Kék és piros színű éksorral (farkasfogakkal) szegélyezett fehér színű lobogó, középen a vármegye címerével és „Szabolcs-Szatmár-Bereg megye” felirattal.
A zászlórúd felől nézve első harmadában ezüst alapon álló helyzetben Salgótarján címere, alatta pedig a "Salgótarján" felirat, a második és harmadik harmadában fekete alapon három ezüst pólyával.
Kilenc egyenlő szélességű piros és fehér színű vízszintes sáv (Árpád-sáv), a rúd felőli harmadban vörös mezőben egy fehér szegélyű zöld rombuszon fehér „H” betűvel.
Piros színű lengő, középen egy kék szegélyű fehér színű skandináv kereszten a Szent Koronával és egy sárga színű, kötéllel körülfont kétkarú horgonnyal.
Fehér színű zászló, a alső harmadban nyolc egyenlő szélességű piros és fehér színű vízszintes sávval (Árpád-sáv), valamint a felsőszögben egy piros színű kettőskereszttel.
Nyolc egyenlő szélességű piros és fehér színű vízszintes sáv (Árpád-sáv), a rúd felőli részen kék mezőben sárga liliom mintázat.
1387–1437
Vörös színű, negyedelt zászló; az első és negyedik negyedben nyolc egyenlő szélességű fehér és piros színű vízszintes sávval (Árpád-sáv), a második negyedben egy fehér sassal, a harmadik mezőben egy ágaskodó fehér oroszlánnal.
1440–1444
Vörös színű, negyedelt zászló; az első és negyedik negyedben nyolc egyenlő szélességű fehér és piros színű vízszintes sávval (Árpád-sáv), a második és harmadik negyedben egy fehér sassal.
1458–1490
Vörös színű, fecskefarkas, negyedelt zászló; az első és negyedik negyedben nyolc egyenlő szélességű fehér és piros színű vízszintes sávval (Árpád-sáv), a második negyedben egy zöld hármashalmon álló fehér kettőskereszttel, a harmadik negyedben egy ágaskodó fehér oroszlánnal, valamint középen a Hunyadi-család címerpajzsával.
Vörös színű, fecskefarkas, negyedelt zászló; az első negyedben nyolc egyenlő szélességű fehér és piros színű vízszintes sávval (Árpád-sáv), a második negyedben egy zöld hármashalmon álló fehér kettőskereszttel, a harmadik negyedben kék mezőben három aranyszínű leopárdfejjel, a negyedik negyedben egy ágaskodó fehér oroszlánnal, valamint középen a Hunyadi-család címerpajzsával.
1490–1516
Vörös színű, fecskefarkas, negyedelt zászló; az első és negyedik mezőben nyolc egyenlő szélességű piros és fehér színű vízszintes sávval (Árpád-sáv), a második és harmadik mezőben egy zöld hármashalmon álló fehér kettőskereszttel.
1516–1526
Vörös színű, fecskefarkas, negyedelt zászló; az első negyedben nyolc egyenlő szélességű piros és fehér színű vízszintes sávval (Árpád-sáv), a második negyedben egy zöld hármashalmon álló fehér kettőskereszttel, a harmadik negyedben kék mezőben három aranyszínű leopárdfejjel, a negyedik negyedben egy ágaskodó fehér oroszlánnal, valamint középen vörös címerpajzsban egy fehér sassal.
18. század – 1848. április 11. 1849 – 1867. július 28.
Három egyenlő szélességű piros, fehér és piros / zöld színű vízszintes sáv, a rúd felőli részen az osztrák koronás címerpajzzsal, a lengő részen a koronás kiscímerrel.
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű függőleges sáv, a fehér sáv közepén az alkotmánycímerrel („Rákosi-címer”).
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű függőleges sáv, középen az alkotmánycímerrel („Rákosi-címer”).
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sáv, a fehér sáv közepén az alkotmánycímerrel („Rákosi-címer”).
Kormányzati zászlók
Zászló
Dátum
Használat
Leírás
Arány
1920-as évek – 1939
Magyarország kormányzójának, valamint a magyar királyi kormány tagjainak lobogója
Piros és zöld színű éksorral (farkasfogakkal) szegélyezett fehér színű zászló, középen a cserfa- és olajággal övezett koronás kiscímerrel.
1:1
1948–1950
Magyarország köztársasági elnökének lobogója
Piros és zöld színű éksorral (farkasfogakkal) szegélyezett fehér színű fecskefarkas lobogó, a rúd felőli részen a cserfa- és olajággal övezett korona nélküli címerrel („Kossuth-címer”), felette két egymást keresztező aranyszínű karddal.
2:3
1990-es évek – 2012
Magyarország köztársasági elnökének zászlaja
Piros és zöld színű éksorral (farkasfogakkal) szegélyezett fehér színű zászló, középen a koronás kiscímerrel.
1:1
1950s–1955
A honvédelmi miniszter lobogója
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett fehér színű fecskefarkas lobogó, a rúd felőli részen három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld vízszintes sávon az alkotmánycímerrel („Rákosi-címer”).
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sáv, középen a Magyar Szent Korona Országainak egyesített (közép-) címerével.
1:2
2:3
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sáv, középen a Magyar Szent Korona Országainak két angyal által tartott egyesített (közép-) címerével.
1:2
2:3
1:4
1915–1918
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sáv, középen a Magyar Szent Korona Országainak egyesített (közép-) címerével.
1:2
2:3
1896–1915
A Magyar Királyi Tengerész Pénzügyőrség lobogója
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sáv, középen a Magyar Szent Korona Országainak egyesített (közép-) címerével, alatta "M. K. Pénzügyőrség" felirattal.
2:3
1915–1918
1925–1946
Folyamrendészeti lobogó
Fehér színű lobogó, középen sötétkék színű, kötéllel körülfont kétkarú horgonnyal, felette a magyar Szent Koronával.
1:1
1924–1925
Hajókíséreti lobogó
1925–1946
Fehér színű lobogó, középen sötétkék színű, kötéllel körülfont kétkarú horgonnyal, felette a magyar Szent Koronával, valamint a felsőszögben sötétkék színű „K” betűvel.
Katonai zászlók
Zászló
Dátum
Használat
Leírás
Arány
1939–1945
A Legfelsőbb Hadúr lobogója
Piros és zöld színű éksorral (farkasfogakkal) szegélyezett fehér színű zászló, középen a Magyar Szent Korona Országainak két angyal által tartott egyesített (közép-) címerével.
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett fehér színű zászló, középen a Magyar Szent Korona Országainak cserfa- és olajággal övezett egyesített (közép-) címerével.
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett fehér színű zászló, középen a Magyar Szent Korona Országainak két angyal által tartott egyesített (közép-) címerével.
Vörös színű, fecskefarkas, negyedelt zászló; az első és negyedik negyedben tíz egyenlő szélességű fehér és piros színű vízszintes sávval (Árpád-sáv), a második és harmadik negyedben egy ágaskodó fehér oroszlánnal, valamint középen a Hunyadi-család címerpajzsával.
—
Vörös színű, fecskefarkas, negyedelt zászló; az első és negyedik negyedben tíz egyenlő szélességű fekete és piros színű vízszintes sávval (Árpád-sáv), a második és harmadik negyedben egy ágaskodó fekete oroszlánnal, középen a Hunyadi-család címerpajzsával.
Piros és zöld színű éksorral (farkasfogakkal) szegélyezett fehér színű zászló, középen a koronás kiscímerrel.
1:1
1868–1938
A Magyar Királyi Honvédség 1869 M. (mintájú) zászlóalj-zászlójának előlapja
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett fehér színű zászló, középen a Magyar Szent Korona Országainak két angyal által tartott egyesített (közép-) címerével.
132:155
A Magyar Királyi Honvédség 1869 M. (mintájú) zászlóalj-zászlójának hátlapja
A Horvát-Szlavón Honvédség 1869 M. (mintájú) zászlóalj-zászlójának előlapja
Piros és kék színű lángnyelvekkel szegélyezett fehér színű zászló, középen a Magyar Szent Korona Országainak két angyal által tartott egyesített (közép-) címerével.
A Horvát-Szlavón Honvédség 1869 M. (mintájú) zászlóalj-zászlójának hátlapja
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett fehér színű zászló, középen I. Ferenc József magyar király arany színű monogrammjával és a magyar Szent Koronával.
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett fehér színű zászló, középen a Magyar Szent Korona Országainak két angyal által tartott egyesített (közép-) címerével.
6:7
1945–1946
A Magyar Honvédség 1. honvéd gyaloghadosztályának csapatzászlója
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett fehér színű zászló, középen a koronás kiscímerrel.
1946–1949
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett fehér színű zászló, középen a korona nélküli kiscímerrel.
1949
A Magyar Honvédség 1949 M. (mintájú) csapatzászlója
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett fehér színű zászló, középen a cserfa- és olajággal övezett a korona nélküli címerrel („Kossuth-címer”).
1949–1950
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett fehér színű zászló, középen az alkotmánycímerrel („Rákosi-címer”).
Fehér és zöld színű éksorral (farkasfogakkal) szegélyezett vörös színű zászló, középen az alkotmánycímerrel („Rákosi-címer”).
1956
A Magyar Néphadsereg 26. lövészezredének csapatzászlója
Fehér és zöld színű éksorral (farkasfogakkal) szegélyezett vörös színű zászló, melyből eltávolították az alkotmánycímert.
1957–1990
A Magyar Néphadsereg 1957 M. és 1976 M. (mintájú) csapatzászlója
Fehér és zöld színű éksorral (farkasfogakkal) szegélyezett vörös színű zászló, középen a „Kádár-címer”-rel.
1957–1976
A Magyar Néphadsereg 1957 M. (mintájú) csapatzászlója páncélos fegyvernemének csapattestei részére
1939–1945
A Magyar Királyi Honvédség 1938 M. (mintájú) kerékpáros és gépkocsizó csapatzászlója
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett fehér színű zászló, középen a Magyar Szent Korona Országainak két angyal által tartott egyesített (közép-) címerével.
1:1
A Magyar Királyi Honvédség 1938 M. (mintájú) lovassági zászlójának hátlapja
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett fehér színű zászló, középen a Magyar Szent Korona Országainak két angyal által tartott egyesített (közép-) címerével.
1949
A Magyar Honvédség 1949 M. (mintájú) lovassági zászlója
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett fehér színű zászló, középen a cserfa- és olajággal övezett a korona nélküli címerrel („Kossuth-címer”).
1949–1950
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett fehér színű zászló, középen az alkotmánycímerrel („Rákosi-címer”).
1950–1957
A Magyar Néphadsereg 1950 M. (mintájú) lovassági zászlója
Fehér és zöld színű éksorral (farkasfogakkal) szegélyezett vörös színű zászló, középen az alkotmánycímerrel („Rákosi-címer”).
1957–1976
A Magyar Néphadsereg 1957 M. (mintájú) lovassági zászlója
Fehér és zöld színű éksorral (farkasfogakkal) szegélyezett vörös színű zászló, középen a „Kádár-címer”-rel.
Három egyenlő szélességű piros, fehér és piros színű vízszintes sáv, a rúd felőli részen az osztrák koronás címerpajzzsal.
2:3
1915–1918
Három egyenlő szélességű piros, fehér és piros színű vízszintes sáv, a rúd felőli részen az osztrák koronás címerpajzzsal, a lengő részen a magyar, vörössel és ezüsttel hétszer vágott koronás címerpajzzsal.
1919
A Dunaőrség hadilobogója
Egyszínű vörös lobogó.
1921–1939
A Magyar Királyi Folyamőrség hadilobogója
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sáv, a rúd felőli részen a koronás kiscímerrel.
1939–1945
A Magyar Királyi Honvéd Folyamerők hadilobogója
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sáv, a rúd felőli részen a Magyar Szent Korona Országainak cserfa- és olajággal övezett egyesített (közép-) címerével.
10:17
1946–1948
A Hajós Osztály hadilobogója
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sáv, a rúd felőli részen a cserfa- és olajággal övezett korona nélküli címerrel („Kossuth-címer”).
1948–1950
A Honvéd Folyamőrség hadilobogója
Piros és zöld színű éksorral (farkasfogakkal) szegélyezett fehér színű lobogó, középen a cserfa- és olajággal övezett korona nélküli címerrel („Kossuth-címer”).
2:3
1950–1955
A Honvéd Folyami Flottilla hadilobogója
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett vörös színű lobogó, a rúd felőli részen három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld vízszintes sávon az alkotmánycímerrel („Rákosi-címer”).
1955–1957
Fehér és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett vörös színű lobogó, a rúd felőli részen az alkotmánycímerrel („Rákosi-címer”).
1957–1991
Fehér és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett vörös színű lobogó, a rúd felőli részen a „Kádár-címer”-rel.
1894–1915
A Császári és Királyi Haditengerészet Dunaflottillájának orrlobogója
Három egyenlő szélességű piros, fehér és piros színű vízszintes sáv, a rúd felőli részen az osztrák koronás címerpajzzsal.
4:5
1915–1918
Három egyenlő szélességű piros, fehér és piros színű vízszintes sáv, a rúd felőli részen az osztrák koronás címerpajzzsal, a lengő részen a magyar, vörössel és ezüsttel hétszer vágott koronás címerpajzzsal.
1919
A Dunaőrség orrlobogója
Egyszínű vörös lobogó.
1921–1945
A Magyar Királyi Folyamőrség / Magyar Királyi Honvéd Folyamerők orr- és csónaklobogója
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sáv.
1921–1939
A Magyar Királyi Folyamőrség orr- és csónaklobogója
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sáv, középen a koronás kiscímerrel.
1939–1945
A Magyar Királyi Honvéd Folyamerők orr- és csónaklobogója
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sáv, középen a Magyar Szent Korona Országainak cserfa- és olajággal övezett egyesített (közép-) címerével.
1948–1950
A Honvéd Folyamőrség orr- és csónaklobogója
Piros és zöld színű éksorral (farkasfogakkal) szegélyezett fehér színű lobogó, középen a cserfa- és olajággal övezett korona nélküli címerrel („Kossuth-címer”).
3:4
1950–1955
A Honvéd Folyami Flottilla orr- és csónaklobogója
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett vörös színű lobogó, a rúd felőli részen három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld vízszintes sávon az alkotmánycímerrel („Rákosi-címer”).
1955–1957
Fehér és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett vörös színű lobogó, a rúd felőli részen az alkotmánycímerrel („Rákosi-címer”).
~ 6:7
1957–1991
Fehér és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett vörös színű lobogó, a rúd felőli részen a „Kádár-címer”-rel.
1921–1939
A Magyar Királyi Folyamőrség parancsnokának lobogója
Piros, fehér és zöld színű éksorral (farkasfogakkal) szegélyezett nemzetiszínű lobogó, a rúd felőli részen a koronás kiscímerrel.
2:3
1939–1945
A Magyar Királyi Honvéd Folyamerők parancsnokának lobogója
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett fehér színű lobogó, a rúd felőli részen a cserfa- és olajággal övezett koronás kiscímerrel.
10:13
1921–1939
A Magyar Királyi Folyamőrség rangidős parancsnoki lengője
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű függőleges sávból álló lengő.
3:4
1939–1945
A Magyar Királyi Honvéd Folyamerők rangidős parancsnoki lengője
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű függőleges sávból álló lengő, középen a magyar Szent Koronával.
1948–1950
A Honvéd Folyamőrség rangidős parancsnoki lengője
Piros és zöld színű éksorral (farkasfogakkal) szegélyezett fehér színű lengő, középen a cserfa- és olajággal övezett korona nélküli címerrel („Kossuth-címer”).
1950–1955
A Honvéd Folyami Flottilla rangidős parancsnoki lengője
Piros és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett vörös színű lengő, a rúd felőli részen három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld vízszintes sávon az alkotmánycímerrel („Rákosi-címer”).
1955–1957
Fehér és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett vörös színű lengő, középen az alkotmánycímerrel („Rákosi-címer”).
1957–1991
Fehér és zöld színű lángnyelvekkel szegélyezett vörös színű lengő, középen a „Kádár-címer”-rel.
1955–1957
A Honvéd Folyami Flottilla miniszteri lengője
Vörös színű fecskefarkas lengő, a rúd felőli részen az alkotmánycímerrel („Rákosi-címer”).
3:4
1957–1991
Vörös színű fecskefarkas lengő, a rúd felőli részen a „Kádár-címer”-rel.
1921–1945
Árbócszalag
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű függőleges sávból álló szalag.
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sáv, középen a Lajtabánság címerével.
1:2
Politikai zászlók
Zászló
Dátum
Használat
Leírás
Arány
1932–1933
A Magyar Nemzeti Szocialista Földműves és Munkáspárt zászlaja
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sáv, középen egy fehér rombuszban zöld horogkereszttel, rajta Nagy-Magyarország térképével.
Kilenc egyenlő szélességű piros és fehér színű vízszintes sáv (Árpád-sáv), a rúd felőli harmadban, vörös mezőben egy fehér rombuszban zöld nyilaskereszttel.
Hét egyenlő szélességű piros és fehér színű vízszintes sáv (Árpád-sáv), a rúd felőli harmadban, fekete mezőben egy fehér szegélyű rombuszban fehér színű „H” betű, alatta „MNA” felirat.
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sáv, a fehér sáv közepén "Hajrá magyarok!" felirattal.
2004–2005
A Magyar Jövő Csoport zászlaja
Kilenc egyenlő szélességű piros és fehér színű vízszintes sáv (Árpád-sáv), középen fehér rombuszban zöld nyilaskereszttel, rajta egy fehér „H” rovásbetűvel ().
Három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű függőleges sávból álló, a rúd felőli oldalon piros, fehér és zöld színű éksorral (farkasfogakkal) szegélyezett zászló, közepén a leventemozgalom jelképével. A zászló piros sávjában zöld szegélyű fehér körben „Háromszék vm.” felirat és a vármegye címere, zöld sávjában piros szegélyű fehér körben „M. kir. miklósvár-i járás-i levente parancsnokság” felirat található.
Sárga színű zászló egy kék sávval a felső részen, a sárga sáv közepén a vállalat logójával.
2:3
3:2
1994–2003
A Magyarországi Zászló Társaság zászlaja
Hat egyenlő szélességű piros, fehér, zöld, sárga, fekete és kék színű függőleges sáv.
2:3
Vállalati lobogók
Zászló
Dátum
Használat
Leírás
Arány
1960-as évek – 2000-es évek
A Magyar Hajózási Részvénytársaság (Mahart) lengője
Fehér színű lengő három egyenlő szélességű piros, fehér és zöld vízszintes sávval, a rúd felőli részen sötétkék színű, kötéllel körülfont kétkarú horgonnyal.
Piros színű fecskefarkas lengő, középen egy fehér szegélyű zöld színű kereszt közepén a Szent Koronával, valamint a felsőszögben egy fehér színű körrel.
1891–1918
A Császári és Királyi Jachtraj magyar vice commodore-jának lengője
A Császári és Királyi Jachtraj magyar kontre commodore-jának lengője
Fehér színű fecskefarkas lengő, középen egy zöld szegélyű piros színű kereszt közepén az osztrák császári koronával, valamint a felsőszögben egy fekete színű, kötéllel körülfont kétkarú horgonnyal.
A Császári és Királyi Jachtraj magyar tiszteletbeli tagjainak, alapítóinak és első osztályú tagjainak lengője
Fehér színű lengő, középen egy zöld szegélyű piros színű kereszt közepén az osztrák császári koronával, valamint a felsőszögben a koronás kiscímerrel.
A Császári és Királyi Jachtraj magyar tagjainak lengője
Fehér színű lengő, középen egy zöld szegélyű piros színű kereszt közepén az osztrák császári koronával, valamint a felsőszögben egy fekete színű, kötéllel körülfont kétkarú horgonnyal.