Litkei Margit törvénytelen leányaként született egyes források szerint Budapesten,[7] más források szerint Tiszafüreden. Édesapját nem ismerte, édesanyja korán öngyilkos lett, állami gondozásba került, „lelencgyerekként“. Kisgyermekkorában több falusi nevelőcsaládnál is megfordult, ahol nagyon keményen dolgoztatták, megalázták, rendszeresen ütötték-verték. Még nem volt tizenhét éves, amikor a fővárosba szökött, egy Bérkocsi utcai lakásban ágyrajáróként élt, alkalmi munkákból és prostitúcióból élt.[6]
Ebben az időszakban (1935-ben) született Imre nevű fia egy ismeretlen alkalmi kapcsolatából. (Egyes feltételezések szerint az őt és fiát később nevére vevő Móricz Zsigmond volt fiának az apja.)
Úgy ismert (szemben a fentiekkel), hogy csak 1936. szeptember 25-én ismerkedett meg Móricz Zsigmonddal, aki elnevezte Csibének, és mintegy 1500 oldalnyi jegyzetet készített a lány elbeszéléseiből, s belőlük 1936–1937 között 28 novellát írt. Móricz Zsigmond naplójából kiderül, hogy Csibe a szerelme-szeretője is volt.[10]
Örökbe fogadta, s taníttatta, Leányfalun vezette Móricz Zsigmond háztartását, később a Kelet Népe szerkesztőségében dolgozott. Gyermekkorának művészi megjelenítése az Árvácska című Móricz-regény (Budapest, 1941).
Móricz halála után (1942) könyvüzletet nyitott (Móricz Zsigmond könyvesbolt), 1943-ban.[6] Rövid ideig kiadóként is működött. 1948-ban trafikot vezetett, majd 1949-től a Dohánybolt Vállalat alkalmazottja lett. 1968-ban mint antikváriumi dolgozó ment nyugdíjba. 1971-ben hunyt el alig 54 éves korában.
↑„Csibe rám borult és a szívemen ujjongott és csacsogott” - Móricz Zsigmond és Litkei Erzsébet. In Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2: Újabb irodalmi szerelmeskönyv. (hely nélkül): Corvina Kiadó Kft. 2013. ISBN 9789631361650