Hatéves korától egy betegség miatt egyre gyengülő látással, nyolcéves korától hallássérültként, önművelő módon képezte magát; az 1930-as évektől elvesztette látását is. Tragikus sorsa rányomta bélyegét irodalmi munkásságára.
Első versei, novellái 1893-tól kezdve édesapja, Krüzselyi Bálint lapjában, a Máramarosban jelentek meg. Írásait Budapesten A Hét, Magyar Nők Lapja, Magyar Bazár, Magyar Lányok, Ország-Világ, Pesti Napló, Új Idők, Vasárnapi Ujság közölte. Tompa Mihály, Reviczky Gyula, Szabolcska Mihály hatott költői indulására; később, az erdélyi magyar irodalom önálló kibontakozása során mint "Csendország rabja" adott hangot a női lélek problémáinak. Jellemző vonása a fojtott tragikus életérzés, a magányosság. "Legnagyobb hatása ott, ahol a modern líra eredményeit finoman, tartózkodóan s egyéniségéhez illő módon olvasztja, ötvözi magába" – írja róla Reményik Sándor. Világos felépítésű, műgonddal írt verseiben egyaránt hangot ad egyéni tragédiájának, mély vallásosságának s a női lélek rezdüléseinek.