1947-ben a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba szállították, és évekig ismeretlen helyen tartották fogva. Ez az esemény fontos volt a kommunista hatalomátvétel előrehaladása szempontjából és kijózanítólag hatott számos magyar politikusra, akik előtte még bíztak a magyar politikai rendszer demokratikus úton maradásában, mások számára pedig bizonyítékot jelentett arra a várakozásukra, hogy kommunista egyeduralom következik.
Életrajza
Szülei kisparasztok (6 hold földjük volt),[1] ő maga csak négy elemi és négy polgári iskolát végzett – igaz,[1] később mezőgazdasági szaktanfolyamokat is elvégzett. Ugyanakkor kitanulta a pincér szakmát is,[1] azaz nyitva akarta tartani az utat, hogy elhagyhassa a földművelő életmódot. Mégis földművesként indult az életnek, mert 1926-ban megnősült, és a felesége örökölte nyolc (más forrás szerint 14) holdon kezdtek gazdálkodni. A kis gazdaság gyarapodott: 1940-re már mintegy 30 holdat ért el.
Közéleti pályája
Nem elégedett meg saját birtoka művelésével, korán feléledtek ambícói a közélet alakítására. 1927-ben, 19 éves korában Patacson tagja lett a képviselőtestületnek, 1932-től helyettes bíró lett Mecsekalján (ma már Pécshez csatolt községek). „A felemelkedni, polgárosodni akaró, a világ dolgai iránt érdeklődő parasztember típusát testesítette meg, a Baranyában eléggé általános ún. polgárparasztot. Nem csizmában, hanem többnyire cipőben és pantallóban járt” – írta róla Vida István.[2]
A kisgazdapártban
Az 1930-as évek elején már az országos politika kérdései foglalkoztatták, bekapcsolódott a birtokos paraszti politikai mozgalomba és 1933-ban csatlakozott a Független Kisgazdapárthoz.[1]
Ambiciózus és tehetséges fiatal parasztként, aki szerint az ország jövőjének záloga és törzse a magyar parasztság, gyorsan emelkedett az erősödő párt ranglistáján: hamarosan a párt Baranya vármegyei első számú vezetője (1936),[1] főtitkára lett, 31 éves korában pedig a párt országos főtitkárhelyettese.[1]
A második világháború idején náciellenes függetlenségi mozgalomban vett részt. 1944. november 29-e után a Pécs Városi Intézőbizottság tagja, majd[1] a Belügyminisztérium politikai államtitkára lett.[1] 1945. augusztus 20-ától az FKgP főtitkárává választották.[1]
Kovács Béla emléktáblája Budapesten, a Semmelweis utca 1. szám alatt
Letartóztatása és fogsága
A kommunistáktól még távolságot tartó politikusok elleni hadjárat részeként 1947. január 20-án Rákosi és Szakasits ÁrpádNagy Ferenc miniszterelnöktől a kommunistákkal ellenkező Kovács Béla párt főtitkári pozíciójáról való lemondását követelték, de ő nem engedett. 1947. február 21-én a nemzetgyűlés mentelmi bizottsága nem adta ki Kovács Bélát, de a politikus 24-én önként jelentkezett az Államvédelmi Osztályon.[3][4]
1947. február 25-én este a szovjet hatóságok köztársaság-ellenes összeesküvés vádjával letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták.[1] A Szabad Nép kommünikéje szerint letartóztatása oka az volt, hogy „aktívan vett részt földalatti szovjetellenes fegyveres csoportok alakításában és a szovjet hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében”. Kovács Béla a következőket írta erről: „Az összeesküvésben nem vettem részt, abban bűnösnek nem érzem magam. Egész életem munkájával kerültem volna szembe, ha a köztársaság, népünk szabadsága, a földreform vagy a demokrácia bármely vívmánya ellen irányuló szervezkedésben részt vettem volna.”[3] A letartóztatás miatt tiltakozásul még aznap kilépett pártjából Kovács Imre, a kommunistákhoz közel sodródott Nemzeti Parasztpárt alelnöke, és elhagyta az országot.
Kovács Bélát húsz évre ítélték a Szovjetunióban. Először a gulágon tartották fogva, majd 1951. szeptember 25-től az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében.[1] 1955-ben az ÁVH jászberényi börtönébe szállították, majd 1956. január 18-án a BM Budapesti Központi Börtönébe vitték; de néhány hónappal később, áprilisban hazaengedték családjához.[1][3]
1989. május 26-án a Szovjet Legfelsőbb Katonai Ügyészség rehabilitálta.[3]
Emlékezete
Az Országház és a Miniszterelnöki Hivatal épülete előtti téren álló bronzszobrát 2002. február 25-én avatták (az 55. évfordulóján annak, hogy a szovjetek koholt vádakkal letartóztatták és elhurcolták).[6]
„Annak idején Kovács Béla volt az, aki emberileg és erkölcsileg példát mutatott, és akiben ott rejlett a lehetőség, hogy nagy államférfi legyen. Mint ahogy Nagy Ferencben is” – értékelte Kovács Béla alakját évtizedekkel később Göncz Árpád.[7]
