Marton Árpád

Marton Árpád
Született1972 (52 éves)
Szeged[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái
A Wikimédia Commons tartalmaz Marton Árpád témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Marton Árpád (Szeged, 1972. –) szegedi művészeti író, kritikus, újságíró. Koncertek, kiállításmegnyitók, más kulturális események szervezője, illetve házigazdája.

Életpályája (főbb eseményei)

Felsőfokú tanulmányokat a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (végzés éve 1994) és a Szegedi Hittudományi Főiskolán (végzés éve 1995) folytatott.[2]

A Magyar Televízió szegedi körzeti stúdiójának szerkesztője, majd szerkesztő-rendezője kulturális, - irodalmi, színházi és múzeumi - témákban 1992 és 2001 között. Vetített látványterveket készített többek között a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Kajak-Kenu VB gálájára, az Anna Kareninához a kisvárdai Várszínházban, majd a Ferencvárosi Nyári Játékokon 1998 és 2002 között.[2]

2001 óta tárcái és cikkei jelennek meg a Délmagyarország, a Szegedi Élet és az Új Ember című lapokban. 2001-ben tagjai közé választotta a H.S.D. Magyar Rendezők Társasága. 2003 óta állandó szerzője a Szegedtől Szegedig antológiának.[2]

2004-től alapító munkatárs, külső szerkesztő a Magyar Katolikus Rádióban. 2005-től kulturális események – többek között az első szegedi Múzeumok Éjszakájának – szervezője a Móra Ferenc Múzeum közművelődési munkatársaként. 2006 óta tagja a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének (MAKÚSZ), valamint a Szegedi Írók Társaságának.[2] 2009 őszétől a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Klebelsberg termében zajló kulturális események ötletgazdája, szervezője, házigazdája.[forrás?]

2012-től[forrás?] szerkesztője a SzegediLap[3] kulturális és művészeti portálnak. 2015-től a Tiszatáj online[4] és a Médiahorizont blog[5] szerzője.

Munkái

Műsorai a Magyar Katolikus Rádiónál

  • Zenei Kincsestár[6]
  • A vasárnap muzsikusa[6]
  • Dallamív/Szépség-Szalon[7]
  • Jutalomjáték[6]
  • Páholy és pódium[6]
  • Mozart-galaxis[6] (a Mozart teljes életművét bemutató rádiótörténeti jelentőségű sorozat[2])

1000-nél több zenei műsort, számos kulturális és portréműsort is készített.[2]

Könyvei

  • Musical-kalauz (Budapest: Móra, 1998)[8]
  • Ő muzsikál rajtam keresztül (Miért hiszek? sorozat (44.); Budapest: Kairosz, 2007) – beszélgetés Rév Lívia zongoraművésszel[9]
  • Hazavár az Isten (Miért hiszek? sorozat (49.); Budapest: Kairosz, 2008) – beszélgetés P. Nemeshegyi Péter dogmatikaprofesszorral[2][10]
  • A művész Isten szolgája (Miért hiszek? sorozat (57.); Budapest: Kairosz, 2008) – beszélgetés Tokody Ilona operaénekessel[11]
  • A felettes mi. Kulturális és médiaetika a sámánok korától a showmanek koráig avagy korszerűtlen elmélkedés a szimbolikus és a diabolikus világlátás válaszútján; Gerhardus, Szeged, 2009 (Deliberationes könyvek)[12]
  • A Mozart-galaxis (Szeged: Gerhardus Kiadó, 2009)[13]

Cikkei (válogatás)

Riportok

  • Húrok, lázak, formák, ritmusok – beszélgetés Pavlovits Dávid gitárművésszel (Tiszatájonline, 2015)[14]
  • Biztassuk egymást a jóra! – A gyermekek és a felnőttek szeretetéről Böjte Csabával (Új Köznevelés, 2013)[15]
  • A végtelen inspirációja avagy a zongorista, aki a nézőtéren ül – beszélgetés Fülei Balázs zongoraművésszel (Tiszatájonline, 2015)[16]
  • A zene: fölmérhetetlen előny! Dr. Pukánszky Béla nevelési eszményről és zenei ideálokról (Új Köznevelés, 2013)[17]
  • A szén és a Nap A környezeti nevelés a fogantatás pillanatában kezdődik, riportalany: Fűzné Dr. Kószó Mária (Új Köznevelés, 2014)[18]
  • Szegedhez láncolva. Az utolsó interjú Kopasz Mártával(Szeged, 2014)[19]
  • A színház lényege: megérinteni az emberek szívét – Születésnapi beszélgetés Kocsák Tiborral (Új Köznevelés, 2014)[20]
  • „A sorsom találkozott a vágyaimmal” – 7 kérdés Fekete Gizihez (SzegediLap, 2013)[21]
  • Az ünnep újrafölfedezése – 7 kérdés a Szabadtéri új vezetőihez: Herczeg Tamás ügyvezető igazgatóhoz és Harangozó Gyula művészeti igazgatóhoz (SzegediLap, 2013)[22]
  • Kromatikus fantáziákStachó László a zene tudatmódosító hatalmáról (Szeged, 2013)[23]
  • A mű: a végtelenségig csodálható – beszélgetés a nyolcvan esztendős Tóth Sándorral (Szeged, 2013)[24]
  • Egy realista humanista – Beszélgetés a 80 esztendős Gyulai Józseffel (Szeged, 2014)[25]
  • "Az embert a művészet teszi emberré" – Marton Árpád szegedi interjúja Rév Lívia Párizsban élő világhírű zongoraművész-tanárral (Parlando/Szeged folyóirat, 2012)[26]
  • A kozmoszarcú ember – Jubileumi számvetés Bánvölgyi Lászlóval (Szeged, 2012)[27]
  • „Ne engedjétek, hogy az emberektől elvegyék a zenét!” (Rév Líviáról, Új Köznevelés, 2013)[28]
  • Jelképeink: a nemzeti kultúra mindennapos őrzői (Dr. Nagy Ádám, Új Köznevelés, 2014)[29]

Kritikák

  • Szimfónia a régi világból A Szegedi Szimfonikus Zenekar hangversenye, Szegedi Nemzeti Színház, 2015. november 24.[30]
  • Chopin, bajusszal Luis Fernando Pérez zongoraestje, SZTE ZMK Fricsay Terem, 2015. november 16[31]
  • Figaro nulla. Pont. Gördülő opera - Figaro 2.0 (A Magyar Állami Operaház vendégjátéka, Szegedi Nemzeti Színház, 2015. október 19.)[32]
  • Chopin (SzegediLap, 2012)[33]
  • „Színház! Pompázó hazugság”Sándor János könyve a színház szerelmeséről, Juhász Gyuláról (SzegediLap, 2012)[34]
  • Hegyén-hátán lakodalom (a Szegedi Szabadtéri Játékok második produkciójáról, a Hegyen-völgyön lakodalomról, SzegediLap, 2012)[35]
  • Parasztvakítás Becsvágyopera avagy KERO® és Fellini szelleme (SzegediLap, 2012)[36]
  • Viva la opera! Jegyzet a Muzsikáló Udvar július 30-i, Operaslágerek című előadásáról (SzegediLap, 2012)[37]
  • Jézusmária! (a Mária című darabról, SzegediLap, 2012)[38]
  • Így vigalom, úgy unalom - avagy a kritikus szívét ki ismeri? (a Mágnás Miska 2012. augusztus 17-i, Dóm téri bemutatójáról, SzegediLap, 2012)[39]
  • Hódolat lovaknak s lovasaiknak (a Horse Evolution show-ról, SzegediLap, 2012)[40]
  • Az elveszett gulyásparadicsom – Szinetárék farmeres tragédiája (Szeged, 2013)[41]
  • Szeged TabánjaFári Irén és Simoncsics János könyve a régi Palánkról (SzegediLap, 2013)[42]
  • Libaleárazás, dámabutik, pipipiac… (a Leányvásárról, SzegediLap, 2013)[43]
  • A Madách Színház Fantomja avagy Isten hozott, Sasi! (Az operaház fantomjáról, SzegediLap, 2013)[44]
  • Belepte a nyál – avagy a jenkik meg a senkik (az Elfújta a szél című musicalről, SzegediLap, 2013)[45]
  • Zene, fülemnek (a Szegedi Kamarazenekar koncertjéről, SzegediLap, 2013)[46]
  • Verismo negro – ma non troppo (a Porgy és Bessről, SzegediLap, 2013)[47]
  • Giccs mán a király – avagy Alföldi szado-mazója Erkellel (az István, a király előadásáról a Szegedi Szabadtéri Játékokon, SzegediLap, 2013)[48]
  • A nagy színésznő látogatása (a Kisszínház Dürrenmatt-bemutatójáról, SzegediLap, 2013)[49]
  • Ők tudják – Két Hubay-egyfelvonásos (az Ők tudják, mi a szerelem és az Antipygmalionról, SzegediLap, 2014)[50]
  • Ha, Ha, Ha… (az új Nyomorultak-filmről, SzegediLap, 2013)[51]
  • Afrika, Afrika (a Magyar Nemzeti Cirkusz előadásáról, Képmás, 2015)[52]
  • Évfordulós tévedés avagy miért nem vezényelte el a Háryt Fricsay Ferenc a szegedi Szabadtéri Játékokon (Szeged, 2014)[53]
  • Bamba Mia – Nyolc szereplő keres egy szerepet (a Szabadtéri szuperprodukciójáról, a Mamma Mia! musicalről, Képmás, 2014)[54]
  • Nincs mese – avagy Depardieu és a juhnyáj (Kodály Zoltán: Háry János, Szegedi Szabadtéri Játékok, Képmás, 2014)[55]
  • "Beugrom a nagybőgőbe"Kálmán Imre: Csárdáskirálynő; Szegedi Szabadtéri Játékok, 2014. július 12. (Képmás, 2014)[56]
  • Bazi nagy görög hakni?Zorba a görög; Szegedi szabadtéri játékok, 2014. július 4. (Képmás, 2014)[57]
  • Tisztelet, öröm és hatékonyság D. Molnár Éva az önszabályozott tanulásról (Szeged, 2015)[58]
  • Újkori rítusok. Miben hisz az, aki nem hisz? Povedák István: Álhősök, hamis istenek? (Szeged, 2012)[59]
  • A Net határozza meg a tudatot? (Könyvszemle - Nicholas Carr: Hogyan változtatja meg agyunkat az internet? – A sekélyesek kora, Új Köznevelés, 2015)[60]
  • A rózsafüzér él. A lelkiség közösségépítő ereje. A Stephanus-díj kitüntetettje dr. Barna Gábor (Szeged, 2012)[61]

Tárcák

  • Az iránytű négy égtája (Új Köznevelés, 2014)[62]
  • „Nem tudom, ki álmodik engem” (A Szív, 2015)[63]
  • A cirkusz metafizikája − avagy a taps katedrálisa: színtér a Múlhatatlannak (SzegediLap, 2012)[64]
  • Krisztus négy megkísértése – a Megváltó arcai a filmvásznon (SzegediLap, 2012)[65]
  • Testvérek közt Ferences kiállítóhely Alsóvároson (Szeged, 2012)[66]
  • A társadalmi önrendelkezés szabadsága, avagy a szólásszabadság határai – megjegyzések a médiaszabályozás kérdéséhez (SzegediLap, ?)[67]
  • A Dóm tér az én Bakonyom Szubjektív jegyzetlapok a szabadtérin (Szeged, 2013)[68]
  • A gép öl, a lélek éltet Tóth Pálról (SzegediLap, 2012)[69]
  • Nagy Anikó életmű-albuma − szegedi szerző (Marton Árpád) művészportréjával (SzegediLap, 2012)[70]
  • Debil és fád Fesztivál-nyitó előadás a Dóm téren (SzegediLap, 2012)[71]
  • Trio d’Arco Angelico (SZTE Őszi Kulturális Fesztivál kamaraestje, SzegediLap, 2012)[72]
  • Tűzben égők (kiállításmegnyitó beszéd, SzegediLap, 2012)[73]
  • Az én pályamunkám (SzegediLap, 2013)[74]
  • A nyomra-vezetőSimon Miklós „Mikor megyek hazafelé” című tárlata elé (SzegediLap, 2013)[75]
  • Költészetnapi variációk (SzegediLap, 2013)[76]
  • Graciőz gráciák – Somogyvári Tímea Zita, H. Bálint Zsuzsanna és Kerényi Mariann kamaraestje (SzegediLap, 2013)[77]
  • A negyedik este Boldog ElréddelVeszelka Attilának és Vikidál Gyulának, folytatólag (novella, SzegediLap, 2013)[78]
  • Ha szabad, maradok! – múltidéző képeslap-gyűjtemény százéves újdonságokkal (Múltidéző séta képeslapokkal című kötetről, SzegediLap, 2013)[79]
  • Tápai színvázlat − a tápai alkotók csoportos kiállítása elé (SzegediLap, 2013)[80]
  • Alpesi Alhambra (a Zenei utazás című koncertről, SzegediLap, 2013)[81]
  • (Intermezzo No.2: Dívák diadala a holtidőben) (a Szegedi Szabadtéri Játékok Ajándékkoncertje, SzegediLap, 2013)[82]
  • Holtszezon? – nekrofil kultúrpíár, profán túlvilág a Fekete-házban (SzegediLap, 2013)[83]
  • Korai siratóMiklós Tibiért (SzegediLap, 2013)[84]
  • Táj, képBalló Andrea és Simon Miklós Erdélyi impressziók című kiállítása elé (SzegediLap, 2013)[85]
  • „Anima mea in dolore est” (Balogh Sándor kiállításáról, SzegediLap, 2013)[86]
  • Centenáriumi centrális – hozzászólás Balogh Kinga előadásához a Weöres-emlékévben (versviccek, SzegediLap, 2013)[87]
  • Ibolyák virulásaCsászár Zsuzsanna zongoraestje (koncertbeszámoló, SzegediLap, 2014)[88]
  • Mese a Barkos királylányról (Barkos Bea kiállítása elé, SzegediLap, 2014)[89]
  • Dóm tér, Isten veled – Szeged napját köszönti a szerző (SzegediLap, 2014)[90]
  • A forrás és a csillag – laudáció Tokody Ilona akadémiai székfoglalójára (SzegediLap, 2014)[91]
  • Marasztalások – Simon Miklós kiállítása elé (SzegediLap, 2015)[92]
  • Tóth Sándor, Marton Árpád: "A kő marad"Balogh Sándor szobrairól (Szeged, 2013)[93]
  • Az éjszakaSzuromi Pál emlékére (SzegediLap, 2015)[94]
  • A magyar Ettore Avagy az örökifjú porlódi Szókratész (Szeged, 2013)[95]
  • A kép születése avagy a festésre írott szók (Barkos Bea tárlatához, SzegediLap, 2015)[96]
  • Tízmillióan Ságváriért! (SzegediLap, 2015)[97]
  • A könyvek könyvéről – A Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia huszonöt éve (Szeged, 2013)[98]
  • Ég és föld közöttRichter Flórián Cirkusz 2015 (Richter Flórián utazó cirkuszáról, SzegediLap, 2015)[99]
  • Lesz-e második szegedi Nobel-díj? – A tudományos kuratórium díjazottja Penke Botond (Szeged, 2013)[100]
  • A valóság bűvöletében – A művészeti kuratórium díjazottja Fritz Mihály (Szeged, 2013)[101]
  • In memoriam Dr. Dobcsányi Ferencné (nekrológ, SzegediLap, 2012)[102]
  • Kártyanaptár-nő – A „Most múlik pontosan…” A kalendáriumtól a kártyanaptárig című kiállítás megnyitója (SzegediLap, 2012)[103]
  • Az üdeségtől a finomságig (a Giovani Artisti Kamarazenekar hangversenyén, SzegediLap, 2014?)[104]
  • Bronzba öntött magányok (A Szív, 2014)[105]
  • Hát érdemes volt? Kérdések egy világháborúhoz (Szeged, 2014)[106]
  • A kritikus helyzet – Marton Árpád hozzászól az operavitához (Színház, 2014)[107]
  • "Akit kitagadtak, akit megtagadtak"Juhász Gyula krisztusa(i) (Szeged, 2012)[108]
  • Gnóm téri (mi)csodák. Szezonális szubjektív reflexiók (Szeged, 2014)[109]
  • Szegedi szabadtéri játszadozások (Drámai jegyzetek két felvonásban) (Szeged, 2012)[110]
  • Emberarcú a hiányod (Hiánypótló Istenkép vagy negatív teológia) (Szeged, 2011)[111]
  • A csillag eloson? (Szeged, 2011)[112]
  • Szegedi Tragédiák : kettős évforduló a Dóm téren (Szeged, 2011)[113]
  • A küzdés maga? – Forrásanyagok Az ember tragédiája és a 150 éve meghalt Madách Imre tanításához[114]
  • Firenze, Róma, Szeged… – Új helységnév a nemzetközi művészettörténet toptopográfiájában (Új Ember, 2011)[115]
  • Zenebirodalom ceremóniamestereMeszlényi László 80 esztendős (Szeged, 2013)[116]
  • „Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg”Radnóti, az imakönyv-szerkesztő (A Szív, 2015)[117]
  • TáltospikareszkPolner Zoltán első nyolcvan éve (Szeged, 2013)[118]
  • "Mondd, - távozzon tőlem a félelem" (Hetvenöt éve halt meg József Attila) (Szeged, 2012)[119]
  • Lélekké és szellemmé Rév Lívia szegedi koncertje elé (Szeged, 2012)[120]
  • Húrokra hangolva – A művészeti kuratórium díjazottja: Natalia Gorbunova hárfaművész (Szeged, 2015)[121]
  • A kódexmásoló alázatával – Egy "szakillusztrátor" csodái (Szeged, 2015)[122]
  • Itthon, Szegeden – A Művészeti Kuratórium díjazottja Kosztándi István (Szeged, 2014)[123]
  • Fény(t) törvények – Simon Miklós kiállítása elé (Szeged, 2014)[124]
  • A szegedi őskert – Művészpanteon a Belvárosi Temetőben (Szeged, 2012)[125]
  • 50 méterről is bele lehet szeretni – Szubjektív sorok Nagy Anikóról (Szeged, 2012)[126]
  • Az "álmok gyarmata". Fiume, avagy a magyar tenger-nosztalgia (Szeged, 2012)[127]
  • A digitális forradalom megöli gyermekeit – A művészeti kuratórium díjazottja: Tóth Pál (Szeged, 2012)[128]
  • „Ó én édes hazám, te jó Magyarország!” Nemzeti emlékezet zenetörténetünk kincseiben (Új Köznevelés, 2015)[129]
  • Nemzeti memóriazavar (Új Köznevelés, 2015)[130]
  • Cifra-e a palota? Történetek, emlékek a nagyablakos házról (Szeged, 2012)[131]
  • A szellem nem forintosítható. II. Ottó múzeumigazgatói mérlege, idő előtt (Szeged, 2012)[132]
  • Múltfeltárás? Múltbalátás? Tények és rejtélyek egyházi műemlékeinken (Szeged, 2012)[133]
  • A tanár szakos hallgató kapjon számtanpéldákat! (Új Köznevelés, 2013)[134]
  • Nagyra törő alacsonyság – Megjegyzések a Fogadalmi templom összképéhez (Szeged, 2012)[135]
  • Ép testbe ép lelket! (Új Köznevelés, 2015)[136]
  • Az előrelépés kényszere és felelősségePro Urbe díjas Galambos Gábor (Szeged, 2012)[137]
  • A napba öltözött asszony hazája: Szeged-Alsóváros (Szeged, 2011)[138]
  • A magyar "Salzburg": nyolcvanéves a Szegedi Szabadtéri (Szeged, 2011)[139]
  • Ünnep - ünneprontás: szemle az operafesztiválról (Szeged, 2010)[140]
  • Trendi Traviata (Hir6.hu, 2010)[141]a linken nincs szerző![forrás?]
  • LáriHáry (Hir6.hu, 2011)[142]a linken nincs szerző![forrás?]

Blog

  • Advent elé - Kutyavilág, macskajaj (Médiahorizont blog, 2015)[143]
  • Cafe de Paris, avagy nem vagyok dzsihádista (Médiahorizont blog, 2015)[144]
  • Lájkolom Papagenót (Médiahorizont blog, 2015)[145]
  • Morbid Walking avagy a Halloween-hisztéria (Médiahorizont blog, 2015)[146]
  • Fridivel az éjjelin (Médiahorizont blog, 2015)[147]
  • Ajánlom blogomat (Médiahorizont blog, 2015)[148]

További megjelenések

Előadások
  • Lucifer, a manipulátor - Érvelésmódozatok, meggyőzési technikák Madách Tragédiájában: XIX. Madách Szimpózium 2012.[150]
  • Szimbolicitás mint a transzcendencia lakhelye - egyetemes létséma Chopin Op. 48. No.1.C-moll noktürnjében – Az előadás kiegészített, szerkesztett változata 2011[151]
  • "Önmagáért megcsendülő lélek" - meditáció a zenében avagy Hegel elmélete Liszt gyakorlatában 2012[152]

Hivatkozások

  1. http://martonarpad.hupont.hu/6/bemutatkozas
  2. a b c d e f g Tagok: Marton Árpád életrajza. Szegedi Írók Társasága. (Hozzáférés: 2015. október 29.)
  3. A SzegediLap impresszuma - 2014. augusztus 21.
  4. Marton Árpád a tiszatajonline.hu-n. mediahorizontblog.hu. (Hozzáférés: 2015. október 30.)
  5. Marton Árpád a mediahorizontblog.hu-n. mediahorizontblog.hu. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 29.)
  6. a b c d e A Magyar Katolikus Rádió munkatársai: Marton Árpád, katolikusradio.hu (hozzáférés: 2015. október 30.)
  7. Adás információk: Szépség-szalon (Elhangzott: 2015.10.19. 11:30). katolikusradio.hu. (Hozzáférés: 2015. október 30.)
  8. Bródy Sándor Megyei Könyvtár Eger: Tematikus ajánló jegyzékek. A zenei tájékoztatás során leggyakrabban használt magyar nyelvű zenei kézikönyvek, lexikonok, enciklopédiák/ Musical. [2015. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 30.)
  9. Ő muzsikál rajtam keresztül: Rév Líviával beszélget Marton Árpád (2007). konyvtar.ksh.hu. (Hozzáférés: 2015. október 30.)[halott link]
  10. Hazavár az Isten: P. Nemeshegyi Péterrel beszélget Marton Árpád (2008). konyvtar.ksh.hu. (Hozzáférés: 2015. október 30.)[halott link]
  11. A művész Isten szolgája: Tokody Ilonával beszélget Marton Árpád (2008). konyvtar.ksh.hu. (Hozzáférés: 2015. október 30.)[halott link]
  12. Szádeczky-Kardoss Irma: Gondolatok egy médiaetikai tankönyvről: Marton Árpád: A felettes Mi. Jogtörténeti szemle: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének közleményei, XII. évf. 4. sz. (2010) 78–79. o.
  13. A Mozart-galaxis / Marton Árpád (2009). konyvtar.ksh.hu. (Hozzáférés: 2015. október 30.)[halott link]
  14. Marton Árpád: Húrok, lázak, formák, ritmusok: Beszélgetés Pavlovits Dávid gitárművésszel. Tiszatájonline online kulturális magazin, (2015. október 27.)
  15. Marton Árpád: Biztassuk egymást a jóra!: A gyermekek és a felnőttek szeretetéről Böjte Csabával. Új Köznevelés havilap, LXIX. évf. 6–7. sz. (2013) 41–43. o.
  16. Marton Árpád: A végtelen inspirációja avagy a zongorista, aki a nézőtéren ül: Beszélgetés Fülei Balázs zongoraművésszel. Tiszatájonline online kulturális magazin, (2015. október 17.)
  17. Marton Árpád: A zene: fölmérhetetlen előny!: Dr. Pukánszky Béla nevelési eszményről és zenei ideálokról. Új Köznevelés havilap, LXIX. évf. 6–7. sz. (2013) 39–40. o.
  18. Marton Árpád: A szén és a Nap: A környezeti nevelés a fogantatás pillanatában kezdődik. Új Köznevelés havilap, LXX. évf. 10. sz. (2014) 25–27. o.
  19. Marton Árpád: Szegedhez láncolva. Az utolsó interjú Kopasz Mártával. Szeged a város folyóirata, XXVI. évf. 2. sz. (2014) 32–35. o. matarka.hu
  20. Marton Árpád: A színház lényege: megérinteni az emberek szívét: Születésnapi beszélgetés Kocsák Tiborral. Új Köznevelés havilap, LXX. évf. 3. sz. (2014) 42–44. o.
  21. Marton Árpád: „A sorsom találkozott a vágyaimmal”: 7 kérdés Fekete Gizihez. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. május 11.)
  22. Marton Árpád: Az ünnep újrafölfedezése: 7 kérdés a Szabadtéri új vezetőihez: Herczeg Tamás ügyvezető igazgatóhoz és Harangozó Gyula művészeti igazgatóhoz. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. június 29.)
  23. Marton Árpád: A Dóm tér az én Bakonyom: Szubjektív jegyzetlapok a szabadtérin. Szeged a város folyóirata, XXV. évf. 1. sz. (2013) 38–39. o. matarka.hu
  24. Marton Árpád: A mű: a végtelenségig csodálható: Beszélgetés a nyolcvan esztendős Tóth Sándorral. Szeged a város folyóirata, XXV. évf. 4. sz. (2013) 32–35. o. matarka.hu
  25. Marton Árpád: Egy realista humanista: Beszélgetés a 80 esztendős Gyulai Józseffel. Szeged a város folyóirata, XXVI. évf. 1. sz. (2014) 26–28. o. matarka.hu
  26. Marton Árpád: "Az embert a művészet teszi emberré": Marton Árpád szegedi interjúja Rév Lívia Párizsban élő világhírű zongoraművész-tanárral. Parlando, LIV. évf. 3. sz. (2012)
  27. Marton Árpád: A szegedi őskert: Művészpanteon a Belvárosi Temetőben. Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 12. sz. (2012) 38–39. o. matarka.hu
  28. Marton Árpád: Az iránytű négy égtája. Új Köznevelés havilap, LXIX. évf. 10. sz. (2013) 26–28. o.
  29. Marton Árpád: Jelképeink: a nemzeti kultúra mindennapos őrzői. Új Köznevelés havilap, LXX. évf. 1–2. sz. (2014) 47–49. o.
  30. Marton Árpád: Szimfónia a régi világból: A Szegedi Szimfonikus Zenekar hangversenye. Tiszatájonline online kulturális magazin, (2015. november 27.)
  31. Marton Árpád: Chopin bajusszal: Luis Fernando Pérez zongoraestje. Tiszatájonline online kulturális magazin, (2015. november 20.)
  32. Marton Árpád: Figaro nulla. Pont.: Gördülő opera - Figaro 2.0. Tiszatájonline online kulturális magazin, (2015. október 20.)
  33. Marton Árpád: Chopin (és Marton Árpád életrajza), szegedilap.hu - 2012. január 4.
  34. Marton Árpád: „Színház! Pompázó hazugság”: Sándor János könyve a színház szerelmeséről, Juhász Gyuláról. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2012. március 22.)
  35. Marton Árpád: Hegyén-hátán lakodalom. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2012. július 13.)
  36. Marton Árpád: Parasztvakítás: Becsvágyopera avagy KERO® és Fellini szelleme. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2012. július 27.)
  37. Marton Árpád: Viva la opera!: Jegyzet a Muzsikáló Udvar július 30-i, Operaslágerek című előadásáról. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2012. július 31.)
  38. Marton Árpád: Jézusmária! SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2012. augusztus 3.)
  39. Marton Árpád: Így vigalom, úgy unalom: Avagy a kritikus szívét ki ismeri? SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2012. augusztus 18.)
  40. Marton Árpád: Hódolat lovaknak s lovasaiknak. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2012. szeptember 26.)
  41. Marton Árpád: A Dóm tér az én Bakonyom: Szubjektív jegyzetlapok a szabadtérin. Szeged a város folyóirata, XXV. évf. 11. sz. (2012) 53–56. o. matarka.hu
  42. Marton Árpád: Szeged Tabánja: Fári Irén és Simoncsics János könyve a régi Palánkról. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. június 11.)
  43. Marton Árpád: Libaleárazás, dámabutik, pipipiac… SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. július 5.)
  44. Marton Árpád: A [[Madách Színház]] Fantomja avagy Isten hozott, Sasi! SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. július 14.)
  45. Marton Árpád: Belepte a nyál – avagy a jenkik meg a senkik. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. július 26.)
  46. Marton Árpád: Zene, fülemnek. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. augusztus 4.)
  47. Marton Árpád: Verismo negro – ma non troppo. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. augusztus 10.)
  48. Marton Árpád: Giccs mán a király: Avagy Alföldi szado-mazója Erkellel. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. augusztus 13.)
  49. Marton Árpád: A nagy színésznő látogatása. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. november 29.)
  50. Marton Árpád: Ők tudják: Két Hubay-egyfelvonásos. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2014. február 15.)
  51. Marton Árpád: Ha, Ha, Ha… SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. január 7.)
  52. Marton Árpád: A kép születése avagy a festésre írott szók. Képmás családmagazin havilap, (2015. július 15.) arch Hozzáférés: 2015. október 27.
  53. Marton Árpád: Évfordulós tévedés avagy miért nem vezényelte el a Háryt Fricsay Ferenc a szegedi Szabadtéri Játékokon. Szeged a város folyóirata, XXVI. évf. 8. sz. (2013) 38–41. o. matarka.hu
  54. Marton Árpád: A kép születése avagy a festésre írott szók. Képmás családmagazin havilap, (2014. augusztus 16.) arch Hozzáférés: 2015. október 27.
  55. Marton Árpád: Nincs mese – avagy Depardieu és a juhnyáj. Képmás családmagazin havilap, (2014. augusztus 2.) arch Hozzáférés: 2015. október 27.
  56. Marton Árpád: "Beugrom a nagybőgőbe" – Kálmán Imre: Csárdáskirálynő; Szegedi Szabadtéri Játékok, 2014. július 12. Képmás családmagazin havilap, (2014. július 13.) arch Hozzáférés: 2015. október 27.
  57. Marton Árpád: Bazi nagy görög hakni? Képmás családmagazin havilap, (2014. július 5.) arch Hozzáférés: 2015. október 27.
  58. Marton Árpád: Tisztelet, öröm és hatékonyság: D. Molnár Éva az önszabályozott tanulásról. Szeged a város folyóirata, XXVII. évf. 3. sz. (2015) 24–26. o. matarka.hu
  59. Marton Árpád: A szegedi őskert: Művészpanteon a Belvárosi Temetőben. Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 7. sz. (2012) 46. o. matarka.hu
  60. Marton Árpád: Könyvszemle: A Net határozza meg a tudatot? Új Köznevelés havilap, LXXI. évf. 5–6. sz. (2014) 40. o.
  61. Marton Árpád: A szegedi őskert: Művészpanteon a Belvárosi Temetőben. Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 6. sz. (2012) 44–45. o. matarka.hu
  62. Marton Árpád: Az iránytű négy égtája. Új Köznevelés havilap, LXX. évf. 8. sz. (2014) 39. o.
  63. Marton Árpád: „Nem tudom, ki álmodik engem”. A Szív lelkiségi és kulturális folyóirat, C. évf. (2015. szeptember)
  64. Marton Árpád: A cirkusz metafizikája: Avagy a taps katedrálisa: színtér a Múlhatatlannak. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2012. január 3.)
  65. Marton Árpád: Krisztus négy megkísértése: A Megváltó arcai a filmvásznon. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2012. január 9.)
  66. Marton Árpád: Testvérek közt: Ferences kiállítóhely Alsóvároson. Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 10. sz. (2012) 21–27. o. matarka.hu
  67. Marton Árpád: A társadalmi önrendelkezés szabadsága, avagy a szólásszabadság határai: Megjegyzések a médiaszabályozás kérdéséhez. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (????)
  68. Marton Árpád: A Dóm tér az én Bakonyom: Szubjektív jegyzetlapok a szabadtérin. Szeged a város folyóirata, XXV. évf. 9. sz. (2013) 14–23. o. matarka.hu
  69. Marton Árpád: A gép öl, a lélek éltet. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2012. március 15.)
  70. Marton Árpád: Nagy Anikó életmű-albuma: Szegedi szerző (Marton Árpád) művészportréjával. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2012. március 16.)
  71. Marton Árpád: Debil és fád: Fesztivál-nyitó előadás a Dóm téren. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2012. július 6.)
  72. Marton Árpád: Trio d’Arco Angelico. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2012. október 14.)
  73. Marton Árpád: Tűzben égők: Elhangzott 2012. október 24-én Barkos Bea és Simon Miklós Tűzben égve című tárlatának megnyitóján a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kiállítási terében. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2012. október 24.)
  74. Marton Árpád: Az én pályamunkám. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. január 4.)
  75. Marton Árpád: A nyomra-vezető: Simon Miklós „Mikor megyek hazafelé” című tárlata elé. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. január 19.)
  76. Marton Árpád: Költészetnapi variációk. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. április 6.)
  77. Marton Árpád: Graciőz gráciák: Somogyvári Tímea Zita, H. Bálint Zsuzsanna és Kerényi Mariann kamaraestje. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. április 23.)
  78. Marton Árpád: A negyedik este Boldog Elréddel: Veszelka Attilának és Vikidál Gyulának, folytatólag. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. május 23.)
  79. Marton Árpád: Ha szabad, maradok!: Múltidéző képeslap-gyűjtemény százéves újdonságokkal. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. május 24.)
  80. Marton Árpád: Tápai színvázlat: A tápai alkotók csoportos kiállítása elé − 2013. május 31., Heller Ödön Művelődési Ház. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. június 2.)
  81. Marton Árpád: Alpesi Alhambra. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. július 23.)
  82. Marton Árpád: (Intermezzo No.2: Dívák diadala a holtidőben). SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. augusztus 21.)
  83. Marton Árpád: Holtszezon?: Nekrofil kultúrpíár, profán túlvilág a Fekete-házban. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. augusztus 13.)
  84. Marton Árpád: Korai sirató: Miklós Tibiért. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. szeptember 10.)
  85. Marton Árpád: Táj, kép: Balló Andrea és Simon Miklós Erdélyi impressziók című kiállítása elé - Polgári Szalon, 2013. november 8. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. november 9.)
  86. Marton Árpád: „Anima mea in dolore est”. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. november 14.)
  87. Marton Árpád: Centenáriumi centrális: Hozzászólás Balogh Kinga előadásához a Weöres-emlékévben. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2013. december 31.)
  88. Marton Árpád: Ibolyák virulása: Császár Zsuzsanna zongoraestje. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2014. április 29.)
  89. Marton Árpád: Mese a Barkos királylányról. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2014. április 29.)
  90. Marton Árpád: Dóm tér, Isten veled: Szeged napját köszönti a szerző. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2014. május 21.)
  91. Marton Árpád: A forrás és a csillag: Laudáció Tokody Ilona akadémiai székfoglalójára. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2014. június 6.)
  92. Marton Árpád: Marasztalások: Simon Miklós kiállítása elé. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2015. január 23.)
  93. Tóth Sándor - Marton Árpád: A kő marad: Balogh Sándor szobrairól. Szeged a város folyóirata, XXV. évf. 12. sz. (2013) 48. o. matarka.hu
  94. Marton Árpád: Az éjszaka: Szuromi Pál emlékére. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2015. június 24.)
  95. Marton Árpád: A magyar Ettore Avagy az örökifjú porlódi Szókratész. Szeged a város folyóirata, XXV. évf. 5. sz. (2013) 20–21. o. matarka.hu
  96. Marton Árpád: A kép születése avagy a festésre írott szók. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2015. február 14.)
  97. Marton Árpád: Tízmillióan Ságváriért! SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2015. február 23.)
  98. Marton Árpád: A Biblia: A Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia huszonöt éve. Szeged a város folyóirata, XXV. évf. 8. sz. (2013) 26–27. o. matarka.hu
  99. Marton Árpád: Ég és föld között: Richter Flórián Cirkusz 2015. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2015. szeptember 17.)
  100. Marton Árpád: Lesz-e második szegedi Nobel-díj?: A tudományos kuratórium díjazottja Penke Botond. Szeged a város folyóirata, XXV. évf. 3. sz. (2013) 4–5. o. matarka.hu
  101. Marton Árpád: A valóság bűvöletében: A művészeti kuratórium díjazottja Fritz Mihály. Szeged a város folyóirata, XXV. évf. 3. sz. (2013) 6–7. o. matarka.hu
  102. Marton Árpád: In memoriam Dr. Dobcsányi Ferencné: Az első szerkesztőm. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2012)
  103. Marton Árpád: A „Most múlik pontosan…” A kalendáriumtól a kártyanaptárig című kiállítás megnyitója. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (2012. január 25.)
  104. Marton Árpád: Az üdeségtől a finomságig. SzegediLap kulturális és művészeti portál, (????)
  105. Marton Árpád: Bronzba öntött magányok. A Szív lelkiségi és kulturális folyóirat, C. évf. (2014. március)
  106. Marton Árpád: Hát érdemes volt? Kérdések egy világháborúhoz. Szeged a város folyóirata, XXVI. évf. 12. sz. (2014) 2–10. o. matarka.hu
  107. Marton Árpád: A kritikus helyzet: Marton Árpád hozzászól az operavitához. Színház folyóirat, XLVII. évf. 1. sz. (2014. január) 22–25. o.
  108. Marton Árpád: "Akit kitagadtak, akit megtagadtak" – Juhász Gyula krisztusa(i). Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 12. sz. (2012) 16–22. o. matarka.hu
  109. Marton Árpád: Gnóm téri (mi)csodák: Szezonális szubjektív reflexiók. Szeged a város folyóirata, XXVI. évf. 10. sz. (2014) 34–39. o. matarka.hu
  110. Marton Árpád: Szegedi szabadtéri játszadozások (Drámai jegyzetek két felvonásban). Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 9. sz. (2012) 33–41. o. matarka.hu
  111. Marton Árpád: Emberarcú a hiányod (Hiánypótló Istenkép vagy negatív teológia). Szeged a város folyóirata, XXIII. évf. 1–2. sz. (2011) 40–43. o. matarka.hu
  112. Marton Árpád: A csillag eloson? Szeged a város folyóirata, XXIII. évf. 12. sz. (2011) 1. o. matarka.hu
  113. Marton Árpád: Szegedi Tragédiák : kettős évforduló a Dóm téren. Szeged a város folyóirata, XXIII. évf. 6. sz. (2011) 4–5. o. matarka.hu
  114. Marton Árpád: A küzdés maga?: Forrásanyagok Az ember tragédiája és a 150 éve meghalt Madách Imre tanításához. Új Köznevelés havilap, LXX. évf. 9. sz. (2014) 22–25. o. a madach.hu-n
  115. Marton Árpád: Firenze, Róma, Szeged…: Új helységnév a nemzetközi művészettörténet toptopográfiájában. Új Ember hetilap, (2011. május 22.)
  116. Marton Árpád: Zenebirodalom ceremóniamestere: Meszlényi László 80 esztendős. Szeged a város folyóirata, XXV. évf. 5. sz. (2013) 22–23. o. matarka.hu
  117. Marton Árpád: „Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg” – Radnóti, az imakönyv-szerkesztő. A Szív lelkiségi és kulturális folyóirat, C. évf. (2015. május)
  118. Marton Árpád: Táltospikareszk: Polner Zoltán első nyolcvan éve. Szeged a város folyóirata, XXV. évf. 1. sz. (2013) 2–7. o. matarka.hu
  119. Marton Árpád: Táltospikareszk: Polner Zoltán első nyolcvan éve. Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 4. sz. (2012) 2–9. o. matarka.hu
  120. Marton Árpád: Lélekké és szellemmé: Rév Lívia szegedi koncertje elé. Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 4. sz. (2012) 38–41. o. matarka.hu
  121. Marton Árpád: Húrokra hangolva: A művészeti kuratórium díjazottja: Natalia Gorbunova hárfaművész. Szeged a város folyóirata, XXVII. évf. 3. sz. (2015) 8–9. o. matarka.hu
  122. Marton Árpád: A kódexmásoló alázatával: Egy "szakillusztrátor" csodái. Szeged a város folyóirata, XXVII. évf. 5. sz. (2015) 28. o. matarka.hu
  123. Marton Árpád: Itthon, Szegeden: A Művészeti Kuratórium díjazottja. Szeged a város folyóirata, XXVI. évf. 3. sz. (2014) 10–11. o. matarka.hu
  124. Marton Árpád: Fény(t) törvények: Simon Miklós kiállítása elé. Szeged a város folyóirata, XXVI. évf. 3. sz. (2014) 48. o. matarka.hu
  125. Marton Árpád: A szegedi őskert: Művészpanteon a Belvárosi Temetőben. Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 11. sz. (2012) 2–7. o. matarka.hu
  126. Marton Árpád: 50 méterről is bele lehet szeretni: Szubjektív sorok Nagy Anikóról. Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 3. sz. (2012) 50–55. o. matarka.hu
  127. Marton Árpád: A szegedi őskert: Művészpanteon a Belvárosi Temetőben. Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 7. sz. (2012) 24–29. o. matarka.hu
  128. Marton Árpád: A szegedi őskert: Művészpanteon a Belvárosi Temetőben. Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 3. sz. (2012) 6–7. o. matarka.hu
  129. Marton Árpád: „Ó én édes hazám, te jó Magyarország!”: Nemzeti emlékezet zenetörténetünk kincseiben. Új Köznevelés havilap, LXXI. évf. 3. sz. (2014) 49. o.
  130. Marton Árpád: Nemzeti memóriazavar. Új Köznevelés havilap, LXXI. évf. 3. sz. (2015) 49. o.
  131. Marton Árpád: Cifra-e a palota?: Történetek, emlékek a nagyablakos házról. Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 2. sz. (2012) 2–3. o. matarka.hu
  132. Marton Árpád: A szegedi őskert: Művészpanteon a Belvárosi Temetőben. Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 2. sz. (2012) 4–5. o. matarka.hu
  133. Marton Árpád: A szegedi őskert: Művészpanteon a Belvárosi Temetőben. Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 6. sz. (2012) 20–23. o. matarka.hu
  134. Marton Árpád: Az iránytű négy égtája. Új Köznevelés havilap, LXIX. évf. 8. sz. (2013) 26–27. o.
  135. Marton Árpád: A szegedi őskert: Művészpanteon a Belvárosi Temetőben. Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 5. sz. (2012) 22–25. o. matarka.hu
  136. Marton Árpád: Ép testbe ép lelket! Új Köznevelés havilap, LXXI. évf. 1–2. sz. (2015) 47. o.
  137. Marton Árpád: Az előrelépés kényszere és felelőssége: Pro urbe díjas Galambos Gábor. Szeged a város folyóirata, XXIV. évf. 5. sz. (2012) 6–7. o. matarka.hu
  138. Marton Árpád: A napba öltözött asszony hazája: Szeged-Alsóváros. Szeged a város folyóirata, XXIII. évf. 7. sz. (2011) 4–7. o. matarka.hu
  139. Marton Árpád: A magyar "Salzburg": nyolcvanéves a Szegedi Szabadtéri. Szeged a város folyóirata, XXIII. évf. 6. sz. (2011) 2–3. o. matarka.hu
  140. Marton Árpád: Ünnep - ünneprontás: Szemle az operafesztiválról. Szeged a város folyóirata, XXII. évf. 11. sz. (2010) 16–19. o. matarka.hu
  141. A cikk online: http://hir6.hu/cikk/48174/101111_trendi_traviata 2010.11.11.
  142. http://hir6.hu/cikk/53959/110514_larihary 2011.05.14.
  143. Marton Árpád: Advent elé - Kutyavilág, macskajaj. mediahorizontblog.hu, 2015. november 28. [2015. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 21.)
  144. Marton Árpád: Cafe de Paris, avagy nem vagyok dzsihádista. mediahorizontblog.hu, 2015. november 20. [2015. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 21.)
  145. Marton Árpád: Lájkolom Papagenót. mediahorizontblog.hu, 2015. október 29. [2015. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 1.)
  146. Marton Árpád: Morbid Walking avagy a Halloween-hisztéria. mediahorizontblog.hu, 2015. november 1. [2015. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 1.)
  147. Marton Árpád: Fridivel az éjjelin. mediahorizontblog.hu, 2015. november 9. [2015. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 9.)
  148. Marton Árpád: Ajánlom blogomat. mediahorizontblog.hu, 2015. november 16. [2015. november 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 16.)
  149. Szeged-Csanádi Egyházmegye Toronyirány Kalendárium 2014, antikvarium.hu (hozzáférés: 2015. november 1.)
  150. Bene Kálmán, Máté Zsuzsanna. „Marton Árpád: Lucifer, a manipulátor”. XIX. Madách Szimpózium: 35-42 oldal, Budapest: Madách Irodalmi Társaság. helytelen ISBN kód: 978-963-9386 -yyyy ISSN 1219-4042. Hozzáférés: 2015. november 1. 
  151. Dombi Józsefné. „Marton Árpád: Szimbolicitás mint a transzcendencia lakhelye - egyetemes létséma Chopin Op. 48. No.1.C-moll noktürnjében”. Chopin, Schumann, Erkel : tanulmánykötet: 52-65 oldal, Szeged: SZTE JGYPK Művészeti Intézet Ének-zene Tanszék. ISBN 978 963 9927 42 1. Hozzáférés: 2015. november 27. [halott link]
  152. Dombiné Kemény Erzsébet, Maczelka Noémi. „Marton Árpád: "Önmagáért megcsendülő lélek" - meditáció a zenében avagy Hegel elmélete Liszt gyakorlatában”. Liszt, Mahler : tanulmánykötet: 97-109 oldal, Szeged: SZTE JGYPK Művészeti Intézet Ének-zene Tanszék. ISBN 978 963 9927 46 9. Hozzáférés: 2015. november 27. 

További információk

(2/1. rész) - 2010. május 31.
(2/2. rész) - 2010. június 7.