Kósa Klára

Kósa Klára
Született1947. február 13. (77 éves)[1]
Kecskemét[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásakeramikus
KitüntetéseiA Népművészet Mestere díj (1989)
SablonWikidataSegítség

Kósa Klára (Kecskemét, 1947. február 13. –) magyar keramikus, a Népművészet Mestere, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja. A folyamatos alkotás mellett számtalan előadást tartott és tart itthon illetve külföldön egyaránt. Műhelye, a Kósa Reneszánsz Kerámia Stúdió névvel fémjelzett alkotóhely a festői szépségű Dunakanyarban, Szentendre városában található, ahol Kósa Judittal dolgozik együtt.

Életútja

Édesanyja, Kovács Erzsébet textiltervező iparművész, Édesapja dr. Kósa Ferenc ügyvéd volt. Harmadik gyermekként érkezett a családba, nővére Vilma tanár, bátyja György mérnök ember volt.

Tanulmányait Kecskeméten és Budapesten folytatta, ahol nevelői, tanárai meghatározó szerepet játszottak a művészet iránti érdeklődésében.

Szakmai életútja a méltán híres Mezőtúri Népművészeti Fazekas Szövetkezetben indult, az iparművészeti tevékenysége alapjait – neves művészek, alkotók révén – itt sajátította el, gyakorlatilag Busi Lajossal, Kun Évával, Gonda Istvánnal együtt kezdték el munkásságukat immáron bő 50 éve.

Hatalmas alkotóvágya, innovatív, számtalan fejlesztő ötlete a teljes pályáját végig kíséri. Új színek, új formák megalkotásával, azok különleges ötvözésével hamar a szövetkezet egyik kiemelkedő tervezője lett, aki 1967-ben, mindössze 20 évesen kapta meg a „népi iparművész” címet.

Ezt követően – többszöri telephelyváltoztatással –, de saját műhelyt nyitott Szentendrén, Budapesten, Tahitótfaluban. Közel második évtizede újra Szentendrén alkot.

Kósa Klára mindig is fontosnak tartotta, hogy óriási tudását megossza a szakma képviselőivel és az alkotásait vásárlókkal, gyűjtőkkel, így napjainkig is számos előadás, kiállítás szervezője, vezérszónoka.

1989-ben a Népművészet Mestere díjat, címet a tárgyalkotó népművészet legrangosabb szakmai elismerését kapta, így a szellemi kulturális örökség ismert és elismert jeles képviselője.

Kósa Klára Mátyás király és Beatrice királyné korának megfelelő szín és motívumvilággal teli alkotásai az egyetemleges, a keresztény és zsidó szimbólumok felhasználásával készíti kerámiáit. Minden darabja egyedi és teljesen kézzel készített.

Először a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja, 2020-tól pedig az Akadémia levelező tagja. Az akadémiai székfoglalót a Pesti Vigadó Makovecz termében tartotta Etűdök agyagra (szimbólumok a magyar népművészetben) címmel, amely keretében gondos kutatómunkája révén a magyar népi művészetében használatos dekorációk jelentésének összességét foglalta össze.

Az utóbbi évek kiállításai

  • Himnusz, a Magyar Nép Imái | Budapest, Pesti Vigadó | 2020
  • Himnusz, a Magyar Nép Imái | Kisgyőr / Gyergyószentmiklós / Nagyvárad | 2019
  • A Hét Szabad Művészet | Kecskemét | 2019
  • Egy vagyok közületek | Dunabogdány | 2018
  • Mezőtúrtól a Reneszánszig | Zalaegerszeg | 2018
  • Szavak, gyöngyök, virágok | Budapest Várnegyed Galéria | 2017
  • Mezőtúrtól a Reneszánszig | Budapest  Hagyományok Háza | 2017
  • Lelkünk virágai | Magyarság Háza-Budapest / Váradi Vár Galéria-Nagyvárad | 2017
  • Hiszem és vallom | Tahitótfalu / Pócsmegyer | 2017
  • Színek, számok, szimbólumok | Szentendre | 2016
  • Hit és művészet | Szegedi Tudományegyetem / Leányfalu / Dunabogdány | 2015
  • Hit és művészet | Szentendre | 2014
  • Kárpát-medencei Összefogás Fórum | Budapest | 2014
  • Szentek és legendák | Leányfalu | 2014
  • A reneszánsz jegyében | Gödöllő | 2008

Alkotások – kerámiák

Magánszemélyek, gyűjtők és cégek részére is készítik a kerámiákat. A KÓSA-kerámiák még inkább varázslatossá teszik az ajándékozást, azaz a jó kívánságok kifejezését, amelyet a szimbólumok szövevényes rendszere tesz csak igazán egyedivé, emelkedetté.

  • FALITÁNYÉROK: Felakaszthatók, táltartóra tehetők. Elejére, hátuljára bármilyen szöveg írható. Laposak, peremesek, perem nélküliek. 10 cm-től 35 cm-ig, többféle méretben.
  • MÉLY TÁLAK: Felakaszthatók, de íves mélységük miatt ún. asztalközepek. Ünnepi, nagy ajándékok, feliratozhatók. 18 cm-től 30 cm-ig, többféle méretben.
  • TALPAS TÁLAK: Talpon álló, kínálótálak, lapos és mély változatban. Minden időben legjobb ajándék, mindenkinek. 10 cm-től 20 cm-ig, a talp 5–7 cm magas.
  • LAPOS KOSARAK: Füles, csavart füles kínáló, tároló tálak. Bármilyen korosztálynak, így időseknek is kitűnő. 18 cm, 5 cm magas
  • MAGAS KOSARAK: Füles, csavart füles kínáló, tároló kosár. Igazi női ajándék. 16 cm magas, füllel együtt.
  • KUPÁK, KELYHEK: Keskenyek és ún. kövérek, melyek egyben kaspók is. Talpas, kis és nagy, magas tárgyak, igazi jutalmak. 12 cm-19 cm magas
  • GYERTYATARTÓK: Fülesek, csavart fülűek, fül nélküliek, angyalok. 11 cm-től 28 cm-ig
  • MÉCSES: Füllel, csavart füllel kis és óriás mécsesnek. Mécses tartó része magasan van, így nem égeti az alatta lévő bútort. 7 cm-9 cm magas
  • CSENGŐK: Finom hangú, kecses csengő, csúcsos fogóval. 10 cm magas
  • BONBONIEREK: Fedeles tároló, kínáló edények. 12 cm-16 cm magas
  • VÁZÁK: öblösek, karcsúak, széles szájúak, rövid csokornak, egy szál virágnak, kis csokornak, magas virágnak. 10 cm-30 cm magas
  • KASPÓK: Füles és fül nélküli tároló edények. 14 cm-24 cm magas.
  • LÁMPÁK: Felszerelt, búrával ellátott darabok. 30 cm-45 cm magas
  • MADARAK: kis szobrok az ünnepi asztalra.
  • KÉPEK: Minden színben, minden méretben, minden alkalomra. Kertek, virágok, madarak, mulató, táncoló párok, madonnák, menórák, feliratok, főtáblák stb. Igazi nagy ajándékok. 2020 márciusában alkotása a Pesti Vigadóban a hónap műtárgya címet kapta.

A könyv: Szimbólumok és ajándékok

Kósa Klára és Bor Zoltán könyve: Szimbólumok és ajándékok címmel jelent meg (ISBN 978-963-06-8152-0). A könyv bemutatja a Kósa-kerámiát és a rajtuk üzenetként megjelenő szimbólumokat. A könyv feltárja a színek, formák, jelek tartalmát, egymáshoz és a világhoz való viszonyainkat.

Az Éden Kertje, a madár, a virág, a hajó, a korona, a bárány, Dávid csillaga, a koszorú, a pikkely, a számok, a színek mind-mind ugyanolyan fontosak voltak Mátyás király idejében, mint most, a XXI. században. A könyv részletesen és remek képekkel illusztrálva mutatja be, hogy kinek milyen jelet szabad és illik ajándékozni, egyúttal kitűnő olvasmány is művészetkedvelőknek, szakembereknek, kultúrát kedvelő hölgyeknek, uraknak egyaránt.

Az albumjellegű könyv egyszerre magyar és angol nyelven került kiadásra, a színek, formák szövevényes értelmezését segíti elő.

Elismerések

Az alkotóműhely: Kósa Reneszánsz Kerámia Stúdió

A Kósa Reneszánsz Kerámia Stúdió Szentendrén van.

A műhelyben két művész alkot: Kósa Klára és Kósa Judit.

Minden darabjuk egyedi, két egyformát tudnának csinálni, de szerintük egyet alkotni az öröm. Amíg készül egy tárgyuk: számtalan következő alkotás jut eszükbe.

Reneszánsz gondolat szerint alkotnak, mindent kézzel. Nem használnak matricát, előrajzolást, jelölést, de stílusuk felismerhető, alkotásaik különbözőek.

Családja

Férje, U. Budai János. Egy felnőtt gyermekük van, János-Kristóf.

Jegyzetek

  1. a b PIM-névtér. (Hozzáférés: 2021. május 15.)

Források

Read other articles:

Halaman ini berisi artikel tentang kota di Malawi. Untuk kegunaan lain, lihat Blantyre (disambiguasi). BlantyrePopulasi (2008) • Total732.518Zona waktu+2 Gereja St Michael dan Seluruh Malaikat, yang dibangun sejak 1881 hingga 1891. Blantyre merupakan kota terbesar Malawi. Penduduknya berjumlah 584.000 jiwa (2004). Pranala luar Artikel bertopik geografi atau tempat Malawi ini adalah sebuah rintisan. Anda dapat membantu Wikipedia dengan mengembangkannya.lbs

 

Frans MendurLahir(1913-04-16)16 April 1913Kawangkoan, Kabupaten Minahasa, Sulawesi UtaraMeninggal24 April 1971(1971-04-24) (umur 58)JakartaPekerjaanFotografer Frans Soemarta Mendur (16 April 1913 – 24 April 1971) adalah salah satu dari para fotografer yang mengabadikan detik-detik proklamasi kemerdekaan Republik Indonesia 17 Agustus 1945. Bersama saudara kandungnya, Alex Mendur, mereka turut mengabadikan peristiwa bersejarah ini.[1] Frans Mendur bersama Alex Mend...

 

HipospadiaTipe hipospadiaInformasi umumNama lainpelafalan = hi.po.spa.diaSpesialisasiUrologi, genetikHipospadia adalah variasi yang umum terjadi pada perkembangan penis di janin di mana seharusnya lubang uretra berada di ujung kepala penis, lokasi lubang uretra pada pasien hipospadia tidak berada di lokasi yang seharusnya. Hipospadia ini adalah kelainan bawaan lahir yang paling umum kedua dari sistem reproduksi laki-laki manusia. Kelainan ini ditemukan satu dari setiap 250 laki-laki yang lahi...

Academic college of the University of Florida College of Journalismand CommunicationsTypePublicEstablished1925; 99 years ago (1925)Parent institutionUniversity of FloridaDeanHub Brown[1]Undergraduates2,300Postgraduates600LocationGainesville, Florida, United States29°38′52.3″N 82°20′51.0″W / 29.647861°N 82.347500°W / 29.647861; -82.347500Websitewww.jou.ufl.edu Weimer Hall, home of the College of Journalism and Communications Interio...

 

Chastre La maison communale Héraldique Drapeau Administration Pays Belgique Région  Région wallonne Communauté  Communauté française Province  Province du Brabant wallon Arrondissement Nivelles Bourgmestre Thierry Champagne (MR)(Chastre 20+) Majorité Chastre 20+ - ECOLO SiègesEcoloChastre 20+Chastre @venir 19667 Section Code postal Chastre-Villeroux-BlanmontCortil-NoirmontGentinnesSaint-Géry 1450145014501450 Code INS 25117 Zone téléphonique 010, 071, 081 Démographi...

 

County in Minnesota, United States County in MinnesotaSteele CountyCountySteele County Courthouse in OwatonnaLocation within the U.S. state of MinnesotaMinnesota's location within the U.S.Coordinates: 44°01′N 93°13′W / 44.02°N 93.22°W / 44.02; -93.22Country United StatesState MinnesotaFoundedFebruary 20, 1855Named forFranklin SteeleSeatOwatonnaLargest cityOwatonnaArea • Total432 sq mi (1,120 km2) • Land430 s...

American football player and coach (1882–1957) Jack ForsytheForsythe cropped from Florida's 1907 team pictureBiographical detailsBorn(1882-08-04)August 4, 1882Brevard, North Carolina, U.S.DiedApril 3, 1957(1957-04-03) (aged 74)Charlotte, North Carolina, U.S.Playing career1901–1903Clemson1904Florida State College1906–1908Florida Position(s)Guard, fullback, endCoaching career (HC unless noted)1904Florida State College1906–1908Florida Head coaching recordOverall14–6–2 James Adge...

 

رومانو فوليي (بالإيطالية: Romano Fogli)‏  معلومات شخصية الميلاد 21 يناير 1938   سانتا مارية آمونتيه  الوفاة 21 سبتمبر 2021 (عن عمر ناهز 83 عاماً)سانتا مارية آمونتيه  الطول 1.72 م (5 قدم 7 1⁄2 بوصة) مركز اللعب وسط الجنسية إيطاليا  المسيرة الاحترافية1 سنوات فريق م. (ه...

 

Women's 800 metres at the 2009 World ChampionshipsVenueOlympic StadiumDates16 August (heats)17 August (semifinals)19 August (final)Competitors43 from 32 nationsWinning time1:55.45Medalists  Caster Semenya  South Africa (RSA) Janeth Jepkosgei Kenya (KEN) Jenny Meadows Great Britain & N.I. (GBR)← 20072011 → Events at the2009 World ChampionshipsTrack events100 mmenwomen200 mmenwomen400 mmenwomen800 m...

Gunung IdaPsiloritis (Timios Stavros)Pemandangan pegunungan Psiloritis dari baratTitik tertinggiKetinggian2.456 m (8.058 ft)[1]Puncak2.456 m (8.058 ft)[2]Masuk dalam daftarUltraKoordinat35°13′36″N 24°46′21″E / 35.22667°N 24.77250°E / 35.22667; 24.77250Koordinat: 35°13′36″N 24°46′21″E / 35.22667°N 24.77250°E / 35.22667; 24.77250 [2]GeografiLetakKreta, Yunani Gunung Ida, yan...

 

Cet article est une ébauche concernant une chanteuse finlandaise. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Nina ÅströmNina Åström en 2009.BiographieNaissance 1962FinlandeNom dans la langue maternelle Nina Susann ÅströmNom de naissance Nina Susann LindkvistNationalité finlandaiseFormation Université de TurkuActivité Auteure-compositrice-interprètePériode d'activité depuis 1992Autres informatio...

 

Cet article est une ébauche concernant un économiste soviétique. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Nikolaï OssinskiFonctionDéputé de l'Assemblée constituante russe de 1918BiographieNaissance 25 février 1887 ou 25 mars 1887Byki, Kursk Oblast (en)Décès 1er septembre 1938KommounarkaSépulture KommounarkaNationalité soviétiqueFormation Faculté de droit de l'université impériale de Moscou...

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: NSB Class 49 – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (March 2015) (Learn how and when to remove this template message) NSB Type 49Dovregubben at Oppdal station 1935Type and originPower typeSteamBuilderHamar & Thune (3),Krupp, (2) Thune (2)Build date19...

 

Swedish Open 2011 Sport Tennis Data 4 luglio - 10 luglio (donne)11 luglio - 17 luglio (uomini) Edizione 64a Superficie Terra rossa Campioni Singolare maschile Robin Söderling Singolare femminile Polona Hercog Doppio maschile Robert Lindstedt / Horia Tecău Doppio femminile María José Martínez Sánchez / Lourdes Domínguez Lino 2010 2012 Lo Swedish Open 2011 è stato un torneo di tennis giocato sulla terra rossa facente parte della categoria ATP World Tour 250 series nell'ambito dell'ATP ...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Februari 2023. Václav TréglLahir(1902-12-10)10 Desember 1902Bělá pod Bezdězem, Bohemia, Austria-Hungaria (kini Republik Ceko)Meninggal11 Februari 1979(1979-02-11) (umur 76)Praha, Cekoslowakia (kini Republik Ceko)PekerjaanPemeranTahun aktif1933–1977 ...

Radio station in Lakin, KansasKGBLLakin, KansasBroadcast areaGarden City, KansasScott City, KansasDeerfield, KansasFrequency100.9 MHzBranding94.7 • 100.9 The Bull KGBLProgrammingFormatCountryOwnershipOwnerSteckline Communications, Inc.Sister stationsKGGS, KGSO, KGYN, KIUL, KQAM, KYULHistoryFormer call signsKGRQ (2009–2014)[1]Technical informationFacility ID170960ClassC1ERP100,000 wattsHAAT121 metres (397 ft)Transmitter coordinates37°59′52″N 100°54′25″W / &#x...

 

FIFA 23 Publikasi30 September 2022GenreOlahragaLisensiLisensi proprietarium Bahasa Daftar Arab, Belanda, Ceko, Denmark, Inggris, Italia, Jepang, Jerman, Korea, Latin American Spanish, Norwegia, Polandia, Portugis, Portugis Brasil, Prancis, Rusia, Spanyol, Swedia, Tionghoa Sederhana, Tionghoa Tradisional dan Turki 60 Karakteristik teknisPlatformWindows, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series X dan S dan Nintendo Switch MesinFrostbite 3ModePermainan video pemain tunggal, permainan ...

 

Chinese-Australian cellist (born 1976) The native form of this personal name is Qin Liwei. This article uses Western name order when mentioning individuals. In this Chinese name, the family name is Qin. Li-Wei Qin秦立巍Qin in 2008Background informationBorn (1976-02-16) 16 February 1976 (age 48)Shanghai, ChinaGenresClassicalOccupation(s)MusicianteacherInstrument(s)CelloYears active1993–presentLabelsDecca ClassicsNaxosChannel ClassicsABC ClassicsWebsiteliweiqin.comChinese nameTrad...

24sataCover of the 2 March 2005 issueTypeDaily newspaperFormatTabloid[1]Owner(s)Styria Media GroupPublisher24sata d.o.o.EditorGoran GavranovićFounded2 March 2005; 19 years ago (2005-03-02)LanguageCroatianHeadquartersOreškovićeva 6H/1CityZagrebCountryCroatiaCirculation116,000 (2013)ISSN1845-3929Websitewww.24sata.hr Media of CroatiaList of newspapers 24sata (lit. '24hours') is a daily tabloid newspaper published in Zagreb, Croatia. As of 2007, it is the highes...

 

Rites of passage described in ancient Sanskrit texts This article is about the Hindu rituals. For other uses, see Samskara (disambiguation). Part of a series onHinduism Hindus History OriginsHistorical Hindu synthesis (500/200 BCE–300 CE) History Indus Valley Civilisation Historical Vedic religion Dravidian folk religion Śramaṇa Tribal religions in India Traditional Itihasa-Purana Epic-Puranic royal genealogies Epic-Puranic chronology Traditions Major traditions Shaivism Shaktism Smartis...