Merikaré

Merikaré
előd
egyiptomi fáraó
utód
Uahkaré Heti (?)
X. dinasztia
ismeretlen,[1] majd II. Montuhotep

Werkauheti kancellár írnoki palettája, Merikaré kártusával
Werkauheti kancellár írnoki palettája, Merikaré kártusával

Uralkodásai. e. 2075–2040
Prenomen
<
N5
U7
D28
>

mr.ỉ-k3-rˁ
Merikaré
lelkének kedveltje”[2]
Nomentalán Heti[3]
ApjaUahkaré Heti (?)
SírjaMerikaré-piramis
A Wikimédia Commons tartalmaz Merikaré témájú médiaállományokat.

Merikaré az ókori egyiptomi X. dinasztia egyik uralkodója volt, az első átmeneti korban. Nem tudni pontosan, mettől meddig uralkodott, és a torinói királylistán sem sikerült azonosítani.

Uralkodása

Több tudós szerint a X. dinasztia végén uralkodott,[2][4][5][6][7] középkorúan került trónra apja hosszú uralkodása után. Elődje (az úgynevezett III. Heti, a Merikaré intelmei állítólagos szerzője) személyazonossága még vitatott; egyesek szerint Uahkaré Hetivel azonos.[6][7][8] Ezek az intelmek – melyeket valószínűleg Merikaré uralkodása alatt írtak, és csak fikció, hogy apja a szerző – a helyes kormányzásról szólnak. A szöveg említi az ország keleti határát is, melyet nemrégiben megerősítettek, de még az uralkodó figyelmét igénylik.[9] Merikaré meg nem nevezett apja a szövegben említi, hogy kifosztotta Thiniszt, de fiának azt javasolja, legyen elnézőbb a problémás felső-egyiptomi területekkel.[8]

Miután i. e. 2075 körül[10] trónra lépett, Merikaré bölcsen belenyugodott, hogy Egyiptom területén két, egymástól független királyság létezik – Északon Hut-Neni-Niszu, délen Uaszet (Théba) központtal –, és igyekezett fenntartani a békés egymás mellett élést, melyet apja elért.[8] Úgy tűnik, a békének köszönhetően viszonylagos jómód köszöntött be uralkodása alatt.[7] Valamivel később arra kényszerült, hogy udvarával együtt hatalmas flottával felhajózzon a Níluson. Mikor elérte Aszjútot, beiktatta hivatalába a hozzá hű Heti kormányzót, az előző kormányzó, az elhunyt Tefibi fiát;[8] emellett felújításokat végeztetett Upuaut isten helyi templomán. Ezután még délebbre hajózott, Sashotep városába, valószínűleg azért, hogy leverjen egy felkelést, és egyben megmutassa erejét a lázongó déli határvidékeknek.[11]

I. e. 2040 körül hunyt el, pár hónappal fővárosa, Hut-Neni-Niszu eleste előtt, így dinasztiája a végső vereséget, melyet a XI. dinasztiabeli II. Montuhotep mért rá, már egy rövid ideig uralkodó, ismeretlen uralkodó alatt szenvedte el.[1]

Sírja

Anpuemhat sztéléje, amely arról tanőskodik, hogy Merikaré halotti kultusza fennállt Szakkarában a XII. dinasztia idején is

Több forrás is arra utal, hogy Merikarét egy eddig fel nem fedezett szakkarai piramisba temették el, melynek neve „Merikaré lakhelyei virágzóak”, és a VI. dinasztiabeli Teti piramisa közelében kellett lennie.[1] Az építkezésében részt vevő hivatalnokok címei jól dokumentáltak, mert a halotti kultusz egészen a XII. dinasztia idejéig fennmaradt; Merikaré kártusa legalább négy olyan pap sztéléjén megjelenik, akik Teti és Merikaré kultuszáért feleltek a Középbirodalom idején.[12] Közéjük tartozik Gemeniemhat is, aki más, fontos pozíciót is betöltött.

Említései

Merikarénak maradt fenn a legtöbb említése a IX. és X. dinasztia hérakleopoliszi uralkodói közül. Ezek:

  • a Merikaré intelmei,
  • fa írnoki paletta, egy Werkauheti nevű kincstárnok tulajdona, melyet egy aszjúti sírban találtak (egy Meriibré Heti nevét viselő parázstartóval együtt), ma a Louvre-ban,[4]
  • feliratok II. Heti nomoszkormányzó aszjúti sírjában,[4]
  • kilenc sztélé, mely említi piramisát és halotti kultuszát Szakkarában.[3]

Feltételezett korábbi uralkodási dátum

2003-ban Arkagyij F. Demidcsik egyiptológus felvetette, hogy át kellene gondolni Merikaré helyét a dinasztiában. Úgy véli, hogy ha Merikaré volt Alsó-Egyiptom uralkodója II. Montuhotep hadjárata idején, akkor a thébai hódítás után piramisa és kultusza nem maradhatott volna fenn, és nem lett volna lehetősége gránitot szerezni be délről, mint azt a Merikaré intelmei írja. Demidcsik szerint a Tefibi és Merikaré által említett, Thiniszért folyt csaták ugyanazok, melyeket a másik fronton II. Antef thébai uralkodó vívott, így Merikaré uralkodása pár évtizeddel korábbra kellett, hogy essen, mint azt általában gondolják, arra az időre, amikor a X. dinasztia hatalma csúcsán volt.[3]

Jegyzetek

  1. a b c William C. Hayes, The Cambridge Ancient History, vol 1, part 2, 1971 (2008), Cambridge University Press, ISBN 0-521-077915, pp. 467–78.
  2. a b Jürgen von Beckerath, Handbuch der Ägyptischen Königsnamen, 2nd edition, Mainz, 1999, p. 74.
  3. a b c Arkadi F. Demidchik (2003), "The reign of Merikare Khety", Göttinger Miszellen 192, pp. 25–36.
  4. a b c Flinders Petrie, A History of Egypt, from the Earliest Times to the XVIth Dynasty (1897), pp. 115-16.
  5. William C. Hayes, op. cit. p. 996.
  6. a b Nicolas Grimal, A History of Ancient Egypt, Oxford, Blackwell Books, 1992, pp. 141–45.
  7. a b c Michael Rice, Who is who in Ancient Egypt, 1999 (2004), Routledge, London, ISBN 0-203-44328-4, p. 113.
  8. a b c d William C. Hayes, op. cit. p. 466–67.
  9. William C. Hayes, op. cit. p. 237.
  10. Miriam Lichtheim, Ancient Egyptian Literature, vol. 2. pp. 97-109. University of California Press 1980, ISBN 0-520-02899-6, p. 97.
  11. Alan Gardiner, Egypt of the Pharaohs. An introduction, Oxford University Press, 1961, p. 113.
  12. James Edward Quibell, Excavations at Saqqara (1905-1906), Le Caire, Impr. de l'Institut français d'archéologie orientale (1907), p. 20 ff; pl. XIII, XV.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Merikare című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További irodalom

  • Wolfgang Kosack; Berliner Hefte zur ägyptischen Literatur 1 - 12: Teil I. 1 - 6/ Teil II. 7 - 12 (2 Bände). Paralleltexte in Hieroglyphen mit Einführungen und Übersetzung. Heft 8: Die Lehre für König Merikarê. Verlag Christoph Brunner, Basel 2015. ISBN 978-3-906206-11-0.

Read other articles:

Andy Warhol, foto oleh Helmut Newton. Andy Warhol (6 Agustus 1928 – 22 Februari 1987) adalah seorang seniman, sutradara avant-garde, penulis dan figur sosial Amerika. Warhol juga bekerja sebagai penerbit, produser rekaman dan aktor. Dengan latar belakang dan pengalamannya dalam seni komersil, Warhol menjadi salah satu pencetus gerakan Pop Art di Amerika Serikat pada tahun 1950-an. Karya-karya Warhol yang paling dikenal adalah lukisan-lukisan (cetakan sablon) kemasan produk kon...

 

Jiplakan Pertempuran Anghiari buatan Peter Paul Rubens. Konon, dari kiri sampai kanan adalah Francesco Piccinino; Niccolò Piccinino; Ludovico Trevisan; Giovanni Antonio Del Balzo Orsini. Pertempuran Anghiari adalah sebuah karya Leonardo da Vinci yang dibuat di Aula 500 dari Palazzo Vecchio, pusat pemerintahan di Florence atas perintah Gonfaloniere Piero Soderini. Lukisan tersebut memperingati kemenangan pada tahun 1440 dari pertempuran di dataran Anghiari antara Milan dan Liga Italia dipimpi...

 

British Army cavalry regiment 4th Royal Irish Dragoon GuardsBadge of the 4th Royal Irish Dragoon GuardsActive1685–1922Country Kingdom of England (1685–1707)  Kingdom of Great Britain (1707–1746, 1788–1800)  Kingdom of Ireland (1746–1788)  United Kingdom (1801–1922)Branch British ArmyTypeCavalryRoleLine CavalrySize1 RegimentNickname(s)The Blue Horse, The Mounted Micks, The ButtermilksMotto(s)Quis separabit (Who shall separate us?)MarchQuick: St Patrick's Day Slo...

Not to be confused with Lipton Challenge Cup. For the South American competition, see Copa Lipton. Football tournamentSir Thomas Lipton TrophyThe trophy awarded to championsOrganising bodyThomas LiptonFounded1909Abolished1911; 113 years ago (1911)RegionEuropeNumber of teams4Related competitionsTorneo Internazionale Stampa SportivaLast champions West Auckland (1911)Most successful club(s) West Auckland (2 titles) The Sir Thomas Lipton Trophy was an association football compet...

 

County-administered city in Taiwan, Republic of China Taitung, Taiwan redirects here. For the county, see Taitung County. For other uses, see Taitung (disambiguation). County-administered city in Republic of ChinaTaitung 臺東市TaitōCounty-administered cityTaitung CityView of Taitung CityEtymology: Taitō (Japanese: 臺東, Taiwan east)Nickname: 東市 (Eastern City)TaitungLocation in the Republic of ChinaCoordinates: 22°45′30″N 121°08′40″E / 22.75833°N 121....

 

Pour les articles homonymes, voir Argenteuil et Armançon (homonymie). Argenteuil-sur-Armançon L'Armançon à Argenteuil. Administration Pays France Région Bourgogne-Franche-Comté Département Yonne Arrondissement Avallon Intercommunalité Communauté de communes Le Tonnerrois en Bourgogne Maire Mandat Patrice Munier 2020-2026 Code postal 89160 Code commune 89017 Démographie Populationmunicipale 219 hab. (2021 ) Densité 7,2 hab./km2 Géographie Coordonnées 47° 45′...

Sergio Zavoli Presidente della RaiDurata mandato12 giugno 1980 –23 ottobre 1986 PredecessorePaolo Grassi SuccessoreEnrico Manca Presidente della Commissione parlamentare di Vigilanza RaiDurata mandato4 febbraio 2009 –14 marzo 2013 PredecessoreRiccardo Villari SuccessoreRoberto Fico Senatore della Repubblica ItalianaDurata mandato30 maggio 2001 –22 marzo 2018 LegislaturaXIV, XV, XVI, XVII GruppoparlamentareXIV:- Misto(fino all'8/03/20...

 

American filmmaker and author (born 1962) Julie DashDash in 2020Born (1952-10-22) October 22, 1952 (age 71)New York City, New York, U.S.Alma materCCNY, AFI Conservatory, UCLAOccupation(s)Film director, producer, screenwriter, visual artistsYears active1973–presentNotable workDaughters of the Dust (1991)SpouseArthur Jafa Fielder (divorced)ChildrenN'Zinga Dash Julie Ethel Dash (born October 22, 1952) is an American filmmaker, music video and commercial director, author, and web...

 

Moto de transport de personnes à moto circulant à Paris. Le transport de personnes à moto consiste à transporter une personne sur un deux-roues motorisé. Historique Développé notamment en Asie et en Afrique, ce type de transport a fait son apparition en Europe et aux États-Unis dans les agglomérations caractérisées par une circulation automobile dense et un engorgement entraînant une faible vitesse moyenne des déplacements en voiture particulière. Afrique Benskineur : au Ca...

Founder of the Nationalsocialist Party of Switzerland For the ship, see MV Wilhelm Gustloff. For the German state-owned trust set-up during the Nazi regime, see Wilhelm Gustloff Stiftung. Wilhelm GustloffPersonal detailsBorn(1895-01-30)30 January 1895Schwerin, Grand Duchy of Mecklenburg-Schwerin, German EmpireDied4 February 1936(1936-02-04) (aged 41)Davos, SwitzerlandNationality Nazi GermanyOccupationhead of the Swiss NSDAP/AO Wilhelm Gustloff (30 January 1895 – 4 February 1936) w...

 

坐标:43°11′38″N 71°34′21″W / 43.1938516°N 71.5723953°W / 43.1938516; -71.5723953 此條目需要补充更多来源。 (2017年5月21日)请协助補充多方面可靠来源以改善这篇条目,无法查证的内容可能會因為异议提出而被移除。致使用者:请搜索一下条目的标题(来源搜索:新罕布什尔州 — 网页、新闻、书籍、学术、图像),以检查网络上是否存在该主题的更多可靠来源...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Ruchill – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2009) (Learn how and when to remove this message) Human settlement in ScotlandRuchillScots: RochhullA branch of the Forth and Clyde Canal runs south from Maryhill through Ruchill to Port Dundas: R...

Railway operator in Mallorca, Spain Serveis Ferroviaris de MallorcaOverviewLocaleMajorcaNumber of lines3Number of stations29Daily ridership4.8 million (2019)[1]OperationBegan operation1994 (1994)TechnicalSystem length85 km (52.82 mi)[2]Track gauge1,000 mm (3 ft 3+3⁄8 in) metre gauge Serveis Ferroviaris de Mallorca (Catalan pronunciation: [səɾˈvəjs fəroviˈaɾiz ðə məˈʎɔɾkə]) or SFM is a company which operates the me...

 

This article is about the radio station. For the anti-Soviet group of the 1940s, see Vocea Basarabiei (anti-Soviet group). Vocea Basarabiei Voice of BessarabiaTypeRadio networkCountryMoldovaAvailabilityNationalLicence areaMoldovaOwnerEuro NovaKey peopleValeriu SaharneanuLaunch date18 June 2000Official websitevoceabasarabiei.md Vocea Basarabiei (English: Voice of Bessarabia) is a Romanian language radio station in Moldova. History Vocea Basarabiei was launched on 18 June 2000 in Nisporeni. The...

 

For the state electoral district, see Electoral district of Baulkham Hills. Suburb of The Hills, New South Wales, AustraliaBaulkham HillsNew South WalesThe Bull and Bush HotelPopulation37,415 (SAL 2021)[1]Established1794Postcode(s)2153Elevation103 m (338 ft)Location30 km (19 mi) north-west of Sydney CBDLGA(s) The Hills City of ParramattaState electorate(s) Castle Hill Kellyville Winston HillsFederal division(s)Mitchell Suburbs around Baulkham Hills: Bella Vista Nor...

Questa voce o sezione sugli argomenti militari spagnoli e politici spagnoli non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Pedro Enríquez de AcevedoPedro Enriquez de Acevedoconte di Fuentes de ValdeperoNascitaZamora, 18 settembre 1525 MorteMilano, 22 luglio 1610 ReligioneCattolica Dati militariP...

 

This article relies excessively on references to primary sources. Please improve this article by adding secondary or tertiary sources. Find sources: Computational social choice – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (July 2017) (Learn how and when to remove this message) Computational social choice is a field at the intersection of social choice theory, theoretical computer science, and the analysis of multi-agent systems.[1] It consists...

 

Popular tales and legends from Italy Part of a series on theCulture of Italy History Citizenship Currency and coinage Economy Fashion Flags Genetic Historic states Judaism LGBT Military Music Name Postage Railway People Languages Italian Arbëresh Algherese Slavomolisano Aostan French Friulian Gallo-Italic of Sicily Italian Germanic Griko Ladin Occitan Romani Sardinian Slovene Wenzhounese Traditions Mythology and folklore Folk dance Folk music Cuisine Abruzzese Apulian Arbëreshë Corsican Li...

City in Massachusetts, United StatesSomerville, MassachusettsCityDavis Square, Somerville SealMotto: Municipal Freedom Gives National StrengthLocation in Middlesex County in MassachusettsSomervilleLocation in the United StatesShow map of MassachusettsSomervilleSomerville (the United States)Show map of the United StatesCoordinates: 42°23′15″N 71°06′00″W / 42.38750°N 71.10000°W / 42.38750; -71.10000Country United StatesState MassachusettsCount...

 

Para otros usos de este término, véanse cuerda (desambiguación), cordón y soga. Para otros usos de este término, véase maroma. Camino vallado con cuerdas y troncos. Detalle de un cabo o cuerda. Bolas de cuerda o cordel trenzado o enrollado. La cuerda es una herramienta empleada en ciertas actividades como la construcción, navegación, exploración, deportes y comunicaciones. Cuando son gruesas reciben también los nombres de soga y maroma. Las cuerdas han sido usadas desde la edad...