Kis Fermat-tétel

A kis Fermat-tétel egy számelméleti tétel, mely a maradékok (egész számok közti kongruenciák) elméletében alapvető fontosságú. A jóval nehezebb, több évszázadig megoldatlan „nagy” Fermat-tételtől (külföldön Fermat utolsó tételétől – Fermat's last theorem) való megkülönböztetés miatt szokás „kis” Fermat-tételnek nevezni. Fermat egyik tételre sem adott bizonyítást, később ezt a kis Fermat-tétel esetében Leibniz tette meg (l. lentebb).

  • A kis Fermat-tétel szerint bármely prímszámra teljesül, bármely egész szám esetén, hogy
.

Azaz ha veszünk tetszés szerint egy egész számot, megszorozzuk önmagával -szer, és levonjuk belőle az -t, akkor az eredmény -vel osztható.

  • Gyakrabban a következő (és történelmileg hitelesebb) alakban is szokás kimondani: ha prímszám és egy ezen prímhez relatív prím egész, akkor
.

A tétel nemcsak a matematikában, hanem annak alkalmazásaiban is fontos, mert egyik alapja a Fermat-prímtesztnek, aminek szerepe van például az egyik legmodernebb rejtjelezési módszerben, az RSA-eljárásban.

Történelem

Fermat felfedezése

Pierre de Fermat 1636-ban jött rá e tételre, és egy 1640. október 18-i levelében írta meg e felfedezését Frenicle-nek, egyik barátjának, a következőképpen: p osztója ap-1 – 1 -nek, ha p prím és a relatív prím p-hez. Fermat nem adta meg tétele bizonyítását (ahogy általában is csak nagyon ritkán adott bizonyítást eredményeire). Az első, akinek ez bizonyíthatóan sikerült, Gottfried Wilhelm Leibniz, egy keltezés nélküli kéziratban, ahol azt is írta, hogy már 1683. előtt is ismert bizonyítást e tételre.

A kínai sejtés

Kínai matematikusok tőle függetlenül alkottak egy ehhez kapcsolódó hipotézist (amit néha Kínai sejtésnek neveznek): p akkor és csak akkor prím, ha . Az igaz, hogy ha p prím, akkor (ez a kis Fermat-tétel egy speciális esete, ha ), ám ennek megfordítása, s így a sejtés egészében, hamis, mert ha akkor még nem biztos, hogy prím.

Pierre Fréderique Sarrus francia matematikus találta 1820-ban az ellenpéldát (Fermat-álprímet). (Érdekesség, hogy Bolyai János is foglalkozott e problémával, bár efféle felfedezéseiből semmit nem publikált). Ellenőrizhető, hogy ez a 2 alapra tényleg álprím, mert teljesül ugyan , de nem prím.

Széles körben állítják, hogy a kínai sejtést már kb. 2000 évvel Fermat 1600-as évekbeli munkája előtt megtalálták. Annak ellenére, hogy a sejtésnek „csak a fele igaz”, figyelemre méltó, hogy az ősi idők matematikusai már ismerhették. Néhányan pedig állítják, hogy az előző nézet egy félreértés eredménye, és valójában a kínai sejtés sokkal később, 1872-ben keletkezett (Ribenhoim, 1995).

Bizonyítási lehetőségek

Fermat nem adott bizonyítást e tételre, az első, akinek ez bizonyíthatóan sikerült, Gottfried Wilhelm Leibniz, állítása szerint ő már 1683 előtt is ismert bizonyítást e tételre.

Az egyik legelemibb és legdidaktikusabbnak tartott matematikai bizonyítás egy egyszerű fogalomra, a teljes maradékrendszer fogalmára épül, de létezik olyan indukciós bizonyítás is, ami csak egyetlen komolyabb tételt, Newton binomiális tételét használja. Léteznek azonban szimbólumsorozatokra alapozó bizonyítások, és egészen komoly fogalmakat (csoportok, vagy például a dinamikus rendszerek) használóak is. Ez utóbbiak közül a csoportelméleti bizonyítás igen fontos, mert kiderül belőle, hogy a kis Fermat-tétel, és egyik közvetlen általánosítása, az Euler–Fermat-tétel speciális esete a csoportelmélet egyik legalapvetőbb fogalmára, a rendfogalomra vonatkozó egyik tételnek.

Az könnyen látható, hogy a kis Fermat-tétel fent megadott két alakja ekvivalens.

  • Valóban, legyen . Ekkor, ha az és számok relatív prímek, azaz legnagyobb közös osztójuk 1: , a fenti kongruencia egyszerűsíthető a modulushoz relatív prím szorzóval, és így (ha pedig és nem lennének relatív prímek, miatt mindketten 0-val lennének kongruensek mod(p), és így szintén kongruensek lennének).
  • Fordítva, az kongruencia tetszőleges számok esetén szorozható a-val, és így adódik.

Lásd még: A kis Fermat-tétel bizonyításai.

Megfordítások

  • Az egyik ilyen az az állítás lehet, hogy ha , és , akkor prím. Ezt azonban láttuk, hogy nem igaz: minden alapszámhoz léteznek olyan számok, ún. a alapú álprímek vagy pszeudoprímek, melyekre a fenti kongruencia igaz, de mégsem prímek. Ezek okozzák, hogy az ún. Fermat-prímteszt determinisztikusan nem megbízható. Sőt, vannak olyan kitevők is, melyek minden, hozzájuk relatív prím, de egyébként tetszőleges alaphoz álprímek. Ezek a Carmichael-számok (abszolút pszeudoprímek); a legkisebb ilyen az 561.
  • Az sem igaz, hogy p-1 a legkisebb 1-et adó kitevő. Tehát ha teljesül a kongruencia mod(p) és a relatív prímség a-hoz egy n számra, attól még nem feltétlenül igaz, hogy szükségképp az p-1 (vagy annak többszöröse). Például p=5-re már , és 2 nem 5-1=4, hanem annál jóval kisebb (bár Lagrange tétele miatt szükségképp osztója 4=p-1-nek.).

Általánosítások

  • Az eredeti kis Fermat-tétel egy kissé kiteljesített alakja a következő:
Ez az összes számpárra megadja az kifejezés értékét (mert egy prím vagy oszt egy számot, vagy relatív prím hozzá).
  • A legelemibb általánosítás a következőt mondja:
Ha p prím és m, n pozitív egész számok úgy, hogy mn (mod p-1), akkor aman (mod p) teljesül minden a egészre.
Ez következménye a kis Fermat-tételnek, és egyszerűen abból következik, hogy modulo p szemlélve a számokat, például az kifejezést, ez véges sokféle maradékot adhat, melyeknek ezért ciklikusan, p periódussal ismétlődniük kell. E tétel az RSA (nyilvános kulcsú) titkosítási eljárásban talál fontos alkalmazásra.
Tetszőleges pozitív egész számra, -nel jelölve az ehhez relatív prím pozitív egész számok számát (ez az ún. Euler-féle φ-függvény értéke az helyen), érvényes az
.
Ez azért általánosítás, mert , ha prímszám.
  • Ezt tovább terjeszti a következő állítás:
Egy n elemű csoportban teljesül minden g elemre (a Lagrange-tétel egy egyszerű következménye).
Ezt alkalmazva a mod n redukált maradékosztályok szorzással alkotott csoportjára, az Euler–Fermat-tételt kapjuk. Speciálisan ha prím, akkor e csoport elemű, ekkor a kis Fermat-tétel adódik. Így minden redukált maradékosztályt eme számra, a csoport rendjére mint kitevőre emelve, tényleg az 1 maradékosztály adódik.
Eszerint tetszőleges -elemű véges testben az polinomra:

.

Ez, ha q prímszám, a Fermat-tételt adja, hiszen eszerint xq azonosan x.

Lásd még

További információk

Read other articles:

POLIMATPoliteknik Muara TewehLambang Politeknik Muara TewehJenisswastaDidirikan2007; 17 tahun lalu (2007)RektorNoor Ideal S.E., M.M.AlamatJl. Negara Km. 7, Jingah, Kec. Teweh Baru, Barito Utara, Kalimantan Tengah, 73814, IndonesiaBahasaIndonesiaWarnaBiruSitus webpolimat.ac.id Politeknik Muara Teweh, di kenal juga dengan nama POLIMAT adalah salah satu perguruan tinggi yang berada di Muara Teweh, Barito Utara, Provinsi Kalimantan Tengah, Indonesia. Sejarah Politeknik Muara Teweh diselengga...

 

Searah jarum jam Berlawanan arah jarum jam Rotasi dua dimensi dapat terjadi dalam dua arah yang memungkinkan. Gerakan Searah jarum jam (Inggris: Clockwisecode: en is deprecated , disingkat sebagai CW) adalah gerakan berputar dengan arah yang sama dengan jarum jam: dari atas ke kanan, lalu ke bawah dan kemudian ke kiri, dan kembali ke atas. Gerak rotasi atau berputar dengan arah sebaliknya disebut berlawanan arah jarum jam (Bahasa Inggris Amerika: counterclockwise, disingkat CCW; Bahasa Inggri...

 

Duchamp beralih ke halaman ini. Untuk kegunaan lain, lihat Duchamp (disambiguasi). Marcel DuchampPortrait of Marcel Duchamp, 1920–21oleh Man Ray, Yale University Art GalleryLahirHenri-Robert-Marcel Duchamp(1887-07-28)28 Juli 1887Blainville-Crevon, PrancisMeninggal2 Oktober 1968(1968-10-02) (umur 81)Neuilly-sur-Seine, PrancisKebangsaanPrancis (1887−1968)Amerika Serikat (1955−1968)Dikenal atasLukisan, pahatan, filmKarya terkenalNude Descending a Staircase, No. 2 (1912)Fountain (1917)...

КоролевствоКоролевство Германиялат. Regnum Teutonicorum Флаг Герб ←   → 919 — 962 Столица Регенсбург Язык(и) немецкий, официально - латинский, Официальный язык немецкий и латынь Денежная единица денарий (пфенниг) Население 5 млн чел.  Медиафайлы на Викискладе Короле...

 

Chinese tennis player (born 1994) In this Chinese name, the family name is Zhu (朱). Zhu Lin 朱琳Zhu at the 2023 US OpenCountry (sports) ChinaResidenceBeijing, ChinaBorn (1994-01-28) 28 January 1994 (age 30)Wuxi, ChinaHeight1.73 m (5 ft 8 in)Turned pro2012PlaysRight (two handed-backhand)Prize money$3,184,005SinglesCareer record402–278 (59.1%)Career titles1Highest rankingNo. 31 (18 September 2023)Current rankingNo. 63 (18 March 2024)G...

 

Historic house in Manhattan, New York United States historic placeHouse at 203 Prince StreetU.S. National Register of Historic PlacesNew York City Landmark 203 Prince St.Show map of Lower Manhattan203 Prince St.Show map of New York203 Prince St.Show map of the United StatesLocation203 Prince Street, Manhattan, New York CityCoordinates40°43′37″N 74°0′12″W / 40.72694°N 74.00333°W / 40.72694; -74.00333Built1834, expanded 1888Architectural styleGreek Reviv...

Protein-coding gene in the species Homo sapiens MYBL2Available structuresPDBOrtholog search: PDBe RCSB List of PDB id codes2D9AIdentifiersAliasesMYBL2, B-MYB, BMYB, MYB proto-oncogene like 2External IDsOMIM: 601415 MGI: 101785 HomoloGene: 1847 GeneCards: MYBL2 Gene location (Human)Chr.Chromosome 20 (human)[1]Band20q13.12Start43,667,019 bp[1]End43,716,495 bp[1]Gene location (Mouse)Chr.Chromosome 2 (mouse)[2]Band2 H2|2 84.0 cMStart162,896,607 bp[2]En...

 

Le prix Bruno-Kreisky est un prix bisannuel autrichien créé en octobre 1976 lors du 65e anniversaire de Bruno Kreisky. Ses lauréats sont récompensés pour leurs actions dans le domaine des droits de l'homme. Lauréats Avant l'année 2000 1997 Abbas Amir Entezam, Iran Emily Lau, Hong Kong Uri Avnery, Israël Ivan Zvonimir Cicak, Croatie Otto Tausig, Autriche Willi Resetarits, Autriche Österreichisches Netzwerk gegen Armut, Autriche 1995 Sumaya Farhat Naser, Palestine Sergej Adamowits...

 

Cet article est une ébauche concernant une localité algérienne. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Ne doit pas être confondu avec Dar al Beida. Si ce bandeau n'est plus pertinent, retirez-le. Cliquez ici pour en savoir plus. Cet article ne cite pas suffisamment ses sources (octobre 2010). Si vous disposez d'ouvrages ou d'articles de référence ou si vous connaissez des sites web de qualité tra...

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

 

Artikel ini tidak memiliki bagian pembuka yang sesuai dengan standar Wikipedia. Mohon tulis paragraf pembuka yang informatif sehingga pembaca dapat memahami maksud dari Arsitektur Tradisional Kerinci. Contoh paragraf pembuka Arsitektur Tradisional Kerinci adalah .... (2012) (Pelajari cara dan kapan saatnya untuk menghapus pesan templat ini) artikel ini perlu dirapikan agar memenuhi standar Wikipedia. Tidak ada alasan yang diberikan. Silakan kembangkan artikel ini semampu Anda. Merapikan artik...

 

Railway station in Brussels, Belgium MoensbergRailway StationMoensberg railway stationGeneral informationLocationUccle, Brussels-Capital RegionBelgiumCoordinates50°46′43″N 4°19′52″E / 50.7785°N 4.3312°E / 50.7785; 4.3312Owned bySNCB/NMBSOperated bySNCB/NMBSLine(s)26 (Schaarbeek-Halle)Platforms2Tracks2Passengers2014493 per day LocationMoensbergLocation within BelgiumShow map of BelgiumMoensbergMoensberg (Europe)Show map of Europe Moensberg railway station (F...

Halaman ini berisi artikel tentang cerita rakyat yang terkenal. Untuk kereta api milik PT Kereta Api Indonesia, lihat kereta api Sri Tanjung. Untuk Sri Tanjung., lihat Taman Sritanjung (disambiguasi). Taman Sritanjung pada tahun 2013 Foto dua anak di Taman Sritanjung pada tahun 1998. Terlihat Masjid Agung Baiturrahman sebagai latar belakang Taman Sritanjung Taman Sritanjung adalah sebuah taman kota di Kota Banyuwangi. Taman ini dinamai berdasarkan nama tokoh wanita bernama Sritanjung dalam Le...

 

Charitable Society of the Natives from CataloniaFounded1840[1]TypeNPO, social help, cultural institutionLocationConsulado 68La Havana Vieja,  CubaArea served CubaMembers 1,400 Pantheon of the Charitable Society of the Natives from Catalonia in the Cemetery of Colón of the Havana The Charitable Society of the Natives from Catalonia (Catalan: Societat de Beneficència de Naturals de Catalunya), also known as the Casal Català or the Beneficencia Catalana,[2] is a charity ...

 

2023 English local election 2023 Medway Council election ← 2019 4 May 2023 (2023-05-04) 2027 → All 59 seats to Medway Council30 seats needed for a majority   First party Second party Third party   Leader Vince Maple Alan Jarrett George Crozer Party Labour Conservative Independent Last election 20 seats, 33.2% 33 seats, 40.1% 2 seats, 9.3% Seats won 33 22 4 Seat change 13 11 2 Popular vote 61,612 53,841 7,921 Percentage 44.4% 3...

British actress (1935–2017) Jane FreemanBornShirley Ann Pithers(1935-06-12)12 June 1935Brentford, Middlesex, EnglandDied9 March 2017(2017-03-09) (aged 81)Alma materRoyal Welsh College of Music & DramaOccupationActressYears active1962–2010Spouse Michael Simpson ​ ​(m. 1971; died 2007)​ Shirley Ann Pithers (12 June 1935 – 9 March 2017),[1] better known as Jane Freeman, was an English-born Welsh actress who was ...

 

此条目也许具备关注度,但需要可靠的来源来加以彰显。(2013年3月6日)请协助補充可靠来源以改善这篇条目。 GPL超級聯賽商標 GPL超級聯賽(英語:Garena Premier League)是由Garena所舉辦的《英雄聯盟》東南亞的跨國職業電子競技聯賽。2015年,台港澳地區獨立成LMS賽區;2018年,越南獨立成VCS聯賽,剩下新加坡、馬來西亞、菲律賓、泰國及印尼地區。2018年春季賽期後,由LoL SEA T...

 

Erovnuli Liga 2024 Généralités Sport Football Organisateur(s) GFF Édition 36e Lieu(x) Géorgie Date du 1er mars au 15 décembre 2024 Participants 10 équipes Site web officiel Site officiel Palmarès Tenant du titre Dinamo Batoumi Promu(s) en début de saison Kolkheti Poti Navigation Édition précédente Édition suivante modifier La saison 2024 de l'Erovnuli Liga est la trente-cinquième édition de la première division géorgienne. Le championnat voit les dix meilleurs clubs géorgie...

French trouvère (1245–50 – 1285–88/after 1306) Adam de la Halle in the 1278 Chansonnier d'Arras (manuscript 657 in the library of Arras) Part of a series onMedieval music Overview Composers  / Instruments / Theory (Theorists) Movements and schools Saint Gall Saint Martial Goliard Ars antiqua Notre-Dame school Troubadour Trouvère Minnesang Ars nova Trecento Ars subtilior Major figures Notker Guido Hildegard Bernart Walther Pérotin Adam de la Halle Franco Vitry Machau...

 

ميكانيكاجهاز مياه الجزري في القرن الثاني عشرصنف فرعي من فيزياء جزء من فيزياء يمتهنه الميكانيكي تعديل - تعديل مصدري - تعديل ويكي بيانات علم المِيكانِيكا[1][2] أو الميكانيكا[3][4] (باليونانية: μηχανική)‏ أو علم الميكانيك[5] أو الميكانيكيات[2] أو عِلْم الح�...