A Kaliforniai Állami Egyetem(wd)fullertoni kampuszán(wd) eleinte kommunikáció szakon a reklámszakmát tanulta. E mellett elkezdett egy a szakokon kívüli színjátszó képzést is és rájött, a színészet a hivatása. 2002-ben végzett, ám akkorra már több, mint 50 szerepet eljátszott.
Elsősorban televíziós műsorokban szerepel, de színházban is játszik. 35 éves korára (2014) számos ismert tévésorozatban és Broadway produkcióban is részt vett.
Első nagy filmes főszerepét 2005-ben az „Irak – Over There” című sorozatban kapta, amiben Tariq Nassiridetroiti arab-amerikai közlegényt alakította. Ez a szerep megalapozta ismertségét. Ahhoz, hogy eljátszhassa Nassiri szerepét, meg kellett tanulnia arabul beszélni és az arab kultúrát. Ez a karakter azért is közel állt hozzá, mivel a bátyja katona. Ezután megkapott egy terrorista szerepet 2006-ban a „Sleeper Cell - Terrorista csoport” című sorozatban, Salimként. 2008-ban az „Ocean of Pearls” című film főszerepében Amrit Singh-et, egy Detroitba érkező fiatal szikh sebészt alakított, akinek a kulturális különbségekkel is meg kell harcolnia a mindennapokon túl. Ezek mellett feltűnt többek között a „JAG”, a „24”, az Amy-nek ítélve, a „Nikita”, „A mentalista”, vagy „A Grace klinika” című sorozatokban, majd „Az éhezők viadala: A kiválasztott” befejező részében is.