Felsőfokú tanulmányokat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia szakán folytatott (1945–1950). 1962-ben a filozófiai tudományok kandidátusa, 1989-ben a zenetudományok doktora, az MTA Színháztudományi Bizottságának tagja. 1950–1955 között a Népművészeti Intézet csoportvezetője. 1955-től 1985-ig a Magyar Táncművészek Szövetségének (MTSZ) titkára, majd főtitkára. Az 1960–70-es években a Színművészeti Akadémia (SzAk), valamint az Állami Balett Intézet (ÁBI) tanára, tánctörténetet és esztétikát tanított.
A Muzsika c. hetilap táncrovatát szerkesztette (1964-1976). A Magyar Nemzet (1964-73), majd a Népszabadság (1979-1989) táncművészeti kritikusa. Kritikáit, tanulmányait publikálta a Táncművészeti Értesítő, a Tánctudományi Tanulmányok (TTT) és a Táncművészet hasábjain is. 1960 és 1986 között a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, az USA-ban (1973-77), NSZK-ban, Franciaországban, Ausztriában, Angliában is jelentek meg tanulmányai, kritikái. Szerkesztette a Koegler-féle Balettlexikon magyarországi kiadását.[1] 1965-86 között 16 tanulmány jellegű operaházi műsorfüzet szerzője, köztük Ashton, Bejart, Balanchine, Zacharov bemutatókról és a Bolsoj Balett vendégjátékáról írt. 1989-98 között a Bartók Rádió Új Zenei Újság c. adásának táncszemle írója.
Balettművészetünk az Operaházban 1919-1984. (Tánctudományi Tanulmányok (TTT), 1982/83-1983/85)
Két évtized táncművészeti irásai a Magyar Nemzetben. /Válogatás/. (Vál. Körtvélyes Géza, Maácz László stb. Kiad. a) Magyar Táncművészek Szövetsége. (1984)
A színpadi tánc története Magyarországon (társszerző, 1989)
Harangozó Gyula, a magyar táncművészet megújítója, in: Harangozó emlékkönyv. (1994)
