A varsóikirályi palota (lengyelül: Zamek Królewski w Warszawie) a város főterén a várban található. Története a 15. századra nyúlik vissza. 1407 és 1410 között épült az emeletes gótikus téglavár. 1548-tól 1556-ig Sforza Bona lengyel királyné rezidenciája volt. 1568–1572 között felújították az épületegyüttes egyes részeit. Jakub Parr építész dolgozott a munkálatokon. 1595-ben a lengyel király, III. Zsigmond lengyel király a kastély bővítéséről döntött.
A 18. század második felében renoválták a belső tereket. A 19. században Oroszországba szállították a palota berendezéseinek jelentős hányadát. Miután Lengyelország visszanyerte függetlenségét a tárgyakat visszaszállították Varsóba.
A királyi palotát a történelem során többször feldúlta és kifosztotta a svéd, brandenburgi és orosz sereg.[1] A 19. században, a novemberi felkelést követően, a cár adminisztratív központként használta. 1926 és a második világháború között a palota a lengyel elnök (lengyelül: Ignacy Mościcki) rezidenciája volt.
A második világháború legelején már súlyos légicsapások érték az épületet, amely 1939. szeptember 17-én leégett. A helyiek ugyan megpróbálták helyrehozni a tetőt, de a megszállók szándékosan visszabontatták azt, hogy siettessék az épület romba dőlését.[2] Végül 1944 szeptemberében a varsói felkelés során a Wehrmacht felrobbantotta a kastélyt, amely teljesen megsemmisült. Habár a helyreállítási munkálatok hamar megindultak a háború után az Óvárosban, ám ideológiai okokból a királyi palota újjáépítése csak 1971-ben kezdődött meg nemzeti összefogással.[3] Az elkészült épületet végül 1984-ben nyitották meg a publikumnak.[4]
Fontos oktatási központ lett, művészeti alkotásaikból tárlatot rendeztek, Európa egyik legnagyobb kiállítását tekinthetik meg a látogatók.
1339-ben a varsói pápai legátus tárgyalta a III. Nagy Kázmér lengyel király által a Német Lovagrend ellen indított pert. Azt állította, hogy jogtalanul foglalták el Lengyelország területének egy részét- Pomeránia és Kujávia területét. Az ebben az ügyben keletkezett dokumentumok a legkorábbi írásos emlékek Varsó létezéséről. Abban az időben földből és fából készült védművekkel körülvett erődített város volt, amely a mai királyi vár helyén állt, és Trojden, Mazóvia hercegének székhelye volt. A 13. század végén, Konrád herceg uralkodása idején épült fel a Kis udvarháznak (latinul: Curia Minor) nevezett fa- és földvár (gród). A következő herceg, I. Kázmér úgy döntött, hogy felépíti a Nagy tornyot (latinul: Turris Magna), amely valószínűleg Varsó egyik első téglaépülete volt.
A 14. század közepén épült fel a vár tornya, amelynek maradványai az első emeletig a mai napig fennmaradtak. I. János herceg uralkodása idején, 1407 és 1410 között épült a Curia Maior (Nagykúria). 1944-ben még álló homlokzatát a németek ledöntötték, de azóta újjáépült. Az új rezidencia jellege és mérete (47,5 m*14,5 m) döntött az épület státuszának megváltoztatásáról, és 1414-től hercegi kastélyként működött.
A reneszánsz időszak
Amikor a Mazóviai Hercegséget 1526-ban a Lengyel Királysághoz csatolták, az épület, amely addig a mazóviai hercegek kastélya volt, a királyi rezidenciák egyike lett. 1548-tól Sforza Bona királyné lakott benne lányaival, Izabellával, aki később magyar királyné lett, Katalinnal, a későbbi svéd királynéval és Annával, a későbbi lengyel királynővel.[6] 1556-1557-ben és 1564-ben II. Zsigmond Ágost lengyel király Varsóba hívta össze a királyi parlamenteket. Ezek a várban üléseztek. A lublini uniót (1569) követően, amellyel a lengyel korona és a Litván Nagyfejedelemség egy országként egyesült, a varsói vár vált a rendszeresen összehívott kétnemzetiségű állam parlamentjének helyszínévé. 1569-1572-ben II. Zsigmond Ágost király megkezdte a vár átalakítását, az építészek Giovanni Battista di Quadro és Giacopo Pario voltak.
A Curia Maior épületét úgy alakították át, hogy a parlament számára is helyet biztosítson, a földszinten (a régi képviselőházban) a képviselőház (Szejm - a nemesek küldöttei), az emeleten pedig a szenátusi terem (ahol a szenátorok a király jelenlétében vitáztak) kapott helyet. Ez volt az egyik első kísérlet Európában egy olyan épület létrehozására, amelyet kizárólag parlamenti célokra használtak. A Curia Maior parlamenti jellegét hangsúlyozzák a homlokzat festményei: Lengyelország, Litvánia és a különböző régiók címerei, amelyekből a küldötteket választották. A Curia Maior mellett egy új, reneszánsz stílusú épületet emeltek, amelyet Királyi Ház néven ismertek, és itt lakott az uralkodó, amikor a parlament ülésezett. [6]
A Vasa-korszak és az özönvíz
A kastélyon a következő átalakításokat III. Vasa Zsigmond uralkodása idején végezték, aki a királyi székhelyet Krakkóból Varsóba helyezte át.[7] 1598-1619 között a kastélyt kibővítették, 1598-1619-ben pedig a várat megnagyobbították. Az átépítéssel Giovanni Trevano lett megbízva, terveit valószínűleg Vincenzo Scamozzi velencei építész módosította.
1601 és 1603 között Giacomo Rodondo fejezte be az új északi szárnyat. 1602-től Paolo del Corte irányította az építkezést. Később, 1614 után, amikor Matteo Castelli vette át a vezetést, a nyugati szárnyat átépítették (a mai Plac Zamkowy oldalról) kancelláriának és marsallhivatalnak. 1614 végén épült a déli szárny. Így összesen a manierista-korabarokk stílusban öt szárnyat építettek. 1619-ben készült el az Új királyi torony (latinul: Nova Turris Regia), más néven Zsigmond-torony. Ez 60 méter magas volt, és az újonnan épített, 90 méter hosszú nyugati vár közepén kapott helyet. A torony tetején egy aranyozott mutatókkal és réz számlappal ellátott órát helyeztek el. Az új torony sisakja13 méter magas volt, tetején fémgömbbel és rézzászlóval.
A Vasa-korból fennmaradt kastélyberendezések többsége az utolsó Vasa uralkodó, II. János Kázmér és francia származású felesége, Gonzaga Lujza Mária adományaként került a varsói vizitációs kolostor gyűjteményébe.
1628-ban a várban mutatták be az első lengyel operát, a Galateát. A királyi kastélyban felépített kétszintes, több mint 50 méter hosszú operatermet a svédek és németek elpusztították, majd az 1660-as években II. János Kázmér király újjáépíttette.[10]
A késő barokk korszak
1657-ben kezdődött a vár újjáépítése Izydor Affait olasz építész vezetésével. A következő lengyel király, I. Korybut Mihály pénzhiány miatt nem döntött radikális újjáépítés mellett, csak a lerombolt épületek újjáépítésére szorítkozott. A rezidencia rossz állapota miatt 1669-ben az Ujazdów-kastélyba kellett költöznie. Egészen 1696-ig, a következő lengyel király, III. Sobieski János haláláig nem végeztek komolyabb munkálatokat, azokat is csak az épület aktuális állapotának ellenőrzésére korlátozták. A kastélyban továbbra is megtartották az országgyűlés üléseit, valamint a különböző állami alkalmakat, például amikor a Hohenzollern porosz hercegek hódoltak a lengyel királyoknak, illetve azokat az alkalmakat, amikor a király fogadta a külföldi országok követeit.
Miután 1697-ben II. Ágostot választották meg, a kastély állapota ismét romlásnak indult. Egy újabb konfliktus XII. Károly svéd királlyal jelentősen korlátozta a király költségvetését. A problémák ellenére 1698-ban II. Ágost megbízást adott a rezidencia átépítésére. Ezt 1700-ban a külföldről érkezett Johann Friedrich Karcher végezte el. 1702. május 25-én a svédek újra elfoglalták a varsói királyi kastélyt, 500 ágyas kórházat alakítottak ki benne, a képviselőház és a miniszterek szobáiba pedig istállót helyeztek el. 1704-ben a lengyel hadsereg ostroma során a kastélyt visszafoglalták, azonban rövid időn belül ismét a svéd hadsereg szerezte vissza. 1707-ben a II. Ágost és XII. Károly közötti békeszerződés értelmében az orosz szövetséges csapatok bevonultak Varsóba, és I. Péter orosz cár letelepedett a várban. 1707-ben az orosz csapatok két hónap múlva kivonultak Varsóból, magukkal vitték a várból a műkincseket, köztük Tommaso Dolabella képeit, amelyek között két, az oroszok számára igen fontos kép is volt: a Szmolenszk védelme és a IV. Vaszilij orosz cár kénytelen térdre borulni III. Zsigmond lengyel király előtt című alkotások. IV. Ulászló operaháza teljesen elpusztult, és soha többé nem állították helyre.[11]
A Karcher tervei szerinti átépítés 1713 és 1715 között kezdték meg. 1717-re az országgyűlés terme teljesen újjáépült, és attól kezdve a szász uralkodók koronázási termeként szolgált. A következő években, 1722 és 1723 között a kastély többi termét is átalakították Joachim Daniel von Jauch építész irányításával, felépítették az új szenátusi termet, és az összes berendezési és dísztárgyat átköltöztették a régiből az új helyre, többek között 60 lengyel tartomány címerét,a lambériát, a stukkókat és lizénákat. 1732. május 31-én tűz ütött ki a kastélyban, amely elpusztította a nyugati homlokzatot, a Zsigmond-torony egy részét és a külső homlokzati szobrokat, az úgynevezett armatúrát.
A királyi kastély következő jelentő átépítése 1733-ban kezdődött meg, miután III. Ágostot királlyá választották. Az 1734-ben elkészült, majd 1737-ben Gaetano Chiaveri építész által átdolgozott tervek többek között a kastély Visztula felőli homlokzatának rokokó stílusban történő átépítését irányozták elő, amely egy új, úgynevezett szász emeletet volt hivatott kialakítani, valamint az északkeleti rész átalakítását az Altana-toronnyal, ahol 3 kétszintes rizalit beépítését tervezték. Az ezen tervek szerinti átépítési munkálatok különböző intenzitással 1740 és 1752 között zajlottak. Az 1740-1747 közötti időszakban a Visztula felőli homlokzatot késő barokk stílusban átépítették Gaetano Chiaveri, Carl Friedrich Pöppelmann és Jan Krzysztof Knöffel építészek vezetésével. Az egyik legjobb szobrász, aki ebben az időszakban a kastélyon dolgozott, Jan Jerzy Plersch volt, aki a Visztula felőli középső rizalit tetején, a szász homlokzaton a királyi koronákat tartó, híres figuráknak nevezett királyi stukkókat és szobrokat készítette. A korszak utolsó átépítési munkálatai 1763 végére, III. Ágost halála után fejeződtek be, amikor Plersch elkészítette az utolsó szobrokat és tartományi címerekkel ellátott szegélyeket a parlamenti terem számára.
↑Dalia Tarandaitė: Lietuvos sakralinė dailė: XI-XX a. pradžia: Lietuvos tūkstantmečio programos ir jubiliejinių 2000 metų parodos Krikščionybė Lietuvos mene katalogas. 2003. ISBN 978-9986-669-31-9 Hozzáférés: 2024. szeptember 19.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Royal Castle, Warsaw című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.jpg)
