Konceptuális művészet

A konceptuális művészet (angolul: conceptual art), azaz fogalmi, gondolati művészet az 1960-as évek közepe táján kialakuló irányzat, mely szakít a művészi kommunikáció hagyományos tárgyias formáival, és a gondolati tényezőket helyezi előtérbe,[1] vagyis a gondolatot elsődlegesnek vallja valamely mű megvalósításában.[2]

Társadalmi háttér

Eltűnt az 1960-as évek optimizmusa, többek között: Kennedy halála, a vietnámi háború, Martin Luther King halála, feketék és fehérek közötti ellentétek és a diáklázadások miatt.

A mozgalom története

Az uralkodó minimalizmus ’68-ban ellentmondásos helyzetbe került. Világossá vált, hogy az avantgárd konzervatívvá vált. Materialista lett, innovációjuk, utópista hitük a technikában nevetséges lett. A minimalizmusban a modernizmus totális rendszere nyilvánult meg. Optikai, formalista l’art pour l’art elvük erőteljes ellenkezést váltott ki. Tény, hogy az a fajta monokróm, csak önmagára utaló, bezárkózó, elitista festészet, amit a monokrómia képviselt az 1970-es évek elején, valóban nem tudott reagálni a változásokra. Ezért mondta John Perro, minimal art művész: „jelenleg többre van szükségünk, mint csöndes kockákra, üres vásznakra és ragyogóan fehér falakra. Betegek vagyunk a hideg terektől, monokróm felhőkarcolóktól, az olyan enteriőröktől, melyek inkább kulcstároló dobozokra, mint életre alkalmas szobákra emlékeztetnek.” Az egész minimal art sterilizáltsága rendkívülien irritáló volt ezen nemzedék számára.

A koncept art a hatvanas években született, a minimal art folytatásaként alakul ki. Kosuth Egy és három szék c. műve keletkezésétől számítják a mozgalom születését. A kezdet 1965, és kb. ’75-ig tartott (Magyarországon inkább ’78-ig). 1981-ben már posztkonceptuális művészetről beszélnek. A ’80-as – ’90-es évek végén újra felütötte fejét a koncept és a konceptuális művészet

Az irányzat jellemzői

A szűkebb kosuthi értelemben vett conceptual art tisztán formalista, analitikus vallomás a művészetről (az alapul vett analitikus filozófia példájára vezette be Terry Atkinson 1970-ben az analytical art, vagyis analitikus művészet elnevezést). Azok az alkotók, akik ebbe az irányzatba tartoznak tagadnak minden referenciális kapcsolatot a látható, tapintható „valósággal”, semmit sem kívánnak közölni a világról, hanem – elsősorban a modern nyelvfilozófiától indíttatva – tevékenységüket a művészi nyelv, a művészetfogalom és különféle konceptuális kérdések vizsgálatára szűkítik. Renato Barilli olasz művészettörténész ezt nevezi tautologikus (feleslegesen ismétlő) konceptualizmusnak, megkülönböztetve a szélesebb értelemben, úgynevezett „misztikus konceptualizmustól”, melybe már többek között a concept art is beletartozhat. A 60as és a 70es években a feminista nőművészek conceptuális művészeti módszereket használtak a szövegeikben, kiállításaikban, fotóikban és a performanszaikban.

Koncept art művészek

Jegyzetek

  1. Sebők Zoltán: Conceptual art Archiválva 2014. november 9-i dátummal a Wayback Machine-ben. Szócikk az Artportal.hu minilexikonjának lapjain. Hiv. beill.: 2014-11-30.
  2. Művészeti kislexikon. Budapest :Corvina, 2006. Koncept art szócikket lásd 123. p.

További információk

  • Drozdik Orsolya: Individuális mitológia. Konceptuálistól a posztmodernig; Gondolat, Bp., 2006
  • Elképzelés. A magyar konceptművészet kezdetei. Beke László gyűjteménye, 1971; szerk. Beke László; Nyílt Struktúrák Művészete Egyesület OSAS–tranzit.hu, Bp., 2008
  • Attalai Gábor: Konceptuális művek, 1969–85; szöveg Fehér Dávid; Vintage Galéria, Bp., 2013
  • Alfejezetek a magyar konceptuális művészet első fejezetéből; szerk. Tóth Árpád; Neon Alapítvány, Bp., 2014
  • Peternák Miklós: koncept.hu. A konceptuális művészet hatása Magyarországon; Paksi Képtár–C3 Alapítvány, Paks–Bp., 2014
  • Marina Abramović: Aki átment a falon. Önéletrajz; közrem. James Kaplan, ford. Nagy Ágnes; Athenaeum, Bp., 2021

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

Milkor MGL Mk 1S (MGL-105) with M2A1 reflex sight Jenis Revolver grenade launcher Negara asal Afrika Selatan Sejarah pemakaian Masa penggunaan 1983–present Digunakan oleh See Users Pada perang Rwandan Civil WarColombian conflictWar in Afghanistan (2001–2021)Iraq WarSyrian Civil War[1] Central African Republic Civil War (2012–present) 2013 Lahad Datu standoff2020 Nagorno-Karabakh conflict2022 Russian invasion of Ukraine Sejarah produksi Perancang Andries C. P...

 

Former Civilian constituency IrkutskFormer Civilian constituencyfor the All-Russian Constituent AssemblyFormer constituencyCreated1917Abolished1918Number of members5Number of Uyezd Electoral Commissions7Number of Urban Electoral Commissions1Number of Parishes116Sources:[1][2] The Irkutsk electoral district (Russian: Иркутский избирательный округ) was a constituency created for the 1917 Russian Constituent Assembly election. The electoral district cov...

 

Art museum, history museum, natural history/anthropology museum in Illinois, United StatesIllinois State MuseumEstablished1877Location502 South Spring Street Springfield, Illinois, United StatesCoordinates39°47′48″N 89°39′19″W / 39.7967°N 89.6554°W / 39.7967; -89.6554TypeArt museum, history museum, natural history/anthropology museum [1]DirectorCinnamon Catlin-LegutkoPublic transit access SMTDWebsitewww.illinoisstatemuseum.org The Illinois State Mu...

Halaman ini berisi artikel tentang provinsi yang diklaim oleh Republik Korea (Korea Selatan). Untuk provinsi di Korea Utara, lihat P'yŏngan Selatan. Provinsi Pyeongan Selatan atau Pyeongannam-do (Pengucapan Korea: [pʰjəŋ.an.nam.do]) menurut peraturan perundang-undangan Republik Korea, adalah provinsi Korea Selatan yang sebenarnya tidak dikuasainya. Pembagian administrasi Pyeongannam-do dibagi menjadi 2 kota (si) dan 14 kabupaten (gun). Kota Pyeongyang (hangul: 평양, hanja: 平壤) ...

 

Borough North Slope, AlaskaPoint Barrow Refuge Station Seal of Borough North Slope, AlaskaSealMap of Alaska highlighting Borough North SlopeLokasi di negara bagian AlaskaLokasi negara bagian Alaska di Amerika SerikatDidirikan2 Juli 1972[1][2]Asal namaNorth Slope AlaskaSeatUtqiaġvikKota terbesarUtqiaġvikWilayah • Keseluruhan94.796 sq mi (245.521 km2) • Daratan88.695 sq mi (229.719 km2) • Perairan6.101 ...

 

Битва у ХрисополисаОсновной конфликт: Гражданские войны времён тетрархии Римская империя в 317 году, на конец первой войны между Константином и Лицинием. Дата 18 сентября, 324 Место Хризополис, Вифиния (ныне Ускюдар , Стамбул , Турция ) Итог Поражение Лициния Противники Армия ...

Stasiun Magelang Kota Magelang Kota Bekas gudang Stasiun Magelang di Terminal KebonpoloLokasiJalan Jenderal Oerip SoemohardjoPotrobangsan, Magelang Utara, Magelang, Jawa TengahIndonesiaKoordinat7°27′53″S 110°13′21″E / 7.46472°S 110.22250°E / -7.46472; 110.22250Koordinat: 7°27′53″S 110°13′21″E / 7.46472°S 110.22250°E / -7.46472; 110.22250Operator Kereta Api IndonesiaDaerah Operasi VI Yogyakarta Letakkm 46+855 lintas Yogyak...

 

Questa voce sull'argomento stagioni delle società calcistiche italiane è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Voce principale: Vittorio Falmec San Martino Colle. Football Club Vittorio VenetoStagione 1962-1963Sport calcio Squadra Vittorio Veneto Allenatore Sergio Manente Presidente Carlo Peruch Serie C13º posto nel girone A. Maggiori presenzeCampionato: Mazzolini (32) Miglior marcatoreC...

 

Military campaign of the Spanish–American War Puerto Rico campaignPart of the Spanish–American WarMap of the Puerto Rico campaign illustrating operations July 25 – August 12, 1898, and showing municipality borders in 1898. Blue are US Naval forces, red are US land forces, and green are Spanish ground forces.Map of Puerto Rico under the US and Spanish flags from August 14 til September 19, 1898. The 23 blue-colored municipalities were under the US flag and the 55 yellow-colored municipal...

WWII Red Army unit 262nd Rifle DivisionActiveJuly 1941–1946CountrySoviet UnionBranchRed ArmyTypeRifle divisionEngagementsWorld War IIDecorations  Order of the Red Banner  Order of Suvorov 2nd class Battle honours Demidov Khingan Military unit The 262nd Rifle Division (Russian: 262-я стрелковая дивизия) was an infantry division of the Red Army during World War II. Formed as an NKVD unit in mid-1941, the division saw its first combat on the Northwestern Front ...

 

Questa voce sull'argomento armi è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Alcune armi d'assedio Nel medioevo vennero impiegate varie macchine belliche. Per semplificare, le possiamo classificare in funzione del loro funzionamento in tre gruppi principali: Le macchine nevrobalistiche o a torsione, che utilizzano per il loro funzionamento l'energia liberata dal rapido svolgimento di una matassa, di...

 

Finnish ice hockey player Ice hockey player Kasper Simontaival Simontaival at the 2022 World Junior Ice Hockey ChampionshipsBorn (2002-01-11) 11 January 2002 (age 22)Tampere, FinlandHeight 5 ft 9 in (175 cm)Weight 172 lb (78 kg; 12 st 4 lb)Position ForwardShoots RightLiiga team KalPaNHL draft 66th overall, 2020Los Angeles KingsPlaying career 2018–present Kasper Simontaival (born 11 January 2002) is a Finnish professional ice hockey player who is c...

2012 to present trade deal Bilateral relationsUnited States–South Korea Free Trade Agreement South Korea United States United States–Korea Free Trade AgreementHangul한·미 자유 무역 협정Hanja韓美自由貿易協定Revised RomanizationHan-Mi jayu muyeok hyeopjeongMcCune–ReischauerHan-Mi chayu muyŏk hyŏpchŏng The United States–Korea Free Trade Agreement (officially: Free Trade Agreement Between the United States of America and the Republic of Korea),[1] also known as...

 

United States Air Force general This biography of a living person needs additional citations for verification. Please help by adding reliable sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately from the article and its talk page, especially if potentially libelous.Find sources: James E. Sherrard III – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2021) (Learn how and when to remove...

 

Ingmar BergmanBergman pada tahun 1966LahirErnst Ingmar Bergman(1918-07-14)14 Juli 1918Uppsala, SwediaMeninggal30 Juli 2007(2007-07-30) (umur 89)Fårö, SwediaNama lainBuntel ErikssonPekerjaan Sutradara produser penulis skenario Tahun aktif1944–2005Suami/istriElse Fisher ​ ​(m. 1943; c. 1945)​Ellen Lundström ​ ​(m. 1945; c. 1950)​Gun Grut ​ ​(m. 1951;&...

1999 compilation album by KC and the Sunshine Band25th Anniversary CollectionCompilation album by KC and the Sunshine BandReleased1999GenreDiscoLength113:54LabelRhinoKC and the Sunshine Band chronology Get Down Live!(1995) 25th Anniversary Collection(1999) I'll Be There for You(2001) 25th Anniversary Collection is a compilation album by KC and the Sunshine Band, released in 1999. It is the most comprehensive KC and the Sunshine Band collection to date, containing nearly every single r...

 

Kejuaraan SAFFMulai digelar1993 sebagai SAARC Gold CupWilayahSAFFJumlah tim7  Bangladesh  Bhutan  India  Maladewa    Nepal  Pakistan  Sri Lanka Juara bertahanMaladewa (gelar ke-2)Tim tersuksesIndia (7 kali)Situs webwww.saffsuzukicup.org Kejuaraan SAFF 2023 Kejuaraan SAFF (atau lengkapnya Kejuaraan Federasi Sepak Bola Asia Selatan, bahasa Inggris: SAFF Championship, sebelumnya sempat bernama Piala Suzuki SAFF atas alasan sponsor) adalah kompetis...

 

Township in Minnesota, United StatesDewald Township, MinnesotaTownshipDewald Township, MinnesotaLocation within the state of MinnesotaShow map of MinnesotaDewald Township, MinnesotaDewald Township, Minnesota (the United States)Show map of the United StatesCoordinates: 43°37′33″N 95°45′51″W / 43.62583°N 95.76417°W / 43.62583; -95.76417CountryUnited StatesStateMinnesotaCountyNoblesArea • Total36.0 sq mi (93.3 km2) • Lan...

Regional unit in GreeceTrikala Περιφερειακή ενότηταΤρικάλωνRegional unitMunicipalities of TrikalaTrikalaTrikala within Greece Coordinates: 39°40′N 21°40′E / 39.667°N 21.667°E / 39.667; 21.667CountryGreeceAdministrative regionThessalySeatTrikalaArea • Total3,383.48 km2 (1,306.37 sq mi)Population (2021)[1] • Total122,081 • Density36/km2 (93/sq mi)Time zoneUTC+2 (EET)&#...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Blackwood, Caerphilly – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2010) (Learn how and when to remove this message) Human settlement in WalesBlackwoodWelsh: Y Coed DuonFrom the top, Blackwood Centre, Chartist Statue & Bridge, The Miners Institu...