Magyarország művészete

Magyarország művészete az államalapítástól napjainkig

Román kori falusi templomaink egy része az ősi rotunda formájában épült. Pompás emlékünk ebből a korból a nagytótlaki.
A sárospataki vár: ősi lakótorony, reneszánsz lodzsa és barokk kastély együttese
A fertődi Eszterházy-kastély
Lechner Ödön egyik szép alkotása a Magyar Állami Földtani Intézet épülete Budapesten

Építészet

Szent István király „tíz falu építsen egy templomot” programjának közismert és szép példáit találjuk meg a román kori templomokban, bár ezek többsége későbbi újjáépítés eredménye. Román kori templomaink szép művészettörténeti horizontot alkotnak a Kárpát-medencében. Csak példákkal illusztrálhatjuk gazdagságát. Székesfehérvár, Gyulafehérvár, Esztergom, Pannonhalma, a püspöki székhelyek templomai, kolostorok épületegyüttesei őrzik e gazdag emlékkincset, töredékekben, részletekben, az újjáépített épületek kőtáraiban (Pécs, Veszprém, Eger). Fejedelmi építkezések kaukázusi kapcsolatú templomai is igen régiek: Tarnaszentmária, Feldebrő, (Szekszárd régi templomának romjai). Nagyszabású újjáépítési hullám indult meg a tatárjárás után. A legtöbb ma ismert román stílusú templom ebből a korból való. Példaként említjük az Árpád-kori kerektemplomokat (rotundák, Szalonna, Kallósd, Nagytótlak), nyugati tornyos, faragott déli kapus templomokat: Nagybörzsöny, Csempeszkopács, Őriszentpéter, Magyarszecsőd, Litér, Velemér, Zalaháshágy.

Magyarországon a gótikus építészetnek szintén több szép emlékét csodálhatjuk meg. A gótika hatását sokan a népi építészet íves tornácos házaiban is felfedezik. A gótikus stílus már a vegyesházi királyok korában alakult ki. Legszebb emlékei a Felvidéken és Erdélyben maradtak fenn, ahol a gazdag bányavárosok mind ékes templomokkal díszítették városuk főterét (Kassa, Bártfa, Brassó, Nagyszeben) és szép kolostorok is megújultak ebben a stílusban (Garamszentbenedek).

Mátyás király olasz kapcsolatai nyomán gazdag reneszánsz építészeti alkotásokat találunk a Budavári Palota és a Visegrádi palota együtteseiben. A 16. században kezdődő reformáció a magyarországi templomok építészetének és belső díszítésének megújulását eredményezte. A templomok jellegzetes díszei ebből a korból a kazettás mennyezetek.

A török hódoltság és a török elleni háborúk kora a magyar várépítészet megújulását hozta. A korai magyar várak még a tüzérség előtti harcászati időkre készültek. Esztergom várát a tatárok ellen is megvédelmezték a királyi íjászok. A török időkben azonban erős várfalakat emeltek, sajátos, ötszöges bástyákkal. A legismertebb Eger vára, de Nagyvárad, Nagykanizsa, Érsekújvár várai is ekkor lettek korszerűen átépítve.

A Habsburgok által visszahódított ország újjáépítésében a barokk stílus jelent meg, mint új formanyelv. Mai templomaink jelentős része, kastélyok és kúriák az új stílus alakjában épültek föl, vagy alakultak át. Székesegyházak (Kalocsa) és kolostorok (Zirc), városházák (Szeged) és kastélyok (Fertőd), főiskolák (Eger) és királyi paloták (Buda) mind megannyi látnivaló a mai országjárók számára is.

A reformkor művészeti stílusa a klasszicizmus, az ókori görög-római építészeti hagyomány fölújítása jegyében alakult át. A Nemzeti Múzeum legismertebb központi emlékünk, de templomok és középületek is épültek, vagy megújultuk ekkor (az egri bazilika).

A magyar szecesszió építészetének legnagyobb művésze Lechner Ödön. Az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Állami Földtani Intézet és a Postatakarékpénztár épülete, valamint a kőbányai Szent László templom a legkiemelkedőbb alkotóművészek közé emelik a „magyar Gaudit”. A korszak építéstechnikai újításaira érzékeny figyelmet fordító Medgyaszay István művészete, mint a veszprémi Petőfi színház, a múzeum, a szecesszió építészeti stílusát már a következő, a szerkezetelvű modern építészet felé vezeti tovább.

Festészet

Gazdag festészeti emlékkincs maradt fönn az Anjou uralkodók és Luxemburgi Zsigmond korából. Különösen jellemző volt Szent László király életének ábrázolása. Még ma is mintegy 50 olyan templomról tudunk, ahol a Szent László legendát festették meg. Ez a kor a Kolozsvári testvérek szobrászatának és M. S. mester festészetének a kora is.

Szobrászat

A Kolozsvári testvérek sárkányölő Szent György-lovasszobra
A honfoglalók művészetét legszebben a tarsolylemezek mutatják be. Részlet a Honfoglalás kori művészetek c. kiállítási füzetből

Magyarországi szobrok az államalapítás idejétől kezdve maradtak fenn, melyek többnyire külföldi mesterek művei. Kiemelkedő román kori emlékek Szent István szarkofágja, a pécsi Sámson-dombormű, a kalocsai királyfej. Az Anjou-korban a magyarországi szobrászat mindinkább bekapcsolódott a nemzetközi áramlatokba. A gótikus szobrászat kiemelkedő alkotásai a Kolozsvári testvérek művei. A magyarországi reneszánsz szobrászat emlékei Mátyás és Beatrix portréi (Giancristoforo Romanónak tulajdonítva), a Báthory Madonna.

Fotóművészet

Iparművészet

Árpád népe jellegzetes díszítőművészetet hozott magukkal. A honfoglalás kori fegyverzet, ruházat, lószerszám palmettás díszítése mindmáig korszakjellemző a Kárpát-medence régészetében. Legismertebb képviselői e művészetnek a tarsolylemezek. Árpád népének gazdag díszítőművészetét erős kaukázusi, iráni és közép-ázsiai eredetű művészeti hagyományok jellemzik.

Szent István korának művészetét áthatja a honfoglalás kori művészet és az európai romanika ötvöződése. Egyik szép emlékünk e korból a koronázási palást.

Zene

Táncművészet

Szépirodalom

Színházművészet

Filmművészet

Népművészet

Bibliográfia

A magyar koronázási palást
  • Dercsényi D., Zádor A. (1980): Kis magyar művészettörténet (A honfoglalás korától a XIX. század végéig). (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest
  • Szentkirályi Z. Détshy M. (1986): Az építészet rövid története I-II. Műszaki Könyvkiadó, Budapest
  • Radocsai Dénes: Magyarországi reneszánsz művészet. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest
  • Aradi N. (főszerk.) (Ész. N.): A művészet története Magyarországon, Gondolat Kiadó, Budapest
  • Fülep L. (főszerk.) (Ész. N.): A magyarországi művészet története. Budapest
  • Gerevich T. (1938): Magyarország románkori emlékei. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest
  • Henszlmann I. (1876): Magyarország ó-keresztyén, román és átmeneti stylü mű-emlékeinek rövid ismertetése. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest
  • Marosi E. (1972): A román kor művészete. Corvina Kiadó, Budapest
  • László Gy. (1974): A népvándorláskor művészete Magyarországon. Corvina, Budapest
  • Huszka J. (1930): A magyar turáni ornamentika története. Pátria, Budapest
  • Bakay K. (1997, 1998): Őstörténetünk régészeti forrásai. I. II. Miskolc
  • Tombor I. (1968): Magyarországi festett famennyezetek és rokonemlékek a XV-XIX. századból. Akadémiai Kiadó, Budapest
  • Domanovszky Gy. (1981): A magyar nép díszítőművészete I-II. Akadémiai Kiadó, Budapest
  • Bérczi Sz. (1987): Szimmetriajegyek a honfoglalás kori palmettás és az avar kori griffes-indás díszítőművészetben. Cumania. 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Évkönyv), 9-60. old.
  • László, Gy. (1943): A Kolozsvári testvérek Szent György lovas-szobrának lószerszáma. The Horse Mount of the Statue of St. George Made by the Kolozsvári Brothers. Egyetemi Nyomda, Kolozsvár
  • László, Gy. (1943b): Der Grabfund von Koroncó und der altungarische Sattel. Archaeologia Hungarica, XXVII. Budapest
  • Fodor I. (1996): A honfoglaló magyarság. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
  • Gerő L. (szerk.) (1975): Várépítészetünk. Műszaki, Budapest
  • Gervers-Molnár V. (1972): A középkori Magyarország rotundái. Akadémiai Kiadó, Budapest
  • Lükő G. (1942): A magyar lélek formái. Exodus, Budapest
  • Magyar néprajzi lexikon I–V. Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1977–1982. ISBN 963-05-1285-8  
  • Szőnyi O. (É.n.) Régi magyar templomok. Kir. Magy. Egyetemi Nyomda, Budapest
  • Zolnay L. (1977): Kincses Magyarország. Magvető Kiadó, Budapest

További információk

Kapcsolódó szócikk

Read other articles:

Kanjuruhan FCNama lengkapKanjuruhan Football ClubStadionStadion Kanjuruhan Malang, Indonesia(Kapasitas: 30.000)PemilikPSSI Askab MalangLigaLiga 3 Musim ini Kanjuruhan FC (atau singkatan dari Kanjuruhan Football Club) adalah sebuah klub sepak bola Indonesia yang bermarkas di Stadion Kanjuruhan, Kabupaten Malang, Provinsi Jawa Timur, Indonesia. Saat ini mereka bermain di Liga 3 Jawa Timur 2021.[1] Referensi ^ Kanjuruhan FC Liga 3 Jawa Timur kumparan.com diakses 31 Juli 2021 lbsLiga 3Jua...

 

陆军第十四集团军炮兵旅陆军旗存在時期1950年 - 2017年國家或地區 中国效忠於 中国 中国共产党部門 中国人民解放军陆军種類炮兵功能火力支援規模约90门火炮直屬南部战区陆军參與戰役1979年中越战争 中越边境冲突 老山战役 成都军区对越轮战 紀念日10月25日 陆军第十四集团军炮兵旅(英語:Artillery Brigade, 14th Army),是曾经中国人民解放军陆军第十四集团军下属�...

 

British duchess (1660–1744) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Sarah Churchill, Duchess of Marlborough – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2022) (Learn how and when to remove this template message) This article is written like a story. Please help rewrite this article to i...

Traditional Chinese type of boat This article is about the history of the sailing vessel in China. For modern developments and sailing techniques, see Junk rig. For the Javanese ship, see Djong (ship). For other Southeast Asian vessels, see Joanga. This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article contains too many or overly lengthy quotations. Please help summarize the quotati...

 

Typical antipsychotic medication LevomepromazineClinical dataAHFS/Drugs.comMicromedex Detailed Consumer InformationPregnancycategory Only if clearly needed Routes ofadministrationOral, seldom IMDrug classTypical antipsychoticATC codeN05AA02 (WHO) Legal statusLegal status AU: S4 (Prescription only) BR: Class C1 (Other controlled substances)[1] UK: POM (Prescription only) Pharmacokinetic dataBioavailability~50–60%MetabolismHepaticElimination half-life~20 hours...

 

Largest most formal meal of the day For other uses, see Dinner (disambiguation). Dinner time redirects here. For other uses, see Dinner Time. Not to be confused with Diner. Part of a series onMeals Meals Suhur Breakfast Second breakfast Elevenses Brunch Lunch Tea Merienda Tiffin Dinner Supper Iftar Siu yeh Snack Combination meal Kids' meal Value meal Components and courses Full-course dinner Tasting menu Amuse-bouche Hors d'oeuvre Soup Entrée Roast Main course Salad Side dish Entremets Desse...

Cet article est une ébauche concernant l’aéronautique. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Le premier vol ou vol inaugural d'un avion est la première occasion pour celui-ci de prendre les airs par ses propres moyens. C'est l'équivalent en aéronautique de la mise à l'eau pour un bateau. De manière analogue, le premier vol d'une fusée est la première fois pour cette dernière de voler de ses...

 

Alamo Christian Foundationpeta wilayah CaliforniaPenggolonganProtestanOrientasiPentakostaPemimpinTony Alamo & Susan AlamoDidirikan1969 Hollywood, California Alamo Christian Foundation (ACF) merupakan salah satu organisasi keagamaan yang bertumbuh pada masa revolusi kekristenan yang terjadi di Amerika Serikat pada kisaran tahun 1960-1970.[1] Organisasi ini didirikan oleh Tony dan Susan Alamo di wilayah California pada tahun 1969.[1] Organisasi ini melakukan praktik penginji...

 

Billom Maisons médiévales en centre-ville. Héraldique Administration Pays France Région Auvergne-Rhône-Alpes Département Puy-de-Dôme Arrondissement Clermont-Ferrand Intercommunalité Billom Communauté(siège) Maire Mandat Jean-Michel Charlat 2020-2026 Code postal 63160 Code commune 63040 Démographie Gentilé Billomois, Billomoises [1] Populationmunicipale 4 808 hab. (2021 ) Densité 283 hab./km2 Géographie Coordonnées 45° 43′ 11″ nord, 3° 2...

Spanish multinational electric utility monopoly Iberdrola, S.A.Headquarters in Iberdrola Tower, BilbaoCompany typeSociedad AnónimaTraded asBMAD: IBEISINES0144580Y14IndustryElectric utilityFounded1 November 1992; 31 years ago (1992-11-01)HeadquartersIberdrola Tower, Bilbao, SpainKey peopleIgnacio Galán (Chairman and CEO)ProductsElectricity generation and distribution, renewable energy, natural gas production, sale and distribution, telecommunicationsRevenue €53.949 b...

 

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

 

Luca De Gennaro Luca De Gennaro (Torino, 27 luglio 1959) è un disc jockey, critico musicale e conduttore radiofonico italiano. Indice 1 Biografia 1.1 Attività radiofonica 1.2 Attività televisiva 1.2.1 MTV e VH1 1.3 Attività giornalistica 1.4 Attività di disc-jockey 1.5 Docenze 1.6 Festival di Sanremo 1.7 Cinema e Teatro 1.8 Altre attività 2 Libri 3 Discografia 4 Note 5 Voci correlate 6 Collegamenti esterni Biografia Attività radiofonica Nel 1976 comincia l'attività di conduttore radio...

أجبني 1988응답하라 1988 Reply 1988 أيضاً معروف باسم Answer Me 1988 Answer to 1988 النوع رومنسيكوميديعائلي صيغة مسلسل تلفزيوني كتابة لي وو جونغ إخراج شين وو هوه بطولة لي هيري،  وبارك بو غوم،  وغو كيونغ بيو،  وريو جون يول،  ولي دونغ-هوي،  وسونغ دونغ ايل،  ولي ايل هوا  [لغات أخرى]...

 

Fictional character from the British soap opera EastEnders Soap opera character Mercy OlubunmiEastEnders characterPortrayed byBunmi MojekwuDuration2010–2011First appearanceEpisode 4009/401031 May 2010 (2010-05-31)Last appearanceEpisode 424612 July 2011 (2011-07-12)ClassificationFormer; regularCreated byEastEnders: E20 series 1 writing teamIntroduced byDiederick SanterSpin-offappearancesEastEnders: E20 (2010)In-universe informationOther ...

 

This article includes a list of references, related reading, or external links, but its sources remain unclear because it lacks inline citations. Please help improve this article by introducing more precise citations. (December 2012) (Learn how and when to remove this message) 356th Fighter GroupActive1942–1945CountryUnited StatesBranchUnited States Army Air ForceCommandersNotablecommandersColonel Einar Axel Malmstrom 28 November 1943 – 24 April 1944Military unit North American P-51K-5-NT...

Докладніше: Втрати силових структур внаслідок російського вторгнення в Україну У статті наведено список втрат українських військовослужбовців у російсько-українській війні з липня по вересень 2019 року. Зміст 1 Всі списки 2 Список загиблих з 1 липня до 30 вересня 2019 року 2...

 

Artikel ini memberikan informasi dasar tentang topik kesehatan. Informasi dalam artikel ini hanya boleh digunakan untuk penjelasan ilmiah; bukan untuk diagnosis diri dan tidak dapat menggantikan diagnosis medis. Wikipedia tidak memberikan konsultasi medis. Jika Anda perlu bantuan atau hendak berobat, berkonsultasilah dengan tenaga kesehatan profesional. Hepatitis BInformasi umumSpesialisasiPenyakit menular  Hepatitis B virus Mikrograf TEM menunjukkan virion hepatitis B Klasifikasi virus ...

 

Historic site in Sydney central business district, AustraliaPinnacle HousePinnacle HouseLocation2-6 Barrack Street, Sydney central business district, AustraliaCoordinates33°52′03″S 151°12′19″E / 33.8675°S 151.2054°E / -33.8675; 151.2054Built1888–1892ArchitectSheerin & HennessyArchitectural style(s)Victorian Free Classical New South Wales Heritage RegisterOfficial namePinnacle HouseTypeState heritage (built)Designated2 April 1999Reference no....

Footballer (born 2000) Anass Zarouryأنس الزروري Zaroury playing for Morocco in 2022Personal informationFull name Anass Zaroury[1]Date of birth (2000-11-07) 7 November 2000 (age 23)[2]Place of birth Mechelen, BelgiumHeight 1.76 m (5 ft 9 in)[2]Position(s) Left wingerTeam informationCurrent team BurnleyNumber 19Youth career2006–2011 SK Heffen2011–2012 Mechelen2012–2014 JMG Academy Belgium2014–2019 Zulte WaregemSenior career*Years Tea...

 

  ميّز عن إليزابيث الفرنسية وإليزابيث فيليب الفرنسية.لشخصية أخرى تحمل الاسم إليزابيث من فرنسا، تفقد إليزابيث من فرنسا (توضيح). ملكة نابولي القرينة إليزابيث من فالوا ماري الأولى من إنجلترا   معلومات شخصية اسم الولادة (بالفرنسية: Élisabeth de Valois)‏  الميلاد 2 أبريل 1545 [...