Németország újraegyesítése

Az NSZK nyugaton és az NDK keleten

Németország újraegyesítését (Deutsche Wiedervereinigung) 1990. október 3-án deklarálták, amikor is a keleti területek (NDK) csatlakoztak a nyugatiakhoz (NSZK).

Az első keletnémet szabad választások (1990. március 18.) után a két német állam tárgyalásainak eredményeként megszületett az „egyesítési szerződés” (Einigungsvertrag). Eközben a két német állam a Németország II. világháborút követő felosztásában szerepet játszó egykori megszálló hatalmakkal (Nagy-Britannia, Franciaország, az USA és a Szovjetunió) is aláírt egy szerződést („kettő plusz négy” szerződés, Zwei-plus-Vier-Vertrag), amely garantálta az új állam függetlenségét. Az újraegyesített Németország tagja maradt az Európai Közösségnek (a későbbi Európai Unió), illetve a NATO-nak. Még ma is folyik a vita arról, hogy az 1990-ben Németországot egyesítették vagy újraegyesítették. Egyesek szerint az „egyesítés” kifejezés 1871-re vonatkozik, amikor kikiáltották a Német Birodalom létrejöttét. Mások viszont azzal érvelnek, hogy 1990-ben létrejött Németország története során korábban nem létezett ebben a formájában, így a két német állam egyesítéséről van szó. Politikai és diplomáciai okokból a nyugatnémet politikusok gondosan elkerülték az „újraegyesítés” szó használatát az események alatt, amikre a németek gyakran Wende („változás”) néven hivatkoznak. Általában a deutsche Einheit („német egység”) kifejezést használják; erre javította ki Hans-Dietrich Genscher a nemzetközi újságírókat, amikor az „újraegyesítésről” kérdezték 1990-ben.

Jogi szempontból a nyugati állam annektálta az NDK-t, így az egyesült német állam gyakorlatilag megegyezik az NSZK-val: hivatalos neve ugyanúgy Bundesrepublik Deutschland, jelképei, jellegzetességei is nagyrészt az egykori Nyugat-Németországéval egyeznek. A főváros ugyan Berlin lett, de volt egy tízéves átmeneti időszak, amíg a kormányzat székhelye az addigi nyugatnémet főváros, Bonn maradt. Ennek ellenére az NSZK elnevezés 1990 óta nem használatos, a megkülönböztető jelzők értelmüket vesztették.

Előzmények

Németország megszállási zónái 1947. június 8. – 1949. április 22.

Miután a szövetségesek 1945-ben legyőzték Németországot, az állam területét és Berlint egyaránt francia, brit, amerikai és szovjet szektorokra osztották.

A szovjetek és korábbi szövetségeseik között fokozatosan elmérgesült a viszony. 1947-ig a három nyugati szektor egységesült, létrejött a három szektorból álló Trizóna. A vörösök azonban ebből szándékosan kimaradtak. 1948. június 2-án a nyugati szektorokban, június 24-én pedig Berlin nyugati részében is bevezettek egy új fizetőeszközt, a német márkát. Sztálin ezt és „műszaki nehézségeket” ürügyül kihasználva blokád alá vette Nyugat-Berlint, azt remélve, hogy ezzel a teljes város felett átveheti az uralmat, ám a nyugatiak légihídon keresztül juttatták szállítmányaikat saját területükre. 1949 májusában egy négyhatalmi szerződés megkötése után a Szovjetunió feloldotta a blokádot, addigra azonban a keleti területeken már bevezették a keleti márkát.

Ez a kettős valutarendszer jelentősen felgyorsította az ország kettészakadását. Nyugaton még májusban kikiáltották a Németországi Szövetségi Köztársaságot (NSZK), a szovjetek ezt októberben követték a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) megalapításával.[1] Keleten kommunista, nyugaton kapitalista rendszer alakult ki. Az NDK kormánya később erőteljesen korlátozta saját állampolgárainak az NSZK-ba vagy Nyugat-Berlinbe történő kiutazását (berlini fal, vasfüggöny).


A szócikk egy része még lefordítandó. Segíts te is a fordításban!

A szocializmus összeomlása az NDK-ban

A megnyitott hegyeshalmi határátkelőnél NDK-menekültek tolják át a Wartburgjukat a határon 1989. szeptember 10-én

A KGST tagállamait is sújtó 1973-as és 1979-es olajválság hatására az 1980-as évekre súlyos pénzügyi válságba került az NDK, amely 1989-re csaknem teljes összeomlássá fajult. Szeptember 10-étől a megnyitott osztrák-magyar határszakaszon közel 60 ezer fő NDK-polgár menekült nyugatra.[2][3] November 9-én leomlott a berlini fal, innentől már korlátlanul utazhattak Nyugat-Berlinbe. Decemberben a keletnémet alkotmányból törölték a kommunista párt vezető szerepét, márciusban pedig lezajlott az első és utolsó demokratikus keletnémet választás, melyet a Kereszténydemokrata Unió (CDU) nyert meg. Április 12-én az új vezetés hivatalba lépett, ezzel a szocialista rendszer megszűnt.[4]

A megosztottság vége („Die Wende”)

A berlini fal

Az 1980-as évek közepétől a német újraegyesítés lehetőségét széles körben egy távoli reménynek tekintették Kelet- és Nyugat-Németországban egyaránt, amit lehetetlen elérni, amíg a keleti blokk kommunista államokból áll. Azonban hirtelen elérhetővé vált a Szovjetunióban lezajló változások következtében. Amikor Mihail Szergejevics Gorbacsov lett a Szovjetunió vezetője 1985-ben, a keleti blokkban reformhullámok kezdődtek, lehetőséget teremtve a változásra az NDK-ban.


A szócikk egy része még lefordítandó. Segíts te is a fordításban!

Újraegyesítés

Németország hivatalosan 1990. október 3-án egyesült, amikor Kelet-Németország öt újraalapított szövetségi tartományaBrandenburg, Mecklenburg-Elő-Pomeránia, Szászország, Szász-Anhalt és Türingia – formálisan csatlakozott a Német Szövetségi Köztársasághoz, ezzel a német alkotmányban (Grundgesetz) kidolgozott két lehetőség egyikét választották. Mivel az új tartományok formálisan csatlakoztak a Német Szövetségi Köztársasághoz az alkotmány (akkori) 23. cikkelyével összhangban, egyszerűen kiterjesztették a területet, ahol a Grundgesetz szolgált alkotmányként. Az alternatíva Kelet- és Nyugat-Németország formális egyesülése lett volna, aminek következtében többek között új alkotmányt kellett volna készíteni a létrejövő államnak. Bár a választott megoldás egyértelműen egyszerűbb volt, ennek következtében keleten egyesek azt érezték, hogy a nyugati állam „elfoglalta” vagy „annektálta” az NDK-t.


A szócikk egy része még lefordítandó. Segíts te is a fordításban!

Az egyesítés hatásai

Az 1990-es évek legfontosabb feladatának a volt Kelet-Németország újjáépítése bizonyult. Ennek költségei jelentős terhet róttak a német gazdaságra, és hozzájárultak az olajválságot követően, az NSZK 1980-as évek közepétől újraindult gazdasági növekedésének lassulásához. Ennek legfőbb oka a NDK gazdaságénak alacsony teljesítménye volt, különösen a nyugatihoz képest. Ezt fokozta a keletnémet márka (politikailag motivált) átváltási árfolyama nyugatnémet márkára, ami nem tükrözte ezt a gazdasági különbséget, ezáltal hirtelen versenyképtelenné vált, gyakran teljesen összeomlott a keleti ipar. A keleti területek áruval és szolgáltatásokkal való ellátása megerőltette a nyugati erőforrásokat. A korábban a keletnémet kormány által támogatott, veszteséges vállalkozásokat privatizálni kellett.

Az egyesítés következtében a volt NDK nagy részéről eltűnt az ipar, a munkanélküliségi ráta 20% körüli értékre nőtt. Azóta több százezer korábbi keletnémet vándorolt nyugatra munkalehetőségért, ezáltal jelentős mértékben csökkent a népesség, különösen a magasan képzett szakmákban.[5]

Ez okozhatta azoknak a problémáknak is a nagy részét, amikért az euró bevezetését okolják.[forrás?] A Deutsche Bundesbank mindig kitartott amellett, hogy a gondok nem az euró következményei, és Németországnak magának kell megoldania őket (feltehetőleg az újraegyesítésre hivatkozva).[forrás?]

Az országok lobogói

Jegyzetek

További információk

Read other articles:

2008 video game This article is about the 2008 video game. For the 2015 arcade game, see Dissidia Final Fantasy NT. 2008 video gameDissidia Final FantasyNorth American box art featuring the protagonists from the first ten Final Fantasy games.Developer(s)Square EnixPublisher(s)Square EnixDirector(s)Takeshi ArakawaProducer(s)Yoshinori KitaseDesigner(s)Mitsunori TakahashiProgrammer(s)Ryuji IkedaArtist(s)Takayuki OdachiWriter(s)Daisuke WatanabeHarunori SakemiMotomu ToriyamaComposer(s)Takeharu Ish...

 

After MariaSutradaraNadia HallgrenPemeranGlenda MartesPerusahaanproduksiOne Story Up ProductionsDistributorNetflixTanggal rilis 28 April 2019 (2019-04-28) (Festival Film Tribeca)[1] 24 Mei 2019 (2019-05-24) Durasi37 menitNegaraAmerika SerikatBahasaSpanyol After Maria adalah sebuah film pendek dokumenter Amerika Serikat tahun 2019 yang disutradarai oleh Nadia Hallgren dan diperankan oleh Glenda Martes. Film ini dirilis pada 24 Mei 2019 di layanan streaming Netflix. Pemera...

 

2023 South Korean music award ceremony 2023 MAMA AwardsTitle cardDateNovember 28–29, 2023VenueTokyo DomeCountryJapanPresented bySamsung GalaxyHosted byJeon Somi (Day 1)Park Bo-gum (Day 2)Most awardsSeventeen (5)Website2023mama.comTelevision/radio coverageNetworkMnet ← 2022 · MAMA Awards · 2024 → The 2023 MAMA Awards was an awards ceremony held on November 28 and 29, 2023 at the Tokyo Dome in Japan. It was organized by CJ ENM, and broadcast through its music...

Cet article est une ébauche concernant une localité du Maine. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Old Orchard Beach Administration Pays États-Unis État Maine Comté Comté de York (Maine) Code ZIP 04064 Indicatif(s) téléphonique(s) local (locaux) 207 Démographie Population 8 856 hab. (2000) Densité 452 hab./km2 Géographie Coordonnées 43° 31′ 02″ nord, 70°...

 

Pour les articles homonymes, voir Sirugue. Christophe Sirugue Christophe Sirugue en 2009. Fonctions Secrétaire d'État chargé du Numérique et de l'Innovation 27 février – 17 mai 2017(2 mois et 20 jours) Président François Hollande Premier ministre Bernard Cazeneuve Gouvernement Cazeneuve Prédécesseur Axelle Lemaire Successeur Mounir Mahjoubi Secrétaire d'État chargé de l'Industrie 1er septembre 2016 – 17 mai 2017(8 mois et 16 jours) Président François Hol...

 

Untuk pohon suar, lihat trembesi. Sebuah helikopter Seahawk melepaskan suar Suar atau cerawat (Inggris: flare) adalah salah satu bentuk piroteknik yang menghasilkan cahaya yang sangat terang atau panas tinggi tanpa menghasilkan ledakan. Suar digunakan untuk memberi tanda, penerangan dan alat pertahanan militer. Secara umum, Suar menghasilkan cahaya yang dihasilkan dari pembakaran logam magnesium, kadang-kadang dicampur dengan logam lain untuk menghasilkan warna yang berbeda-beda. Suar kal...

Pemilihan Umum Bupati Luwu Timur 2020201520249 Desember 2020[1]Kandidat   Calon Muhammad Thoriq Husler Irwan Bachri Syam Partai Partai Golongan Karya NasDem Pendamping Budiman Hakim Andi Muhammad Rio Pattiwiri Hatta Peta persebaran suara Peta Sulawesi Selatan yang menyoroti Kabupaten Luwu Timur Bupati dan Wakil Bupati petahanaMuhammad Thoriq Husler danIrwan Bachri Syam Partai Gerakan Indonesia Raya Bupati dan Wakil Bupati terpilih Muhammad Thoriq Husler Budiman Hakim Partai Golo...

 

2000 studio album by Dar WilliamsThe Green WorldStudio album by Dar WilliamsReleasedAugust 22, 2000GenreFolkLength42:42LabelRazor & TieProducerStewart LermanDar Williams chronology Cry Cry Cry(1998) The Green World(2000) The Beauty of the Rain(2003) Professional ratingsReview scoresSourceRatingAllmusic[1] The Green World is the fourth studio album by American folk music singer-songwriter Dar Williams, released in 2000. While writing songs for the album, Williams incorporat...

 

Irish historian and provost of Trinity College Dublin F. S. L. Lyons40th Provost of Trinity College DublinIn office1 August 1974 – 1 August 1981Preceded byAlbert Joseph McConnellSucceeded byWilliam Arthur Watts Personal detailsBornFrancis Stewart Leland Lyons(1923-11-11)11 November 1923Derry, Northern IrelandDied21 September 1983(1983-09-21) (aged 59)Dublin, IrelandResting placeTrinity College ChapelSpouseJennifer McAlister Lyons (m. 1964; d. 1983)Children2EducationDover C...

Area of philosophy and political science Feminist political theory is an area of philosophy that focuses on understanding and critiquing the way political philosophy is usually construed and on articulating how political theory might be reconstructed in a way that advances feminist concerns.[1] Feminist political theory combines aspects of both feminist theory and political theory in order to take a feminist approach to traditional questions within political philosophy.[2] The...

 

Type of ball bowled in cricket This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Yorker – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (July 2016) (Learn how and when to remove this message) Part of a series onBowling techniques Fast bowling Seam Swing Spin bowling Finger off spin left-arm orthodox Wrist leg sp...

 

La rilevanza enciclopedica di questa voce o sezione sull'argomento Marvel Comics è stata messa in dubbio. Motivo: voce priva di fonti terze che dimostrino una rilevanza del personaggio al di fuori delle opere Puoi aiutare aggiungendo informazioni verificabili e non evasive sulla rilevanza, citando fonti attendibili di terze parti e partecipando alla discussione. Se ritieni la voce non enciclopedica, puoi proporne la cancellazione. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Per i...

Smoke Breaksingolo discograficoScreenshot tratto dal video del branoArtistaCarrie Underwood Pubblicazione21 agosto 2015 Durata3:18 Album di provenienzaStoryteller GenereCountry rock[1] EtichettaArista Nashville ProduttoreJay Joyce FormatiDownload digitale, streaming CertificazioniDischi di platino Stati Uniti[2](vendite: 1 000 000+) Carrie Underwood - cronologiaSingolo precedenteLittle Toy Guns(2015)Singolo successivoHeartbeat(2015) Smoke Break è un s...

 

For the former baseball team, see Vaqueros de Bayamón (baseball). Basketball team in Bayamón, Puerto RicoVaqueros de BayamónLeaguesBaloncesto Superior NacionalFounded1930; 94 years ago (1930)HistoryVaqueros de Bayamón(1930–present)ArenaRuben Rodriguez ColiseumCapacity12,000LocationBayamón, Puerto RicoTeam colorsNavy blue, gold, white      Head coachNelson ColónOwnershipYadier MolinaChampionships16 (1933, 1935, 1967, 1969, 1971, 1972, 1973, 1974, 1975, ...

 

中國共產黨與世界政黨高層對話會CPC in Dialogue with World Political Parties High-Level Meeting日期2017年起地点 中国北京市網站中國共產黨與世界政黨高層對話會官网 中國共產黨與世界政黨高層對話會(英語:CPC in Dialogue with World Political Parties High-level Meeting)是由中共中央對外聯絡部主辦的國際性政黨間交流會,前身為2014至2017年举办的中國共產黨與世界對話會。[1] 对话会列...

For a list of Lamborghini production vehicles, see List of Lamborghini automobiles. The following is a list of concept automobiles that carry the name of Italian automaker Lamborghini, listed in chronological order of their presentation. Car Year shown Venue Design Engine Image 350 GTV 1963 Turin Auto Show Franco Scaglione V12 350 GTS (or 350 GT Spyder) 1965 Turin Auto Show Touring V12 3500 GTZ 1965 British International Motor Show Zagato V12 Flying Star II 1966 Turin Auto Show Touring ...

 

Former first lady of Haiti You can help expand this article with text translated from the corresponding article in French. (July 2021) Click [show] for important translation instructions. View a machine-translated version of the French article. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must revise errors as necessary and confirm that the translation is accurate, rather than simply copy-pasting machine-translated text...

 

Italian association football club based in Ferrara, Emilia-Romagna For the police service, see Longueuil Agglomeration Police Service. Football clubS.P.A.L.Full nameSocietà Polisportiva Ars et Labor S.r.l.Nickname(s)I Biancazzurri (The White and Blues)[1]Gli Estensi (The House of Este)[2]Founded1907; 117 years ago (1907) (Circolo Ars et Labor)2005; 19 years ago (2005) (refounded)2012; 12 years ago (2012) (refounded)Gr...

American investment company For other uses, see Black Rock. Not to be confused with Blackstone Inc.. BlackRock, Inc.Headquarters at 50 Hudson Yards, New York CityCompany typePublicTraded asNYSE: BLKS&P 100 componentS&P 500 componentISINUS450614482IndustryInvestmentsFounded1988; 36 years ago (1988)FoundersRobert S. KapitoLarry FinkSusan WagnerHeadquarters50 Hudson YardsNew York, NY 10001 U.S.Area servedWorldwideKey peopleLarry Fink(Chairman and CEO)Robert S. Kapi...

 

Beludak (Viperidae) Beludak kutub utara,Vipera beruz Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Animalia Filum: Chordata Subfilum: Vertebrata Kelas: Reptilia Ordo: Squamata Subordo: Serpentes Famili: ViperidaeOppel, 1811 Sub-familia atau anak suku Azemiopinae Causinae Viperinae Crotalinae Sinonim Viperae—Laurenti, 1768 Viperini—Oppel, 1811 Viperidae—Gray, 1825[1] Beludak adalah sekelompok ular berbisa, familia Viperidae. yang ditemukan hampir di seluruh bagian dunia kecuali Antarktika, Austr...