Megyei Tükör

Megyei Tükör (1968-1989) időszaki kiadvány. Periodicitás: változó. Székhely: Sepsiszentgyörgy. Utódlap: Háromszék.

A lap indulása

1968 februárjának végén, Románia közigazgatási átszervezésekor, az egykori Háromszék területén létrehozott Kovászna megye hetilapjaként indult, felvállalva a Sepsiszentgyörgyön egykor megjelent lapelődök, így a Székely Nép örökségét.

Alapító főszerkesztője, Dali Sándor korábban az Ifjúmunkás főszerkesztője volt, s ez döntő módon meghatározta az új lap munkatársi gárdájának kialakulását fiatal írókból-költőkből, akik egy-két esztendővel korábban fejezték be egyetemi tanulmányaikat.

Munkatársak

A laphoz került Farkas Árpád, Tömöry Péter, Csiki László, Magyari Lajos (szerkesztőségi főtitkári minőségben), Czegő Zoltán, Zsehránszky István, Kisgyörgy Tamás, Nemes Zoltán (szerkesztő, majd gazdasági rovatvezető, 1970-82), Áros Károly, Tompa Ernő, Péter Sándor, Gajzágó Márton, Znorovszky Attila, Székely Szabó Zoltán, Szakács Sándor, Ozsváth Anna, Simó Erzsébet, később hosszabb-rövidebb ideig itt dolgozott Török Csorja Viola, Vári Attila, Galbács Pál, Vörös Előd, Bogdán László, Sütő István, Bortnyik György, Kerekes Jenő, Tömöri Géza, Veress Dániel, Szécsi Antal. E lap hasábjain adta közre Mátyás Árpád Balog Józsi balladájának új háromszéki változatát (1969), itt jelent meg Mátyás B. Ferenc első novellája, a Csend (1970).

Itt publikálta az időskori tüdőgyógyászatról szóló cikkeit Kozma L. György, tudományos népszerűsítő cikkeit Szabó Endre radiológus, Szőts Dániel orvos, Szőcs Géza Mihály természettudományi szakíró, Szász-Fejér János biológus, Imreh István biológus, genetikus, Veress István botanikus, Szakács Nagy Magdolna agrármérnök, mezőgazdasági szakíró, Molnár Lídia ornitológus, Sikó Barabási Sándor állatorvos, állattenyésztési szakíró.

A lap programja

A lapalapítás időszakában valamelyest kedvezőbb sajtóviszonyok alakultak ki, s a lapalapítók ezt kihasználva jelölték meg a Megyei Tükör alapvető célkitűzéseit: a nép- és tájismeret, a vidék hagyományainak feltárása és ápolása, a Székelyföld elhallgatott egykori nagyjai életének és munkásságának ismertetése, a megye lakói, a faluközösségek mindennapi életének erkölcsi és sokszínű művelődési értékeinek, hagyományainak tükrözése, végső soron a nemzeti tudat gazdagítása.

A lap átszervezései

Több mint két évtizedes működése alatt a Megyei Tükör számos átszervezésen ment át: 1968 februárjától 1970 őszéig hetilapként jelent meg, 1970 és 1974 között nyolc oldalon mint napilap, majd 1976-ig kényszerülten újra hetilap, 1976-tól 1989 decemberéig négy oldalon megjelenő napilap.

A lap értékei, riport, publicisztika

A Megyei Tükör igazi erőssége kezdettől a riport és a publicisztika. Első időszakának többletértékét a Vasárnapi Kiadás jelentette, melyet éveken át Magyari Lajos szerkesztett a külső munkatársak, Bokor Ernő, Völgyesi András, Seres András, Kisgyörgy Zoltán, Kónya Ádám, Kovács Sándor, Binder Pál, Egyed Ákos, Imreh István, Fábián Ernő, Sombori Sándor bevonásával. Dali Sándor utódai Jecza Tibor (1974–83), majd Vasas Ferenc[1] (1983–89).

A lap kiadói tevékenysége

A Megyei Tükör kiadói tevékenységet is folytatott. Kiadványai közül kiemelkedik a Kapuállító c. antológia két kötete (1969, 1971) vagy az időközönként megjelenő Fórum c. 20 oldalas társadalmi-irodalmi melléklet.

Néhány példa a lap sorozataiból: Farkas Árpád: Bővizű patakok mentén (kihalóban lévő kis falvainkról); Torma Sándor: A kréta körül (háromszéki iskolákról); Hétfőtől vasárnapig (falvainkról); Ki a mester? (ipari egységeink legjobb mestereiről); Kisgyörgy Zoltán: Hegyen-völgyön túrakalauz; Barlangjaink; Kónya Ádám: Kis településlexikon; Műemlékeink; Áros Károly: Nehéz kesztyűk; Két futballvár; A téli és nyári olimpiák története; Berde Zoltán sporttörténeti sorozatai: Mementó; Emlékezzünk régiekre.

A lap megszűnése (1989)

A diktatúrát megbuktató politikai fordulatot követően 1989. december 23-tól helyében Háromszék címen jelenik meg a megye magyar napilapja 1992-ig Magyari Lajos főszerkesztésében. Helyettes főszerkesztő Torma Sándor. Munkatársai közé tartozott Sylvester Lajos és a zenekritikus Nagyhalmágyi József is. Főszerkesztője 1992-től Farkas Árpád.

Irodalom

Jegyzetek

Források

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

Gunship yang digunakan dalam beberapa konteks, semua berbagi ide umum dari pesawat ringan yang dipersenjatai dengan senjata berat. Di Angkatan Laut, istilah gunship awalnya muncul pada pertengahan abad ke-19 sebagai sinonim untuk kapal perang dan disebut kapal uap bersenjata Ironclad yang digunakan selama Perang Saudara Amerika. Referensi Ballard, Jack S. (1982). Development and Employment of Fixed-Wing Gunships, 1962-1972 (PDF). Air Force Historical Studies Office. hlm. 9. Diarsipkan d...

 

Eric Hargan Wakil Menteri Kesehatan dan Pelayanan Kemanusiaan Amerika SerikatPetahanaMulai menjabat 6 Oktober 2017PresidenDonald Trump PendahuluBill CorrPenggantiPetahanaMasa jabatan4 Februari 2007 – 5 Agustus 2007PresidenGeorge W. Bush PendahuluAlex AzarPenggantiTevi TroyPelaksana tugas Menteri Kesehatan dan Pelayanan Kemanusiaan Amerika SerikatMasa jabatan10 Oktober 2017 – 29 Januari 2018PresidenDonald Trump PendahuluDon J. WrightPenggantiAlex Azar Informasi pribad...

 

Sei Sikambing C IIKelurahanGapura selamat datang di Kelurahan Sei Sikambing C IINegara IndonesiaProvinsiSumatera UtaraKotaMedanKecamatanMedan HelvetiaKodepos20123Kode Kemendagri12.71.03.1007 Kode BPS1275120002 Luas... km²Jumlah penduduk... jiwaKepadatan... jiwa/km² Sei Sikambing C II adalah salah satu kelurahan di Kecamatan Medan Helvetia, Medan, Sumatera Utara, Indonesia. Kelurahan Sei Sikambing C-II terdiri dari 14 Lingkungan (2015). Secara Demografi, Kelurahan ini berbatasan dengan:...

Italian footballer Lorenzo Crisetig Crisetig with Inter Milan in 2009Personal informationDate of birth (1993-01-20) 20 January 1993 (age 31)Place of birth Cividale del Friuli, ItalyHeight 1.84 m (6 ft 1⁄2 in)[1]Position(s) MidfielderTeam informationCurrent team PadovaNumber 6Youth career2001–2002 Audace di San Leonardo2002–2007 Donatello2007–2011 Inter MilanSenior career*Years Team Apps (Gls)2011–2012 Inter Milan 0 (0)2012–2014 Parma 0 (0)2012 → I...

 

Pour les articles homonymes, voir bus et Bus (électricité). Flotte d'autobus électriques à Pékin pendant les Jeux olympiques de 2008 Un bus électrique est un véhicule de type autobus qui fonctionne grâce à l’énergie électrique pour assurer un service de transport de voyageurs. Il se distingue du trolleybus et du gyrobus par le fait qu’il est indépendant de tout circuit d’alimentation (type caténaire) et possède sa propre réserve d’énergie, sous forme de batteries emba...

 

Classic country radio station in Okeechobee, Florida Not to be confused with Wipe Out Kids Cancer. WOKCOkeechobee, FloridaBroadcast areaOkeechobee, FloridaFrequency1570 kHzProgrammingFormatClassic CountryOwnershipOwnerGlades Broadcast GroupHistoryFirst air dateFebruary 6, 1962Call sign meaningW OK ee C hobeeTechnical informationFacility ID50166ClassDPower800 watts day12 watts nightTranslator(s)96.7 MHz W244DW (Okeechobee)100.9 MHz W265BV (Okeechobee)LinksWebsitewokc.com WOKC (True C...

Filignanocomune Filignano – VedutaMunicipio LocalizzazioneStato Italia Regione Molise Provincia Isernia AmministrazioneSindacoFederica Cocozza (LiberaMente) dal 27-5-2019 TerritorioCoordinate41°33′N 14°03′E / 41.55°N 14.05°E41.55; 14.05 (Filignano)Coordinate: 41°33′N 14°03′E / 41.55°N 14.05°E41.55; 14.05 (Filignano) Altitudine460 m s.l.m. Superficie30,88 km² Abitanti574[1] (31-12-2022) Dens...

 

Сельское поселение России (МО 2-го уровня)Новотитаровское сельское поселение Флаг[d] Герб 45°14′09″ с. ш. 38°58′16″ в. д.HGЯO Страна  Россия Субъект РФ Краснодарский край Район Динской Включает 4 населённых пункта Адм. центр Новотитаровская Глава сельского пос�...

 

Questa voce sull'argomento cestisti lituani è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Artūras Milaknis Milaknis in azione con la maglia dello Žalgiris Nazionalità  Lituania Altezza 195 cm Peso 90 kg Pallacanestro Ruolo Guardia Squadra Free agent CarrieraSquadre di club 2005-2006 Žalgiris-Sabonis2006-2008 Žalgiris Kaunas17 (125)2008-2009 Kaunas Triobet8 (120)2009-2012 ...

Berikut ini adalah daftar bupati Kutai Timur yang menjabat sejak pembentukannya pada tahun 1999. Bupati Kutai TimurDrs. H. Ardiansyah Sulaiman, M.SiPetahanaArdiansyah Sulaimansejak 26 Februari 2021KediamanRumah Jabatan BupatiMasa jabatan5 tahunDibentuk1999Pejabat pertamaAwang Faroek IshakSitus webwww.kutaitimurkab.go.id Berikut adalah Daftar Bupati Kutai Timur dari masa ke masa. No Bupati Mulai menjabat Akhir menjabat Prd. Ket. Wakil Bupati — Drs. H.Awang Faroek Ishak M.M., M.Si. 1999 ...

 

Kammeltal. Kammeltal adalah kota yang terletak di distrik Günzburg di Bavaria, Jerman. Kota Kammeltal memiliki luas sebesar 41.74 km² . Kammeltal pada tahun 2006, memiliki penduduk sebanyak 3.391 jiwa. lbsKota dan kotamadya di GünzburgAichen | Aletshausen | Balzhausen | Bibertal | Breitenthal | Bubesheim | Burgau | Burtenbach | Deisenhausen | Dürrlauingen | Ebershausen | Ellzee | Gundremmingen | Günzburg | Haldenw...

 

Racing sport using motorcycles This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article possibly contains original research. Please improve it by verifying the claims made and adding inline citations. Statements consisting only of original research should be removed. (April 2015) (Learn how and when to remove this message) This article needs additional citations for verification. Plea...

Town in County Cork, Ireland For other uses, see Schull (disambiguation). Town in Munster, IrelandSkull Irish: Scoil Mhuire / an ScoilSchullTownSchull's main streetSkullLocation in IrelandCoordinates: 51°31′36″N 9°32′53″W / 51.5266°N 9.5481°W / 51.5266; -9.5481CountryIrelandProvinceMunsterCountyCounty CorkPopulation (2022)[1]669Time zoneUTC+0 (WET) • Summer (DST)UTC+1 (IST (WEST))Irish Grid ReferenceV924317Websitewww.schull.ie Histo...

 

Rifle Remington Model 597 TypeRiflePlace of originUnited StatesProduction historyDesigned1997ManufacturerRemington ArmsProduced1997–2019Specifications (standard model[1])Mass5.5 lb (2.5 kg)Length40 in (100 cm)Barrel length20 in (51 cm)Cartridge.22 LR, .22 WMR, .17 HMR (obsolete)Actionsemi-automaticMuzzle velocity350 to 1750 ft/s (110 to 530 m/s)Maximum firing range2.0 miles or 3.2 kmFeed system10-round detachable magaz...

 

Ernst Röhm Ministro sin cartera del Reich 1 de diciembre de 1933-1 de julio de 1934Presidente Paul von HindenburgCanciller Adolf Hitler Stabschef de las SA 5 de enero de 1931-1 de julio de 1934Predecesor Otto WagenerSucesor Viktor Lutze Reichsleiter 2 de junio de 1933-1 de julio de 1934 Información personalNombre de nacimiento Ernst Julius Günther Röhm Nacimiento 28 de noviembre de 1887 Múnich (Reino de Baviera, Imperio alemán) Fallecimiento 1 de julio de 1934 (46 años)Prisión Stadelh...

جزء من سلسلة مقالات حولحقوق الإنسان النظرية حقوق الادعاء وحقوق الحرية حقوق فردية حقوق طبيعية وحقوق قانونية حقوق سلبية وإيجابية حقوق الإنسان المدنية والسياسية الاقتصادية والاجتماعية والثقافية الأجيال الثلاثة الحقوق حسب الفئة الطفل المستهلك الدائنون المتهمون الصم المسن...

 

Pour un monde plus justeHistoireFondation 2004CadreType Parti politique en EspagneSiège Madrid (20, rue Hermosilla, Madrid)Pays  EspagneOrganisationPrésident Antonio Sieira Mucientes (d) (depuis 2004)Idéologie Europhilie, écologisme, internationalisme institutionnelPositionnement Attrape-toutSite web (es) www.porunmundomasjusto.esmodifier - modifier le code - modifier Wikidata Por un Mundo más Justo (« Pour un Monde plus Juste », M+J ou PUM+J) est un parti politiqu...

 

SaintFaustus of RiezSaint Fauste, Notre-Dame de l'Assomption, RiezBornc. 400-410Britain or BrittanyDiedc. 490Southern FranceVenerated inEastern OrthodoxyRoman Catholic ChurchFeastSeptember 28 Faustus of Riez was an early Bishop of Riez (Rhegium) in Southern Gaul (Provence), the best known and most distinguished defender of so-called Semipelagianism. Biography Faustus was born between 400 and 410, and his contemporaries, Avitus of Vienne and Sidonius Apollinaris, say that he was born in B...

Air warfare conducted by forces under naval authority, or in direct support of naval operations An F/A-18C Hornet launches from the flight deck of the aircraft carrier USS Kitty Hawk. Naval aviation is the application of military air power by navies, whether from warships that embark aircraft, or land bases. It often involves navalised aircraft, specifically designed for naval use. Seaborne aviation encompasses similar activities not restricted to navies, including marines and coast guards, s...

 

Football tournamentAustrian CupAustrian Cup trophy since 2019Founded1918Region AustriaNumber of teams64Qualifier forUEFA Europa LeagueCurrent championsSturm Graz(7th title)Most successful club(s)Austria Wien(27 titles)Television broadcastersORFMottoGoals for EuropeWebsitehttp://www.oefb.at/ 2024–25 Austrian Cup The Austrian Cup (German: ÖFB-Cup), known as UNIQA ÖFB Cup for sponsorship purposes, is an annual football competition held by the Austrian Football Association, the ÖFB. Dur...