Kvantálás (fizika)

A fizikában a kvantálás a klasszikus fizika kvantumelméleti megfogalmazását jelenti. A klasszikus fizika valójában a kvantummechanikából származik, annak határértéke, amikor a kvantummechanikai mennyiségek lehetséges legkisebb értékével a nullához közelítünk. A valóságban azonban leggyakrabban fordított irányban járunk el, azaz a klasszikus megfelelőből jutunk el az alapvetőbb kvantumelméleti megfelelőhöz. Ilyen értelemben beszélünk például a kvantumelektrodinamika kvantálásáról.

Történeti fejlődés

A kvantálás felé az első lépést a kvantumelméletben azt jelenti, hogy bizonyos fizikai mennyiségek esetén azok folytonos lehetséges értékei helyett azok diszkrét lehetséges értékeivel számoltunk (például a fekete test teljes energiája). Az illető lehetséges legkisebb érték neve a kvantum. Ez az érték rendszerről rendszerre más, de a Planck-állandó általában alapvető szerepet játszik benne. Ez néhány klasszikusan nem megmagyarázható jelenséget megmagyarázott, mint például a már említett feketetest-sugárzáson kívül a fotoeffektust.

A következő lépést egy alkalmas matematikai apparátus feltárása jelentette, ami ilyen kvantált értékekhez vezet. A hullámmechanika és a hullám-részecske kettősség alkalmasnak bizonyult, mert a klasszikus hullámegyenlet is képes kvantált, azaz folytonos helyett diszkrét megoldásokat produkálni megfelelő határfeltételek esetén (ilyen például a hegedűhúr rezgése annak diszkrét felhangjaival, a véges térfogatba zártság miatt). Az első atommodellek is ilyen lényegében klasszikus úton állították elő a diszkrét energiaspektrumot.

Az igazi lépést a kvantummechanika felé az operátorok bevezetése jelentette, amiknek diszkrét sajátértékspektruma jelentette az első igazi kvantummechanikai kvantálást. A fizikai objektumok lehetséges állapotait a fizikai mennyiségek operátorainak sajátállapotai jelentik.

A második kvantálás a kvantumtérelmélet speciális formalizmusa, ami alkalmassá teszi sokrészecskerendszerek kezelésére, benne részecskék keltésére ill. eltüntetésére. Ez a hullámfüggvény operátorosítását jelenti. A "második kvantálás" neve magának a formalizmusnak a felületes megértéséből ered, mintha az tényleg egy már kvantált elmélet újbóli kvantálása lenne. A formális indoklás szerint az egyszer kvantált elmélet operátorokkal és normális hullámfüggvényekkel dolgozik, míg a másodkvantált elméletben a hullámfüggvények maguk is operátorok, ami végeredményben a részecskeszámot teszi kvantálttá, azaz nem lehetséges például fél elektron. Ilyen értelemben a második kvantálás egy teljes kvantálás.

Read other articles:

Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: Komputer jinjing – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR Laptop atau komputer jinjing adalah komputer pribadi yang berukuran relatif kecil dan ringan sehingga sifatnya portabel.[1] Be...

 

  هذه المقالة عن بغداد عاصمة جمهورية العراق. لمعانٍ أخرى، طالع بغداد (توضيح). بَغْدَاد منَ الأعلى باتِجاه عَقارب الساعة: نَهر دِجلة، بُرج بَغداد، المٌتحَف العِراقي، نَصب الحُرية، القَصر العَباسي، نَصب الشَهيد، نَصب إنقاذ الثَقافة، الحَضرة الكاظِمية، الحَضرة الحَنَف...

 

Brazilian politician Nilton CapixabaCapixaba in April 2018Federal Deputy for RondôniaIn office1 February 2015 – 31 January 2019 Personal detailsBornNilton Balbino (1960-02-09) 9 February 1960 (age 64)Cuparaque, Minas Gerais, BrazilPolitical partyPTB Nilton Balbino (born 9 February 1960) better known as Nilton Capixaba is a Brazilian politician. Although born in Minas Gerais, he has spent his political career representing Rondônia, having served as state representative from 2...

Artikel ini perlu dikembangkan agar dapat memenuhi kriteria sebagai entri Wikipedia.Bantulah untuk mengembangkan artikel ini. Jika tidak dikembangkan, artikel ini akan dihapus. Penyembahan Mamon karya Evelyn De Morgan (1909) Mamon adalah nama dewa harta benda dan kekayaan yang disebutkan dalam Matius 6:24, 2 Raja-raja 16:9 Artikel bertopik mitologi, mitos, atau legenda ini adalah sebuah rintisan. Anda dapat membantu Wikipedia dengan mengembangkannya.lbs Mamon berasal dari kata Aram ...

 

American jazz flutist (1930–2003) Herbie MannMann c. 1980Background informationBirth nameHerbert Jay SolomonBorn(1930-04-16)April 16, 1930Brooklyn, New York City, U.S.DiedJuly 1, 2003(2003-07-01) (aged 73)Pecos, New Mexico, U.S.GenresJazz, bossa nova, disco, world musicOccupation(s)Musician, record label executiveInstrument(s)Flute, tenor saxophone, bass clarinetYears active1953–2003LabelsAtlantic, Cotillion, Embryo, KokopelliWebsitewww.herbiemannmusic.com (inactive)Musical artist He...

 

11th Patriarch of Moscow and of All Russia and saint (1865–1925) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Patriarch Tikhon of Moscow – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2017) (Learn how and when to remove this message) You can help expand this article with text translated from th...

この項目には、一部のコンピュータや閲覧ソフトで表示できない文字が含まれています(詳細)。 数字の大字(だいじ)は、漢数字の一種。通常用いる単純な字形の漢数字(小字)の代わりに同じ音の別の漢字を用いるものである。 概要 壱万円日本銀行券(「壱」が大字) 弐千円日本銀行券(「弐」が大字) 漢数字には「一」「二」「三」と続く小字と、「壱」「�...

 

Флаг гордости бисексуалов Бисексуальность      Сексуальные ориентации Бисексуальность Пансексуальность Полисексуальность Моносексуальность Сексуальные идентичности Би-любопытство Гетерогибкость и гомогибкость Сексуальная текучесть Исследования Шк...

 

1997 film by Gary Oldman Nil by MouthTheatrical release posterDirected byGary OldmanWritten byGary OldmanProduced byGary OldmanDouglas UrbanskiLuc BessonStarring Kathy Burke Charlie Creed-Miles Laila Morse Ray Winstone Chrissie Cotterill Jamie Foreman Jon Morrison Steve Sweeney CinematographyRon FortunatoEdited byBrad FullerMusic byEric ClaptonProductioncompaniesEuropaCorpSE8 GROUPDistributed byFox Searchlight Pictures[1]20th Century Fox (United Kingdom)ARP Sélection (France)Release ...

Chinese Super League2017 Généralités Sport Football Organisateur(s) CFA Édition 58e Lieu(x) Chine Participants 16 équipes Matchs joués 240 Hiérarchie Hiérarchie 1er échelon Niveau inférieur Chinese League One 2017 Palmarès Tenant du titre Guangzhou Evergrande Promu(s) en début de saison Tianjin QuanjianGuizhou Hengfeng Zhicheng Meilleur(s) buteur(s) Eran Zahavi (25 buts) Navigation Édition précédente Édition suivante modifier Le championnat de Chine 2017 oppose seize éq...

 

هذه المقالة تحتاج للمزيد من الوصلات للمقالات الأخرى للمساعدة في ترابط مقالات الموسوعة. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة وصلات إلى المقالات المتعلقة بها الموجودة في النص الحالي. (نوفمبر 2015) فلايت قلوبلمعلومات عامةموقع الويب flightglobal.com نوع الموقع موقع ويب — موقع إخباري...

 

Prince George's CountyOther namesPrince Georgian flag, P.G. County flagUseOther Proportion3:5[1]Adopted1963; 61 years ago (1963)DesignA three-foot by five-foot white field, with a four inch-thick red cross atop it. In the canton is a rendition of the Prince George's County seal from 1958. The current flag of Prince George's County, Maryland, was adopted in 1963, replacing one that had been in use since 1696.[2] It is a 3 parts tall by 5 parts wide white field...

Prime Minister of the United Kingdom from 2016 to 2019 For other uses, see Theresa May (disambiguation). The Right HonourableTheresa MayOfficial portrait, 2016Prime Minister of the United KingdomIn office13 July 2016 – 24 July 2019MonarchElizabeth IIFirst SecretaryDamian Green (2017)Preceded byDavid CameronSucceeded byBoris JohnsonLeader of the Conservative PartyIn office11 July 2016 – 23 July 2019[nb]Preceded byDavid CameronSucceeded byBoris JohnsonHome SecretaryIn offi...

 

Practice of prohibiting people or entities For other uses, see Blacklist (disambiguation). For Wikipedia guidelines, see Wikipedia:Deprecated sources, Wikipedia:Spam blacklist, and MediaWiki:Bad image list. Blacklisting is the action of a group or authority compiling a blacklist of people, countries or other entities to be avoided or distrusted as being deemed unacceptable to those making the list; if people are on a blacklist, then they are considered to have done something wrong, or they ar...

 

American mastering engineer (1947–2012) George MarinoMarino in 2007Background informationBorn(1947-04-15)April 15, 1947New York CityDiedJune 4, 2012(2012-06-04) (aged 65)Occupation(s)Mastering engineerYears active1967–2012Musical artist George Marino (April 15, 1947 – June 4, 2012) was an American mastering engineer known for working on albums by rock bands starting in the late 1960s. Biography Marino was born on April 15, 1947, in the New York City borough The Bronx. ...

Sporting event delegationWales at theCommonwealth GamesCGF codeWALCGACommonwealth Games WalesWebsiteteamwales.cymru/en/MedalsRanked 10th Gold 67 Silver 98 Bronze 141 Total 306 Commonwealth Games appearances (overview)1930193419381950195419581962196619701974197819821986199019941998200220062010201420182022 Wales is one of six countries to have competed in every Commonwealth Games since 1930, the others being Australia, Canada, England, New Zealand and Scotland. At the Commonwealth Games, Wales ...

 

هذه المقالة بحاجة لصندوق معلومات. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة صندوق معلومات مخصص إليها. الموسم المطير في شرق آسيا، والذي يطلق عليه في الغالب اسم أمطار البرقوق (باللغة الصينية: 梅雨، méiyǔ؛)، ينجم عن هطول الأمطار عبر جبهة ثابتة دائمة يطلق عليها اسم جبهة مايو على مدار...

 

NantesKomuneAtas ke bawah, kiri ke kanan: Sungai Loire di pusat Nantes; Château des ducs de Bretagne; Passage Pommeraye, dan Ile de Nantes antara cabang sungai Loire BenderaLambang kebesaranMotto: bahasa Latin: Favet Neptunus eunti(Neptunus menyukai penjelajah)Nantes Lokasi di Region Pays de la Loire Nantes Koordinat: 47°13′05″N 1°33′10″W / 47.2181°N 1.5528°W / 47.2181; -1.5528NegaraPrancisRegionPays de la LoireDepartemenLoire-AtlantiqueArondiseme...

Mathematical space with two coordinates Euclidean space has parallel lines which extend infinitely while remaining equidistant. In non-Euclidean spaces, lines perpendicular to a traversal either converge or diverge. A two-dimensional space is a mathematical space with two dimensions, meaning points have two degrees of freedom: their locations can be locally described with two coordinates or they can move in two independent directions. Common two-dimensional spaces are often called planes, or,...

 

Annual awareness day on March 21 A World Down Syndrome Day celebration in Brazil World Down Syndrome Day (WDSD) is marked each year on March 21,[1] beginning in 2007. The 21st day of March (the 3rd month of the year) was selected to signify the uniqueness of the triplication (trisomy) of the 21st chromosome which causes Down syndrome. The General Assembly of the United Nations has decided to observe it each year since 2012.[2] Every year on March 21, World Down Syndrome Day is...