A város és a központjában fekvő kegyhely aránylag távol esik a vasútállomástól. A kegytemplom körül beépítetlen területek vannak, így népesebb zarándoktömegeket is tud fogadni.
Könnyező Istenszülő ikonok
A Nemzeti Kegyhely annak a példa nélküli eseményeknek köszönheti zarándoklatait, hogy Máriapócson két ikon három különböző időpontban könnyezett. Az első 1696. november 4-én történt. A püspök jegyzőkönyvezte az eseményt és nemcsak görögkatolikusok írták alá hanem protestánsok is. A kegyképet az osztrák császár a Szent István-székesegyházbaBécsbe viteti. Másolatok készültek róla és egyet megkapott Máriapócs is. Míg a Bécsbe vitt ikon soha többé nem, a másolat viszont újra könnyezett Máriapócson, 1715. augusztus 1-én. 2-án és 5-én is. Legutóbb 1905. december 3-án kezdett könnyezni és december 19-ig folyamatosan könnyezett, majd még két napot december 30-án és 31-én.
A kegyhely területei
A máriapócsi kegytemplomnak, 1948-ban XII. Pius pápabasilica minor címet adományozott. Az oltár mellett üvegtárolók vannak, amikbe azoknak a zarándokoknak, hívőknek a botjait, mankóit tették, amelyeket csodás gyógyulásuk emlékezetére hagytak itt. A szószék mellett egy pár bilincs látható. Ennek az a története, hogy egy szomszédos faluban történt gyilkosság gyanúja egy helybéli férfira terelődött. Ártatlan volt, de halálra ítélték. Utolsó kívánsága az volt, hogy engedjék meg, hogy imádkozhasson a pócsi templomban. A bilincs leesett róla, amikor belépett oda, ennek hatására felmentették és megmenekült a kivégzéstől.
Zarándokház közel van a templomhoz, több mint száz főt tudnak elszállásolni.
Fatemplom. Az eredeti régi, 17. századi fatemplomhoz feltételezhetően hasonlót építettek fel 2011-re. Alapkövét 2010. október elsején, az Istenszülő oltalmának emléknapján tették le.
Az ünnepek búcsújárásain kívül a többi búcsút társadalmi rétegek szerint osztották be. Így az óvodások és özvegyek; motorosok és anyák; ifjúsági és házastársi búcsúkat is tartanak, melyet az évenként meghirdetett csoportos búcsúnaptár szabályoz.
A csoportos zarándokok, egyeztetés alapján látogatják a kegyhelyt. A közösségek között megtalálhatók iskolák és tantestületük, lelkigyakorlatos csoportok, házas hétvégék, ifjúsági búcsúk, művelődési konferenciák, külföldről érkező zarándokcsoportok is.
A zarándokok emléknapokra is összegyűlnek. Ilyenek Máriapócson a könnyező ikonok emléknapjai:
Első könnyezés
Második könnyezés
Harmadik könnyezés (december 3.)
Európai Máriás Háló
Az Európai Máriás Hálóban minden ország egy Mária-kegyhelyeket delegálhatott. A 19 országot tömörítő hálózatban Magyarországot Máriapócs képviseli.
Pápai látogatás
Szent II. János Pál pápa 1991. augusztus 18-án látogatta meg a kegyhelyet, ahol keleti rítusú szentmisét pontifikált. Ennek emlékére díszes bronzkaput kapott a kegytemplom.