Marszüasz (szatír)

Apollón és Marszüasz, Louvre, Párizs

Marszüasz (görög betűkkel Μαρσύας) görög mitológiai alak, szatír (szilén), aki zenei versengésre hívta Apollónt, de vakmerőségéért elveszítette bőrét és életét.

Az isteni csel

Marszüasz a Phrügiai Kelainai városában (ma Dinar, Törökország) született a Maiandrosz (ma Büyük Menderes) folyó mellett. Mesteri auloszjátékos volt. A mítoszok szerint Pallasz Athéné, amikor kipróbálta az auloszt, észrevette, hogy játék közben mennyire felfúvódik és eltorzul az arca, ezért bosszúsan eldobta hangszerét. A hangszert Marszüasz találta meg, hangja elbűvölte és csodaszépen megtanult rajta játszani. Végső elbizakodottságában Apollónnal, a líra mesterével akarta összemérni játéktudását, és vetélkedőre hívta a művészetek istenét.

Apollón és Marszüasz megállapodtak, hogy a győztes azt tehet a másikkal, amit csak akar. A verseny bírói a múzsák voltak. Marszüasz veszített, ezért Apollón elevenen megnyúzta. Lenyúzott bőrét szülővárosa közelében egy barlangban akasztotta föl, vérét pedig az itt fakadó Marszüasz folyó forrásába engedte. A mondák szerint a bőr, valahányszor fuvolazenét hallott, megmozdult örömében.

Versengésük leírásának több változata is ránk maradt. Az egyik elbeszélés szerint Marszüász győzelemre állt, de ekkor Apollón azt javasolta, hogy fordítsák meg hangszereiket és úgy folytassák a vetélkedést. Apollón megfordította líráját és tovább muzsikált, de mivel a fuvolán fordítva nem lehetett játszani, így Marszüasz elveszítette a versenyt. Egy másik változat szerint amikor Apollón lantjátékához énekelni kezdett Marszüasz feladta a versenyt és tiltakozott, hogy hangszeres játékukat kell összemérni, nem énektudásukat. A múzsák Apollónt támogatták és őt kiáltották ki győztesnek.

Megjelenése a művészetben

Mürón: Athéné és Marszüasz, 5. század, koppenhágai botanikus kert, Dánia

A későbbi korok művészeti alkotásain Marszüasz alakja fuvolával, pánsíppal vagy dudával jelenik meg. Apollónt lírájával, néha hárfával vagy más húros, néha vonós hangszerrel ábrázolják.

Marszüasz versenye a képzőművészet gyakori témája. Alakját szobrok, domborművek jelenítik meg, és jó néhány költőt megihletett e szerencsétlen sorsú művész. Apollón és Marszüasz versengése az ember természetének apollóni és dionüsszoszi aspektusai közötti, éteri küzdelmet szimbolizálja. Tiziano Marszüasz megnyúzása (1517-76) c. festménye egyike a híres képzőművészeti ábrázolásoknak. James Merrill Marsyas című verse a mítoszon alapszik. A magyar költők és írók munkásságában Gellért Oszkár: Marsyas című verse, Sarkadi Imre: A szatír bőre című elbeszélése, vagy Weöres Sándor Tűzkút verseskötetében az Átváltozások című szonett-ciklusban találhatunk rá Marszüasz alakjára.

A Római Császárság korában hidat építettek a Marszüasz folyóra, amelyet szintén a szatír után neveztek el.

Alakja napjainkban is megjelenik; a MARSYAS projekt [1] a zenei vonatkozású jelek kivonatos gyűjteménye: Music Information Retrieval (MIR).

Források

  • Ruck, Carl A.P. and Danny Staples, The World of Classical Myth, Carolina Academic Press 1994.(angolul)
  • Kerényi Károly: A görög mitológia, 1997. ISBN 9789639020924
  • Robert Graves: A görög mítoszok. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981.

Külső hivatkozások

Commons:Category:Marsyas
A Wikimédia Commons tartalmaz Marszüasz (szatír) témájú médiaállományokat.
  • Marsyas [2]
  • Szigeti Lajos Sándor: És mégis Marsyas? [3]
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

Read other articles:

Peta infrastruktur dan tata guna lahan di Komune Boissy-le-Châtel.  = Kawasan perkotaan  = Lahan subur  = Padang rumput  = Lahan pertanaman campuran  = Hutan  = Vegetasi perdu  = Lahan basah  = Anak sungaiBoissy-le-ChâtelNegaraPrancisArondisemenMeauxKantonCoulommiersAntarkomuneCommunauté de communes de la Brie des TempliersPemerintahan • Wali kota (2008-2014) Guy Dhorbait • Populasi12.661Kode INSEE/pos77042 / 2 Population...

 

 

Descendants 2Genre Musikal Fantasi Remaja Ditulis oleh Josann McGibbon Sara Parriott SutradaraKenny OrtegaPemeran Dove Cameron Cameron Boyce Sofia Carson Booboo Stewart China Anne McClain Penata musikDavid LawrenceNegara asalAmerika SerikatBahasa asliInggrisProduksiProduser eksekutif Judy Taylor Josann McGibbon Sara Parriott Kenny Ortega ProduserTracey JeffreyPenyuntingDon BrochuDurasi111 MenitRumah produksi Bad Angels Productions 5678 Productions Disney Channel Original Productions Di...

 

 

Не следует путать со Смоленской областью в России. ОбластьСмолянская областьболг. Област Смолян 41°40′ с. ш. 24°35′ в. д.HGЯO Страна  Болгария Включает 10 общин Адм. центр город Смолян Областной управитель Димитр Крыстанов История и география Дата образования 8 ян�...

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (ديسمبر 2018) كأس المثابرة 2001التاريخ2001  الملعبملعب الشعب الدولي  وهي سادس بطولة كأس السوبر في العراق والتي تقام ب...

 

 

Le ChesnayNegaraPrancisArondisemenVersaillesAntarkomunetidak ada pada 2005 Le Chesnay merupakan sebuah komune di pinggiran barat Paris, Prancis. Terletak 16.7 km (10.4 mil) dari pusat kota Paris. Sejarah Gereja Saint-Antoine-de-Padoue Tanggal 1 Juli 1815, Grande Armée Napoleon bertempur untuk terakhir kalinya di Rocquencourt dan Le Chesnay. Setelah kalah di Waterloo pada 18 Juni 1815, pasukan Grouchy mundur ke Paris melalui Namur dan Dinant, mencapai Paris pada 29 Juni, beberapa hari se...

 

 

Европейская сардина Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ВторичноротыеТип:ХордовыеПодтип:ПозвоночныеИнфратип:ЧелюстноротыеГруппа:Костные рыбыКласс:Лучепёрые рыбыПодкласс:Новопёры...

Isobutanol Nama Nama IUPAC (preferensi) 2-Methylpropan-1-ol Nama lain Isobutyl alcoholIBA2-Methyl-1-propanol2-Methylpropyl alcoholIsopropylcarbinol Penanda Nomor CAS 78-83-1 Y Model 3D (JSmol) Gambar interaktif 3DMet {{{3DMet}}} Referensi Beilstein 1730878 ChEBI CHEBI:46645 Y ChEMBL ChEMBL269630 Y ChemSpider 6312 Y Nomor EC Referensi Gmelin 49282 KEGG C14710 Y PubChem CID 6560 Nomor RTECS {{{value}}} UNII 56F9Z98TEM Y CompTox Dashboard (EPA) DTXSID0021759 InChI ...

 

 

PythagorasPatung kepala Pythagoras dari Samos diMuseum Capitolini, Roma[1]LahirSekitar 570 SMSamosMeninggalSekitar 495 SM (umur sekitar 75 tahun)Kroton atau MetapontumEraFilsafat Yunani KunoKawasanFilsafat BaratAliranPythagoreanismeMinat utamaEtikaMatematikaMetafisikaMusikMistisismePolitikAgamaGagasan pentingKomunalismeMetempsikosisMusica universalisGagasan yang dikaitkan dengannya: Lima zona iklimLima bangun ruang beraturanKesebandinganTeorema PythagorasMusik itu matematis...

 

 

Ancient religion of the Scythians A collection of drawings of Scythian stelae of the 6th and 5th centuries BC.[1] Many of them depict warriors, apparently representing the deceased buried in the kurgan, holding a drinking horn in their right hand. The Scythian religion refers to the mythology, ritual practices and beliefs of the Scythian cultures, a collection of closely related ancient Iranic peoples who inhabited Central Asia and the Pontic–Caspian steppe in Eastern Europe through...

American financial advisor (born 1951) Suze OrmanOrman in 2010Born (1951-06-05) June 5, 1951 (age 72)Chicago, Illinois, U.S.EducationUniversity of Illinois at Urbana–Champaign (BA)OccupationsFinancial advisorauthorpodcasterKnown forThe Suze Orman ShowSpouse Kathy Travis ​(m. 2010)​WebsiteOfficial websiteSignature Susan Lynn Suze Orman (/ˈsuːzi/ SOO-zee; born June 5, 1951) is an American financial advisor, author, and podcast host. In 1987, she founde...

 

 

Halaman ini berisi artikel tentang film 2014. Untuk serial televisi, lihat Dear White People (serial TV). Dear White PeoplePoster rilis layar lebarSutradaraJustin SimienProduser Effie Brown Ann Le Julia Lebedev Angel Lopez Justin Simien Lena Waithe Ditulis olehJustin SimienPemeran Tyler James Williams Tessa Thompson Teyonah Parris Brandon P. Bell Malcolm Barrett Dennis Haysbert Penata musikKathryn BosticSinematograferTopher OsbornPenyuntingPhillip J. BartellPerusahaanproduksi Code Red F...

 

 

Флаг гордости бисексуалов Бисексуальность      Сексуальные ориентации Бисексуальность Пансексуальность Полисексуальность Моносексуальность Сексуальные идентичности Би-любопытство Гетерогибкость и гомогибкость Сексуальная текучесть Исследования Шк...

Election for the lieutenant governorship of Nebraska 1936 Nebraska lieutenant gubernatorial election ← 1934 November 3, 1936 1938 →   Nominee Walter H. Jurgensen George A. Williams Party Democratic Republican Popular vote 314,404 232,583 Percentage 57.5% 42.5% County results Jurgensen:      50-60%      60-70%      70-80%Williams:      50-60% Lieutenant Governor b...

 

 

Major GeneralTahir Jalil Habbush al-Tikritiطاهر جليل حبوشHabbush as a Major General in 1989Director of the Iraqi Intelligence ServiceIn office1995–2003Preceded bySabawi Ibrahim al-TikritiSucceeded byOffice abolishedDirector of the Directorate of General SecurityIn office1997–1999Preceded byTaha Abbas al-AhbabiSucceeded byRafi Abdul Latif Tulfah Personal detailsBorn (1950-01-01) January 1, 1950 (age 74)IraqOccupationPolice officer Intelligence officerAwardsMother of All Ba...

 

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Maret 2016. SD Negeri Begalon IIInformasiDidirikan1984JenisNegeriAkreditasiANomor Pokok Sekolah Nasional20328191Kepala SekolahSumanto, S.Pd., M.PdJumlah kelas6 kelasRentang kelasI - VIKurikulumKurikulum 2013Jumlah siswa173StatusNegeriAlamatLokasiJl. S...

Decathlon-AG2R La MondialeLogo de l'équipe depuis 2024.InformationsStatuts Équipe pro (1992-1998)Groupe Sportif I (d) (1997-2000)Groupe Sportif II (d) (2001)Groupe Sportif I (d) (2002-2004)continentale pro (2005)UCI ProTeam (2006-2014)UCI WorldTeam (depuis 2015)Codes UCI A2R (de 2000 à 2007), ALM (de 2008 à 2020), ACT (de 2021 à 2023) et DAT (depuis 2024)Discipline Cyclisme sur routePays  FranceCréation 1992Saisons 33Budget 26 millions d'euros (2024)[1]Marque de cycles Routens (199...

 

 

Space Shuttle heat shielding system Gap fillers redirects here. For devices used to reduce gaps between trains and train platforms, see Gap filler. The Kuiper Airborne Observatory took an infrared image of the underside of Columbia during the reentry of STS-3 to study temperatures. The orbiter was 56 kilometers (184,000 ft) high and travelling at Mach 15.6. Space Shuttle Discovery as it approaches the International Space Station during the STS-114 on 28 July 2005. The Space Shuttle therm...

 

 

Инаугурация Джона Кеннеди Дата 20 января 1961; 63 года назад (1961-01-20) Место Капитолий, Вашингтон Причина Президентские выборы в США (1960) Участники Джон КеннедиЛиндон ДжонсонЭрл УорренСэм Рейберн ← 1957 1963 → Медиафайлы на Викискладе Инаугурация Джона Кеннеди в каче�...

Cachoubes Drapeau de Cachoubie Populations importantes par région Pologne (Cachoubie) 228 000 (2011) Canada 10 000 (2001)[1] États-Unis 90 000 (1890)[2] Brésil 15 000 (1890)[2] Autres Régions d’origine Pologne Langues Polonais, cachoube Religions Catholicisme Ethnies liées Slaves occidentaux modifier Les Cachoubes (ou Kachoubes) (cachoube : Kaszëbi, polonais : Kaszubi, tchèque : Kašubové, anglais : Kashubians, allemand : Kaschuben), con...

 

 

У этого термина существуют и другие значения, см. прототип. Концепт-кар 1970 года Lancia Stratos Концепт-кар (англ. concept «идея» + car «автомобиль») — прототип будущего автомобиля, предназначенный для демонстрации нового стиля, нового дизайна и технологии. Их часто выставляют на ав...