A Maros-szorosban, Göde és Ratosnya közötti szakaszon találhatóak az igazi barlangász kuriózumnak számító fatörzsbarlangok (RO: peșteri de mulaj, ENG: tree mould cave).

1988-ban a marosvásárhelyi Móréh Károly felfedezett egy sor vulkáni eredetű üreget. Alaposabb vizsgálatok során kiderült, hogy ezek az üregek tulajdonképpen fatörzsek lenyomatai. Az Ursus Spealeus, majd később az Exus barlangászklub módszeresen átkutatta a Maros szorosát, és több mint 100 lenyomatos üreget tártak fel. 1989-ben Móréh Károly dolgozatát, amit a Maros-szorosi fatörzsbarlangokról írt, az országos barlangtani kongresszus „Vulcanocarst” díjjal tüntette ki. 2000-ben lett felfedezve néhány függőleges kialakulású barlang, és 2002-ben írták le az első Görgény-oldali-fatörzsbarlangot. A tudományos feltárásuk és térképezésük elsősorban Móréh Károly nevéhez fűződik.

A fatörzsbarlangok nem valódi barlangok, hiszen egy barlang karsztvidéken alakulhat ki, ezért a fatörzsbarlangokat pszeudokarszt jelenségnek nevezhetjük.

Kialakulásuk szerint a következőképpen oszthatjuk fel:

• pirogenetikus eredetűek – a forró vulkáni lávába került fatörzsek elégnek, de megmarad a lenyomatuk,

• epigenetikus eredetűek – a völgy vízfolyása eredetileg a jelenleginél magasabb felszínen, puha kőzetben folyt. A völgyfejlődés során a folyó a laza üledéktakaró alatti kemény kőzetbe is fokozatosan bevágja magát. A laza kőzet lepusztulása révén a beágyazódott rönkök valamelyik vége a felszínre került, ahol a felszíni erők hatására a fás anyag kikorhad,

• biogén eredetűek – a megszilárdult vulkáni kőzetekben aerob körülmények között, víz jelenlétében, a fás anyag lebomlik, és elkorhad,

• vegyes, mechanikai és biológiai tényezők közös hatása révén (erózió és aerob korhadás) kialakultak.

A Maros szorosában leírt barlangok kialakulásuk szempontjából a fenti osztályozás utolsó három kategória valamelyikébe sorolhatóak.

A pliocén kor végén a vulkáni tevékenység nyomán az Ősmaros útja több helyen is elzáródott, medencéket alakítva ki a mai Ratosnya, Nyágra és Göde települések vidékén. Az itt képződött tavak az elkövetkező időszakban felteltek különböző hordalékkal. A pleisztocénben az Ősmaros áttörte ezen természetes gátjait, és a maihoz hasonló mederben folytatta útját. Az üledékbe ágyazódott fatörzsek egy részének valamelyik vége ismét kapcsolatba került a felszíni tényezőkkel, és korhadásnak indultak. A fás anyag kikorhadása után megmaradt a lenyomatuk. A legjobban egy Ratosnya közelében levő barlang őrizte meg a fa alakot. Ennél a barlangnál az ágak lenyomata is látható.

A barlangok a Maros-szorosban, Göde és Ratosnya közötti szakaszon, hozzávetőlegesen 40-80 méter relatív, 700 méter tengerszint feletti magasságban találhatóak. Szalárdtelepen 600-680 m, Andrenyászán 700-730 méter, valamint Nyágrán 800 méter magasságban lelhetők fel. Azt, hogy a barlangok zöme a Maros jobb oldalán található, az azzal magyarázható, hogy a Kelemen-vulkán kevésbé volt aktív, mint a Görgény-vulkán, és a kitörések közötti időszakban a növényzetnek több ideje volt kifejlődni. Több mint 100 ilyen képződmény van nyilvántartva, de barlangnak csak egy részük nevezhető, mert csak ennyi teljesíti a barlang definíciójában szereplő feltételeket, miszerint barlangnak csak az a természetes eredetű üreg lehet, ami ember számára járható, és a hosszúsága meghaladja a 2 métert (ez a román meghatározás különbözik a magyar barlang-definíciótól!). A legnagyobb fatörzsbarlang 32 méter hosszú, 2,4 méter átmérőjű. Egy kivételtől eltekintve nincsenek elágazások bennük.

A fatörzsbarlangok kis mérete miatt nem alakulhatott ki bennük barlangi klíma. Az élőviláguk is szegényes: jelen van a közönséges denevér (Myotis Myotis), és néhány alkalmilag a barlangba látogató állat.

A Maros-völgyi fatörzsbarlangok nincsenek kiépítve, és jelenleg nem vezet el a közelükben engedélyezett turistaútvonal. A barlangok védelme érdekében a barlangok zöme nem is lesz beiktatva a turista útvonalakba.

2013 szeptemberében a Ládásháza-barlangot (románul Căsoaia lui Ladaş) megnyitották a nagyközönség számára. A piros körrel jelzett túraútvonal Andrenyásza (Andreneasa) község után levő Androneasa vendéglőtől indul. A körút érint még egy kilátót, ahonnan a Maros szorosára nyílik csodálatos kilátás. A körút végégjárásához szükséges idő kb 1 óra. Szükséges felszerelés mindössze egy fényforrás.

A legrégebbi fatörzsbarlangról szóló feljegyzés Japánból származik. A Fuji-hegy területén, a Kenmarubi lávamezőn több mint 250 fatörzsbarlangot azonosítottak, ebből 43 különleges védelemnek örvend. 1929. december 17-én a Kawaguchico Nemzeti Park területén található Funatsu Tainai-barlangot természeti emléknek nyilvánították (ez volt a világon az első védett fatörzsbarlang). Az Amerikai Egyesült Államok területén, Washington államban, a Mount St. Helens National Volcanic Monument Nemzeti Parkban is vannak fatörzsbarlangok. Ezek 1982-től védettek. További fatörzsbarlangok találhatók a Hawaii szigetek több lávaparkjában. Európában a Maros-szoroson kívül még Szlovákiában írtak le fatörzsbarlangokat 1993-ban, a Polana-hegységben, valamint a Karancs-hegységben, Múcsiny község közelében, melyek közül a leghosszabb 8 méter, 97x51 centiméteres átmérővel. A barlangok tudományos feltárása nagymértékben kötődik Gaál Lajos rimaszombati geológus nevéhez. 2009-ben Magyarország északi részén, Nógrád megyében, Nógrádszakál község közelében Prakfalvi Péter salgótarjáni geológus fedezett fel öt fatörzsüreget, amiből hármat lehet barlangnak minősíteni.

• Borsy Zoltán szerk.: Általános természetföldrajz, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1992
• Gönczy Sándor, Szalai Katalin: Geomorfológiai fogalomgyűjtemény, Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Tankönyv- és Taneszköztanácsa, Beregszász, 2004.
• Kocsis László: Maros-völgyi barlangok, in rev. Erdélyi Gyopár, az Erdélyi Kárpát Egyesület közlönye, 2003, 2-3 szám
• Lovász Piroska: Fatörzsbarlangok a Maros-szorosban, in rev. Erdélyi Gyopár, az Erdélyi Kárpát Egyesület közlönye, 2007, 6 szám
• Móréh Károly: Peșteri de mulaj, in rev. Speomond, Federeția Română de Speologie, Bukarest, 2009, 14 szám
• Xántus László, Xántus Juliánna: Kelemen-havasok, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2003

• Az andrásházi Nagy-barlang