Novara (piemonti nyelvenNoara, lombard nyelvenNuara) egy 104 835 lakosú település a Piemont régióban. Az azonos nevű megye székhelye. Torino után a régió második legnépesebb városa. Az agglomerációt is figyelembe véve lakosainak száma eléri a 181 ezer főt. A Milánót, Torinót és GenovátSvájccal összekötő útvonalak kereszteződésénél fekszik.
A terület jellegzetessége a teraszos rizstermelés.
Történelem
Novarát i. e. 89-ben alapították. A római korban neve Nubliaria volt, ami „köddel körülvett"-et jelent. 386-ban Magnus Maximus leromboltatta, amiért riválisát, II. Valentinianust támogatta. A várost I. Theodosius római császár építtette újjá. 405-ben Radagais, majd 452-ben Attila is kirabolta.
Kövér Károly uralkodása alatt vált grófsággá a novarai terület. A város fejlődésnek indult, és szabad városi rangot kapott. 1110-ben V. Henrik meghódította és elpusztította. 1167-ben a Lombard Liga tagja volt.
Legfontosabb épületei a Piazza della Repubblica körül találhatók. Fontos műemlék a Brolettoreneszánsz udvara 15. századi, vörös téglából épült árkádjaival. A Broletto Novara szabad város politikai életének színtere volt, majd a börtönnek, később kézműves szövetségeknek adott otthont. Ma múzeum régészeti és művészeti gyűjteménnyel.
A Dóm a tér szemközti oldalán emelkedik, belseje reneszánsz festményekkel díszített. Tervezője ugyanaz az Antonelli, aki a torinói Mole Antonelliana építésze is volt. A 19. században épült egy római katedrális romjain, amelynek maradványait ma is felfedezhetjük a harangtoronyban, vagy a San Siro kápolnában. A Dóm előtt áll a keresztelőkápolna, amely a város legrégebbi épülete.
Pár utcával távolabb találhatjuk a San Gaudenzio-bazilikát, a város jelképét. A bazilika Novara legmagasabb pontján épült 1577 és 1690 között. Legfontosabb építészeti eleme a 122 méter magas kupola, amelyet az 1870-es években építettek hozzá a már létező templomhoz.
A San Marco-templomLorenzo Binaghi tervei alapján épült egy korábbi, ugyancsak Szent Márknak szentelt templom helyén. Alapkövét Carlo Bascapè érsek rakta le, 1607-ben. A templom egyhajós, amelyből oldalkápolnák nyílnak. Kupolája négyszög alapú.
Források
Eyewitness Travel Guides, Italy, 2004, 219. o.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Novara című olasz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.