
Egyéni műugrás
449,90
4.
468,35
3.
481,35
4.
Ilja Zaharov
389,90
18.
345,60
18.
kiesett
Viktor Minyibajev
Egyéni toronyugrás
462,25
8.
474,10
6.
481,60
8.
Nyikita Slejher
418,15
16.
415,75
17.
kiesett
Jevgenyij Kuznyecov Ilja Zaharov
Szinkron műugrás
385,17
7.
Viktor Minyibajev Nyikita Slejher
Szinkron toronyugrás
417,57
7.
Női
Ökölvívás
Férfi
Női
Öttusa
Versenyző
Versenyszám
Vívás
Úszás
Lovaglás
Futás/Lövészet
Összesen
Eredmény
Pont
Hely.
Idő
Pont
Hely.
Idő
Hibapont
Pont
Hely.
Lövőhiba
Idő
Pont
Hely.
Összes pont
Helyezés
Alekszandr Leszun
Férfi
28–7
268OR
1.
2:05,58
324
22.
21
279
21.
11:32,35
608
20.
1479
Gulnaz Gubajdullina
Női
8–27
148
36.
2:07,94OR
317
1.
10
290
15.
12:30,76
550
5.
1305
15.
Donata Rimšaitė
17–18
202
17.
2:22,09
274
30.
16
284
19.
12:32,67
548
6.
1308
12.
Röplabda
Férfi
Orosz férfi röplabdacsapat-játékoskeret
Eredmények
Bejutott a negyeddöntőbe
Kiesett
Csoportkör
B csoport
Mérkőzések
Szettek
Pontok
Hely.
Csapat
M
Gy
V
Pont
Sz+
Sz–
SzA
P+
P–
PA
1.
Argentína (ARG )
5
4
1
12
12
4
3,000
394
335
1,176
2.
Lengyelország (POL )
5
4
1
12
14
5
2,800
447
389
1,149
3.
Oroszország (RUS )
5
4
1
11
13
6
2,167
432
367
1,177
4.
Irán (IRI )
5
2
3
7
8
9
0,889
389
392
0,992
5.
Egyiptom (EGY )
5
1
4
3
3
12
0,250
286
362
0,790
6.
Kuba (CUB )
5
0
5
0
1
15
0,067
300
403
0,744
Negyeddöntő
Elődöntő
Bronzmérkőzés
Női
Orosz női röplabdacsapat-játékoskeret
Eredmények
Bejutott a negyeddöntőbe
Kiesett
Csoportkör
A csoport
Mérkőzések
Szettek
Pontok
Hely.
Csapat
M
Gy
V
Pont
Sz+
Sz–
SzA
P+
P–
PA
1.
Brazília (BRA )
5
5
0
15
15
0
—
377
272
1,386
2.
Oroszország (RUS )
5
4
1
12
12
4
3,000
393
323
1,217
3.
Dél-Korea (KOR )
5
3
2
9
10
7
1,429
384
372
1,032
4.
Japán (JPN )
5
2
3
6
7
9
0,778
347
364
0,953
5.
Argentína (ARG )
5
1
4
2
3
14
0,214
319
407
0,784
6.
Kamerun (CMR )
5
0
5
1
2
15
0,133
328
410
0,800
Negyeddöntő
Strandröplabda
Férfi
Versenyző
Csoportkör
Nyolcaddöntő
Negyeddöntő
Elődöntő
Döntő
Helyezés
Ellenfél Eredmény
Hely.
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Vjacseszlav Kraszilnyikov Konsztantyin Szemjonov
E csoport
Lengyelország (POL) Fijałek –Prudel 21 –14, 21 –13
Chile (CHI) E. Grimalt –M. Grimalt 21 –17, 21 –14
Hollandia (NED) Nummerdor –Varenhorst
1.
Katar (QAT) Cherif –Jefferson 21 –13, 21 –13
Kuba (CUB) Díaz –González 22 –20, 22–24 , 18 –16
Olaszország (ITA) Lupo –Nicolai 21 –15, 16–21 , 13–15
Hollandia (NED) Brouwer –Meeuwsen 21–23 , 20–22
4.
Dmitrij Barszuk Nyikita Ljamin
B csoport
Hollandia (NED) Brouwer –Meeuwsen 15–21 , 14–21
Lengyelország (POL) Kantor –Łosiak 21 –14, 21 –17
Németország (GER) Böckermann –Flüggen 21 –14, 21 –17
2.
Brazília (BRA) Evandro –Pedro Solberg 16–21 , 21 –14, 15 –10
Olaszország (ITA) Lupo –Nicolai 18–21 , 22 –20, 11–15
kiesett
5.
Női
Sportlövészet
Férfi
Versenyző
Versenyszám
Selejtező
Döntő
Pont
Helyezés
Pont
Helyezés
Alekszej Alipov
Trap
117
7.
kiesett
Anton Asztahov
Skeet
119
12.
kiesett
Vitalij Fokejev
Dupla trap
133
11.
kiesett
Vlagyimir Goncsarov
Légpisztoly
580
8.
98,9
7.
Szabadpisztoly
557
4.
110,0
6.
Kirill Grigorjan
Sportpuska, fekvő
628,9
2.
187,3
Vlagyimir Iszakov
Légpisztoly
574
31.
kiesett
Szergej Kamenszkij
Légpuska
623,2
16.
kiesett
Sportpuska fekvő
629,0
1.
165,8
4.
Sportpuska összetett
1184
1.
458,5
Alekszej Klimov
Gyorstüzelő pisztoly
581
9.
kiesett
Gyenyisz Kulakov
Szabadpisztoly
548
23.
kiesett
Vlagyimir Maszlennyikov
Légpuska
629,0
2
184,2
Vaszilij Moszin
Dupla trap
132
13.
kiesett
Fjodor Vlaszov
Sportpuska összetett
1176
6.
403,1
7.
Női
Szinkronúszás
Taekwondo
Férfi
Női
Versenyző
Versenyszám
Selejtező
Negyeddöntő
Elődöntő
Vigaszág elődöntő
Bronz- mérkőzés
Döntő
Helyezés
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Anasztaszija Barisnyikova
Váltósúly
Güleç (GER ) 8–9
kiesett
Tenisz
Férfi
Női
Versenyző
Versenyszám
64-es főtábla
32-es főtábla
Nyolcaddöntő
Negyeddöntő
Elődöntő
Bronz- mérkőzés
Döntő
Helyezés
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Darja Kaszatkina
Egyes
Dzsábir (TUN ) 3–6 , 7 –6(7–4) , 6 –1
Cseng (CHN ) 6 –1, 6 –4
Errani (ITA ) 7 –5, 6 –2
Keys (USA ) 3–6 , 1–6
kiesett
Szvetlana Kuznyecova
Vang Csiang (CHN ) 6 –1, 4–6 , 6 –0
Niculescu (ROU ) ellenfél visszalépett
Konta (GBR ) 6 –3, 5–7 , 5–7
kiesett
Jekatyerina Makarova
Büyükakçay (TUR ) 3–6 , 6 –0, 7 –68–6
Schmiedlová (SVK ) 3–7 , 6 –4, 6 –2
Kvitová (CZE ) 6 –4, 4–6 , 4–6
kiesett
Anasztaszija Pavljucsenkova
Linette (POL ) 6 –0, 6 –3
Puig (PUR ) 3–6 , 2–6
kiesett
Darja Kaszatkina Szvetlana Kuznyecova
Páros
Lengyelország (POL) Grönefeld Siegmund 6 –1, 6 –4
Japán (JPN) Doi Hozumi 6 –4, 1–6 , 6 –1
Csehország (CZE) Hlaváčková Hradecká 1–6 , 6 –4 5–7
kiesett
Jekatyerina Makarova Jelena Vesznyina
Ausztrália (AUS) An. Rodionova Ar. Rodionova 6 –1, 6 –2
Románia (ROU) Mitu Olaru 6 –1, 6 –4
Spanyolország (ESP) Muguruza Suárez 6 –3, 6 –4
Csehország (CZE) Šafářová Strýcová 7 –69–7 , 6 –4
Svájc (SUI) Bacsinszky Hingis 6 –4, 6 –4
Tollaslabda
Versenyző
Versenyszám
Csoportkör
Nyolcaddöntő
Negyeddöntő
Elődöntő
Bronz- mérkőzés
Döntő
Helyezés
Ellenfél Eredmény
Hely.
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Vlagyimir Malkov
Férfi egyes
E csoport Nguyễn (VIE ) 21–15, 9–21, 13–21 Lin (CHN ) 18–21, 7–21 Obernosterer (AUT ) 21–11, 21–10
3.
kiesett
Vlagyimir Ivanov Ivan Szozonov
Férfi páros
A csoport Tajvan (TPE) Lee , Tsai 21–11, 22–20 Ausztrália (AUS) Chau , Serasinghe 21–16, 21–16 Dél-Korea (KOR) Lee , Yoo 21–17, 19–21, 21–16
1.
Kína (CHN) Chai , Hong 13–21, 21–16, 16–21
kiesett
Natalja Perminova
Női egyes
N csoport Baldauf (AUT ) 21–17, 21–8 Tai (TPE ) 12–21,9–21
2.
kiesett
Torna
Férfi
Női
Ritmikus gimnasztika
Egyéni
Versenyző
Versenyszám
Selejtező
Döntő
Helyezés
Karika
Labda
Buzogány
Szalag
Összesen
Karika
Labda
Buzogány
Szalag
Összesen
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Jana Kudrjavceva
Egyéni
18,166
4.
18,616
2.
19,000
1.
18,216
3.
73,998
2.
19,225
1.
19,250
1.
17,883
5.
19,250
1.
75,608
2.
Margarita Mamun
18,833
1.
19,000
1.
17,500
11.
19,050
1.
74,383
1.
19,050
2.
19,150
2.
19,050
1.
19,233
2.
76,483
1.
Csapat
Trambulin
Triatlon
Úszás
Férfi
Versenyző
Versenyszám
Előfutam
Elődöntő
Döntő
Idő
Hely.
Össz.
Idő
Hely.
Össz.
Idő
Helyezés
Vjacseszlav Andruszenko
400 m gyors
3:50,23
4.
30.
kiesett
Alekszej Brjanszkij
50 m gyors
22,33
4.
28.
kiesett
Anton Csupkov
200 m mell
2:07,93
1.
1.
2:08,08
3.
6.
2:07,70
Jevgenyij Dratcev
10 km-es nyílt vízi
1:53:04,8
11.
Ilja Druzsinyin
1500 m gyors
14:59,56
1.
13.
kiesett
Andrej Grecsin
100 m gyors
48,75
6.
21.
kiesett
Ilja Andrejevics Homenko
200 m mell
2:08,94
2.
4.
2:09,73
5.
10.
kiesett
Jevgenyij Koptyelov
100 m pillangó
52,01
4.
15.
52,50
8.
16.
kiesett
100 m pillangó
1:56,13
4.
11.
1:56,46
5.
11.
kiesett
Alekszandr Krasznih
200 m gyors
1:47,15
6.
16.
1:45,69
2.
4.
1:45,91
8.
400 m gyors
3:47,39
5.
15.
kiesett
Nyikita Lobincev
200 m gyors
1:49,35
3.
36.
kiesett
Szemjon Makovics
200 m vegyes
1:59,86
7.
18.
kiesett
Vlagyimir Morozov
50 m gyors
21,81
2.
6.
21,88
4.
10.
kiesett
100 m gyors
48,39
3.
8.
48,26
4.
9.
kiesett
Danyiil Pahomov
200 m pillangó
1:57,36
7.
24.
kiesett
Jaroszlav Potapov
1500 m gyors
15:00,99
2.
14.
kiesett
Kirill Prigoda
100 m mell
1:00,37
5.
20.
kiesett
Jevgenyij Rilov
100 m hát
53,25
3.
6.
52,84
3.
6.
52,74
6.
200 m hát
1:55,02
1.
1.
1:54,45
1.
1.
1:53,97
Alekszandr Szadovnyikov
100 m pillangó
51,91
5.
13.
51,71
5.
7.
51,84
8.
Andrej Sabaszov
200 m hát
1:56,50
2.
6.
1:56,84
7.
12.
kiesett
Grigorij Taraszevics
100 m hát
53,65
4.
11.
53,46
2.
9.
kiesett
Vszevolod Zanyko
100 m mell
59,91
6.
13.
1:00,39
2.
14.
kiesett
Andrej Grecsin Danyila Izotov Vlagyimir Morozov Alekszandr Szuhorukov Alekszandr Popkov
4 × 100 m gyorsváltó
3:12,04
1.
1.
3:11,64
4.
Vjacseszlav Andruszenko Mihail Dovgaljuk Danyila Izotov Alekszandr Krasznih Nyikita Lobincev
4 × 200 m gyorsváltó
7:06,81
2.
3.
7:05,70
5.
Anton Csupkov Jevgenyij Koptyelov Vlagyimir Morozov Jevgenyij Rilov Alekszandr Szadovnyikov Alekszandr Szuhorukov Grigorij Taraszevics
4 × 100 m vegyes váltó
3:32,95
3.
6.
3:31,30
4.
Női
100 m pillangó || 59,19 || 6. || 26. ||colspan="5" bgcolor="HoneyDew"| kiesett
Versenyző
Versenyszám
Előfutam
Elődöntő
Döntő
Idő
Hely.
Össz.
Idő
Hely.
Össz.
Idő
Helyezés
Szofja Andrejeva
200 m mell
2:26,58
6.
16.
2:25,90
7.
15.
kiesett
Viktorija Andrejeva
200 m vegyes
2:13,01
5.
16.
2:10,87
5.
8.
2:12,28
7.
Szvetlana Csimrova
100 m pillangó
58,41
6.
20.
kiesett
Darja Csikunova
100 m mell
1:09,12
4.
28.
kiesett
Anasztaszija Krapivina
10 km nyílt vízi
1:57:25,9
8.
Natalja Lovcova
50 m gyors
25,55
7.
38.
kiesett
100 m gyors
55,37
7.
28.
kiesett
Rozalija Naszretgyinova
50 m gyors
24,94
8.
22.
kiesett
Arina Opjoniseva
200 m gyors
1:58,05
4.
18.
kiesett
400 m gyors
4:11,83
2.
20.
kiesett
800 m gyors
8:48,89
5.
26.
kiesett
Veronyika Popova
100 m gyors
54,60
1.
19.
kiesett
200 m gyors
1:57,08
4.
11.
1:57,22
5.
9.
kiesett
Darja Usztyinova
100 m hát
1:01,45
3.
23.
kiesett
200 m hát
2:09,96
4.
13.
2:08,84
5.
7.
2:07,89
4.
Julija Jefimova
100 m mell
1:05,79
5.
2.
1:05,72
1.
2.
1:05,50
200 m mell
2:23,90
3.
8.
2:22,52
2.
6.
2:21,97
Anasztaszija Zujeva
100 m hát
1:00,04
3.
10.
59,68
5.
9.
kiesett
200 m hát
2:10,39
6.
10.
2:09,12
5.
11.
kiesett
Viktorija Andrejeva Natalja Lovcova Rozalija Naszretgyinova Veronyika Popova
4 × 100 m gyorsváltó
3:37,68
5.
10.
kiesett
Viktorija Andrejeva Darja Mullakajeva Arina Opjoniseva Veronyika Popova Darja Usztyinova
4 × 200 m gyorsváltó
7:50,52
2.
4.
7:53,26
7.
Szvetlana Csimrova Veronyika Popova Julija Jefimova Anasztaszija Zujeva
4 × 100 m vegyes váltó
3:57,44
3.
4.
3:55,66
6.
Vitorlázás
Férfi
Női
Vívás
Férfi
Női
Vízilabda
Női
Orosz női vízilabdacsapat-játékoskeret
Eredmények
Csoportkör
A csoport
Negyeddöntő
Elődöntő
Bronzmérkőzés
Jegyzetek
Források
Afrika Amerika Ázsia Európa Óceánia Lásd még