Nagy Cili (színművész)
Nagy Cili (Veszprém ,[ 1] 1978 . október 24. –) magyar színésznő.
Élete
Pécselyen nőtt fel, ahol általános iskolai tanulmányait is végezte. Édesanyja az iskola matematika -fizika szakos tanára volt. 1993-1997 között a zirci III. Béla Gimnázium tanulója. 1997-2000 között a zalaegerszegi Nádasdy Kálmán Színészképző Stúdió növendéke, kisebb szerepeket kapott a Hevesi Sándor Színházban is. 2002-2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt, Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában.[ 1]
Egyetemi gyakorlatát a Budapesti Kamaraszínházban töltötte, majd 2006-2008 között a Nemzeti Színház tagja volt.[ 2] Később játszott a Budaörsi Játékszínben. 2010-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja, 2021-től a művészeti tanács tagja.[ 3] [ 4] [ 5] A színészet mellett rendezéssel is foglalkozik.
Díjai, elismerései
Holdbeli csónakos-díj (2014)
Opel Különdíj (2014)
Színházi szerepei
A falu rossza tapsrendjében (balról a harmadik)[ 6]
Jean Anouilh : Eurüdiké (Eurüdiké), rendező: Bagó Bertalan
William Shakespeare : Romeo és Júlia (Júlia), rendező: Ruszt József
Oscar Wilde : Bunbury (Gwendolen Fairfax), rendező: Merő Béla
Arthur Miller : A salemi boszorkányok (Mary Warren), rendező: Bagó Bertalan
Vörösmarty Mihály : Csongor és Tünde (Ledér), rendező: Ruszt József
Bereményi Géza : Shakespeare királynője (Nan), rendező: Bagó Bertalan
Molière : Fösvény (Mariane), rendező: Bagó Bertalan
Georg Büchner : Woyzeck (Marie), rendező: Tompa Gábor Kornél
Euripidész : Alkésztisz (Alkésztisz), rendezőtanár: Lukáts Andor
Euripidész: Andromakhé (Karvezető), rendezőtanár: Lukáts Andor
Kapecz Zsuzsa - Gothár Péter : Diótörő (Macskanő, Pösze egér), rendezőtanár: Jordán Tamás
Shakespeare: Hamlet (Gertrud), rendezőtanár: Lukáts Andor
Halász Péter : Önbizalom (Feleség), rendező: Halász Péter
Hamvai Kornél : Lüzisztraté (Kaloniké), rendezőtanár: Jordán Tamás
Claudio Monteverdi : Poppea megkoronázása (Ottavia), rendező: Fischer Iván, Lukáts Andor
Forgách András : Erik (Lili), rendező: Benedek Miklós
Eisemann Mihály : Hyppolit, a lakáj (Julcsa), rendező: Verebes István
Szomory Dezső : Hermelin (Julis), rendező: Balikó Tamás
Hamvai Kornél : Vesztegzár a Grand Hotelben (Léni Jörins), rendező: Béres Attila
Szophoklész : Oidipusz, Oidipusz Kolonoszban, (kar, Iszméné, Antigoné), rendező: Sopsits Árpád
Jean Racine : Andromaché (Kephisis), rendező: Valló Péter
Gerhart Hauptmann : A bunda (Adelheid), rendező: Verebes István
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Duzzog), rendező: Valló Péter
Spiró György : Szilveszter (Pasité), rendező: Keszég László
Szalay Kriszta : Gramp (Andrea), rendező: Gáspár András
Molière: Dandin, avagy a megcsúfolt férj (Angélique), rendező: Kolos István
Woody Allen : Semmi pánik (Susan Hollander), rendező: Puskás Tamás
Szomory Dezső: Takáts Alice (Takáts Alice), rendező: Benedek Miklós
Georges Feydeau - M. Desvalliéres: A tartalék tartalékos (Angéla), rendező: Jordán Tamás
Frances Hodgson Burnett: A kis lord (Mrs. Pardiggle), rendező: Jeles András
Kander-Ebb-Fosse: Chicago (Roxie Hart), rendező: Béres Attila
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij műve alapján írta Jeles András: A félkegyelmű (Alexandra), rendező: Jeles András
Heltai Jenő : Naftalin (Terka);rendező: Mohácsi János
Molnár Ferenc : Az üvegcipő (Adél);rendező: Valló Péter
Urs Widmer : Top Dogs (Rita Jenkins), rendező: Béres Attila
William Shakespeare műve alapján, Arany János és Nádasdy Ádám fordításának felhasználásával írta Mohácsi István és Mohácsi János: Szentivánéji álom (Hippolyta), rendező: Mohácsi János
Móricz Zsigmond : Rokonok (Lina), rendező: Jordán Tamás
Molnár Ferenc : Játék a kastélyban (Annie), rendező: Jordán Tamás
Georges Feydeau : Kézről kézre (Francine, a feleség), rendező: Hamvai Kornél
Ovidius : Átváltozások (Karneválszínház) rendező: Andrew Hefler
Peter Shaffer : Black Comedy (Clea), rendező: Mohácsi János
Weöres Sándor : Szent György és a Sárkány (Uttaganga királykisasszony), rendező: Valló Péter
Füst Milán : Máli néni (Tilda), rendező: Koltai Róbert
László Miklós : Illatszertár (Balázs kisasszony), rendező: Béres Attila
Dés László - Geszti Péter - Békés Pál : A dzsungel könyve (Csil), rendező: Horgas Ádám
Eisemann Mihály - Szilágyi László : Én és a kisöcsém (Vadász Frici), rendező: Koltai Róbert
Georges Feydeau: A hülyéje (Lucienne), rendező: Réthly Attila
Neil Simon - Cy Coleman - Dorothy Fields: Sweet Charity (Charity Masina Valentine), rendező: Béres Attila
Anton Pavlovics Csehov Hamvai Kornél fordításában: Ványa bá (Jelena), rendező: Réthly Attila
Eduardo De Filippo : Nem fizetek! (Concetta), rendező: Réthly Attila
Tóth Ede : A falu rossza (Sulyokné (módos asszony)), rendező: Mohácsi János
Tadeusz Slobodzianek: A mi osztályunk (Zocha), rendező: Lukáts Andor
Jordi Galcerán: A Grönholm-módszer (Mercé), rendező: Nagy Cili
Shakespeare – Nádasdy Ádám fordításában: Vízkereszt vagy bánom is én (Mária, nemes hajadon, Olivia társalkodónője), rendező: Réthly Attila
Anton Pavlovics Csehov : Ivanov (Babakina), rendező: Lukáts Andor
Molière műve alapján írta Parti Nagy Lajos: Tartuffe (Elmira, Orgon felesége), rendező: Béres Attila
Victor Hugo : A király mulat (Madame de Cossé), rendező: Valló Péter
László Miklós : Illatszertár (Balázs kisasszony), rendező: Béres Attila
Petr Zelenka: Hétköznapi őrületek (Sylvia), rendező: Réthly Attila
Alain René Le Sage: Szerelmi üzletek (Bárónő, fiatal özvegy), rendező: Valló Péter
Arthur Miller : A salemi boszorkányok (Mrs. Ann Putnam), rendező: Alföldi Róbert
Anton Pavlovics Csehov - Hamvai Kornél fordításában: Három lány (Olga), rendező: Réthly Attila
Terry Johnson: Diploma előtt (Mrs. Robinson), rendező: Bálint András
Carlo Goldoni : A főnök meg én meg a főnök (Beatrice), rendező: Réthly Attila
Jimmy Roberts - Joe DiPietro: Ájlávjú; (Nő 2), rendező: Harangi Mária
Oleg és Vlagyimir Presznyakov: Terrorizmus; (Negyedik nő), rendező: Luca Cortina
Szigligeti Ede - Mohácsi István - Mohácsi János : Liliomfi , (Szomszédasszony), rendező: Mohácsi János
Mike Leigh: Abigail bulija , (Beverly) rendező: Czukor Balázs
Brian Friel: Pogánytánc , (Kate) rendező: Valló Péter
Jimmy Roberts - Joe DiPietro: Ájlávjú , (Nő 2) rendező: Harangi Mária
William Shakespeare : Vízkereszt, vagy bánom is én , (Kapitány, Curio, Valentin, Pap, Rendőr) rendező: Horváth Csaba
Fazekas Mihály - Váradi Szabolcs: Lúdas Matyi , (Rozi, a Liba) rendező: Némedi Árpád
Heinrich von Kleist : Az eltört korsó , (Márta asszony) rendező: Tárnoki Márk
Móricz Zsigmond – Tóth Réka Ágnes: Kivilágos kivirradtig , (Malvin) rendező: Horváth Csaba
Georges Feydeau : Bolha a fülbe , (Raymonde) rendező: Béres Attila
Jerry Bock – John Steinbeck : Hegedűs a háztetőn , (Jente; Fruma-Sára) rendező: Horváth Csaba
Georges Feydeau : Bolha a fülbe , (Raymonde) rendező: Béres Attila
Pintér Béla – Darvas Benedek : Gyévuska , Jolánka, Mikó honvéd felesége rendező: Nagy Péter István
Hadar Galron: Mikve , (Esther) rendező: Widder Kristóf
Jelmeztervei
Robert Harling: Acélmagnóliák
Rendezései
Film és TV-s szerepei
Jegyzetek
Források
Színészek Drámapedagógusok (levelező szak) Televízió műsorvezetők, rendezők Mozgóképtudomány Kameraman Gyártásszervezők Film- és televízió vágók