A hegyet és erdőit az 1910-es években vadrezervátummá nyilvánította az akkor német gyarmati kormányzat. 1921-ben erdőrezervátum lett.
1973-ban a hegynek a faövezet feletti (2700 méter) részét nemzeti parkká minősítették és 1977-ben nyílt meg a látogatók számára. A nemzeti parkhoz a 2700 méter feletti részen kívül az erdőövezet hat sávja is hozzátartozik.
Az UNESCO1987-ben vette fel a világörökségi listára.
Éghajlata
A nemzeti park területén két esős évszak van: novembertől decemberig, illetve márciustól májusig. A legmelegebb időszak az év első negyede.
A hegyen felfelé haladva gyorsan csökken az átlagos csapadékmennyiség: az erdőövnél, 1830 méter körül évente 2300 milliméter, az erdőöv felső szegélyénél 1300 milliméter (Mandara menedékház), a Horombo háznál 3718 méteren már csak 525, a 4630 méteren elhelyezkedő Kibo háznál pedig 200 milliméter. Az északi lankák viszonylag kevesebb esőt kapnak. A tipikus szélirány délkeleti.
Vegetációja
A Kilimandzsáró növényvilága öt fő zónára osztható:
Szavanna bozótos, a déli oldalon 700-1000 méteres, az északi lejtőkön 1400-1600 méteres magasságokig.
Sűrű szubmontán erdők a déli-délkeleti lejtőkön.
Montán erdőöv (1300-2800 méter (a szárazabb északi oldalon 1600 métertől).
Szubalpesi mocsarak.
Alpesi tőzegmocsarak.
A hegyen mintegy 2500 növényfaj él, ebből 1600 a déli lejtőkön, az erdőövezetben mintegy 900. Mintegy 130 fafaj él itt, a legnagyobb változatosságban 1800 és 2000 méter között. Mintegy 170 bozótfaj, 140 epifita (élősködő) növény, 100 lián faj és 140 spórás növény faj él a hegyen.
Délen és keleten az 1000 és 1700 méter közti zóna jelentős részét mezőgazdasági művelésre fogták és a természetes erdőnövényzet jórészt csak a vízmosásokban maradt fenn.
