Multigráf

Multigráf többszörös élekkel (piros) és hurokélekkel (kék). A multigráfok nem minden szerző szerint tartalmazhatnak hurkokat.

A matematika, azon belül a gráfelmélet területén egy multigráf (ellentétben az egyszerű gráffal) olyan gráf, amiben létezhet többszörös él (más néven párhuzamos él[1]), tehát olyan él, aminek ugyanazok a végpontjaik. Más szóval két csúcs egynél több éllel lehet összekötve.

A „többszörös él” két különböző fogalmat takarhat:

  • Saját identitás nélküli élek: egy élt kizárólag a két csúcs határoz meg, amit összeköt, az egyes élek nincsenek megkülönböztetve. Ebben az esetben a „többszörös él” azt jelenti, hogy ugyanaz az él több példányban megjelenik a két csúcs között.
  • Saját identitással rendelkező élek: az élek primitív entitások, akárcsak a csúcsok. Ha két csúcs között több él van, azok egymástól megkülönböztetett élek.

A multigráf nem összetévesztendő a hipergráffal, ahol egy él kettőnél több csúcsot is összeköthet.

Egyes szerzőknél a pszeudográf a multigráf szinonimája. Más szerzőknél a pszeudográf olyan multigráf, melyben a hurokélek is megengedettek.

Irányítatlan multigráf (saját identitás nélküli élek)

Egy G multigráf egy G:=(V, E) rendezett pár, ahol

Irányítatlan multigráf (saját identitással rendelkező élek)

Egy G multigráf egy G:=(V, E, r) rendezett hármas, ahol

  • V a csúcsok halmaza,
  • E az élek halmaza,
  • r : E → {{x,y} : x, yV}, minden élt a végponti csúcsok rendezetlen párosához rendel.

Egyes szerzők megengedik a hurokéleket, tehát egy csúcsot saját magával összekötő éleket,[2] míg mások az ilyen gráfokat pszeudográfnak nevezik, fenntartva a multigráf nevet a hurokmentes esetekre.[3]

Irányított multigráf (saját identitás nélküli élek)

Egy irányított multigráf vagy multifigráf olyan irányított gráf melyben létezhetnek többszörös irányított élek, tehát azonos forrással és nyelővel rendelkező élek. Egy G irányított multigráf a G:=(V,A) rendezett pár, ahol

  • V a csúcsok halmaza,
  • A az irányított éleknek vagy nyilaknak nevezett rendezett csúcspárok multihalmaza.

Egy G:=(V,E, A) vegyes multigráf hasonlóan definiálható, mint egy vegyes gráf.

Irányított multigráf (saját identitással rendelkező élek)

Egy G irányított multigráf vagy tegez olyan G:=(V, A, s, t) rendezett négyes, ahol

  • V a csúcsok halmaza,
  • A az élek halmaza,
  • , minden élt a forrás csúcshoz rendel,
  • , minden élt a nyelő csúcshoz rendel.

Ez a fogalom például felhasználható egy légitársaság által nyújtott lehetséges repülőút-kapcsolatok modellezésére. Ekkor a multigráf olyan irányított gráf, melyben a városokat összekötő párhuzamos irányított élek megmutatnák, hogy az egyes desztinációkba és onnan visszafelé is lehetséges utazni.

A kategóriaelmélet szerint a saját identitású élekkel rendelkező irányított bármely multigráf egy kis kategóriát alkot, ahol a csúcsok az objektumok, a multigráf élei morfizmusok, a kompozíció itt az irányított élek (nyílfolytonos) egymás után fűzése (konkatenációja), minden csúcs esetében a hurokél jelenti a kompozíció bal- és jobbidentitását. A kategóriaelméletben ezért a gráf kifejezés alatt rendszerint irányított multigráf értendő, és a kategória alap-irányított multigráfját csak alap-irányított gráfnak nevezik.

Címkézés

A multigráfok és irányított multigráfok teljesen hasonló módon címkézhetők, a terminológia azonban nem egységes.

A címkézett irányított gráf definíciója:

1. definíció: egy címkézett irányított gráf egy címkézett gráf, címkézett irányított élekkel.

Formálisan: Egy G címkézett irányított gráf multigráf címkézett csúcsokkal és irányított élekkel. Formálisan egy rendezett nyolcas, ahol

  • V a csúcsok halmaza, A az irányított élek halmaza
  • és véges ábécék a lehetséges csúcs-, illetve irányítottél-címkékkel,
  • és két hozzárendelés, amik meghatározzák az egyes irányított élek forrását és nyelőjét,
  • és két hozzárendelés, amik meghatározzák a csúcsok és az irányított élek címkéit.

2. definíció: Egy címkézett irányított multigráf olyan címkézett gráf, melyben a többszörös címkézett irányított élek esetében ha két irányított él kezdőpontja és végpontja megegyezik, akkor a címkéjük is.

Kapcsolódó szócikkek

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Multigraph című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

  1. For example, see Balakrishnan 1997, p. 1 or Chartrand and Zhang 2012, p. 26.
  2. For example, see Bollobás 2002, p. 7 or Diestel 2010, p. 28.
  3. Lásd például Wilson 2002, p. 6 vagy Chartrand and Zhang 2012, pp. 26-27.

További információk

Read other articles:

Guillaume-Benjamin-Amand Duchenne Guillaume-Benjamin-Amand Duchenne detto de Boulogne (Boulogne-sur-Mer, 17 settembre 1806 – Parigi, 15 settembre 1875) è stato un neurologo francese che riprese le ricerche di Galvani e fece avanzare in modo sostanziale la scienza della elettrofisiologia muscolare. L'era della neurologia moderna progredì grazie alle scoperte di Duchenne riguardo alla conducibilità dei neurotrasmettitori, l'effetto di lesioni di queste strutture e l'introduzione della biop...

PersepolisUna scena del filmLingua originalefrancese Paese di produzioneFrancia Anno2007 Durata95 min Dati tecniciB/N e a colorirapporto: 1,85:1 Genereanimazione, biografico, drammatico RegiaMarjane Satrapi, Vincent Paronnaud SoggettoMarjane Satrapi (graphic novel) SceneggiaturaMarjane Satrapi, Vincent Paronnaud Casa di produzioneSony Pictures Classics-Quinta Communications Distribuzione in italianoBiM Distribuzione MontaggioStéphane Roche MusicheOlivier Bernet ScenografiaMarisa Musy...

Палестина наЧемпіонаті світу з водних видів спорту 2015 Прапор Палестиникод FINA PLEНФ Федерація плавання ПалестиниКазань, РосіяУчасників 3 в 1 виді спортуМедалей Золото Срібло Бронза Загалом 0 0 0 0 Участь у Чемпіонаті світу з водних видів спорту 200120032005200720092011201320152017 Палестина в

Masoud Shojaei Informações pessoais Nome completo Masoud Shojaei Data de nascimento 9 de junho de 1984 (39 anos) Local de nascimento Xiraz, Irão Altura 1.87 m Informações profissionais Clube atual AEK Atenas Número 24 Posição Meio-campo Clubes de juventude 1999–20002000–2002 Sanat Naft Saipa Clubes profissionais1 Anos Clubes Jogos e gol(o)s 2000–20032003–20062006–20082008–20132013–20142014–20152015–20162016–201720182018-20202021-20222022- Sanat Naft Saipa...

سبوليتو     الإحداثيات 42°44′00″N 12°44′00″E / 42.733333333333°N 12.733333333333°E / 42.733333333333; 12.733333333333  [1] تقسيم إداري  البلد إيطاليا[2][3]  التقسيم الأعلى مقاطعة بِرُوجَة  عاصمة لـ دوقية سبوليتو  خصائص جغرافية  المساحة 348.14 كيلومتر مربع (9 أكتوبر 2011)[...

Pretty Good Privacy Basisdaten Maintainer Phil Zimmermann Entwickler Symantec Erscheinungsjahr 1991 Aktuelle Version 1.0 Betriebssystem Cross-platform Programmiersprache C Kategorie Verschlüsselung Lizenz Proprietär, früher Freeware openpgp.org Pretty Good Privacy (PGP; englisch für „ziemlich gute Privatsphäre“) ist ein von Phil Zimmermann entwickeltes Programm zur Verschlüsselung und zum Unterschreiben von Daten. Inhaltsverzeichnis 1 Eigenschaften 2 Geschichte 3 Funktionsweise...

2006 American filmHow to Eat Fried WormsTheatrical release posterDirected byBob DolmanScreenplay byBob DolmanBased onHow to Eat Fried Wormsby Thomas RockwellProduced by Mark Johnson Philip Steuer Starring James Rebhorn Kimberly Williams-Paisley Tom Cavanagh CinematographyRichard RutkowskiEdited by Janice Hampton Frederick Wardell Music by Mark Mothersbaugh Bob Mothersbaugh ProductioncompanyWalden MediaDistributed byNew Line CinemaRelease date August 25, 2006 (2006-08-25) Runnin...

US Post Office-FultonUbicaciónCoordenadas 43°19′03″N 76°24′53″O / 43.3175, -76.414722Datos generalesNúm. de referencia 88002519[1]​MPS US Post Offices in New York State, 1858-1943, TR[editar datos en Wikidata] La Oficina de Correos de Estados Unidos en Fulton, NY La Oficina de Correos de Estados Unidos-Fulton es un edificio histórico de oficinas de correos ubicado en Fulton en el condado de Oswego, Nueva York . Fue construido en 1912-1915 y ampliad...

Saint Claraposter film asliSutradara Ari Folman dan Ori Sivan Produser Guy Asaf Ditulis oleh Ari Folman PemeranLucy DubinchikPenata musikBerry SakharofSinematograferValentin BelonogovPenyuntingDov StoyerDistributorKino InternationalTanggal rilis 1 November 1996 (1996-11-01) Durasi85 menitNegara Israel Bahasa Ibrani Rusia Saint Clara (Ibrani: קלרה הקדושה) adalah sebuah film Israel 1996 yang disutradarai oleh Ari Folman dan Ori Sivan. Film tersebut berdasarkan pada nove...

Hindu temple in Tamil Nadu, India Vadapalani Aandavar TempleReligionAffiliationHinduismDistrictChennaiDeityVadapalani Aandavar (Lord Muruga)LocationLocationVadapalaniStateTamil NaduCountryIndiaLocation in ChennaiGeographic coordinates13°03′10″N 80°12′49″E / 13.05278°N 80.21361°E / 13.05278; 80.21361ArchitectureTypeDravidian architectureCompleted1865Elevation55 m (180 ft) Vadapalani Andavar Temple is a Hindu temple dedicated to Lord Muruga. It is l...

Indonesia Handball Association Indonesian: Asosiasi Bola Tangan IndonesiaIHAIOC nationRepublic of Indonesia (INA)National flagSportHandballOther sportsBeach handballOfficial websitewww.indonesiahandball.or.idHISTORYYear of formation16 August 2007; 16 years ago (2007-08-16)AFFILIATIONSInternational federationInternational Handball Federation (IHF)IHF member since2009Continental associationAsian Handball Federation (AHF)National Olympic CommitteeIndonesian Olympic CommitteeGOV...

Cohort born from 1883 to 1900 For other uses, see Lost Generation (disambiguation). Part of a series onSocial generations of the Western world Lost Generation Greatest Generation Silent Generation Baby boomers Generation X Millennials Generation Z Generation Alpha vte The Lost Generation was the social generational cohort in the Western world that was in early adulthood during World War I. The generation is generally defined as people born from 1883 to 1900, and came of age in either the 1900...

Practice of trading financial instruments using a firm's own money This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Proprietary trading – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2020) (Learn how and when to remove this template message) Proprietary trading (also known as prop trading) occurs whe...

صاحبة السمو الملكي[1]  الأميرة صوفيا دوقة فارملاند (بالسويدية: Prinsessan Sofia hertiginna av Värmland)‏[1]، و(بالسويدية: Sofia Kristina Hellqvist)‏[1]  معلومات شخصية اسم الولادة (بالسويدية: Sofia Kristina Hellqvist)‏[1]  الميلاد 6 ديسمبر 1984 (العمر 39 سنة) المعمودية 26 مايو 1985[1]  الإقامة جز...

Dr. Drs.Adrianus Asia SidotM.Si.Anggota Dewan Perwakilan Rakyat Republik IndonesiaPetahanaMulai menjabat 1 Oktober 2019PresidenJoko WidodoDaerah pemilihanKalimantan Barat IIBupati Landak ke-6Masa jabatan14 Januari 2008 – 14 Januari 2017PresidenSusilo Bambang Yudhoyono Joko WidodoGubernurDrs. Cornelis, M.H.WakilHerculanus Heriadi, S.E.PendahuluDrs. Cornelis, M.H.PenggantiKarolin Margret NatasaWakil Bupati LandakMasa jabatan6 September 2006 – 14 Januari 2008Preside...

American actress This biography of a living person needs additional citations for verification. Please help by adding reliable sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately from the article and its talk page, especially if potentially libelous.Find sources: Maggie Lawson – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (August 2018) (Learn how and when to remove this template message) Ma...

For other uses, see RTL and Radio Luxemburg. Radio station in ParisRTLParisBroadcast areaFranceLuxembourgBelgiumElsewhere in Europe and North Africa (on LW and Satellite)FrequencyFM:104.3 MHz (Paris) 101.4 MHz (Marseille) 105.0 MHz (Lyon) Full list of frequencies on FM in other areasProgrammingLanguage(s)FrenchFormatNews, TalkOwnershipOwnerRTL GroupSister stationsFun RadioRTL2RTL-L'ÉquipeHistoryFirst air date15 March 1933 (1933-03-15)Former call signsRadio Luxem...

Map all coordinates using: OpenStreetMap Download coordinates as: KML GPX (all coordinates) GPX (primary coordinates) GPX (secondary coordinates) Town in Queensland, AustraliaWhite PatchBribie Island, QueenslandView from the beach at White PatchWhite PatchCoordinates27°01′48″S 153°07′25″E / 27.0300°S 153.1236°E / -27.0300; 153.1236 (White Patch (town centre))Population142 (2016 census)[1] • Density54.6/km2 (141/sq mi)Po...

2002 single by the Breeders Son of ThreeSingle by the Breedersfrom the album Title TK B-sideBuffy Theme, SafariReleasedSeptember 2, 2002GenreAlternative rock[1]LengthAlbum version – 2:08[2] Single version – 1:52[3]Label4ADSongwriter(s)Kim DealThe Breeders singles chronology Huffer (2002) Son of Three (2002) We're Gonna Rise (2008) Audio sampleThe Breeders' Son of Three single was recorded at breakneck speed, matching their live show velocity.[4] Reviewers h...

San Francisco light rail line T Third StreetNorthbound train passing Mission Rock station in April 2018OverviewOwnerSan Francisco Municipal Transportation AgencyLocaleSan Francisco, CaliforniaTerminiChinatownSunnydaleStations22ServiceTypeLight railSystemMuni MetroOperator(s)San Francisco Municipal RailwayDaily ridership15,600 (August 2023) 10,800 (January 2023)[1]HistoryOpenedJanuary 13, 2007 (2007-01-13) (limited service)April 7, 2007 (2007-04-07) (full ...