1978-ban a ferihegyi repülőtéren megtalálták nála egy kicsempészni akart ellenzéki írás mikrofilmjét, ezért eltávolították munkahelyéről, a Népszabadságtól, ügynöki tevékenységének is vége szakadt.[5] 1978-tól 1980. augusztus 31-ig tudományos főmunkatársként dolgozott a Magyar Színházi Intézetben. Ezután ismét dramaturg volt: 1980–81-ben a Pécsi Nemzeti, 1981–82-ben a Békés Megyei Jókai Színház, 1982–83-ban a Veszprémi Petőfi Színházban. 1983-tól 1989-ig a Mozgó Képek, majd a Népszabadság főmunkatársa volt.
Több tanulmánykötete jelent meg, amelyekben a magyar színházművészet helyzetét, problémáit, egyes színházművészek pályáját elemezte. Miután 2004-ben ügynökmúltja miatt ismét eltávolították a „papír” Népszabadságtól, a Színház.hu portálon folytatta periodikáját. 2006-tól már más médiumokba is írt kritikákat, recenziókat, 2009-től haláláig újra publikált a Népszabadságban is.[6]
2011. július 27-én váratlanul, aorta aneurysma következtében hunyt el budapesti lakásában.[3]
Megítélése
Kritikusi munkásságát Ablonczy László így jellemezte: „… Molnár Gál Péter – MGP(U), alias »Luzsnyánszky Róbert«, mint utóbb értesülhettünk róla, … az elmúlt fél évszázad teátrumi Cipollája, akire ugyan nem lőttek, de mételyes vélekedését azért két-három pofon tudatta. Ördögi volt, mert értette a színházat, de folyamatosan elárulta, gyakran nem hitte, amit írt, és pontosan tudta, hogy mikor és mivel árt. És sokáig központi helyről diktálta a közhangulatot, a Népszabadságban – nyolcszázezer példányban, ahol egy-egy jelző, ítélet politikai üzenetet is kódolt. Amikor kiderült spiclimúltja, találóan mondta Bessenyei Ferenc: „Mindannyiunkat börtönben tartott e rendszer, eszméivel, úgy, ahogy Molnár Gál kritikáival.”[10][11]
Ellentmondásos lényét, tudását, kritikusi pályáját nekrológírói így jellemezték:
„Írt egy tucatnyi könyvet, de fő műve alighanem ez: a Népszabadságban hétről hétre megjelenő színi kritika folyam, amely nélkül a magyar színháztörténet elmúlt fél százada nem lesz rekonstruálható. Iskolát teremtő különleges stílusa, roppant eredeti írásművészete, kegyetlen humora sem fedte, feledtette el azt, amit ellenségei sem vontak kétségbe: hallatlan tudású, nyugodtan mondhatjuk, tudós ember volt. Nem is engedték tanítani a főiskolán, soha.” (Bächer Iván)[12]
„Színházi kritikáit azok is olvasták, akik letagadták. Mert halálra sértett, pályáról eltanácsolt, egész életre sebzett. Sokan, akik túlélték, a barátai lettek, életének utolsó éveiben partnerek a hosszúra nyúlt telefonbeszélgetéseihez. A képességesek MGP szitkait is boldogan számon tartották. Csak a bagatell színházi darabbérmunkások hullámoztak a dühtől, és kéjesen lihegtek, amikor MGP coming outra kényszerült. Aki veszi magának a fáradságot, és beleolvas ügynöki jelentéseibe, láthatja, hogy megjelenhető színikritikákkal, színházjobbító kisesszékkel nevelte a tartótisztjét. Igen, mindenkinek jobb lett volna, ha nem így történik, de az élő szerkesztőségből, a papírról néhány online-ra száműzni, majd negyven évvel az események után megjelenési bojkottal sújtani nagyobb bűn volt, mint amit évtizedeken át hurcolt. Azoknak a bűne, akik elfelejtették észrevenni, hogy a valaha volt legfelkészültebb, leghitelesebb, legmegbízhatóbb és legtehetségesebb színházi írónk kezéből rúgják ki a klaviatúrát. Az igazság, a feddhetetlenség, a tiszta erkölcs és a becsület nevében. Ne legyenek rá büszkék.” (Sándor Erzsi)[13]
Ügynökmúltja
2004 novemberében beismerte, hogy 1963-ban aláírta a beszervezési nyilatkozatot. Az év decemberében megjelent A rivaldafény árnyékában című könyv, amelyben Fonyódi Péter tudományos kutató, a Corvina együttes egykori dobosa Molnár Gál Péter titkos jelentéseit gyűjtötte össze, amelyeket a BM III/III-as főcsoportfőnökségének adott, és amelyeket Luzsnyánszky Róbert fedőnéven írt 1963 és 1978 között. A kötet összeállítója így fogalmazott: „Azért nem volt aggályom, mert semmi olyat nem írt, ami durván bántotta volna azokat, akikről írt, egyszerű, megmaradt színikritikusnak…”.[14] Nem szégyellte a kb. 90 színészről leadott jelentését, bocsánatot senkitől sem kért, csak saját lelkiismeretével tartotta elszámolandónak.
Bár több cikk beharangozta közeli kiadását,[15][16]Coming out című, ügynöki beszervezéséről szóló könyve csak 2020-ban jelent meg.[4][17] Az önéletrajzi ihletésű műből kiszivárgott az, hogy a színikritikus azért vállalta az együttműködést a III/III-as csoportfőnökséggel, mert homoszexualitása miatt megzsarolták.[18]
Magánélete
Molnár Gál a korhoz képest nyíltan vállalta homoszexualitását és férfiakkal való kapcsolatait. Ügynökként is úgy szervezték be 1963-ben, hogy egy találka után megzsarolták: bűncselekményt követett el. Valójában ebben az időpontban a homoszexualis kapcsolatok már nem számítottak bűnténynek Magyarországon.[19] Ennek ellenére szerelemből vette feleségül Ronyecz Mária színésznőt. Később ugyan elváltak, de amikor kiderült Ronyecz rákbetegsége, Molnár Gál újból feleségül vette és 1989-es haláláig ápolta.[20] Ronyecz halála után saját 2011-es haláláig Sebesi István volt az élettársa; ő lett a jogörököse is.[21]
Művei
Könyvek
Honthy Hanna és kora; Egyetemi Nyomda, Bp., 1967 (Százezrek színháza, 3.)
