Szíria ideiglenes elfoglalása után, a keresztes háborúk utolsó időszakában, 1260–1300 között került sor mongol betörésekre a mai Palesztina területén. A fenti időszakban a mongol seregek több alkalommal megkísérelték Szíria elfoglalását, ezt követően pár hónapig folyamatos betöréseket hajtottak végre déli irányban Palesztina területére, nemegyszer Gáza városáig hatolva.

A betöréseket a mongol főseregekből kivált, kisebb csapatok hajtották végre, elsődleges céljuk a zsákmányszerzés volt. A mongolok egyik alkalommal sem igyekeztek a betörések során elfoglalt városokat, településeket bevonni a mongol birodalom közigazgatási rendszerébe és a mongol fősereg visszahúzódása után pár hónappal az Egyiptomból érkező mamlúk seregek minden alkalommal visszafoglalták a térséget.^[1]

1258-ban Hülegü kán vezetésével mongol csapatok foglalták el a középkori iszlám világ szellemi központját, Bagdadot, ezzel lényegében véget vetve az Abbaszida–dinasztia uralmának. A város elfoglalása után 1259 szeptemberében a mongolok, akikkel együtt számos keresztény katona is harcolt, akiket a korábban elfoglalt Grúziából, Örményországból és Kilikiából toboroztak, pontonhídon átkeltek az Eufráteszen és Szíria felé indultak, amely ekkor az Ajjúbida-dinasztia birodalmába tartozott. an-Nászir Júszuf szíriai szultán felajánlotta hűségesküjét Hülegünek, de az visszautasította és csapatai 1260. január 24-én elfoglalták és felégették Aleppót, majd március 1-jén megadta magát Damaszkusz is.^[2][3][4][5] Damaszkusz elfoglalásával lényegében véget vetettek az Ajjúbida-dinasztia uralmának is.

Damaszkusz és Bagdad elfoglalásával a mamlúk szultánok uralma alatt álló Kairó lett egy csapásra az iszlám világ középpontja. A mongolok feltehetően folytatták volna a hadjáratot és Palesztinán keresztül Egyiptom és a Mamlúk Birodalom ellen indultak volna, de ekkor Möngke nagykán meghalt (Möngke és Hülegü testvérek, mindketten Dzsingisz kán unokái voltak). Hülegü kán a fősereg élén visszatért Karakorumba, de kb. 20 000 mongol lovast az elfoglalt területeken hagyott a nesztoriánus vallású Kitbuka tábornok parancsnoksága alatt.^[6]

Kitbuka további támadásokat intézett a környező települések ellen, elfoglalta Baalbek, asz-Szubajba és Ádzslun városokat^[7] és mongol portyázókat küldött Palesztinába, akik egészen Askelón városáig, illetve Jeruzsálemig juthattak. Mindenesetre egy kb. 1000 fős mongol helyőrség foglalta el Gáza városát,^[8][9][10] egy másik pedig Nábluszban állomásozott.^[11]

Hülagü visszatérése előtt üzenetet küldött IX. Lajos francia királynak, amelyben felajánlotta, hogy Jeruzsálemet átadja a keresztényeknek. Bár az üzenetet valóban elküldték, de ekkor Jeruzsálemet, bár legalább egy mongol portyázó csapat elért ide, még nem foglalták el véglegesen a mongolok.^[12][13]

Bővebben: Ajn Dzsálút-i csata

Miután Szíriából Egyiptomba vonultak vissza, a mamlúkok tárgyalásokat kezdeményeztek az akkói központú Jeruzsálemi Királysággal. A mamlúkok és a mongolok harcában a keresztesek semleges álláspontot foglaltak el, annak ellenére, hogy a muszlim mamlúkok voltak a keresztények hagyományos ellenségei. Azonban a keresztesek szemében a mongolok nagyobb fenyegetést jelentettek, és ezért engedélyezték területeiken a mamlúk csapatok áthaladását, akik 1260 szeptemberében jelentős erőt vontak össze a térségben és az Ajn Dzsálút-i csata során összecsaptak a mongolokkal. A mamlúkok jelentős győzelmet arattak, amelynek jelentőségét még az is emelte, hogy a mongol hadsereg első alkalommal szenvedett vereséget. A csatavesztés jelentette a mongol hódítási kísérletek végét is, mert bár több alkalommal megkísérelték, csak 1300-ban tudták ismét elfoglalni Szíriát és akkor is csak pár hónapra.

Julian Grenier keresztes lovag, Szidón grófja és Beaufort ura, a kortárs jellemzések szerint felelőtlen és meggondolatlan személy, a mongol csatavesztés után betört a mongolok fennhatósága alatt álló Bekaa-völgybe. Kitbuka egy kisebb mongol sereget küldött ellene, de ezeket de Grenier csapdába csalta és elpusztította. Kitbuka másodszor jelentős sereget küldött Grenier ellen, akik megtámadták és elfoglalták Szidón városát, felégették, a keresztény lakosokat legyilkolták, bár a várat nem tudták elfoglalni.^[14][15]

1269-ben az angol trónörökös, Eduárd herceg (a későbbi I. Eduárd angol király) keresztes hadjáratot indított a Szentföldre nagybátyja, Oroszlánszivű Richárd és VII. Lajos francia király példáján felbuzdulva.^[16] Eduárd serege meglehetősen kicsi volt,^[17] összesen kb. 230 lovag és 700 kísérő tartott vele 13 hajón a hadjárat során^[18][19] Eduárd kíséretének számos tagja a király rokona vagy közeli barátja volt, többek között felesége, Kasztíliai Eleonóra, bátyja, Púpos Edmund és unokafivére, Henrik is vele tartott.

Amikor Eduárd 1271. május 9-én partra szállt Akkra kikötőjében, azonnal követeket küldött Abáká kánhoz, a mongolok segítségét kérve.^[20] Eduárd terve az volt, hogy mongol segítséggel megtámadja Bajbarsz szultánt.^[21]

1271 októberében az Eduárd által kért mongol csapatok megérkeztek Szíriába és Aleppótól délre felégették a vidéket. Abáká, aki a mongol belviszályok miatt nem tudta főerőit felszabadítani, mintegy 10 000 lovast küldött Samagar vezetésével az Anatóliát megszálló mongol erőkből.^[22] Az 1260-as hadjáratra még emlékező lakosság tömegesen menekült a mongolok elől, akik könnyedén legyőzték Aleppó mamlúk helyőrségét.^[22]

November 12-én indult el Bajbarsz felmentő serege Kairóból, de eddigre a mongol csapatok már visszahúzódtak az Eufrátesz folyó mögé, mivel nem tudtak volna sikeresen szembeszállni a teljes mamlúk sereggel.

1299 nyarán ismét mongol csapatok törtek be Szíriába Gázán kán vezetésével, ismét elfoglalták Aleppót és az örmény segédcsapatokkal együtt vereséget mértek a kiskorú an-Nászir Muhammad és az őt markában tartó főemberek, Bajbarsz és Szalár vezette mamlúk hadsereg ellen a Vádi l-Házindár-i csatában december 23-24-én. A megfutamodó mamlúkokat egészen Gázáig üldözte a mongol sereg egy része egy bizonyos Muladzs vezetése alatt,^[23] míg a zöm Damaszkuszba vonult be valamikor újév környékén. Gázán februárban visszavonta erői nagy részét, de ígéretet tett arra, hogy novemberben visszatér és megtámadja Egyiptomot.^[24] Időközben a Szentföldön hagyott, kb. 10 000 lovas Muladzs vezetésével portyázó hadjáratokat vezetett a mamlúk területek ellen,^[25] de márciusban ezek is visszatértek Damaszkuszba, majd hamarosan követték Gázánt és átkeltek az Eufráteszen.^[26] Ekkor, 1300 májusában a mamlúk sereg visszatért és harc nélkül visszafoglalta a mongolok által elfoglalt területeket.^[25][27]

Az 1299–1300-as mongol hadjárat kiterjedéséről, az elfoglalt területek nagyságáról a korabeli források is eltérő, egymásnak ellentmondó adatokat közöltek, ennek megfelelően a modern történészek között sincs összhang abban a tekintetben, hogy a mongolok elfoglalták-e Jeruzsálemet. Egyesek szerint a város elesett és Muladzs egy ideig itt állomásozott,^[28] mások szerint még csak nem is vették ostrom alá^[29] A város elfoglalásának tényét egy 14. századi olasz pap, Niccolò da Poggibonsi is megerősítette, aki szerint a mongolok eltávolították a Sziklamecset egyik kapuját.^[30] Mások szerint viszont a mongolok csak megkísérelték a kaput elpusztítani, de nem jártak sikerrel és végül a visszatérő mamlúk katonák falazták be a kaput.^[31]

A mongol hadjárat ténye, Jeruzsálem lehetséges elfoglalása vad találgatásokhoz vezettek Európában, amelyeket Ciprusról visszatérő velencei kereskedők indítottak.^[32] A hírek többnyire hitelesen adták vissza a szíriai mongol hódítások mértékét, de hozzátették: „a tatárok feltehetően elfoglalták a Szentföldet és vissza fogják adni a keresztényeknek”. A Rómában a jubileumi év alkalmából összegyűlt tömegek felkapták a pletykákat, amelyek hamarosan arról szóltak, hogy a mongolok elfoglalták Egyiptomot, Gázán saját bátyját nevezte ki egyiptomi királynak és ezután Tunéziát is meghódítják, illetve szabadon engedik a Damaszkuszban és Egyiptomban fogva tartott keresztény foglyokat.^[33]

1300 áprilisában VIII. Bonifác pápa már körlevélben jelentette be „a nagyszerű és örömteli hírt”,^[34] Rómában körmeneteket tartottak a Szentföld visszaszerzésének örömére és mindenkit biztatott a szentföldi zarándoklatra, még az Ausculta fili pápa bullában is említette ezt.

1300 nyarán a pápához nagy létszámú mongol követség érkezett, amelyet Guiscard Bustari firenzei utazó, Gázán nagykövete vezetett. Feltehetően ők értesítették a pápát a tényleges helyzetről, miszerint Gázán főerőit 1300 februárjában visszavonta és a Szentföld nagy része májusban ismét a mamlúkok kezébe került.^[33] Ennek ellenére szeptemberig tartották magukat az ellenkező értelmű híresztelések.^[35]

• Tatárjárás
• Keresztes háborúk
• Mongol Birodalom

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Mongol raids into Palestine című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Le Templier de Tyr (1300 körül). Chronicle du Templier de Tyr, Online változat Archiválva 2009. január 1-i dátummal a Wayback Machine-ben (franciául).
• Hayton of Corycus (1307): Flowers of the Histories of the East, Online változat (angolul).
• Guillaume de Tyr (1300 körül): History of Deeds Done Beyond the Sea, Online változat Archiválva 2009. január 1-i dátummal a Wayback Machine-ben (franciául).

• Amitai, Reuven (1987). „Mongol Raids into Palestine (AD 1260 and 1300)”. JRAS, 236–255. o. 
• Amitai-Preiss, Reuven. Mongols and Mamluks: The Mamluk-Ilkhanid War, 1260-1281. Cambridge University Press, Cambridge (1995). ISBN 978-0521462266 
• Barber, Malcolm. The Trial of the Templars, 2nd, University Press, Cambridge (2001). ISBN 978-0-521-67236-8 
• Encyclopedia Iranica, Article on Franco-Persian relations
• Foltz, Richard (2000). "Religions of the Silk Road : overland trade and cultural exchange from antiquity to the fifteenth century". New York: St. Martin's Griffin. ISBN 0-312-23338-8.
• Demurger, Alain. Jacques de Molay (francia nyelven). Editions Payot&Rivages (2007). ISBN 2228902357 
• Hazard, Harry W. (editor). Volume III: The Fourteenth and Fifteenth Centuries, Kenneth M. Setton, general editor, A History of the Crusades, The University of Wisconsin Press (1975). ISBN 0-299-06670-3 
• Jackson, Peter. The Mongols and the West, 1221-1410. Longman (2005). ISBN 0582368960 
• Lebédel, Claude. Les Croisades, origines et conséquences (francia nyelven). Editions Ouest-France (2006). ISBN 2737341361 
• Newman, Sharan. Real History Behind the Templars. Berkley Publishing Group (2006). ISBN 978-0-425-21533-3 
• Nicolle, David. The Crusades, Essential Histories. Osprey Publishing (2001). ISBN 978-1-84176-179-4 
• Phillips, John Roland Seymour. The Medieval Expansion of Europe. Oxford University Press (1998). ISBN 0198207409 
• Prawdin, Michael (pseudonym for Charol, Michael). Mongol Empire. Collier-Macmillan Canada (1961. december 7.). ISBN 1412805198 
• Prawer, Joshua. The Crusaders' Kingdom: European Colonialism in the Middle Ages. Praeger (1972). ISBN 9780297993971 
• Richard, Jean. Histoire des Croisades. Fayard (1996). ISBN 2-213-59787-1 
• Riley-Smith, Jonathan. The Crusades: A History, 2nd, Yale Nota Bene (1987. december 7.). ISBN 0-300-10128-7 
• Runciman, Steven. A history of the Crusades 3. Penguin Books (1987. december 7.). ISBN 9780140137057 
• Saunders, J. J.. The History of the Mongol Conquests. University of Pennsylvania Press (2001). ISBN 0812217667 
• Schein, Sylvia (1979. October). „Gesta Dei per Mongolos 1300. The Genesis of a Non-Event”. The English Historical Review 94 (373), 805–819. o. DOI:10.1093/ehr/XCIV.CCCLXXIII.805. 
• Schein, Sylvia. Fideles Crucis: The Papacy, the West, and the Recovery of the Holy Land. Clarendon (1991). ISBN 0198221657 
• Schein, Sylvia. Gateway to the Heavenly City: crusader Jerusalem and the catholic West. Ashgate Publishing, Ltd. (2005). ISBN 075460649X 
• Sinor, Denis (1999). „The Mongols in the West”. Journal of Asian History 33 (1). [2011. június 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 22.) 
• Turnbull, Stephen (1980). The Mongols. Osprey Publishing Ltd. (2004). ISBN 9780850453720 
• Weatherford, Jack. Genghis Khan and the Making of the Modern World. Three Rivers Press (2004). ISBN 0-609-80964-4