Káposztásmegyeren nevelkedett, már gyerekként is vonzotta az állatok világa, a természet. Megfigyeléseit papírra vetette, ebben segítségére volt művész édesapja. Középiskolai tanulmányait a Dózsa György Gimnáziumban kezdte, ahol 1949-ben érettségizett. Rajztehetsége korán megmutatkozott, a középiskolai évek alatt Galla Endre tanította rajzra. Felsőfokú tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, folytatta, ahol 1954-ben szerzett diplomát. Szakmai munkássága az alkalmazott grafika területén teljesedett ki, az 1950-60-as években főleg illusztrált, plakátokat tervezett és több erdészeti-vadászati pavilon tervezésével is megbízták.
Fiatalon, elsősorban főiskolai évei alatt gyakorlati ornitológiával is foglalkozott, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület nyilvántartása szerint az 1950-es években madárgyűrűzési jogosultsággal is rendelkezett. Bár gyűrűzési tevékenysége nem volt jelentős, nyolc évre terjedt ki, 1951 és 1958 között.[1][2]
A Képzőművészeti Egyetemen 1955-től tanárként dolgozott, 1956-ban növendékeivel prágai tanulmányúton vett részt. Egész életét áthatotta a természet iránti tisztelete és a környezet védelmére való törekvés. 1968-ban sportvadász és tudományos madárgyűjtő vizsgát tett, 1970-től festményeken is megörökítette a vadászat szépségeit, több ilyen témájú festményt készített secco technikával, vadászházakban, kastélyokban. 1971-ben a Budapesten megrendezett Vadászati Világkiállításon öt témát, négy pavilont tervezett és kivitelezett munkatársaival. Ugyanebben az évben jelent meg a 18 lapból álló „Vadjaink” című képeslapsorozata. 1974-től alapító tagja és munkatársa a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek. Ebben az évben készítette el a „Vadászható madaraink” című füzetet és plakátot, majd a következő évben féléves kiállítási körútra indult az USA-ba és Kanadába. 1976-tól 10 éven keresztül főmunkatársa volt az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatalnak. Ez idő alatt elkészítette Magyarország védett madarait négy plakáton ábrázolva.
Az 1970-es évek elejétől áttért a piktúrára, természeti képeket festett, festészetére a gondos témaválasztás, a részletek valósághű bemutatása, az egyéni stílus volt a jellemző. Képei a természet világát, hangulatát tükrözik, hangsúlyos színek alkalmazásával, festészetében mesterei Pap Gyula, Konecsni György, Ék Sándor, Barcsay Jenő, Károly, Kádár György voltak. 1979-ben minisztériumi küldöttként egy 50 m²-es falképet készített Ulánbátorban (Mongólia) a „Természet Házában”.
1981-ben megtervezte a plovdivi Vadászati Világkiállítás magyar pavilonját. Környezetvédő munkássága elismeréseként 1982-ben megkapta a „Környezet védelméért” kitüntetést. Afrika iránti vonzódásaként Dr. Nagy Endre meghívására 1986-ban több hónapig Afrikában – Tanzániában élt. Képeiből 1989-ben egyéni kiállítást rendeztek a müncheni Német Vadászati és Halászati Múzeumban, ez volt a legkiemelkedőbb a németországi kiállításai közül.
1990-ben címzetes egyetemi docens kinevezést kapott a Képzőművészeti Egyetemen. A budapesti Vajdahunyadvárban a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban 1991-ben életmű-kiállítást szerveztek műveiből. 1992-ben újabb kiállítást rendeztek képeiből a Finn Vadászati és Halászati Múzeumban Riihimäkiben. 1996-tól volt az elnöke az Altamira Egyesületnek, amely a természethez kötődő képzőművészek csoportja. Összesen 20 önálló külföldi kiállítása volt, ebből 17 Nyugat-Európában: Ausztriában, Svájcban, Luxemburgban, Németországban. Munkásságáért 1994-ben megkapta a A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést, majd 2001-ben Csergezán Pál-díjjal tüntették ki, és ugyanebben az évben megkapta az „Arany túzok toll” életműdíjat. 2001 óta vezetett nyári képzőművészeti táborokat „Muray Műhely” címen. 2004-ben ismét rangos állami kitüntetést kapott, elnyerte a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztje kitüntetést, ugyanebben az évben megjelent a háromnyelvű életrajzi albuma „Témám a természet” címmel.
2005-ben lemondott a gyakorlati vadászatról, megvált fegyvereitől, így csak lélekben és festményein „vadászik” tovább. 2006-ban, 75 éves korában négy kiállítást rendezett, amelyek közül a jelentősebbek a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban és a Gödöllői Királyi Kastélyban voltak.[3] 2007-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem címzetes egyetemi tanárává választotta. 2008-ban a Keszthelyi Vadászati Múzeum megnyitásához kapcsolódott Muray Róbert festményeinek kiállítása. Ebben az évben Csepel díszpolgárává választják.
Munkássága méltó folytatása volt a korai elődök Madarász Gyula, Nécsey István és Schenk Jakab által megteremtett hagyományoknak. Fontos szerepe volt abban, hogy megszülethessenek a természet, a madárvilág ismeretének nélkülözhetetlen eszközei a megbízható határozókönyvek, plakátok, amelyek hozzájárulnak a szakemberek és a laikusok természetismereti képzéséhez.
2009 szeptemberében, 78 éves korában hunyt el Budapesten; sírja a Farkasréti temetőben található.
Kiállításai (válogatás)
Számos alkalommal szerepeltek alkotásai csoportos és egyéni kiállítások keretében itthon és külföldön. Ezek közül néhány fontosabb.
Csoportos kiállítások
1956 II. Országos Plakátkiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest
↑Muray, Róbert. Témám a természet [archivált változat]. Budapest: Szerzői kiadás (2004. december 12.). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 7. [archiválás ideje: 2010. március 26.]
Források
Muray Róbert: Témám a természet önéletrajzi album, Budapest, 2004, szerzői kiadás