Miskolci Nemzetközi Operafesztivál

Verdi Traviatája volt a 2013-as fesztiválon az Ezrek operája. Violetta ‒ Keszei Borbála, Alfred ‒ László Boldizsár

A Bartók Plusz Operafesztivált (2012-ig Bartók + … Miskolci Nemzetközi Operafesztivál néven) 2001 és 2019 között rendezték meg. A fesztivál története Hegyi Árpád Jutocsa, a Miskolci Nemzeti Színház akkori igazgatója és Müller Péter Sziámi nevéhez fűződik, és azzal a céllal alapították, hogy Miskolcot és a térséget bekapcsolja a nemzetközi zenei élet vérkeringésébe. Az operafesztivál néhány év alatt a közép-európai operaélet fellegvárává tette Miskolcot. A rendezvényt a legmeghatározóbb Bartók-fesztiválként tartották számon, amely élvezte a Bartók-örökösök támogatását is. A fesztiválon a kezdetektől világjáró magyar művészek és nemzetközi operasztárok léptek föl, és Kelet-Közép Európa szinte valamennyi jelentős operatársulata bemutatkozott már. A fesztivál igazgatója 2004-től Bátor Tamás operaénekes volt, 2011-től 2019-ig Kesselyák Gergely.

A Bartók Plusz Operafesztivál kiemelt feladata Bartók Béla életművének ápolása volt. Színpadi és zenekari műveinek bemutatása így a fesztivál programjának állandó része volt. Emellett az operafesztivál hívószava – a fesztivál nevében 2012-ig a „+" jel mögötti tartalom – évről évre változott. Elsőként, 2001-ben Verdi, majd Puccini, Mozart, Csajkovszkij neve jelent meg a „+” után, majd stílusirányzatok (bel canto, Verismo), nemzeti zenék (szláv, osztrák, francia), míg 2010-ben az európai operajátszás bemutatása következett Bartók + Európa néven. 2011-ben a rendezvény Bartók + Verdi elnevezéssel „visszatért” kiindulópontjához. Az „újrakezdés” után, 2013-ban megtörtént az irányváltás: a fesztivál nevéből kikerülő „+”-t felváltó „Plusz” a Bartók utáni operaéletre, és az operajátszás Bartók utáni jövőjére utalt.

Az Operafesztivál alapítása óta Bartók Béla szellemiségét képviselte: befogadott és inspirált, támogatta a tehetségeket és megbecsülte az értékteremtő művészetet. Kutatta a világhírű magyar művész életművének hatását, az utána következő zene- és zenészgenerációk megnyilatkozásait. A bartóki életmű megőrzése és ápolása mellett missziója a Bartók utáni népszerű operarepertoár bemutatása, továbbá kortárs művek születésének elősegítése volt. Ennek köszönhetően számos új darab megírására kért fel zeneszerzőket a fesztivál, a 2013-tól meghirdetett „A jövő kulcsa” operaíró versenyeken pedig tehetséges komponistákat fedezett fel a nemzetközi zenei élet számára.

Az Ezrek operája a „Legyen az opera mindenkié!” elgondolás jegyében került bele a fesztivál művészeti programjába. A világ operairodalmának halhatatlan remekműveit reprezentáló sorozatban bemutatott nagyszabású, ingyenes produkciók új megvilágításba helyezik a klasszikus operákat a díszletként megjelenő város, Miskolc szabadtéri helyszínein. A Bartók Plusz elsőként jelentkezett Miskolcon ingyenes szabadtéri koncertekkel, kirakodóvásárral, borfesztivállal. Fiatal generációk ízlésformálásához, zenei képzettségének kiszélesítéséhez járult hozzá azáltal is, hogy fellépést biztosított a város zeneiskolásai, professzionális és műkedvelő zenészei, kórusai számára. Kapui nyitva álltak a társművészetek, a képzőművészet, az irodalom és a film számára is.

A fesztivál a Nemzeti Színház játszóhelyein és a Művészetek Háza mellett a városban több más helyen is tartott előadásokat (miskolci templomok, a Miskolci Jégcsarnok, a lillafüredi Palotaszálló, a Miskolci Egyetem aulája és fűtőműve, a tapolcai Barlangfürdő, az avasi kilátó stb.). Ezen felül megyeszerte rendeztek hangversenyeket és előadásokat, Miskolcon túl Budapesten, Kolozsváron és Kassán is. 2011-ben Magyarország soros EU-elnöksége alkalmából, a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben egy hónapig nyitva tartó kiállításon mutatkozott be. A Liszt-évforduló alkalmából kiállítása volt Ausztriában, Szerbiában, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában.

Az operafesztivál megalakulása óta 40 különböző Bartók-előadást mutatott be hazai és nemzetközi partnerekkel. Az elmúlt hét évben húsz ősbemutató fűződik nevéhez a legjobb mai magyar zeneszerzők műveiből. Jótékonysági koncerteket adott az avasi templom orgonájának felújításáért, a miskolci zsinagóga és a Latabár-síremlék renoválásáért, a térség árvízkárosultjaiért, vagy a koraszülöttek szállítását segítő „Segíts élni Alapítvány” munkájának támogatásáért.

A Magyar Állami Operaház és a Zeneakadémia után elsőként a Bartók Plusz került be a Google Kulturális Intézetének adatbázisába. A fesztivál arculati megjelenését az országos Mediadesign versenyen díjazták 2017-ben. A Bartók Plusz Operafesztivált beválasztották az Európai Fesztiválok Szövetségébe, 2015-ben kiváló minősítésű művészeti fesztivál címet nyert el, illetve csatlakozhatott a minősített európai fesztiválok közösségéhez. 2019-ben városi közgyűlés döntése értelmében a Bartók Plusz Operafesztivál csapata Pro Urbe Miskolc kitüntetést kapott.

A 2020-as, 20. Bartók Plusz Operafesztivált a koronavírus járvány miatt nem lehetett megrendezni. Azóta már nem rendezték.

Az eddigi fesztiválok

Képek

Források

Read other articles:

العلاقات الإكوادورية الأمريكية   الإكوادور   الولايات المتحدة تعديل مصدري - تعديل   }} العلاقات الإكوادورية الأمريكية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين الإكوادور والولايات المتحدة.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية للد...

 

For other places with the same name, see Fort Washington. Census-designated place in MarylandFort Washington, MarylandCensus-designated placeFort Washington Park's main gate in October 2004Location of Fort Washington in MarylandCoordinates: 38°44′37″N 77°0′37″W / 38.74361°N 77.01028°W / 38.74361; -77.01028Country United StatesState MarylandCounty Prince George'sArea[1] • Total16.57 sq mi (42.92 km2) • ...

 

كأس العراق سنة التأسيس 1948 (مؤسسات)1975 (أندية) المنطقة  العراق عدد الفرق 168 البطل الحالي نادي القوة الجوية (اللقب السادس) النادي الأكثر نجاحاً نادي الزوراء (16 لقب) تعديل مصدري - تعديل   كأس العراق وهي بطولة سنوية لكرة القدم في العراق. النهائي مفتاح النادي فاز ببطولة كأس الع�...

Legiun Romawi Legiun Romawi adalah istilah yang dapat merujuk kepada seluruh tentara Romawi atau hanya infanteri berat Romawi yang merupakan kekuatan utama dalam militer Romawi pada masa akhir Republik dan awal Kekaisaran. Dalam pengertiannya sebagai infanteri berat, Legiun Romawi terdiri dari pasukan yang disebut legionari dan biasanya disertai dengan pasukan tambahan dari warga non-Roma, kavaleri, dan pasukan penyerang jarak jauh. Pranala luar Peralatan militer Romawi kuno Pasukan Romawi Di...

 

Muhammad Albar Wakil Bupati Wonosobo ke-5PetahanaMulai menjabat 26 Februari 2021PresidenJoko WidodoGubernurGanjar PranowoBupatiAfif NurhidayatPendahuluAgus SubagiyoPenggantiPetahana Informasi pribadiLahir20 Mei 1965 (umur 58)Wonosobo, Jawa Tengah, IndonesiaPartai politikPKBSuami/istriChusniatul MukminahAnak1Alma materIAIN WalisongoSekolah Tinggi Ilmu Ekonomi Widya WiwahaPekerjaanPolitikusSunting kotak info • L • B Drs. H. Muhammad Albar, M.M. (lahir 20 Mei 1965) ada...

 

Hotel in Geneva, Switzerland InterContinental Geneva is a luxury hotel operated by InterContinental in Geneva, Switzerland. Established in 1964, the InterContinental is located about 1 mile (1.6 km)[1] to the west, near the United Nations headquarters. The hotel, 333 rooms and suites, offers comfort and tranquility in modern surroundings. Thoughtfully styled by famed designer Tony Chi, the rooms and suites all feature abundant natural light, harmonious tones and contemporary eleg...

Motor vehicle Dodge Polara1973 Dodge Polara 2-door hardtopOverviewManufacturerDodge (Chrysler)Model years1960–1973Body and chassisClassFull-size (1960–1961, 1965–1973)Mid-size (1962–1964)LayoutFR layoutChronologyPredecessorDodge Coronet (full-size 1959)SuccessorDodge Monaco The Dodge Polara is an automobile introduced in the United States for the 1960 model year as Dodge's top-of-the-line full-size car. After the introduction of the Dodge Custom 880 in 1962, the Polara nameplate...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: The Fiddle's Requiem – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (October 2016) (Learn how and when to remove this message) 1911 American filmThe Fiddle's RequiemJP McGowan (left), Robert Vignola (right)Directed bySidney OlcottProduced bySidney OlcottStarring...

 

Mareuil-sur-Aycomune Mareuil-sur-Ay – Veduta LocalizzazioneStato Francia RegioneGrand Est Dipartimento Marna ArrondissementÉpernay CantoneÉpernay-1 TerritorioCoordinate49°03′N 4°02′E / 49.05°N 4.033333°E49.05; 4.033333 (Mareuil-sur-Ay)Coordinate: 49°03′N 4°02′E / 49.05°N 4.033333°E49.05; 4.033333 (Mareuil-sur-Ay) Superficie11,5 km² Abitanti1 229[1] (2009) Densità106,87 ab./km² Altre informazioniCod. postale...

Laaga Chunari Mein DaagPoster rilis teatrikalSutradaraPradeep SarkarProduserAditya ChopraSkenarioRekha NigamCeritaAditya ChopraPemeranRani MukerjiJaya BachchanKonkona Sen SharmaAbhishek BachchanKunal KapoorNaratorRani MukerjiPenata musikShantanu MoitraSinematograferSushil RajpalPenyuntingKaushik DasDistributorYash Raj FilmsTanggal rilis 12 Oktober 2007 (2007-10-12) Durasi137 minsNegaraIndiaBahasaHindiAnggaran₹150 juta (US$2,1 juta)[1]Pendapatankotor₹250 juta (US$3,...

 

Untuk fisikawan Alessandro Giuseppe Antonio Anastasio Volta, lihat Alessandro Volta. VoltCip Josephson voltage standard dikembangkan oleh National Bureau of Standards sebagai volt standarInformasi umumSistem satuanSatuan turunan SIBesaranPotensial listrik, gaya gerak listrikSimbolVAsal penamaanAlessandro VoltaDalam satuan pokok SI:kg·m2·s−3·A−1 Volt (V) adalah satuan turunan di dalam Standar Internasional (SI) untuk mengukur perbedaan tegangan listrik. 1 Volt berarti beda tegangan yang...

 

インド標準時(英語: Indian Standard Time - IST)はインド国内全域で使用されている標準時である。 インドの標準時は東経82.5度の子午線にあるイラーハーバード(アラハバード)を基準にしており、グリニッジ標準時とイラーハーバードの時間差はちょうど5時間30分である[1]。 歴史 過去、インドにはボンベイ時間とカルカッタ時間の2つの標準時があったが、イン�...

South Brisbane redirects here. For other uses, see South Brisbane (disambiguation). Map all coordinates using OpenStreetMap Download coordinates as: KML GPX (all coordinates) GPX (primary coordinates) GPX (secondary coordinates) Suburb of Brisbane, Queensland, AustraliaSouth BrisbaneBrisbane, Queensland(From left to right)Night view of South BrisbaneStreets Beach in South Bank Parklands, Fish Lane, Merivale Bridge viaduct art, South Brisbane railway stationSouth BrisbaneCoordinates27°28...

 

Historic area of Chadds Ford Township, Pennsylvania, US This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Painters Crossing, Pennsylvania – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (May 2012) (Learn how and when to remove this message) The former Birmingham Grille, located at the crossroads Painters Crossin...

 

Mausoleum Martyrs (Mausoleo de los Mártires) di Artemisa Artemisa adalah sebuah kota di barat negara Kuba. Secara administratif, Artemisa merupakan ibu kota dari provinsi Artemisa, salah satu provinsi baru negara itu. Luas kota ini sebesar 690 km2 (270 sq mi), dan berpenduduk 81.209 jiwa.[1] Referensi ^ Atenas.cu (2004). 2004 Population trends, by Province and Municipality. Diarsipkan dari versi asli tanggal 2007-09-27. Diakses tanggal 2007-10-07.  (Spanyol) Artik...

Севастопольский военно-революционный комитет (Севастопольский ВРК, Севастопольский ревком) — революционный, самопровозглашенный, чрезвычайный орган власти Севастополя и Черноморского флота, возникший после Октябрьского переворота. Перехватил власть у Севастопол�...

 

この記事は英語版の対応するページを翻訳することにより充実させることができます。(2021年10月)翻訳前に重要な指示を読むには右にある[表示]をクリックしてください。 英語版記事を日本語へ機械翻訳したバージョン(Google翻訳)。 万が一翻訳の手がかりとして機械翻訳を用いた場合、翻訳者は必ず翻訳元原文を参照して機械翻訳の誤りを訂正し、正確な翻訳にし�...

 

Don't Turn 'Em LoosePoster teatrikalSutradaraBen StoloffIvan Thomas (asisten)ProduserSamuel J. BriskinRobert SiskSkenarioHarry SegallFerdinand ReyherBerdasarkancerpen, Homecoming oleh Thomas WalshPemeranLewis StoneJames GleasonBruce CabotLouise LatimerBetty GrableSinematograferJack MacKenziePenyuntingWilliam M. MorganPerusahaanproduksiRKO Radio PicturesTanggal rilis18 September 1936 (AS)[1]Durasi65-68 menit[1]NegaraAmerika SerikatBahasaInggris Don't Turn 'Em Loose adalah sebua...

Historical and geographical region of Italy For other uses, see Gargano (disambiguation). Position of the Gargano sub-region (highlighted in brown) within Italy: 'the spur on the boot of Italy' Gargano National Park, showing ancient woodlands of the Foresta Umbra Pale limestone cliffs and islets typical of Gargano coast Gargano (Italian: [ɡarˈɡaːno]) is a historical and geographical sub-region in the province of Foggia, Apulia, southeast Italy, consisting of a wide isolated mounta...

 

Governo Fanfani II Stato Italia Presidente del ConsiglioAmintore Fanfani(DC) CoalizioneDC, PSDI LegislaturaIII Legislatura Giuramento2 luglio 1958 Dimissioni26 gennaio 1959 Governo successivoSegni II16 febbraio 1959 Zoli Segni II Il Governo Fanfani II è stato il tredicesimo esecutivo della Repubblica Italiana, il primo della III legislatura. È rimasto in carica dal 2 luglio 1958[1][2] al 16 febbraio 1959[3] per un totale di 229 giorni, ovvero 7 mesi e 14 giorni....