Kiss László (úszó)

Kiss László
Született1940. december 14. (83 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
GyermekeiKiss Gergő
Foglalkozása
IskoláiMagyar Testnevelési Főiskola (–1972)
Kitüntetései

Magassága170 cm[1]
Testtömege67 kg[1]
SablonWikidataSegítség

Kiss László (Budapest, 1940. december 14. –) magyar úszó, edző, 1999 és 2016 között az úszóválogatott szövetségi kapitánya.

Sportpályafutása

1954-ben kezdte el az úszást a Ferencvárosi TC együttesében, 1963-ban pedig a Budapest Honvéd versenyzője volt. Erős úszásneme a pillangóúszás volt, magyar bajnokságot nyert. Az 1960-as római olimpia résztvevője. 1963-ban 3., 1964-ben 2. helyezett volt a 200 m pillangóúszás magyar bajnokságán. 1965-ben, huszonöt éves korában visszavonult az aktív úszástól.

1963-ban, három hónappal később a klub vezetőedzőjévé nevezték ki. Emellett 1969-ben az öttusa-válogatott úszóedzője is lett. Eközben 1972-ben szakedzői diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán. Az öttusa-válogatottnál két év kihagyással 1983-ig dolgozott. Növendékei között több olimpiai, világ- és Európa-bajnok is volt (pl. Egerszegi Krisztina, Kovács Ágnes, Güttler Károly és Batházi István).

1983-ban mesteredzői címet szerzett. 1993-ban a Magyar Úszószövetség alelnökévé választották, majd ugyanebben az évben a női úszóválogatott edzője lett. 1999-ben a teljes úszóválogatott szövetségi kapitánya is lett. 1991 és 1999 között hat alkalommal az év legjobb edzőjévé választották. 2000-ben távozott a Bp. Spartacustól, és csak a szövetségi munkáira koncentrált.

Szövetségi kapitányi munkája alatt lett olimpiai bajnok Czene Attila, Egerszegi Krisztina, Kovács Ágnes, Gyurta Dániel, és szerzett három ezüstérmet Cseh László. 2009-ben a százhalombattai városi uszodát róla nevezték el.[2]

2012-ben a Magyar Úszószövetség elnökségi tagja lett.[3] Ebben a minőségében újraválasztották 2015-ben.[4] 2013 januárjában újabb négy évre meghosszabbították kapitányi kinevezését,[5] de végül 2016. április 7-én lemondott szövetségi kapitányi tisztségéről.[6]

Nemi erőszak

2016. április 5-én a privatkopo.hu internetes bűnügyi portál nyilvánosságra hozta,[7] hogy Kiss Lászlót 1961 júliusában sportklubja, az FTC kizárta soraiból, majd 1962 februárjában el is ítélte a bíróság, csoportosan elkövetett nemi erőszakban való részvétel miatt.[8] A bűncselekményt klubtársaival, Lantos Lászlóval és Várszegi Lajossal követte el 1961. július 4-én a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában egy 18 éves lánnyal szemben. A másodfokon eljáró bíróság Kisst jogerősen három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Büntetéséből huszonegy hónapot töltött a nagyfai büntetés-végrehajtási intézetben, majd elnöki tanácsi kegyelemben részesült. „Megbűnhődtem azért, amiért elítéltek, aztán kaptam az élettől egy új lehetőséget, és én éltem vele" – nyilatkozta a Népszabadságnak az eset kapcsán Kiss László.[9] Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke az ügy kapcsán felhívta a további információval rendelkezőket, hogy a NAIH eljárásának lezárultáig újabb részletek nyilvánosságra hozatalától tartózkodjanak.[10] A NAIH ezt követően Budapest Főváros Levéltárára 3 millió forint adatvédelmi bírságot szabott ki, mivel a Kiss László-ügy iratait egy kutató rendelkezésére bocsátotta.[11] A NAIH határozatát Budapest Főváros Levéltára bíróságon támadta meg, dr. Jóri András korábbi adatvédelmi biztos támogatásával. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elsőfokú ítéletével a NAIH határozatát hatályon kívül helyezte.[12]

A lemondás után Kiss közleményt adott ki, amelyben büntetőügyéről úgy fogalmazott, hogy „1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés”, majd hangsúlyozta, hogy „az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el”. Reagálva a kiszabott ítélet lejárta előtti szabadulása körüli anomáliákra Kiss leszögezte, „idő előtti szabadulásomat nem bármiféle beszervezésnek, hanem az 1963-as amnesztiarendeletnek köszönhettem, mely igaztalan büntetésemet enyhítette”.[13] Azonban Kiss László az 1963. szeptember 19–22. között rendezett magyar úszóbajnokságon már versenyzett, sőt érmet is nyert.

A Magyar Úszó Szövetség 1961-es határozatából kiderült, hogy nem Takáts Zsuzsanna volt Kiss László első áldozata, a sportolót már korábban is felfüggesztették egy hasonló ügy miatt, egy időre ki is zárták a válogatottból és az ország összes uszodájából csoportos nemi erőszakkísérlet miatt. Kiderült, hogy egy lányt csak egy úszómester határozottsága mentett meg Kisstől és társaitól, akik víz alatti közösülést ajánlottak a medencében, azonban az úszómester megjelenésének köszönhetően, ennél az esetnél elúsztak a lány közeléből.[14]

2016. május 6-án áldozata, Takáts Zsuzsanna, névvel, ügyvédei közreműködésével nyilatkozatban mesélt a bűncselekményről, és az ügy eltussolása érdekében a családját ért fenyegetésekről.[15] Ezt követően Takáts Zsuzsanna ügyvédje jelenlétében létrejött találkozón Kiss László, Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke, valamint Hargitay András úszókapitány bocsánatot kértek a múltban történtek miatt, a bocsánatkérést Takáts Zsuzsanna elfogadta.[16][17]

Közéleti tevékenysége

2014 novemberében Százhalombatta alpolgármestere lett,[18] amely pozíciójáról 2016. április 7-én – a közvélemény nyomására, korábbi súlyos erőszakos bűncselekményben való részvétele miatt – lemondott.[19]

Konfliktusok személye körül

2016. január 7-én lemondott a szövetségi kapitányi tisztségéről, miután konfliktusba keveredett Hosszú Katinkával és férjével.[20] Január 10-én Gyárfás Tamás bejelentette Kiss visszajövetelét, aki elmondása szerint Orbán Viktor miniszterelnök támogatásának hatására gondolta meg magát.[21] 2016. április 7-én, miután 1961-es büntetőügye napvilágra került, a közvélemény nyomására és megromlott egészségi állapotára hivatkozva lemondott szövetségi kapitányi tisztségéről.[6]

Elismerések

Jegyzetek

  1. a b Olympedia (angol nyelven), 2006
  2. Kiss Lászlóról nevezik el a Városi Sport Uszodát[halott link]
  3. MÚSZ-közgyűlés: újabb négy évig Gyárfás Tamás az elnök (magyar nyelven). musz.hu, 2012. december 8. [2013. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 8.)
  4. Úszás: Gyárfás Tamás újabb öt évre az MÚSZ elnöke. www.nemzetisport.hu (2015. május 22.) (Hozzáférés: 2015. május 22.)
  5. Kiss László maradt az úszóválogatott szövetségi kapitánya (magyar nyelven). hvg.hu, 2013. január 23. (Hozzáférés: 2013. január 23.)
  6. a b http://www.nemzetisport.hu/uszas/uszas-kiss-laszlo-lemondott-kapitanyi-tiszterol-2493999
  7. Csoportosan elkövetett erőszakos nemi közösülésért ült börtönben az úszóválogatott szövetségi kapitánya – Kiss László (magyar nyelven). privatkopo.hu. [2016. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 14.)
  8. Kiss László-ügy: a partiba dobás a nemi erőszak minősített esete, hvg.hu
  9. Úszás: „Megbűnhődtem azért, amiért elítéltek” – Kiss László az 1961-es nemi erőszakról, nemzetisport.hu
  10. Péterfalvi hallgatást kér a sajtótól Kiss László ügyében, hvg.hu
  11. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) közleménye Budapest Főváros Levéltára adatkezelése tárgyában hozott határozatról, 2016. június 23. (Hozzáférés: 2019. május 6.)
  12. Budapest Főváros Levéltára közleménye, 2017. június 9. (Hozzáférés: 2019. május 6.)
  13. Lemondott az úszókapitányi posztról Kiss László, 24.hu
  14. Népszava: Kiss-botrány – Újabb áldozatok, más lányokat is molesztált a volt kapitány. [2016. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. május 12.)
  15. Nem tudtam megbocsátani Kiss Lászlóéknak, Index.hu 2016. május 7.
  16. Virágcsokorral kért bocsánatot Kiss László, origo.hu
  17. Kiss László bocsánatot kért áldozatától, Index.hu 2016. május 11.
  18. Alpolgármester lett a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. hvg.hu (2014. november 7.) (Hozzáférés: 2014. november 7.)
  19. Kiss László lemondott százhalombattai alpolgármesteri posztjáról. index.hu (2016. április 7.) (Hozzáférés: 2016. április 7.)
  20. Lemondott Kiss László úszókapitány (magyar nyelven). origo.hu, 2016. január 7. (Hozzáférés: 2016. január 7.)
  21. Péter, Őri B.: Orbán hatására gondolta meg magát Kiss László (hu-HU nyelven). NOL.hu. (Hozzáférés: 2016. április 7.)
  22. Sólyom László kitüntetett 87 olimpikont
  23. http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/lemondott-diszpolgari-cimerol-kiss-laszlo/3fhf3sc
  24. Berki a legjobb férfi sportoló, Janics duplán örülhetett (Nemzeti Sport)
  25. Úszás: Egerszegi és Darnyi a Hírességek Csarnokában, 2013. november 12. (Hozzáférés: 2013. november 12.)

Források

Read other articles:

Hari Veteran (Veterans Day) adalah hari libur di Amerika Serikat untuk menghormati pria dan wanita yang telah mengabdikan diri kepada Angkatan Bersenjata Amerika Serikat. Hari Veteran jatuh setiap Senin kedua di bulan November, dan ditetapkan sebagai hari libur pemerintah federal dan hari libur di seluruh negara bagian. Perayaan Hari Veteran di Amerika Serikat bertepatan dengan peringatan Armistice Day (Hari Gencatan Senjata) yang diperingati di Prancis, Selandia Baru dan Negara-negara Persem...

كيه جيه أبا   معلومات شخصية اسم الولادة (بالإنجليزية: Keneti James Fitzgerald Apa)‏  الميلاد 17 يونيو 1997 (26 سنة)  أوكلاند  مواطنة نيوزيلندا  الحياة العملية المدرسة الأم كلية الملك  [لغات أخرى]‏  المهنة ممثل أفلام،  ومغني،  وممثل تلفزيوني،  وممثل  اللغات ال�...

Токийский университет Гакугэй東京学芸大学 Международное название Tokyo Gakugei University Год основания 1949 Президент Кокубун Мицуру[1] Расположение Коганеи, Токио, Япония Юридический адрес 東京都小金井市貫井北町 4-1-1 (4-1-1 Nukuikita-machi, Koganei-shi, Tokyo 184-8501 Japan) Сайт u-gakugei.ac.jp/english/  Медиафайлы на...

الكأس الأفروآسيوية للأندية 1993الحدثالكأس الأفروآسيوية للأندية باس طهران الوداد الرياضي 0 2 الذهاب باس طهران الوداد الرياضي 0 0 الإياب الوداد الرياضي باس طهران 2 0 → 1992 1994 ← الكأس الأفروآسيوية للأندية هي النسخة السادسة من الكأس الأفروآسيوية وأقيمت بين الوداد الرياضي المغربي...

شرائع نوح السبعمعلومات عامةجانب من جوانب اليهوديةنوحيدية الاسم الأصل שֶׁבַע מִצְווֹת בְּנֵי נֹחַ (بالعبرية) سُمِّي باسم نوح عليه السلام موجود في عمل Massechet Sanhedrin (en) الكمية 7 ميتزفة تعديل - تعديل مصدري - تعديل ويكي بيانات شعار الحركة النوحية الحديثة قوس قزح المذكور في قصة الط�...

Artikel ini memiliki beberapa masalah. Tolong bantu memperbaikinya atau diskusikan masalah-masalah ini di halaman pembicaraannya. (Pelajari bagaimana dan kapan saat yang tepat untuk menghapus templat pesan ini) Topik artikel ini mungkin tidak memenuhi kriteria kelayakan umum. Harap penuhi kelayakan artikel dengan: menyertakan sumber-sumber tepercaya yang independen terhadap subjek dan sebaiknya hindari sumber-sumber trivial. Jika tidak dipenuhi, artikel ini harus digabungkan, dialihkan ke cak...

Marzuki YatimKebangsaan IndonesiaPekerjaanUlamaDikenal atasMenteri Indonesia Marzuki Yatim adalah seorang ulama, pejuang dan menteri Indonesia. Ia diangkat menjadi Menteri Urusan Hubungan Pemerintah dengan Alim Ulama oleh Presiden Soekarno pada Kabinet Dwikora II atau Kabinet Dwikora Yang Disempurnakan yang berlangsung dari tanggal 24 Februari 1966 sampai 28 Maret 1966. Marzuki Yatim menggantikan menteri sebelumnya yaitu K.H. Fatah Yasin. Ia termasuk salah satu tokoh Muhammadiyah dengan jabat...

Census Town in West Bengal, IndiaChaltiaCensus TownChaltiaLocation in West Bengal, IndiaShow map of West BengalChaltiaChaltia (India)Show map of IndiaCoordinates: 24°04′09″N 88°15′46″E / 24.069035°N 88.262845°E / 24.069035; 88.262845StateWest BengalDistrictMurshidabadArea • Total5.1303 km2 (1.9808 sq mi)Population (2011) • Total25,336 • Density4,900/km2 (13,000/sq mi)Languages • Offici...

Grace FryerBorn14 March 1899Morris County, New Jersey, USADied27 October 1933(1933-10-27) (aged 34)Essex County, New Jersey, USAResting placeRestland Memorial Park, East Hanover, Morris County, New Jersey, USAOccupation(s)Dial painter, bank tellerEmployerUnited States Radium CorporationKnown forBringing a lawsuit against the US Radium Corporation Grace Fryer (14 March 1899 – 27 October 1933)[1] was an American dial painter and Radium Girl,[2] who sued U.S. Radium a...

Play by Winchell Smith and Byron Ongley Brewster's MillionsWritten byWinchell Smith and Byron OngleyBased onBrewster's Millionsby George Barr McCutcheonDate premieredDecember 31, 1906 (1906-12-31)Place premieredNew Amsterdam TheatreOriginal languageEnglishGenreComedy Brewster's Millions is a play written by Winchell Smith and Byron Ongley, based on the 1902 novel of the same name by George Barr McCutcheon. Producers Frederic Thompson and Elmer Skip Dundy staged it on Broadway i...

International auxiliary language created 1922 Not to be confused with Interlingua, ApI Interlingua, or Occitan language. InterlingueOccidentalInterlingueCreated byEdgar de WahlDate1922Setting and usageInternational auxiliary languagePurposeConstructed language based on Indo-European languagesEarly formAuli Writing systemLatin scriptLanguage codesISO 639-1ieISO 639-2ileISO 639-3ileLinguist ListileGlottologinte1260This article contains IPA phonetic symbols. Without proper rendering support...

Austrian three-player card game Viennese Grosstarock is a modern, three-player Austrian card game of the Tarock family that emerged in Vienna during the 1950s and 1960s. The game died out in the 1970s, but was revived in 2004 and further developed.[1] Description Viennese Grosstarock is a Tarock card game for three-players played with a 54-card Tarock pack. The name, which means 'big tarock', refers to the size of the pack which was larger than the 40-card pack used for the more commo...

Type of folkloric Christmas figures See also: Christmas worldwide This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Christmas gift-bringer – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (October 2012) (Learn how and when to remove this template message) Christmas gift-bringers in Europe A number of Midwinter or...

Demographics of MaldivesPopulation pyramid of the Maldives in 2020Population515,122 (2022)[1]Growth rate-0.14% (2022)Birth rate15.54 births/1,000 population (2022)Death rate4.15 deaths/1,000 population (2022)Life expectancy76.94 years • male74.57 years • female79.42 yearsFertility rate1.71 children born/woman (2022 est.)Infant mortality rate25.7 deaths/1,000 live birthsNet migration rate-12.78 migrant(s)/1,000 population (2022 est.)Age structure0–14 years19.7...

American actress (born 1951) This biography of a living person needs additional citations for verification. Please help by adding reliable sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately from the article and its talk page, especially if potentially libelous.Find sources: Katie Saylor – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2012) (Learn how and when to remove this templa...

British metal vocalist and bassist CronosCronos performing with Venom in 2013Background informationBirth nameConrad Thomas LantBorn (1962-01-15) 15 January 1962 (age 61)Kensington, London, EnglandOriginNewcastle, EnglandGenres Heavy metal speed metal thrash metal Occupation(s) Musician songwriter Instrument(s) Vocals bass Years active1979–presentWebsitevenomslegions.comMusical artist Conrad Thomas Lant (born 15 January 1962),[1] also known by his stage name Cronos, is an Englis...

British cable-laying ship For other ships with the same name, see CS Monarch. History Name Monarch (1945—1970) Sentinel (1970—1977) Owner General Post Office (1945—1969) Post Office (1969—1970) Cable & Wireless Ltd. (1970—1977) Operator General Post Office (1945—1969) Post Office (1969—1970) Cable & Wireless Ltd. (1970—1977) Port of registry United Kingdom BuilderSwan, Hunter & Wigham Richardson Ltd., Neptune Yard, Walker-on-Tyne Yard number1768 Launched8 Augu...

Politics of Pakistan Federal governmentConstitution of Pakistan Previous constitutions:195619621973 Annex (written 1949, incorporated 1985) Amendments Law Human rights Pakistan Penal CodeLaw enforcement LegislatureParliament of Pakistan National Assembly Leader of the House: Vacant Speaker: Raja Pervaiz Ashraf (PPP) Deputy speaker: Vacant Leader of the Opposition: Vacant Senate Chairman: Sadiq Sanjrani (BAP) Deputy Chairman: Mirza Muhammad Afridi (PTI) Leader of the House: Ishaq Dar (PML(N)) ...

British actor (born 1946) For other people named Tim Curry, see Tim Curry (disambiguation). Tim CurryCurry at the 47th Emmy Awards in 1995BornTimothy James Curry (1946-04-19) 19 April 1946 (age 77)Grappenhall, Cheshire, EnglandAlma materUniversity of BirminghamOccupationsActorsingerYears active1968–present Timothy James Curry (born 19 April 1946) is an English actor and singer. He played Dr. Frank-N-Furter in the film The Rocky Horror Picture Show (1975), reprising the role h...

Georgian political party Lelo for Georgia ლელო საქართველოსთვისLeaderMamuka KhazaradzeGeneral SecretaryIrakli KupradzeChairman of Political CouncilDavid UsupashviliFoundedDecember 22, 2019Merger ofDevelopment MovementNew Rights PartyHeadquartersCentral Station, TbilisiIdeologyLiberalism Centrism Pro-EuropeanismPolitical positionCentreEuropean affiliationAlliance of Liberals and Democrats for Europe PartyColours  YellowSeats In Parliament3 / ...