A Legio XIV Gemina (legio quartusdecima gemina, "14. ikerlégió") egy római légió volt, amelyet Caesar alapított. Fennállásának nagy részében Germania Superior provinciában, később a Duna melletti Carnuntumban védte a birodalom határát. Jelvénye a kecskebak (egy időben a sas is, de a 3. századtól csak a kecskebak) volt, eltérően a többi, Caesar által alapított légiótól, amelyek a bikát használták.
Története
A 14. légiót valószínűleg Caesar alapította i. e. 57-ben, amikor a gall háborúban megtámadta a belgákat; legalábbis utal rájuk a nerviusok elleni csata leírásában. Három és fél évvel később, i. e. 53 első heteiben az Ambiorix vezette belga eburonok megsemmisítették az egységet, de azt azonnal újjászervezték. A következő évben szinte biztosan részt vettek Alesia háborút lezáró ostrománál.
A 14. légió katonáit megszemélyesítő hagyományőrzők
I. e. 49-ben a Pompeius Magnus elleni polgárháborúban a légió Hispaniában harcolt az ilerdai csatában. 48 tavaszán Itáliából átkelt a balkáni Dyrrhachiumba, majd valószínűleg ott volt a pharsalusi csatában, ahol Caesar döntő vereséget mért Pompeiusra. Ugyanezen év végén a veteránokat Itáliába küldték leszerelni, de 46-ban már ismét részt vettek Caesar afrikai hadjáratában.
I. e. 41-ben ismét említik a 14. légiót, de nem tudjuk hogy a régi egységet szervezték-e újjá, vagy Octavianus, Caesar örököse teljesen újat szervezett (ez magyarázná a kecskebak jelvényt, amelyet Octavianus használt) a Szicíliát megszálló és Róma gabonaellátását veszélyeztető Sextus Pompeius ellen. 35-ben Octavianus hadvezére, Marcus Vipsanius Agrippa legyőzte Pompeiust, ám hamarosan újabb polgárháború tört ki Marcus Antoniusszal. Őt i. e. 31-ben az actiumi csatában sikerült legyőzni, a császárrá kikiáltott Octavianus pedig felvette az Augustus nevet. Az actiumi veteránokat az itáliai Ateste környékén telepítették le.
A 14. légiót Antonius felszámolt egységeiből töltötték fel katonákkal (innentől hívták ikerlégiónak) és Illyricumba vezényelték (lehetséges hogy igen rövid ideig Gallia Aquitaniában vagy Gallia Transpadanában is tartózkodott).
Három évvel később, i. sz. 9-ben a germánok a teutoburgi csatában megsemmisítették a XVII, XVIII és XIX légiókat. A rajnai limes védelmét át kellett szervezni, a 14. légiót Moguntiacumba (Mainz) küldték, ahol a Legio XVI Gallicával osztotta meg erődjét.
I. sz. 21-ben a légiót vagy annak egy alegységét Galliába küldték, ahol a súlyos adók miatt fellázadt a turonus törzs. Két évtizeddel később az egység Caligula germán hadjáratában játszott némi szerepet. Ezt követően 40/41 telén Servius Sulpicius Galba (a leendő császár) vezette őket a germán chattusok ellen.
Cnaeus Musius, a 14. légió hadijelvényhordozójának síremléke Mainzban
43-ban Claudius császár a Legio II Augusta, IX Hispana, XIV Gemina és XX Valeria Victrix segítségével meghódította Britanniát. A háború első fázisát követően a 14. légió Leicesterben sáncolta el magát, talán a 9.-kel együtt. Ezután Ostorius Scapula vezetésével északnyugatra küldték a cornovianusok ellen, majd az észak-walesi deceangusokkal és az észak-angliai brigantokkal. Átvezényelték Lincolnshirebe és talán egy rövid időre visszaküldték Germaniába, Strassburgba.
A következő évtizedben a walesi törzsek (déli szilurok és ordovikek, északi deceangusok) ellen vetették be. 55-től Viroconium (Wroxeter) erődje volt a bázisa. 60-ban Boudicca királynő felkeléskor kitüntette magát és elnyerte a Martia Victrix ("győzedelmes, Mars áldottja") melléknevet. Nero császár azt állította, hogy a 14. volt a legjobb légiója.
67-ben Nero a pártusok ellen szervezett háborút és az egységet keletre küldték, de aztán a hadjáratot lefújták, ők pedig valahol a Balkánon állomásoztak, míg a következő évben híre nem jött, hogy Nero öngyilkos lett és Galba szerezte meg a trónt.
69 januárjában Germania Inferior kormányzója, Vitellius fellázadt. Galba pánikba esett, meglincselték, utódja Otho lett. A légióknak választaniuk kellett, hogy kitől fogadnak el parancsokat és a XIV Gemina a többi balkáni egységhez hasonlóan Othóra voksolt. A cremonai döntő csatára csak egy alegységének sikerült időben odaérnie, le is győzték Otho többi erejével együtt. Vitellius visszaküldte őket Britanniába. A polgárháború második, Vitellius és Vespasianus közötti szakaszában a XIV tétlen maradt, azonban 70-ben segítette a Petillius Cerialis vezette expedíciós haderőt a batavusok felkelésének leverésében és részt vett a xanteni döntő csatában. Innen nem küldték vissza Britanniába, hanem régi helyére, Moguntiacumba került, ahol az I Adiutrix-szal osztotta meg erődjét (amelyet újjá kellett építeniük a batavusok ostroma után).
A rajnai határt védő Legio XIV Gemina valószínűleg részt vett az ezt követő germániai hadjáratokban, pl. 73/74-ben, valamint tíz évvel később, amikor Domitianus vonult fel a barbárok ellen (ekkor hidat is építettek a Rajnán). Békeidőben építkeztek, többek között a wiesbadeni erődöt a folyó keleti partján.
89-ben Germania Superior kormányzója, Lucius Antonius Saturninus fellázadt Domitianus ellen és a XIV Gemina és a XXI Rapax az ő pártjára állt. A lázadás leverése után a két egységet szétválasztották és a 21. légiót Pannoniába küldték. 92-ben a XXI Rapaxot a dákok megsemmisítették és helyére a 14. légiót küldték. Előbb Eszéken állomásozott, aztán Vindobonában (ma Bécs). Itt a szvébek és szarmaták támadásait kellett elhárítania. A háborúskodás folytatódott Nerva idejében is és Traianusdák háborúiban (101-106) kulminált. A 14. légió veteránjait Sarmizegetusában, a meghódított dák fővárosban telepítették le.
A légió jele, a kecskebak (carnuntumi dombormű)
Traianus 117-es halálát követően a XIV Gemina Carnuntum erődjében kapott helyet (Vindobona mellett) a nagy nyomásnak kitett dunai limesnél és itt is maradt a következő három évszázadon keresztül, bár egyes alegységei Antoninus Pius idején harcolták Észak-Afrikában a maurik ellen, mások pedig Lucius Verus pártus háborújában. Marcus Aureliusmarkomann háborúinak idejében éppen a tűzvonalban voltak, a császár Carnuntumban rendezte be a főhadiszállását.
Publius Helvius Pertinax 193-ad meggyilkolását kö9vetően Pannonia Superior kormányzóját, Lucius Septimius Severust Carnuntumban kiáltották ki császárrá. A 14. légió leghűségesebb támogatói közé tartozott és a katonák jelentős része elkísérte őt Rómába, hogy megdöntsék riválisa, Didius Iulianus uralmát. A győzelem után még folytatták a küzdelmet a másik trónkövetelő, a keleti Pescennius Niger ellen és Kis-Ázsiában, Issusnál vívtak csatát. Talán Severus 198-as pártus hadjáratában is részt vettek, amely a főváros, Ktésziphón kifosztásával végződött.
A turbulens dunai határon a légió a 3. század folyamán valószínűleg több harcban is részt vett (feltehetően a Vindobonában állomásozó X Geminával együtt), bár ezekről kevés a konkrét bizonyíték. A térségben III. Gordianus (238-244) vagy Philippus Arabs (244-249) idejében is dúltak harcok és a légió 260-261-ben támogatott egy Regalianus nevű trónkövetelőt. Támogatták Gallienus császárt (260-268) riválisával a gall császár Postumusszal szemben és ezért elnyerték a Pia VI Fidelis VI ("hatszorosan hűséges és lojális") kitüntető melléknevet. Gallienus halálát követően azonban az egység átállt a Gall Császárság és Victorinus (269-271) oldalára.
364-378 között Valerianus viselt hadat a markomannok ellen és Carnuntumból irányította a hadműveleteket. A 4. század végén és az 5. század elején a légió még biztosan a Duna mellett állomásozott. Valószínűleg 430-ban tűnt el a dunai limes összeomlásakor.
_Legio_XIIII_Gemina.jpg)
.jpg)
