A Király SE (KSE) egy szombathelyi labdarúgó egyesület, amit Király Gábor és édesapja Király Ferenc alapítottak 2006-ban Szombathelyen, még Király Szabadidősport Egyesület néven. Az egyesület nevéből 2020-ban kikerült a szabadidősport szó, ezzel is jelezve, hogy a kezdeti tömegesítés helyett immár a minőségi utánpótlásképzésen van a hangsúly. A KSE az utánpótlás nevelésben az MLSZ által minősített, úgynevezett B tehetségközpont, amelyből összesen 28 van Magyarországon, Vas vármegyében az egyetlen. A B tehetségközpontokban preakadémiai képzés folyik, a tehetségek innen kerülhetnek a kiemelt tíz állami akadémia egyikére.
Az egyesület szakmai partnerei a német Hertha BSC és a Leverkusen, a szlovákiai DAC 1904 is. A felvidéki együttes már le is igazolt a Király SE egyik tehetségét, a kapus Veszelinov Deniel 2020 nyarán került Dunaszerdahelyre, és azóta már az U21-es válogatott keretébe is meghívták. A KSE utánpótlás együttesei – U9-től egészen az U19-es korosztályig – az országos és regionális bajnokságokban szerepelnek, az igazolt játékosok száma mintegy 250 fő.
Története
A felnőtt csapat a 2009/2010-es szezon óta tagja a Vas megyei I. osztály mezőnyének, az elmúlt évtized első felében középcsapat, az utóbbi években pedig rendre az élmezőnyhöz tartozik. A klub 2020 nyarán szerződtette az egykori 35-szörös válogatott Halmosi Pétert, aki a ’90-es évek végén a Szombathelyi Haladásban Király Gábor csapattársa volt, és nemzeti csapatban is futballoztak együtt. 2021-ben egy másik volt Haladás-játékos, a 422 profi mérkőzést maga mögött tudó Schimmer Szabolcs is csatlakozott a sárga-szürkékhez, a felnőtt megyei I-es gárda játékosaként, illetve az U12-es korosztály edzőjeként. A felnőtt együttes története legjobb eredményét a 2020/21-es szezonban érte el, miután 2. helyen végzett a bajnokságban. A következő idényben ismét második helyezett lett a csapat és elhódította a Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupát. A 2022-23-as idényben megismételte ezt a teljesítményét a gárda. Újra bajnoki második és kupagyőztes lett.
A 2023-24-es idény ugyanezt az eredményt hozta, a csapat megvédte címét a Halmosi Zoltán Vas Vármegyei Kupában és második helyen zárta a bajnokságot.
Létesítmény
A Király SE székhelye, a Király Sportlétesítmény (Szombathely, 9700, Temesvár utca 44.), Szombathely újperinti városrészén helyezkedik el, mintegy 6 hektár területen, ahol a parafa-granulátumos ízületkímélő műfüves pálya mellett két UEFA-szabvány méretű (105x68-as) élőfüves nagypálya és összesen öt edzőterület - élőfüves és műfüves, vegyesen - áll a klub labdarúgóinak rendelkezésére.
Bajnoki eredmények
Szezon |
Osztály |
Bajnokság |
Helyezés |
Kupa Főtábla
|
2023-24
|
4
|
Vas Vármegye I.
|
2.
|
1.forduló
|
2022.23
|
4
|
Vas Vármegye I.
|
2.
|
2.forduló
|
2021-22
|
4
|
Vas megye I.
|
2.
|
X
|
2020–21 |
4 |
Vas megye I. |
2. |
1.forduló
|
2019–20 |
4 |
Vas megye I. |
3. |
X
|
2018–19 |
4 |
Vas megye I. |
6. |
X
|
2017–18 |
4 |
Vas megye I. |
5. |
X
|
2016–17 |
4 |
Vas megye I. |
5. |
X
|
2015–16 |
4 |
Vas megye I. |
3. |
X
|
2014–15 |
4 |
Vas megye I. |
5. |
X
|
2013–14 |
4 |
Vas megye I. |
5. |
X
|
2012–13 |
4 |
Vas megye I. |
7. |
X
|
2011–12 |
4 |
Vas megye I. |
9. |
X
|
2010–11 |
4 |
Vas megye I. |
4. |
X
|
2009–10 |
4 |
Vas megye I. |
4. |
X
|
2008–09 |
5 |
Vas megye II. |
2. |
X
|
2007–08 |
6 |
Vas megye III. |
1. |
X
|
Jegyzetek