Kiss Péntek József

Kiss Péntek József
Született1951. október 19.
Komárom
Elhunyt2018. szeptember 22.[1] (66 évesen)
Állampolgársága
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaíró,
rendező,
pedagógus
Tisztségeigazgató (1999–2003, Komáromi Jókai Színház)
IskoláiSelye János Egyetem (2003–2010)
Halál okahirtelen szívmegállás
SablonWikidataSegítség

Kiss Péntek József (Komárom, 1951. október 19.2018. szeptember 22.) felvidéki magyar író, rendező, tanár. 1999 és 2003 között a Komáromi Jókai Színház igazgatója. Élete folyamán hol színikritikusként, hol egyes produkciók alkotó résztvevőjeként, de leginkább a szlovákiai hivatásos színjátszás legfontosabb bázisát és utánpótlását adó amatőr mozgalom egyik prominens képviselőjeként, rendezőjeként és szervezőjeként volt jelen.

Élete

Középiskolai tanulmányait Komáromban, a Magyar Nyelvű Általános Műveltséget Nyújtó Középiskolában végezte, 1971-ben érettségizett. Egyetemi tanulmányait jóval később, 2003 és 2010 között folytatta a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karán, magyar nyelv és irodalom – kateketika szakon.

Eddigi munkahelyek:

  • 1971–1973: kötelező katonai szolgálat
  • 1973–1977: Komáromi Hajógyár – anyagbeszerző
  • 1977–1979: Csemadok Járási Bizottsága Komárom instruktor
  • 1979–1985: Népművelési Intézet – művelődési otthon igazgató (Dunamocs, Csallóközaranyos)
  • 1985–1989: Magyar Területi Színház – Komárom
  • 1989–1999: Városi Művelődési Központ Komárom
  • 1999–2003: Komáromi Jókai Színház – Komárom, igazgató
  • 2003–2009: Városi Művelődési Központ Komárom
  • 2004–2007: Selye János Egyetem – Tanárképző kar – magyar nyelv és irodalom – kateketika – Bc.
  • 2007–2008: Munka Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola – tanító
  • 2007–2009: Selye János Egyetem – Tanárképző kar – magyar nyelv és irodalom – kateketika – Mgr.
  • 2008–2010: Selye János Gimnázium – tanár, Ipari Szakközépiskola – tanár (Komárom)
  • 2009–2011: a pedagógia doktora – PaedDr. – titulus megszerzése
  • 2010–haláláig: Ipari Szakközépiskola – magyar irodalom tanár (Komárom)[2]

2018. szeptember 22.-én, életének 66. évében meghalt, miután öt nappal szívműtéte után a szíve váratlanul megállt.[1]

Színházi munkássága

1999 júniusa és 2003 márciusa között igazgatta a Jókai Színházat. Előtte is olyan munkái voltak, amik valamilyen formában a színházhoz kötötték. Hol újságíró-kritikusként, hol egyes produkciók alkotó résztvevőjeként, de leginkább a szlovákiai hivatásos színjátszás legfontosabb bázisát és utánpótlását adó amatőr mozgalom egyik prominens képviselőjeként, rendezőjeként és szervezőjeként volt jelen. Az első két évben – amikor a szlovákiai politikai életben fordulat következett be, s ebből adódóan a színházak helyzete is könnyebbé és egyértelműbbé vált – lassú reformokat hajtott végre, lehetőséget adott Gágyor Péternek, hogy ismét rendezhessen, számos fiatallal erősítette a társulatot. Varga Emese személyében állandó dramaturgja lett a színháznak, emberemlékezet óta először a szlovák és a magyar szakmai körökben egyaránt átütő sikere volt egy előadásnak s egy pályakezdő rendezőnek: Czajlik József Amadeusának, valamint az egyik vendégrendező s a társulat közös munkája, a Tartuffe után Kiss Péntek megtalálta a művészeti vezetőt is, Telihay Pétert.

Ahogy annak idején Dráfi Mátyásék és Boráros Imréék generációja – akkor sem konfliktusoktól mentesen – új vérkeringést hozott a Matesz életébe, az, hogy a mostani fiatalok csapatostul kapcsolódnak be a társulat életébe, természetesen szintén kiélezi az eddig is meglévő belső ellentéteket. Az új vezetés egyik nagy feladata éppen az volt, hogy segítsen ezeken az ellentéteken úrrá lenni, s egységes, jó színvonalú együttest építsen. Az ünnep jegyében sok-sok éves álom vált valóra: 2002. szeptember 7-én stúdiótermet avathattak az épületben. Az új játszási hely kísérleti, különleges előadásokkal szolgálhatta a színészek munkakedvét, művészi gazdagodását és az ínyencségekre kíváncsi nézőket, ugyanakkor ez az egyik feltétele az igényesebb, komplexebb műsorpolitika kialakításának is.

Rendezései:

Meneküléspróbák – komáromi magyar gimnázium, irodalmi színpadi összeállítás az Egyszemű éjszaka c. antológia verseiből (1970)

Egyéb tevékenysége

  • 1994–1997: Komáromi Lapok – szerkesztő
  • 1996–: Selye János Gimnázium – drámatanár, a GIMISZ Diákszínpad rendezője
  • 2007–2008: Ipari Szakközépiskola – drámakör vezető, a VISZTA (Vidám Iparisták Színjátszó Társulata) rendezője
  • 2014–2018: Komárom város képviselője[3]

Művei

Kötetek

  • Vészirat – versek, fotó Kurucz Ottó; AB-Art, Pozsony, 2000
  • Kihallgatás – kisprózák – AB-Art, 2013
  • A vendég – dramatikus szövegek – AB-Art, 2013
  • Privát retró – versek – Madách-Posonium, 2013
  • A Jókai Napok története – Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2014
  • A megbecsült színház – tanulmányok, kritikák és más színházi írások – AB-Art, 2014
  • Életpor – regény – 2015

Cikkek, tanulmányok

  • Vers, Expozíció, 7 sor – versek – Irodalmi Szemle, 1987/4. szám, XXX. évfolyam, 443. oldal
  • Őszi tüzek, Csak az ablakok – versek – Irodalmi Szemle, 1988/1. szám, XXXI. évfolyam, 108. oldal
  • Elérhető, Dadogás, Kifordulunk, Nemzetiségi kommersz – versek – Irodalmi Szemle – 1989/6. szám, 669. oldal
  • SZÍNPAD-KÉP, SZÍNPADKÉP – Ateliér – művészeti folyóirat – 2008/2., 2. oldal
  • A szerelem aspektusai – Varró Dániel Szívdesszert című verseskötetéről – Szőrös kő – 2008/4, 13. évfolyam, 57. oldal
  • Abszurd drámai szövegek színpadra állításának lehetőségei, diákszínházi körülmények között, Eruditio-Educatio – a Selye János Egyetem Tanárképző Karának tudományos folyóirata, 2009/4. szám, 2009., 47. oldal
  • Fakuló akvarell – Békeffi István – Lajtai Lajos A régi nyár című operettjének bemutatója a Komáromi Jókai Színházban – 2010. június 24., 63. évfolyam, 144. szám, 9. oldal
  • Méltó módon ünnepelték jubileumukat – Nemzeti operánkat, Erkel Ferenc Bánk bánját mutatta be 2010. augusztus 22-én a Teátrum Színházi polgári Társulás – Új szó – Kultúra – 2010. augusztus 28., 63. évfolyam, 199. szám, 8. oldal
  • Lumpok – katarzis nélkül – Csiki Gergely színműve a Komáromi Jókai Színházban, Valló Péter rendezésében – Új Szó – Kultúra – 2010. november 2. – 63. évfolyam, 252. szám, 7. oldal
  • Kölcsönlakás visszajár? – A budapesti József Attila Színház vendégjátékával kezdte idei évadjának bérletes előadásait a Jókai Színház – Új Szó – Kultúra – 2010. október 4., 63. évfolyam, 228. szám, 6. oldal
  • Színházi karácsonyi ajándék – a Diótörő a Komáromi Jókai Színházban – 2010. december 22. – Új Szó – Kultúra – 63. évfolyam, 294. szám, 7. oldal
  • Az ördög nem alszik, a néző felébred... – télvégi bemutató volt a Komáromi Jókai Színházban – Új Szó – Kultúra – 2011. február 25. – 64. évfolyam, 46. szám, 8. oldal
  • És még nézők is voltak – Pierre Corneille Az illúzió című művének bemutatója – Új Szó – Kultúra – 2011. március 16. – 64. évfolyam, 62. szám, 7. oldal
  • Ki viszi át...? – Gáspár Tibor halálára – Új Szó, 2011. augusztus 17. 64. évfolyam, 191. szám, 9. oldal
  • Mit lehet az Isten háta mögötti helyeken csinálni?Bengt Ahlfros: Színházkomédia című drámája a Kassai Thália Színházban – kritika – Irodalmi Szemle, LVI. évfolyam, 2. szám, 2013. február, 86. oldal
  • ÉLETPOR – regényrészlet – OPUS , 2012/6., 4. évfolyam, 6. szám, 30. oldal
  • Hogy is van ez, monsieur Gogol? – A revizor, a Komáromi Jókai Színház 59. évadjának utolsó bemutatója – Új Szó – Kultúra – 2012. június 5. – 65. évfolyam, 129. szám, 8. oldal
  • Ünnep előtt – Néhány szó színházkultúránk állapotáról – Vasárnap – 2012. július 17., 45. évfolyam, 30. szám, 18. oldal
  • Tudunk színházat csinálni – néhány szó színházkultúránk állapotáról 2. – Vasárnap, 2012. június 24., 45. évfolyam, 31. szám, 12 oldal
  • A korszerű színház látszata – Egy hölgy a Maximból – A Komáromi jókai Színház ünnepi évadának első bemutatójáról – Új Szó – Kultúra – 2012. október 18. – 9. oldal
  • Szerepálmok nélkül – bemutató előtt Szentpétery Arival – Vasárnap – 2012. november 6., 45. évfolyam, 46. szám, 14. oldal
  • Gondolatok a drámai szöveg életlehetőségeiről – Új Szó – Szalon – 2012. 12. 08. – 65. évfolyam 283. szám, 22. oldal
  • Romeo már nem lehetek – beszélgetés Illés Oszkár színésszel – Vasárnap – 2012. december 11., 45. évfolyam, 51. szám, 16. oldal
  • Gondolatok a rendezői színházról – Új Szó – Szalon, 2013. január 12., 66. évfolyam, 10. szám, 23. oldal
  • Alázat és szakmaiság – Hatvanéves a Komáromi Jókai Színház – OPUS – 2013/1., 5. évfolyam, 26. oldal
  • Rosszkedvünk tele – Shakespeare: III. Richárd – ünnepi bemutató a Komáromi Jókai Színházban – Új Szó – Kultúra – 2013. február 19., 66. évfolyam, 42. szám, 8. oldal
  • Vallomások egy faramuci, hazug világról – Jókai Napok retro II. – Új Szó – Szalon – 2013. május 18., 66. évfolyam, 114. szám, 20. oldal
  • Kenyeret és cirkuszt a népnek! – A hatvanadik, ünnepi évadot a felhőtlen szórakoztatás jegyében kreált keretbe foglalta a Komáromi Jókai Színház vezetése – Új Szó – Szalon – 2013. június 22. – 66. évad, 144. szám, 20. oldal
  • Árulás és becsület, avagy a magányanatómia buktatói – Harold Pinter drámája a Komáromi Jókai Színház stúdiójában Valló Péter "utánrendezésében" – Új Szó – Kultúra – 2013. október 2., 66. évfolyam, 229. szám, 6. oldal
  • Egerek és egybeesések – A Jókai Színház első nagyszínpadi bérletes bemutatója egy vendégjáték – ÚJ Szó – Kultúra – 2013. október 14., 66. évfolyam, 239. szám, 6. oldal
  • Indulás a koncertre – 40 éves a Popfesztivál – Szabad Újság- 2013. november 22., 2013/3 szám, 7. oldal,
  • Sic transit gloria mundi? Yes! – Mindennapi operettünk: a Lili bárónő a Komáromi Jókai Színházban, Méhes László rendezésében – Új Szó- Kultúra, 2013. december 13., 66. évfolyam, 290. szám, 9. oldal
  • Túl az Óperencián, avagy milyen a jó operett – Szabad Újság, 2014. január 10., 2014/3. szám, 5 oldal
  • Simai Kristóf: Zsugori, avagy a párhuzamosok a nézőtéren találkoznak – színikritika – OPUS, 2017/50 szám

Kiállítások

  • Kiállítások: 1989, 1990, 2013, 2014
  • Grafikák – Ifjúsági klub, Komárom, 1989.03.10.

Díjak

  • legjobb rendezés díja, Jókai Napok: 1986, 1987, 1988
  • Kulcsár Tibor-díj

Jegyzetek

  1. a b Elhunyt Kiss Péntek József felvidéki magyar író, rendező, tanár (magyar nyelven). felvidek.ma. (Hozzáférés: 2018. szeptember 22.)
  2. PaedDr. Kiss József (hu-HU nyelven). www.spskn.sk. [2018. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 22.)
  3. Studio, Gart Webdesign: Képviselők | Komárom (angol nyelven). www.komarno.sk. [2018. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 22.)

Read other articles:

Nilangsuka Perangko India dengan tepian berwarna NilangsukaCommon connotationsKetenteraman     Koordinat warnaTriplet hex#008B8BCMYKH   (c, m, y, k)(100, 0, 0, 45)SumberDaftar Istilah Warna[1]ColorHexa[2]H: Dinormalkan ke [0–100] (ratusan) Nilangsuka atau Benhur tua (Inggris: Dark cyancode: en is deprecated ) adalah suatu corak warna tua pertengahan hijau dan biru. Warna ini adalah salah-satu warna peramban.[3] Rujukan ^ Adiwimarta, Sri Sukesi...

 

 

العلاقات البوسنية الجامايكية البوسنة والهرسك جامايكا   البوسنة والهرسك   جامايكا تعديل مصدري - تعديل   العلاقات البوسنية الجامايكية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين البوسنة والهرسك وجامايكا.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة...

 

 

العلاقات الدومينيكية الكندية دومينيكا كندا   دومينيكا   كندا تعديل مصدري - تعديل   العلاقات الدومينيكية الكندية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين دومينيكا وكندا.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية للدولتين: وجه المقارنة...

Thin layer of ice extruded from a plant For the hoar-frost like crystals that grow on thin sea ice, see Frost flower (sea ice). This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Frost flower – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (April 2010) (Learn how and when to remove this template message) Frost f...

 

 

Invasi Otranto oleh UtsmaniyahBagian dari Perang Utsmaniyah di Eropadan Perang Utsmaniyah–HungariaBenteng OtrantoTanggal28 Juli 1480 – September 1481LokasiOtranto, Kerajaan NapoliHasil Tentara Utsmaniyah merebut kota tersebut; pasukan Kristen merebut kembali kota iniPihak terlibat Kesultanan Utsmaniyah Kerajaan Napoli Takhta Aragon Kerajaan Hungaria Negara GerejaTokoh dan pemimpin Gedik Ahmed Pasha Paolo Fregoso Francesco Largo † Alfonso, Adipati Calabria Balázs Magyar Kekuatan 18...

 

 

Pour les articles homonymes, voir SNE. Cet article ou cette section contient des informations sur des bâtiments en cours de construction. Il se peut que ces informations soient de nature spéculative et que leur teneur change considérablement durant l’avancement des projets. Canal Seine-Nord Europe Carte du projet du canal Seine-Nord Europe. Géographie Pays France Coordonnées 49° 25′ 58″ N, 2° 50′ 32″ E Début Oise à Compiègne Fin Canal Dunkerq...

Mazinho Mazinho al Lecce nella stagione 1990-1991 Nazionalità  Brasile Altezza 176 cm Peso 74 kg Calcio Ruolo Allenatore (ex centrocampista) Termine carriera 1º luglio 2001 - giocatore 2 novembre 2009 - allenatore Carriera Giovanili 1983-1985 Santa Cruz-PB1985-1986 Vasco da Gama Squadre di club1 1985-1990 Vasco da Gama79 (7)[1]1990-1991 Lecce34 (2)1991-1992 Fiorentina21 (0)1992-1994 Palmeiras20 (0)1994-1996 Valencia71 (0)1996-2000 Celta ...

 

 

Boeing P-8 Poseidon (dahulu Multimission Maritime Aircraft atau MMA) adalah pesawat militer saat ini sedang dikembangkan untuk Angkatan Laut Amerika Serikat (USN). Pesawat sedang dikembangkan oleh Boeing Defense, Space & Security, dimodifikasi dari 737-800 . P-8 dimaksudkan untuk melakukan anti-kapal selam (ASW) dan larangan pengiriman dan untuk terlibat dalam peran intelijen elektronik (ELINT). Ini akan melibatkan membawa torpedo, rudal anti-kapal SLAM-ER, dan senjata lainnya. Boeing P-...

 

 

2020 novel A Theatre for Dreamers Cover artworkAuthorPolly SamsonCountryUnited KingdomLanguageEnglishGenreLiterary fictionPublished2020 (2020)PublisherBloomsburyMedia typePrint (hardback)Pages368ISBN978-1526600554 A Theatre for Dreamers is a 2020 literary fiction novel by Polly Samson, which entered the Sunday Times Bestseller List at Number 2 upon its April 2020 release.[1] It is a fictionalized account of life on the Greek island of Hydra in the 1960s, featuring real-life ...

追晉陸軍二級上將趙家驤將軍个人资料出生1910年 大清河南省衛輝府汲縣逝世1958年8月23日(1958歲—08—23)(47—48歲) † 中華民國福建省金門縣国籍 中華民國政党 中國國民黨获奖 青天白日勳章(追贈)军事背景效忠 中華民國服役 國民革命軍 中華民國陸軍服役时间1924年-1958年军衔 二級上將 (追晉)部队四十七師指挥東北剿匪總司令部參謀長陸軍�...

 

 

Cougar TownImmagine dalla sigla della serie televisivaTitolo originaleCougar Town PaeseStati Uniti d'America Anno2009-2015 Formatoserie TV Generecommedia Stagioni6 Episodi102 Durata21 min (episodio) Lingua originaleinglese Rapporto16:9 CreditiIdeatoreKevin Biegel, Bill Lawrence Interpreti e personaggi Courteney Cox: Jules Cobb Christa Miller: Ellie Torres Busy Philipps: Laurie Keller Dan Byrd: Travis Cobb Josh Hopkins: Grayson Ellis Ian Gomez: Andy Torres Brian Van Holt: Bobby Cobb Doppiatori...

 

 

Menu andalan Waroeng Tung Tau, kopi o dan roti panggang. Salah Satu Sudut Waroeng Kopi Tung Tau Waroeng Tung Tau adalah sebuah kedai kopi di Kabupaten Bangka, yang berdiri sejak tahun 1938. Menu paling terkenal dari kedai kopi ini adalah kopi o dengan racikan khas turun-temurun serta roti panggang dan pantiau kuah. Kedai kopi ini disebut sebagai salah satu jujukan kuliner khas bagi para wisatawan yang mengunjungi Bangka Belitung. Kedai pertamanya berada di Sungailiat dan sekarang telah memili...

Військово-музичне управління Збройних сил України Тип військове формуванняЗасновано 1992Країна  Україна Емблема управління Військово-музичне управління Збройних сил України — структурний підрозділ Генерального штабу Збройних сил України призначений для планува...

 

 

Macedonian singer (born 1977) Gjoko TaneskiЃоко ТанескиBackground informationBorn (1977-03-02) 2 March 1977 (age 47)Ohrid, Socialist Federal Republic of YugoslaviaOriginNorth MacedoniaGenresPop, rockOccupation(s)SingerInstrument(s)VocalsYears active1996–presentMusical artist Gjoko Taneski (Macedonian: Ѓоко Танески) (born 2 March 1977) is a Macedonian singer. Taneski was born in Ohrid, SR Macedonia, SFR Yugoslavia. He won the National final for the Eurovision Song ...

 

 

Beijing Subway interchange station This article is about a Beijing Subway Station. For the MRT station in Bangkok, see National Library MRT Station. Guojia Tushuguan(National Library)国家图书馆Southbound platform of Line 4 and Line 9Line 16 platformGeneral informationLocationZhongguancun South StreetHaidian District, BeijingChinaOperated byBeijing MTR Corporation Limited (Lines 4 and 16)Beijing Mass Transit Railway Operation Corporation Limited (Line 9)Line(s)     ...

National forest in the U.S. state of California Sequoia National ForestLong Meadow Grove on a misty dayLocationTulare / Kern / Fresno counties, California, USNearest cityBakersfield, CA / Porterville, CACoordinates36°2′24″N 118°30′16″W / 36.04000°N 118.50444°W / 36.04000; -118.50444Area1,193,315 acres (4,829.17 km2)[1]Established1908Governing bodyU.S. Forest ServiceWebsiteSequoia National Forest Sequoia National Forest is located in t...

 

 

Former sports venue in Victoria, Australia East Melbourne Cricket GroundThe EMCG in its final season of use, 1921LocationEast Melbourne, VictoriaCoordinates37°49′2″S 144°58′40″E / 37.81722°S 144.97778°E / -37.81722; 144.97778SurfaceGrassConstructionOpened1860Closed1921Demolished1922TenantsEast Melbourne Cricket Club (unknown–1921)East Melbourne Football Club (1878–1882)Essendon Football Club (1882–1921)Melbourne City Football Club (1912–1913) The Ea...

 

 

Motor vehicle Chevrolet OmegaChevrolet Omega B (VX)in a Brazilian presidential convoyOverviewManufacturerChevrolet (General Motors) (1992–1998)Holden (General Motors) (1998–2008, 2010–2011)Production1992–20082010–2011Body and chassisClassExecutive carChronologyPredecessorChevrolet Opala The Chevrolet Omega is an executive car sold by Chevrolet for the Brazilian market. Replacing the Chevrolet Opala, which was a development of the Opel Rekord C, the original Chevrolet Omega was base...

هذه المقالة تحتاج للمزيد من الوصلات للمقالات الأخرى للمساعدة في ترابط مقالات الموسوعة. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة وصلات إلى المقالات المتعلقة بها الموجودة في النص الحالي. (مارس 2017) Congenital myasthenic syndromes معلومات عامة الاختصاص طب الجهاز العصبي  تعديل مصدري - تعديل &...

 

 

سينثبوبمعلومات عامةالبلد  ألمانيا اليابان المملكة المتحدة النشأة والظهور 1977 أصول الأسلوب ديسكو، موجة جديدة (موسيقى)، موسيقى إلكترونية، بوبالآلات الموسيقية النموذجية سنثسيزر، غيتار البيس,درمز، قيثارة، آلة مفاتيح,غناءأنواعأنواع مشتقة هاوس (موسيقى)، موسيقى كهربا�...