Nepjida[1] vagy más átírásokban Najpjidó (burmai: နေပြည်တော်, angol átírással: Naypyidaw) Mianmarfővárosa. Építésének zöme 2012-ben fejeződött be.
Adminisztratív főváros 2005 novemberében lett. A hivatalos nevét 2006 tavaszán jelentették be, és ebben az évben lett az ország hivatalos fővárosa is, miután a kormány úgy döntött, hogy átköltözik Rangunból. A korábbi fővárostól, Ranguntól 320 km-re északra fekszik.[2]
Hatalmas méretéről (7054 km²) és egyben igen alacsony népsűrűségéről híres. (Területe a második legnagyobb magyar vármegye, Borsod-Abaúj-Zemplén kiterjedéséhez hasonló, lakossága viszont 2010-ben nem érte el az 1 millió főt;[3] sőt ez utóbbi értéket is túlzónak tartják.[4])
Nepjida többek közt 1200 darab négyemeletes háztömböt foglal magába.[5] Megtervezésekor élénk nagyvárosnak szánták, amelybe majd rengetegen költöznek, csak éppen a mai napig igen kevesen költöztek oda. A város útjai, utcái még a 2010-es évek végén is az ürességtől kongtak,[6] az itt lakók zöme városszéli nyomornegyedekben él, az új óriási épületekbe pedig csak időnként néhány külföldi delegáció, továbbá a helyi katonai junta emberei járnak.[7][8]
Földrajz
Nepjida a Pegu (ပဲခူးရိုးမ) és Shan (ရှမ်းရိုးမ) nevű hegyvonulatok között fekszik.