Előbb 1975–1979 között a szombathelyi Tanárképző Főiskola magyar–népművelés szakpárját, majd 1983-1985 között az ELTE Bölcsészettudományi Karának népművelés szakát végezte el[1]. 1979–1980-ban Budapesten, a VI. kerületi Tanács Művelődési Főosztályán művészeti főelőadóként, 1981-től az akkor nyílt Gödöllői Művelődési Központ igazgatóhelyetteseként, majd 1985-től 1990-ig a Magyar Színházi Intézetben fotómuzeológusként dolgozott. 1981–1988 között fotótechnika-történeti alkotótáborokat vezetett, Flesch Bálinttal közösen.
1991 decemberétől volt az alapítványi formában működő kecskemétiMagyar Fotográfiai Múzeum alapító igazgatója, illetve az azt fenntartó Magyar Fotográfiai Alapítvány titkára,[2] ám alapítói hozzájárulását a Magyar Fotográfiai Alapítvány és a Múzeum részéről egyesek vitatják. Ismertetésük szerint „az alapítvány alapítása Katona István nevéhez fűződik. A Magyar Fotóművészek Szövetsége elnökeként ő kezdeményezte a Magyar Fotográfiai Alapítvány és a Magyar Fotográfiai Múzeum létrehozását, ekkor került átadásra a Szövetség műtárgyvagyona a Múzeum részére, és ő kérte fel igazgatónak Kincses Károlyt.”[3] Tisztségeiről 2006. január elsejével mondott le.[4] Az intézmény Kolta Magdolnával közös irányítása alatt önkormányzati és központi költségvetési támogatás nélkül vált nemzetközileg ismert műhellyé.[5][6] A fotótörténész ötlete nyomán Mai Manó műteremházát, ami valaha a pincétől a padlásig a fotózás ügyét szolgálta, újra e célra hasznosították, az 1990-es években átalakították. 1995–1999 között Bánkuti Andrással és Kolta Magdolnával megálmodták a kivitelezett házat. 1994 és 1999 között életre hívója és szervezője volt a Magyar Fotográfusok Háza programnak, amely Mai Manó fényképész-műteremházát hasznosítja fotográfiai célra. A Mai Manó Ház 1999 márciusában nyitotta meg kapuit Budapesten a Nagymező utcában,[7] ahol 1994–1999 között az itt működő Mai Manó Fotógaléria vezetője, kurátora, 1999–2000 között a Magyar Fotográfusok Háza művészeti vezetője volt,[8] majd kurátor, 2009–2015 között pedig művészeti főtanácsadó.[9] 2007 és 2009 között a Kieselbach Galéria tanácsadója volt, s más galériáknál is dolgozott a fotóműtárgy-kereskedelem javítása terén.[10] 2006-tól 2013-ig a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának fotóarchívumot épített az állami tulajdonú műemlékekről készített fényképekből. 2013-tól az akkor megalakult Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ művészeti munkatársa 2015 májusáig. 2019-ig az Eszterháza Kulturális Kutató- és Fesztiválközpont fotótárának vezetője volt. 2019-ben ment nyugdíjba.
Budapest és az ország számos múzeumában, kiállítótermében, valamint 1991 óta a Magyar Fotográfiai Múzeumban, a Mai Manó Házban, illetve más magyar és külföldi helyszíneken hétszáznál is több fotókiállítást rendezett.
A Magyar Fotográfiai Múzeum által indított és gondozott A magyar fotográfia történetéből című kiadványsorozat sorozatszerkesztője, számos kötetének szerzője is. Sajtópublikációi a Fotó, a Fotóművészet, a Fotó-Video, a Fotóriporter, a Tudomány, az Új Tükör, a Népszabadság és más lapokban jelentek meg.[11] 1986-ban A fotós művelődés- és falutörténeti gyűjtés módszertana címmel az Országos Közművelődési Központ Módszertani Intézete adta ki első önálló könyvét.
Óraadóként tanított az ELTE BTK vizuális antropológia tanszékén, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a szegedi József Attila Tudományegyetemen, a Kaposvári Egyetemen, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Fotótechnika-történetről, fotóműtárgy-védelemről szakmai táborokat, továbbképzéseket is tartott. Az OTKA támogatásával 1992–1994 között témavezetője volt a Fotó-műtárgyvédelmi alapkutatások című, majd 1994–1998 között a képek digitális rögzítésével kapcsolatban többek között fotótörténeti, esztétikai, jogi, majd 1998-tól a Magyar fotográfusok életrajzi adatbázisa című kutatási programoknak. Kezdettől fogva egyik szerzője az Allgemeines Künstlerlexikonnak(wd) (AKL).[12] Több fotográfiai és művészeti kuratórium tagja.
Édesapja Kincses Károly mérnök, édesanyja dr. Sőtér Aranka jogtanácsos. Egy testvére van, Katalin. Első házasságából két gyermeke született, Anna és Eszter.
2014 – Szőts István-díj (Magyar Művészeti Akadémia film- és fotóművészeti tagozata)
Szerkesztői és írói tevékenysége
Kötetei
A fotós művelődés- és falutörténeti gyűjtés módszertana; Országos Közművelődési Központ Módszertani Intézete, Bp., 1986
A színház, a fénykép. A 200 éves magyar színjátszás és a 151 éves magyar fotográfia közös történetéből; kiállításrend., tanulmány, katalógusszerk. Kincses Károly; Magyar Színházi Intézet–Országos Színháztörténeti Múzeum, Bp., 1990
A kép- és fényíró Simonyi Antal. Magyar Fotográfiai Múzeum, 1992. március 20-június 20.; katalógus összeáll., szerk., kiállításrend. Kincses Károly; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 1992
Almásy Pál, a század tanúja. Magyar Fotográfiai Múzeum, 1992. október 10–december 30.; kiállításrend., katalógus összeáll. Kincses Károly, szerk. Kolta Magdolna; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 1992
Egy fényképező pannonhalmi szerzetes: Palatin Gergely, 1851-1927; kiállításrend., katalógus Kincses Károly; Magyar Fotográfiai Múzeum–Gödöllői Galéria, Kecskemét–Gödöllő, 1993
Fotó Inkey. Egy fényképész visszaemlékezései = Memories of a photographer; szerk. Kincses Károly, ford. angolra Nagy Piroska; Magyar Fotóművészek Szövetsége–Pelikán, Bp., 1993
Levétetett Veressnél, Kolozsvárt; Magyar Fotográfiai Múzeum–VIPress, Kecskemét–Bp., 1993 (A magyar fotográfia történetéből)
Moholy-Nagy László: 100 fotó; szerk. Kolta Magdolna, szöveg Hattula Moholy-Nagy, Kincses Károly; Magyar Fotográfiai Múzeum–Pelikán, Kecskemét–Bp., 1995 (A magyar fotográfia történetéből)
Munkácsi & Munkácsi; szöveg Kincses Károly, Markovics Ferenc; Magyar Fotográfiai Múzeum–Magyar Fotográfiai Szaksajtó Alapítvány, Kecskemét–Bp., 1996 (A magyar fotográfia történetéből)
Kincses Károly–Kolta Magdolna: 97 év a XX. századból: Stefan Lorant; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 1997 (A magyar fotográfia történetéből)
A Magyar Fotográfusok Háza Mai Manó csász. és kir. udvari fényképész műteremházában; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 1997
Kincses Károly–Kolta Magdolna: Minden magyar fotóriporterek atyja: Balogh Rudolf; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 1998 (A magyar fotográfia történetéből)
Kincses Károly–Sándor P. Tibor: Fotó – város – történet; Magyar Fotográfiai Múzeum–FSZEK, Kecskemét–Bp., 1998 (A magyar fotográfia történetéből)
Fotográfusok – made in Hungary. Aki elment, aki maradt; Magyar Fotográfiai Múzeum–Motta, Kecskemét–Milano, 1998 (319 oldal, 250 képpel, közös kiadásban a Federico Motta Editoréval (Milánó), megjelent francia–olasz–magyar nyelvű változatban)
Hevesy Anna–Hevesi Katalin–Kincses Károly: Hevesy Iván és Kálmán Kata könyve; Magyar Fotográfiai Múzeum–Glória, Kecskemét–Bp., 1999 (A magyar fotográfia történetéből)
Ferenczy Mária–Kincses Károly: Mandarin öszvérháton. Hopp Ferenc fényképei; Magyar Fotográfiai Múzeum–Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum, Kecskemét–Bp., 1999 (A magyar fotográfia történetéből)
A fotográfus, építész, festő Vydareny Iván; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2000 (A magyar fotográfia történetéből)
Hogyan (ne) bánjunk (el) régi fényképeinkkel? Amit a régi fényképekről tudni kell; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2000 (A magyar fotográfia történetéből)
Anne Cartier-Bresson–Kincses Károly: Kertész és Brassai előtt. A modernizmus gyökerei a magyar fotográfiában / Before Kertész and Brassai. The antecendents of modernism in Hungarian photography; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2001 (2002, 204 oldal, 96 képpel, magyar–angol nyelven)
M. Szűcs Ilona–Kaposi Endre–Kincses Károly: Martsa Alajos és művészbarátai; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2001 (A magyar fotográfia történetéből)
A magyaros stílus. Mítosz vagy siker?; Magyar Fotográfiai Múzeum, Bp., 2001 (A magyar fotográfia történetéből)
Angelo; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2003 (A magyar fotográfia történetéből)
A madaras ember. Koffán Károly (1909-1985) fotográfiái; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2003 (A magyar fotográfia történetéből)
Mindig magasabbra. 100 éves a motoros repülés; ford. Almási Jánosné; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2003
Kolta Magdolna–Kincses Károly: Haár Ferenc magyarországi képei. Út a Munka-körtől a zen-buddhizmusig; Magyar Fotográfiai Múzeum–MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Kecskemét–Bp., 2004 (A magyar fotográfia történetéből)
A két Reismann; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2004 (A magyar fotográfia történetéből)
Vadas Ernő rettenetes élete és dokumentumok; ford. Risbjerg Anna, Vadász Linda; MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztály, Bp., 2004
Magdi könyve. Képek és írások Kolta Magdolna (1958-2005) emlékére; összeáll. Kincses Károly; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2005 (A magyar fotográfia történetéből)
Kincses Károly–Kolta Magdolna: Capa. Robert Capa képei a Magyar Fotográfiai Múzeumban; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2005 (A magyar fotográfia történetéből)
Kincses Károly–Kolta Magdolna: Hazai anyag. Fotónapló. André Kertész és a magyarok; Magyar Fotográfusok Háza, Bp., 2005
Fenséges amatőrök. A magyar arisztokrácia és a fényképezés, 1839-2006; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2006 (A magyar fotográfia történetéből)
Mérték. Brassai, Capa, Kertész, Munkácsi, Moholy; Magyar Fotóművészek Szövetsége–Magyar Fotográfiai Múzeum, Bp.–Kecskemét, 2006 (A magyar fotográfia történetéből)
Measure. Brassai, Capa, Kertész, Munkácsi, Moholy(Mérték); angolra ford. Andrew Gane; Association of Hungarian Photographers–Hungarian Museum of Photography, Bp.–Kecskemét, 2006 (The history of Hungarian photography, 43.)
Pózkatalógus. Kultúra, kapcsolatok és a társadalmi helyzet tükröződése a 19. századi fényképezésben; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2006 (A magyar fotográfia történetéből)
Judit Kurtág. Ludwig Museum – Museum of Contemporary Art; szöv. Kincses Károly, Scherter Judit; szerk. Judit Kurtág, Néray Katalin; Ludwig Múzeum, Bp., 2006
Kálmán Béla utazásai; szöv. Kálmán Béla, Kincses Károly; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2007
Képességek. Gaál István fényképei; szöv. Kincses Károly, Módos Péter, Schrammel Imre; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2007 (A magyar fotográfia történetéből)
Gyulus. Brassai képek és dokumentumok; szerk. Kincses Károly; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2007 (A magyar fotográfia történetéből)
Camera obscura. Kortárs sötét szobák; szöv. Kincses Károly, Kolta Magdolna, Telek Balázs; Magyar Fotográfusok Háza Kht., Bp., 2008 + DVD
Colin Ford–Kincses Károly–Kiscsatári Marianna: Analóg. 21 magyar fotográfus a 20. századból. Körmendi–Csák Fotográfiai Gyűjtemény; Liberty Art Center–Körmendi, Bp., 2009
30. Bethlenfalvy Géza – Gaál István – Illés György – Kincses Károly: „Feledheted ezeket az arcokat?” Sára Sándor fényképei (2003, 196 oldal, 165 illusztrációval)
31. Kincses Károly: A két Reismann (2004, 258 oldal)
32. Tom Haar – Kolta Magdolna – Kincses Károly: Haár Ferenc magyarországi képei. Út a Munka-körtől a zen-buddhizmusig (2004, 156 oldal)
33. Kolta Magdolna – Kincses Károly: A fotómúzeum kincsei – Treasures of the Hungarian Museum of Photography (2004)
35. Benedek Csaba – Kincses Károly – José Mangani – Ónody Tamás: Egy festő, ha fényképez – Un peintre photographe Rozsda Endre (2004)
36. Faix Frigyes – Faix István – Faix Gábor – Kincses Károly: Jacques Faix az aradi klasszikus (2004)
37. Kolta Magdolna – Kincses Károly: Robert Capa képei a Magyar Fotográfiai Múzeumban (2005)
39. Kincses Károly: Kultúra, kapcsolatok és a társadalmi helyzet tükröződése a 19. századi fényképezésben (2006)
41. Baki Péter – Kincses Károly – N. Szabó Magdolna – Tóth Balázs Zoltán: Az udvariAS fényképész. Rónai Dénes (1875-1964) (2006)
42. Baji Etelka – Bányai Balázs – Keppert József – Kincses Károly – Lengyel Beatrix – Stemlerné Balog Ilona: Fenséges amatőrök. A magyar arisztokrácia és a fényképezés (1839-2006) (2006)
44. Kincses Károly – Módos Péter – Schrammel Imre: Képességek. Gaál István fényképei (2007)
45. Borsody Roland – Kincses Károly – Lengyel Attila – Rujder Kriszta – Tóth Balázs Zoltán: Gyulus. Brassai képek és dokumentumok (2007)
1. Korniss Péter munkássága. Dokumentumok, 1961–2001 (Összeállította: Daróczi Kiss Márta, 2002, 244 oldal)
Elektronikus kiadványok
Kincses Károly – Munkácsy Gyula: Hogyan (ne) bánjunk (el) régi fényképeinkkel CD-ROM, az azonos című könyv melléklete, 1999 (1000 példányban)
web-prezentázió, ami a 2000-ben megjelent könyv kéziratának 1999. októberben lezárt adatsorát tartalmazza (Webdesign: Nikázy Gusztáv)[16]
Akik idejöttek. Magyarország képe külföldi fotográfusok kamerája előtt CD-ROM, az azonos című kiállítás katalógusa, 2000
web-prezentázió, a Magyar Fotográfiai Múzeumban 2000. november 3 – december 10. között megrendezett Akik idejöttek. Magyarország képe külföldi fotográfusok kamerája előtt című kiállítás alkalmából (Webdesign: Nikázy Gusztáv, Késmárki Anikó – DSGN Stúdió )[17]
Kolta Magdolna – Kincses Károly – Szabó Péter – Munkácsy Gyula – Greguss Pál – Fejér Zoltán: Fényszülte képek. Tudomány – technika – művészet. A fotográfiai innováció és művészet kapcsolata Magyarországon 1839–2001 CD-ROM, a Magyar Szabadalmi Hivatallal közös kiadásban, 2002
↑Rákász Judit: Új igazgató a fotómúzeumban, Külföldön és Budapesten sokkal ismertebbek, mint Kecskeméten; Petőfi Népe 61. évfolyam 22. szám, library.hungaricana.hu - 2006. január 26.
↑Böröczfy Virág: Fotó/műtárgy/piac - tettek és tétek riportsorozat a hazai fotó műtárgypiac alakulásáról I. rész, Fotopost fotóművészeti folyóirat - 2008. szeptember 29.
↑A Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisa, matarka.hu
↑Walter de Gruyter, Günter Meissner: Allgemeines Künstlerlexikon: die bildenden Künstler aller Zeiten und Völker, 1. kötet - 1983. (online: books.google.hu)
↑Elismerések (Tiszteletbeli tagok: 2014. március), muosz.hu (hozzáférés: 2019. március 2.)
↑fotomult.c3.hu, C3 Kulturális és Kommunikációs Központ, Magyar Fotográfiai Múzeum, Nemzeti Kulturális Alapprogram Digitális Kultúra pályázat - 2000. (hozzáférés: 2019. március 4.)
↑fotohungarika.c3.hu, Magyar Fotográfiai Múzeum, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Magyar Millennium Program - 2000. (hozzáférés: 2019. március 4.)
Kincses Károly fotótörténész , muzeológusMTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. 573–574. o. ISBN 978-963-1787-283