Kerényi Ede (1879–1956) serfőzdei tisztviselő és Eisler Alice fia.[6] Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Ezt követően Berlinbe ment, ahol Isa Alden növendéke volt, majd a milánói konzervatóriumban Aureliano Pertilénél(wd) tanult. Hazatérése után Szamosi Lajosnál folytatta énektanulmányait. 1931-től a háború végéig rendszeresen fellépett hangversenyeken, s repertoárja felölelte az opera- és operettirodalom szinte teljes skáláját. Gyakran volt hallható a Rádióban. A második világháború után a Munkás Kultúrszövetség Énekiskolájában vezető tanárként dolgozott 1949-ig, amikor is az Állami Zenekonzervatórium (későbbi nevén Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola) tanszékvezető énektanára lett. 1955 és 1969 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetudományi Intézetében az ének módszertant oktatta és gyakorlatvezető tanár volt. 1946 és 1979 között országos ének-szakfelügyelőként is működött.
Munkahelyei
1931–1945: opera-, hangverseny-, rádióénekes
1945–1949: Munkás Kultúrszövetség Énekiskola - vezető tanár
1949–1988: Állami Zenekonzervatórium (= Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola) Budapest tanszékvezető tanár
1949–1955: Pedagógiai Főiskola, Budapest - énektanár
1955–1969: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetudományi Intézet - ének-zene módszertan és gyakorlatvezető tanár
1946–1979: országos ének-szakfelügyelő
A Magyar Zeneművészek Szövetségének tagja, Országos Zenepedagógiai szakosztály tagozatvezető, választmányi elvi bizottsági, didaktikai bizottsági tag, Országos Tantervi reformbizottság tagja, csoportvezető, stb.
Könyvek, tanulmányok
A magyar énektanítás útja (1948)
A kóruséneklés alapjai (1949)
Hangképzés elmélet és gyakorlat (1950, 1951, 1952, 1954, 1959)
Az éneklés művészete és pedagógiája (1959, 1966, 1985 posztumusz kiadás: 1998)
