Nagy nyugati egyházszakadás

A nagy nyugati egyházszakadás (latin: ecclesiae occidentalis schisma[1]) 1378 és 1415/1417 között, közel négy évtizedig tartott, amikor a katolikus egyház egyik központja Róma, a másik Avignon volt.

A szakadás káros következményei hamar érzékelhetővé váltak az országok vallási és gazdasági életében egyaránt. A kiátkozások, amelyekkel a pápák a másik fennhatósága alá tartozó területeket sújtották, a hívőkben gyötrő bizonytalanságot okoztak az üdvösségüket illetően. A kettős pápaság és a rossz gazdálkodás miatt megkettőződött az anyagi teher is, amely a népre nehezedett. A pápaság és az egyéb egyházi intézmények hanyatlása siettették a nagy reformkísérletek korszakának beköszöntét.[2]

Európa megoszlása

A szakadásban a különböző pápák mögé felsorakozó Európa térképe. A Német-római Birodalom megosztott volt.
Franciaország, Aragónia, Kasztília és León, Szardínia, Szicília, Nápoly, Savoya, Ciprus, Burgundia, Skócia és Wales és egy sor nyugat és délnémet tartomány, főként Habsburg-területek (később a Habsburgok Rómához csatlakoztak).[2]
  • A római pápát támogatók (VI. Orbán és utódai):
Közép- és Észak-Itália (pl. a Velencei Köztársaság), a keleti és északi országok, így pl. Dánia, Svédország, Norvégia, Lengyelország (később Lengyelország-Litvánia), Magyarország, Flandria, Anglia, Írország (angol uralom).[2]

Portugália, a Habsburg-területek és a mainzi érsekség Avignontól aztán Rómához állt.[2]

Az uralkodók állásfoglalását hatalmi érdekek határozták meg.

Történet

Kezdete

1377-ben XI. Gergely pápa költözködése nyomán véget ért az avignoni pápaság közel hetven éven át tartó időszaka. A következő évben meghalt a pápa. A halálos ágyán az egyre nagyobb hatalomra törekvő konzisztórium aláíratta Gergellyel a Periculis et detrimentis kezdetű bullát, amelyben Gergely elismeri, hogy a konklávén egy jelöltnek nem kell megszereznie a kétharmados többséget. Ez a pápai törvény pedig hamarosan legalizálta az egyházszakadást. A francia túlsúllyal bíró konklávén a huszonhárom bíboros közül csak tizenhat jelent meg Rómában, hogy megválasszák az új egyházfőt. A fennmaradó hét Avignonban maradt, mondván, ők nem hajlandóak részt venni egy itáliai választáson.

A pápaválasztók előtt nem volt egyszerű a feladat, hiszen olyan személyt kellett választaniuk, aki egyszerre elégíti ki a francia és az itáliai klérus igényeit, és a kapuknál tolongó rómaiak sem lincselik meg őket a választás miatt. A vita kezdett elhúzódni és három nap múltán a Szent Péter-téren összegyűlt tömeg már egyre türelmetlenebb lett. Április 10-én félrerántották a vészharangokat, és egy hírnök elmondta a bíborosoknak, hogy a tömeg eredményre vár, és már nem tudják sokáig kordában tartani őket. Majd megkoronázták Prignano érseket, aki a VI. Orbán uralkodói nevet vette fel.

A pápaválasztás után Fondiba menekültek az Orbán-ellenes bíborosok. A pápa mellett megválasztása után két hónappal mindössze három itáliai bíboros állt ki, akiket Orbán Fondiba küldött, hogy győzzék meg a kollégium többi tagját törvényes uralkodásáról. A Fondiban összegyűlt régi konzisztórium hamarosan levelet küldött a pápának, amelyben két kiutat javasoltak a válságból. Az egyik egy egyetemes zsinat összehívása volt, a másik egy bíborosok által diktált szerződés. A pápa válaszra sem méltatta a kezdeményezést, így ezt hamarosan egy keményebb hangvételű levél követte. Miután erre sem reagált az újonnan szervezett Orbán-párti kúria, augusztus 2-án kiadták a Declaration címet viselő levelüket, amelyben vád alá helyezték a pápát, és jogilag valamint történelmileg sem ismerték el egyházfőnek. A fondi bíborosok felvették a kapcsolatot V. Károly, francia királlyal is, aki bátorította a kardinálisokat, hogy az üresnek nyilvánított egyházi trónra válasszák meg a legitim pápát. A bíborosok tehát megfelelő világi hátteret maguk mögött tudva 1378. szeptember 20-án Genfi Róbert bíborost választották meg törvényes pápának, aki felvette a VII. Kelemen uralkodói nevet. Ezzel az egy és oszthatatlan katolikus egyháznak tehát szeptembertől két feje lett. Orbán természetesen azonnal kiközösítette Kelement és az őt támogató bíborosokat, de Kelemen teljes pápai jogának birtokában ugyanezt tette Orbánnal és híveivel. Az európai uralkodók természetesen csak az egyik pápa jogát ismerték el. Így gyakorlatilag mindenki a kiközösítés állapotába került.

A pápák 3. sora

A keresztény világot megrázó esemény vitákat gerjesztett és sokan egy egyetemes zsinat összehívásában látták a skizma feloldásának lehetőségét, ahol mindkét pápát lemondatják, és helyükre az egyesült bíborosok választanak egyházfőt, akit mindenki elismer. Ekkorra már a bíborosi kar nagy része mindkét pápától eltávolodott, és elkezdte szervezni a zsinatot, amelyet 1409-re hirdettek meg.

Az 1409. évi pisai zsinaton mindkét addigi egyházfő bíborosainak nagy része részt vett és egy új egyházfőt választottak, méghozzá a zsinat vezetőjének személyében. 1409. június 26-án Pietro Philargi-t pápává választották, aki felvette az V. Sándor nevet és Bolognában ütötte fel a székhelyét.[3] De sem a római, sem az avignoni pápa nem távozott a hatalomból, így egyszerre már három pápa uralkodott. V. Sándor pontifikátusa nem sokáig tartott, mert már a következő évben távozott is az élők sorából. Őt XXIII. János követte a pisai pápák sorában.

A pápák

A skizma pápái:

  • Avignonban (az ábrán kék):
VII. Kelemen (1378 - 1394)
XIII. Benedek (1394 - 1417)

  • Rómában (az ábrán zöld):
VI. Orbán (1378 - 1389)
IX. Bonifác (1389 - 1404)
VII. Ince (1404 - 1406)
XII. Gergely (1406 - 1417)

  • A pápák 3. sora (sárga):
V. Sándor (1409 - 1410)
XXIII. János (1410 - 1417)

XXIII. János (ellenpápa)XXIII. János (ellenpápa)V. Sándor (ellenpápa)XII. Gergely pápaVII. Ince pápaVII. Ince pápaIX. Bonifác pápaVI. Orbán pápaXIII. Benedek (ellenpápa)VII. Kelemen (ellenpápa)V. Márton pápaXI. Gergely pápa

A skizma vége

A Luxemburgi Zsigmond által megszervezett 1414-18-as konstanzi zsinat egyik fő célja az egyházszakadás felszámolása volt.

Az 1415. március 30-i ülésen a következő végzéseket hirdették ki:

  • 1. a zsinat törvényesen gyűlt össze, hatalma Krisztustól származik, azért mindenki (maga a pápa is) engedelmeskedni köteles neki mindenben, ami a hitre és a szakadás megszüntetésére vonatkozik;
  • 2. a pápa nem távolíthatja el az Apostoli Szentszék hivatalnokait Konstanzból, az ellenszegülők esetleges pápai büntetése érvénytelen;
  • 3. a pápa Konstanzból való távolléte alatt nem nevezhet ki bíborosokat.

XXIII. Jánost a zsinat felfüggesztette, megfosztották méltóságától és börtönbe zárták. XII. Gergely 1415. május 13-án önként lemondott a pápai méltóságról. XIII. Benedek a spanyolok és a skótok védelmében bízva vonakodott lemondani. 1415. szeptember 19-én Zsigmond király személyesen utazott el Perpignanba, hogy rávegye Benedeket a lemondásra, de minden próbálkozása hiábavaló volt. Zsigmond decemberben Narbonne-ba tanácskozást hívott össze, amelyre azoknak az országoknak a képviselőit hívta meg, akik támogatták Benedeket. Csak egyetlen ország, Aragónia nem volt hajlandó teljesen elállni Benedek mellől, bár lassan végül kihátrált mögüle. Ezért az idős ellenpápa hamarosan szülőföldjére menekült, és megtépázott udvarát a Valenciához közeli családi birtokán, Peñiscola várában rendezte be. Itt még egy követség kereste fel a konstanzi zsinatról, és amikor ők sem tudták rávenni, hogy lemondjon a pápai trónról, a konstanzi zsinat 1417. július 27-én megfosztotta őt méltóságától, és a pápai trónt üresnek nyilvánította, és pápaválasztást írt ki. 1417. nov. 11-én egyhangúlag megválasztották Colonna Ottó bíborost, aki pápaként az V. Márton nevet vette föl.

Jegyzetek

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Western Schism című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Kapcsolódó cikkek

Read other articles:

Accident in Western Australia Douglas DC-4 Amana crashThe Douglas DC-4 Amana, the aircraft destroyed in the accident.AccidentDate26 June 1950SummaryMultiple engine failureSite19 km north-west of York, Western Australia 31°49′16″S 116°34′52″E / 31.821°S 116.581°E / -31.821; 116.581AircraftAircraft typeDouglas DC-4Aircraft nameAmanaOperatorAustralian National AirwaysRegistrationVH-ANAFlight originPerth AirportDestinationAdelaide AirportPasseng...

 

 

PSLV-C37Model roket PSLVJenis misiPenempatan 104 satelitOperatorISROSitus webISRO website Properti wahanaWahana antariksaPolar Satellite Launch VehicleJenis wahana antariksaExpendable launch vehicleProdusenISROMassa luncur320.000 kilogram (710.000 pon)Massa muatan1.378 kilogram (3.038 pon) Awal misiTanggal luncur09:28:00, 15 Februari 2017 (2017-02-15T09:28:00) (IST)Roket peluncurPolar Satellite Launch VehicleTempat peluncuranSriharikota Launching RangeKontrakto...

 

 

Dulungan Jantan Status konservasi Kritis (IUCN 3.1)[1] Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Animalia Filum: Chordata Kelas: Aves Ordo: Bucerotiformes Famili: Bucerotidae Genus: Rhabdotorrhinus Spesies: waldeni Sinonim Aceros leucocephalus waldeniAceros waldeni Dulungan adalah jenis burung (famili: Bucerotidae) yang memiliki ciri tanduk pada bagian paruh. Paruh Dulungan memiliki warna merah karat dengan tanduk berwarna merah-jingga serta tampilan berkerut. Meski tampilan paruh dan tanduk...

Town in Virginia, United StatesTown of Chilhowie, VirginiaTown SealChilhowieLocation in the Commonwealth of VirginiaShow map of VirginiaChilhowieChilhowie (the United States)Show map of the United StatesCoordinates: 36°48′0″N 81°40′52″W / 36.80000°N 81.68111°W / 36.80000; -81.68111CountryUnited StatesStateVirginiaCountySmythGovernment • MayorGary HeningerArea[1] • Total2.57 sq mi (6.66 km2) • Land2...

 

 

Pantai Empu Rancak Lokasi di Indonesia Informasi Lokasi Desa Karang Gondang, Kecamatan Mlonggo, Kabupaten Jepara Negara  indonesia Koordinat 6°07′36″S 110°24′00″E / 6.1268°S 110.400°E / -6.1268; 110.400Koordinat: 6°07′36″S 110°24′00″E / 6.1268°S 110.400°E / -6.1268; 110.400 Pengelola Pemkab Jepara Dibuat oleh Pemkab Jepara Jenis objek wisata Wisata pantai Gaya Jawa Fasilitas  • Pantai  • Taman •...

 

 

Untuk kegunaan lain, lihat Semen (disambiguasi). Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: Semen, Paron, Ngawi – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR SemenDesaNegara IndonesiaProvinsiJawa TimurKabupatenNgawiKecamatanParonKode p...

Peta pembagian administratif tingkat pertama Bahama Pembagian administratif Bahama terdiri atas 32 distrik pada tingkat pertama. lbsPembagian administratif Amerika Amerika Utara Amerika Selatan Negara berdaulat Amerika Serikat Antigua dan Barbuda Argentina Bahama Barbados Belize Bolivia Brasil Chili Dominica Republik Dominika Ekuador El Salvador Grenada Guatemala Guyana Haiti Honduras Jamaika Kanada Kolombia Kosta Rika Kuba Meksiko Nikaragua Panama Paraguay Peru Saint Kitts dan Nevis Saint Lu...

 

 

Gallo-Romance dialects of Allier, France Not to be confused with Bourbonnais Creole of the Indian Ocean. This article should specify the language of its non-English content, using {{lang}}, {{transliteration}} for transliterated languages, and {{IPA}} for phonetic transcriptions, with an appropriate ISO 639 code. Wikipedia's multilingual support templates may also be used. See why. (September 2022) This article includes a list of gen...

 

 

Questa voce o sezione sull'argomento trasporti ha un'ottica geograficamente limitata. Contribuisci ad ampliarla o proponi le modifiche in discussione. Se la voce è approfondita, valuta se sia preferibile renderla una voce secondaria, dipendente da una più generale. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Strada urbana Una strada urbana è una strada che attraversa un centro abitato. Indice 1 Norme 1.1 In Italia 1.1.1 Limitazioni 1.1.2 Delimitazione 1.1.3 Classificazione ammi...

Political party in Japan Happiness Realization Party 幸福実現党LeaderHiroko Matsune (a.k.a. Ryoko Shaku [ja])PresidentVacantChairmanHironori MatsushimaSecretaryHironori MatsushimaSpokespersonHiroko NanamiSecretary generalTadahiko SaitoFounderRyuho OkawaFounded23 May 2009 (2009-05-23)Headquarters6th floor of Utopia Activity Promotion Hall, Akasaka 2-10-8, Minato Ward, Tokyo, JapanIdeologyRadical conservatism[1]Political positionRight-wing[...

 

 

Otto Karl Wilhelm NeurathOtto NeurathLahir(1882-12-10)10 Desember 1882Wina, Kekaisaran Austria-Hungaria (sekarang Austria)Meninggal22 Desember 1945(1945-12-22) (umur 63)Oxford, Britania RayaAlmamaterUniversitas BerlinEraFilsafat abad ke-20KawasanFilsafat BaratAliranAnalitisMinat utamaFilsafat ilmuGagasan pentingFisikalisme[1]Protokollsatz (pernyataan protokol) Dipengaruhi Ernst Mach, James George Frazer Memengaruhi Lingkar Berlin, Lingkar Wina, John O'Neill Otto N...

 

 

  关于与「华盛顿州」標題相近或相同的条目页,請見「华盛顿」。   此條目介紹的是美國西北部太平洋沿岸的州。关于与之同名的美国首都所在地,请见「華盛頓哥伦比亚特区」。 此條目需要擴充。 (2007年9月26日)请協助改善这篇條目,更進一步的信息可能會在討論頁或扩充请求中找到。请在擴充條目後將此模板移除。 华盛顿州 美國联邦州State of Washington...

1993 video game creation Doom, a first-person shooter game by id Software, was released in December 1993 and is considered one of the most significant and influential video games in history.[1][2][3] Development began in November 1992, with programmers John Carmack and John Romero, artists Adrian Carmack and Kevin Cloud, and designer Tom Hall. Late in development, Hall was replaced by Sandy Petersen and programmer Dave Taylor joined. The music and sound effects were cr...

 

 

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

 

 

Hedypathes Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Animalia Filum: Arthropoda Kelas: Insecta Ordo: Coleoptera Famili: Cerambycidae Genus: Hedypathes Hedypathes adalah genus kumbang tanduk panjang yang tergolong famili Cerambycidae. Genus ini juga merupakan bagian dari ordo Coleoptera, kelas Insecta, filum Arthropoda, dan kingdom Animalia. Larva kumbang dalam genus ini biasanya mengebor ke dalam kayu dan dapat menyebabkan kerusakan pada batang kayu hidup atau kayu yang telah ditebang. Referensi TITAN: C...

English author and poet (1858–1924) For the American model, see Evelyn Nesbit. Edith NesbitNesbit, c. 1890Born(1858-08-15)15 August 1858Kennington, Surrey (now Greater London), England[1]Died4 May 1924(1924-05-04) (aged 65)New Romney, Kent, EnglandPen nameE. NesbitOccupationWriter, poetPeriod1886–1924GenreChildren's literatureNotable worksThe Story of the Treasure SeekersThe Railway ChildrenFive Children and ItSpouse Hubert Bland ​ ​(m. 1880;...

 

 

Husein KavazovićKavazović pada 2017 GelarMufti Agung Bosnia dan HerzegovinaInformasi pribadiLahir03 Juli 1964 (umur 59)Jelovče Selo, Gradačac, Republik Sosialis Bosnia dan Herzegovina, Republik Federal Sosialis YugoslaviaAgamaIslamKebangsaanBosniaDenominasiSunniMazhabHanafiKredoMaturidi[1]AlmamaterUniversitas Al-Azhar Universitas SarajevoPemimpin MuslimLama menjabatSeptember 2012 – kiniPendahuluMustafa CerićKedudukan sebelumnyaMufti Tuzla Husein Kavazović (lahir...

 

 

Rolling stock manufacturer Portland CompanyPortland Company Building #6 in November, 2016IndustryRailroad equipmentFoundedNovember 10, 1846 (177 years ago) (1846-11-10)Founder John A. Poor Septimus Norris Defunct1978 (1978)HeadquartersNew England, United States The Portland Company was established 10 November 1846 by John A. Poor and Norris Locomotive Works engineer Septimus Norris as a locomotive foundry to build railroad equipment for the adjacent Portland terminus of the...

American playwright and director David AuburnBorn (1969-11-30) November 30, 1969 (age 54)Chicago, Illinois, U.S.OccupationPlaywright, screenwriter, theatre directorEducationUniversity of Chicago (BA)Juilliard School (GrDip)Children2 David Auburn (born 30 November 1969)[1] is an American playwright, screenwriter and theatre director. He is best known for his 2000 play Proof, which won the 2001 Tony Award for Best Play and Pulitzer Prize for Drama. He also wrote the screenplays for...

 

 

Jim Marshall Jim Marshall firmando autógrafos en el Winter NAMM 2007 show en Anaheim California, 21 de enero de 2007Información personalNombre de nacimiento James Charles MarshallNacimiento 29 de julio de 1923, West London, Inglaterra, Reino UnidoLondres (Reino Unido) Fallecimiento 5 de abril de 2012 (88 años)Milton Keynes (Reino Unido) Causa de muerte Cáncer Nacionalidad BritánicaInformación profesionalOcupación Emprendedor, ingeniero, ingeniero de sonido, baterista y fabricante de in...