Ködmönné Janka Erzsébet

Ködmönné Janka Erzsébet eszperantó
A Magyarországi Eszperantó Szövetség tagja
A Magyarországi Eszperantó Szövetség tagja eszperantó
SzületettJanka Erzsébet
1935. július 30. (89 éves)
Kocs
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar magyar
Házastársaözvegy, egy fia van: Ákos
Foglalkozásany. társadalombiztosítási szakember
SablonWikidataSegítség

Ködmönné Janka Erzsébet (Ködmön Károlyné) (Kocs, 1935. július 30. –) festőművész, eszperantista, ny. társadalombiztosítási szakember.

Életútja

Alapiskoláit Bicskén végezte. Budapesten az Alkotmány utcai Közgazdasági Technikumban érettségizett 1954-ben. Első munkahelye Budapesten volt az Illatszerbolt Vállalatnál, mint gyakornok. Majd Tatán a Sütőipari Vállalatnál helyezkedett el könyvelőként. Annak megszűnése után ugyancsak Tatán a Téglaipari Vállalatnál dolgozott, mint könyvelési csoportvezető. Győrben a Tégla és Cserépipari Vállalat következett, itt már oktatási előadó – személyzeti munkatársként dolgozott. A személyzeti vezetői képzettség megszerzése után az Építők Szakszervezete Komárom Megyei Bizottságához került szociálpolitikai munkatársnak. 1980-ban fejezte be a Társadalombiztosítási Főiskolát. 10 évig vezette a megyei segélyezési bizottságot, a megyei társadalombiztosítási tanács tagjaként. 1990-ben nyugdíjazták.

Családja

1956-ban ment férjhez, Ködmön Károly tatai lakoshoz, aki főkönyvelő volt a Megyei Földművelési Tanácsnál, szintén eszperantista. 1971-ben született fiuk, Ákos. Két unokája van: Dániel és Kristóf. Férje 2013-ban hunyt el.

Eszperantó vonatkozású tevékenysége

1963-ban kezdett el foglalkozni az eszperantó nyelvvel. Ekkor alakult a Tatai Vasutas Eszperantó Csoport is, alapító tagja. 1980-ban a Magyarországi Eszperantó Szövetség (MESZ) elnökségi tagja lett egészen 2010-ig. Az eszperantista nőket képviselete a Magyar Nők Országos Szövetségében. Részt vett rendezvények szervezésében a nyelvoktatásban, de érdemei közé tartozik az eszperantó nyelvű rádió adások megvalósításának előkészítése, valamint a MESZ székház ügyében is részt tudott vállalni. 25 év óta látja el a MESZ-ĉefdelegito (fődelegátus) szerepet.

Kiállításai

62 önálló kiállítása volt összesen külföldön és belföldön, közülük néhány:

Díjak, elismerések

  • Pro Esperanto Memordiplomo – 2020
  • Országos kiállításon díjazott alkotás – 2019
  • OKIT díjazott alkotás – 2018
  • OKIT-különdíj (grafika) – 2014
  • MMI Képzőművészet Lektorátus különdíj2012
  • Amator Artium festészeti díj2011
  • A Munka Érdemrend ezüst fokozata1989
  • Országos béketanács kitüntető jelvénye – 1987
  • Építőipar kiváló dolgozója – 1984
  • Szakszervezeti munkáért – ezüst 1972, arany 1976
  • Országos kiállítás, grafikával első díj – 1960, 1963

Társasági tagság

Jegyzetek

  1. Balatontól a Nagyalföldig: Magyarország 21 képpel mutatkozott be.
  2. Egyéni tagok, archív anyag. [2022. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 19.)

Források

  • Meglepetés hetilap XXV. évf. 31. sz. 2020.07.30. 16-17. o.
  • Hungara Fervojista Mondo: Nia fiero, 2020-04 sz. 64-66. o.

Külső hivatkozások

Read other articles:

ePrix Mexico City 2019 Race 4 of 13 of the 2018–19 Formula E season Detail perlombaanTanggal 16 Februari 2019 (2019-02-16)Nama resmi 2019 CBMM Niobium Mexico City ePrixLokasi Autódromo Hermanos Rodríguez, Mexico CitySirkuit Permanent racing facilityPanjang sirkuit 2.093 km (1.301 mi)Jarak tempuh 45 laps, 94.185 km (58.524 mi)Cuaca Hangat dan cerahPosisi polePembalap Pascal Wehrlein MahindraWaktu 0:59.347Putaran tercepatPembalap Pascal Wehrlein MahindraWaktu 1:01.1...

 

23 Paskal Shopping CenterLokasiBandung, Jawa BaratAlamatJalan Pasirkaliki no. 25–27Kelurahan Kebonjeruk, Kecamatan AndirKota Bandung, Jawa Barat 40241Tanggal dibuka2017PengembangPT Indonesian Paradise Property TbkJumlah lantai3Situs web23paskal.id 23 Paskal Shopping Center (dikenal 23 Paskal) adalah pusat perbelanjaan yang terletak di kompleks Paskal Hyper Square, Bandung dengan luas NLA sebesar 40.000 m². Bangunan ini terbagi menjadi 3 bagian yaitu: mal 23 Paskal 3 lantai, Binus Universit...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Oktober 2022. Mesin ATM Bitcoin di California, Amerika Serikat, Mesin ini memungkinkan transaksi dua arah untuk menjual dan membeli Bitcoin menggunakan uang tunai. ATM Bitcoin adalah  kios yang memungkinkan pengguna untuk membeli Bitcoin atau mata uang kripto l...

Suku cadang atau onderdil (serapan dari Belanda: onderdeelcode: nl is deprecated ) adalah komponen dari mesin yang dicadangkan untuk perbaikan atau penggantian bagian kendaraan yang mengalami kerusakan. Suku cadang merupakan bagian penting dalam manajemen logistik dan manajemen rantai pasok.[1][2] Klasifikasi Ban serep yang dipasang pada bagian belakang merupakan contoh suku cadang terpakai. Dalam logistik, suku cadang dapat dibagi menjadi 2 bagian, yaitu perbaikan dan suku ca...

 

Medacomune Meda – VedutaIl santuario del Santo Crocifisso e Villa Antona Traversi, con la chiesa di San Vittore LocalizzazioneStato Italia Regione Lombardia Provincia Monza e Brianza AmministrazioneSindacoLuca Santambrogio (Lega Nord) dal 25-6-2017 (2º mandato dal 4-3-2024) TerritorioCoordinate45°40′N 9°10′E / 45.666667°N 9.166667°E45.666667; 9.166667 (Meda)Coordinate: 45°40′N 9°10′E / 45.666667°N 9.166667°...

 

Variety of grape Moscatel Romano redirects here. For the Argentine wine grape that is also known as Moscatel Romano, see Torrontés. Muscat of AlexandriaGrape (Vitis)Muscat of Alexandria in Viala & VermorelColor of berry skinBlancSpeciesVitis viniferaAlso calledMuscat d'Alexandrie and other synonymsOriginEgyptVIVC number8241 Muscat of Alexandria is a white wine grape that is a member of the Muscat family of Vitis vinifera. It is considered an ancient vine, and wine experts believe it is o...

The harpy eagle is Panama's national bird. This is a list of the bird species recorded in Panama. The avifauna of Panama included a total of 1020 species as of July 2023, according to Bird Checklists of the World (Avibase).[1] Three species have been added from other sources. Of the 1021 species, 125 are rare or accidental and six have been introduced by humans. Seven are endemic. An additional accidental species has been added from another source. This list is presented in the taxon...

 

В Википедии есть статьи о других людях с такой фамилией, см. Тихомиров; Тихомиров, Владимир. Владимир Васильевич Тихомиров Дата рождения 10 декабря 1897(1897-12-10) Место рождения д. Кириллово, Варнавинский уезд, Костромская губерния, Российская империя Дата смерти 30 января 1944(...

 

Ecclesia in Medio OrienteLatin: Gereja di Timur TengahSurat ensiklik dari Paus Benediktus XVI Tanggal14 September 2012Nomor ensiklik4 dari 4 dari kepausanNaskahDalam bahasa Inggris←Africae munus Evangelii gaudium → Ecclesia in Medio Oriente (Gereja di Timur Tengah) adalah anjuran apostolik yang keempat dan terakhir pasca-sinode yang dikeluarkan oleh Paus Benediktus XVI. Anjuran ini ditandatangani pada 14 September 2012 di Beirut, Lebanon.[1][2] Lihat juga Paus Benediktus X...

Pour les articles homonymes, voir Commune (homonymie). Commune Administration Pays France Type Collectivité territorialecirconscription administrative Division supérieure Département et région Division inférieure Arrondissement municipal dans les communes de Paris, Lyon et Marseille, commune déléguée, commune associée, dans les communes nouvelles. Nombre de subdivisions 34 935 collectivités35 021 circonscriptions (2024) Exécutif de la collectivité Maire A...

 

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs to be updated. Please help update this article to reflect recent events or newly available information. (January 2022) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: House...

 

Incontro con RamaTitolo originaleRendezvous with Rama AutoreArthur C. Clarke 1ª ed. originale1973 1ª ed. italiana1973 Genereromanzo Sottogenerefantascienza hard Lingua originaleinglese SerieSerie di Rama Seguito daRama II Modifica dati su Wikidata · Manuale Incontro con Rama (titolo originale Rendezvous with Rama) è un romanzo di fantascienza scritto da Arthur C. Clarke, pubblicato nel 1972. L'opera è considerata uno tra i migliori esempi di fantascienza hard grazie alla cura maniac...

British feminist, suffragette and social reformer Mary BlathwaytBlathwayt in 1909Born1 February 1879Worthing, Sussex, EnglandDied25 June 1961 (aged 82)NationalityBritishKnown forSuffragette and social reformerParentsColonel Linley Blathwayt (father)Emily Marion Rose (mother) Mary Blathwayt (1 February 1879 – 25 June 1961)[1] was a British feminist, suffragette and social reformer. She lived at Eagle House in Somerset. This house became known as the Suffragette's Rest and co...

 

Svante ArrheniusSinh(1859-02-19)19 tháng 2 năm 1859Wik Castle, Thụy ĐiểnMất2 tháng 10 năm 1927(1927-10-02) (68 tuổi)Stockholm, Thụy ĐiểnQuốc tịch Thụy ĐiểnTrường lớpĐại học UppsalaĐại học StockholmNổi tiếng vìPhương trình ArrheniusThuyết phân ly ionThuyết ArrheniusGiải thưởngGiải Nobel Hóa học (1903)Huy chương Franklin (1920) Sự nghiệp khoa họcNgànhVật lý học, Hóa họcNơi công tácRoyal...

 

9th episode of the 1st season of Game of Thrones BaelorGame of Thrones episodeEpisode no.Season 1Episode 9Directed byAlan TaylorWritten byDavid BenioffD. B. WeissFeatured musicRamin DjawadiCinematography byAlik SakharovEditing byFrances ParkerOriginal air dateJune 12, 2011 (2011-06-12)Running time56 minutes[1]Guest appearances Conleth Hill as Varys Jerome Flynn as Bronn James Cosmo as Ser Jeor Mormont Ron Donachie as Ser Rodrik Cassel Charles Dance as Lord Tywin L...

Steven Soderbergh nel 2024. Oscar al miglior regista 2001 Steven Andrew Soderbergh (Atlanta, 14 gennaio 1963) è un regista, produttore cinematografico, direttore della fotografia, montatore e sceneggiatore statunitense. Vincitore della Palma d'oro al Festival di Cannes per il film cult Sesso, bugie e videotape, con cui riceve una candidatura all'Oscar alla migliore sceneggiatura originale. Nel 2001, riceve una doppia candidatura all'Oscar al miglior regista per i film Erin Brockovich e Traff...

 

Puchar Polski 2011-2012Remes Puchar Polski 2011-2012 Competizione Puchar Polski Sport Calcio Edizione 58ª Organizzatore PZPN Date dal 19 luglio 2011al 24 aprile 2012 Luogo  Polonia Partecipanti 79 Risultati Vincitore  Legia Varsavia(15º titolo) Secondo  Ruch Chorzów Statistiche Incontri disputati 84 Gol segnati 256 (3,05 per incontro) Cronologia della competizione 2010-2011 2012-2013 Manuale Il Puchar Polski 2011-12 fu la 58ª Coppa di Polonia di calcio e si te...

 

РайонЖанааркинский районказ. Jaŋaarqa awdany 47°14′ с. ш. 69°51′ в. д.HGЯO Страна  Казахстан Входит в Улытаускую область Включает 12 сельских округов и 2 поселковых администрации Адм. центр Жанаарка Аким Кожукаев Канат Шубаевич[1] История и география Дата образования...

National highway in Japan National Route 339国道339号Japan National Route 339 highlighted in redRoute informationLength108.4 km[1] (67.4 mi)Existed1 April 1975–presentMajor junctionsSouth end National Route 7in HirosakiMajor intersections National Route 102 / National Route 394 National Route 101 Tsugaru Expressway North end National Route 280in Sotogahama LocationCountryJapan Highway system National highways of Japan Express...

 

A Organização das Nações Unidas para a Educação, a Ciência e a Cultura (UNESCO) propôs um plano de proteção aos bens culturais do mundo, através do Comité sobre a Proteção do Património Mundial Cultural e Natural, aprovado em 1972.[1] Esta é uma lista do Patrimônio Mundial existente na África Ocidental, especificamente classificada pela UNESCO e elaborada de acordo com dez principais critérios cujos pontos são julgados por especialistas na área. A África Ocidental, regi�...