Kapronczay Károly

Kapronczay Károly
Született1941. február 28.[1]
Budapest[2]
Elhunyt2023. március 1. (82 évesen)[3][4]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem (–1968)
A Wikimédia Commons tartalmaz Kapronczay Károly témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Kapronczay Károly (Budapest, 1941. február 28.2023. március 1.) magyar történész, levéltáros, polonista, egyetemi tanár, az MTA doktora.

Életpályája

1959-ben érettségizett a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett történelem–könyvtár szakos diplomát 1968-ban. 1988-tól a Magyar Tudományos Akadémia Magyar–Lengyel Történészbizottságának tagja és titkára. 1990 és 1994 között a Belügyminisztérium miniszteri főtanácsadója.

1969-től a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár munkatársa, 2000-től főigazgatója, 2008-tól címzetes főigazgatója. 2008-tól a Semmelweis Orvostudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára. 2011-től a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

Szakterülete a magyarországi orvostörténet és közegészségügy, valamint a magyar–lengyel kapcsolatok története. Munkásságát a Lengyel Köztársaság 1999-ben a Lengyel Érdemrend lovagkeresztjével ismerte el. Legutóbbi munkája A magyar-lengyel orvosi és közegészségügyi kapcsolatok múltjából címmel 2013-ban jelent meg.

1999 óta a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának tagja, utóbb elnöke.

Kitüntetése

Művei

  • Kapronczay Károly–Remetei Filep Ferenc: Körmend egészségügyének története; Körmend Város Tanácsa, Körmend, 1983 (Körmendi füzetek)
  • Magyarok és lengyelek, 1939–1945. Menekültügy; összeáll. Kapronczay Károly; Gondolat, Budapest, 1991
  • Szüntelen harc. A Baltikum rövid története; Budapesti Ismeretterjesztő Társulat, Budapest, 1991 (ÉT könyvek)
  • Akkor nem volt Lengyelország... Lengyel menekültek Magyarországon, 1939–1944; Magvető, Budapest, 1992
  • Lengyel katonák magyar földön; Zrínyi, Budapest, 1994
  • id. Antall József: Menekültek menedéke. Emlékek és iratok. Egy magyar humanista a 20. században; összeáll., bev., szerk. Kapronczay Károly; Mundus, Budapest, 1997 (Mundus – emlékiratok)
  • Magyarországi lengyelek; kieg. Sutarski Konrád, Bros Stanisławné; Körtánc Egyesület, Budapest, 1998 (Körtánc füzetek)
  • A nemzetgyűlés elnöke volt. Kilenc évtized a 20. századból. Varga Béla vallomásai életútjáról, 1991-ben; Mundus, Budapest, 1998 (Az Antall József Emlékbizottság és Baráti Társaság évkönyvei)
  • Refugees in Hungary. Shelter from storm during World War II; angolra ford. Eva Barcza-Bessenyey; Matthias Corvinus Publishing, Toronto–Buffalo, 1999
  • Híres magyar orvosok; szerk. Kapronczay Károly, Vizi E. Szilveszter; Magyar Tudományos Akadémia–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár–Galenus, Budapest, 2000
  • Polsko-węgierskie związki lekarskie (Magyar-lengyel orvosi kapcsolatok); Oficyna Cracovia, Kraków, 2000
  • A magyar-lengyel történelmi kapcsolatok évszázadai; Mundus, Budapest, 2000 (A magyar műveltség 1100 éve)
  • Fejezetek 125 év magyar egészségügyének történetéből; Tarsoly–Semmelweis Orvostörténet Múzeum, Könyvtár és Levéltár, Budapest, 2001 (Libri historiae medicae)
  • A Richter Gedeon Rt. 100 éves története; szerk. Kapronczay Károly, Magyar László; Medicina, Budapest, 2001
  • Adatok a magyarörmény orvosok és gyógyszerészek történetéhez; Örmény Kisebbségi Önkormányzat, Budaörs, 2002 (Magyar-örmény könyvtár)
  • Balassa János és a pesti orvosi iskola; OPKM, Budapest, 2002 (Mesterek és tanítványok)
  • Magyar orvoséletrajzi lexikon; Mundus, Budapest, 2004 (Orvostudományi, orvostörténeti kiadványok)
  • Közép-Európa orvosképzése; Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest, 2004
  • Semmelweis; angolra ford. Galántai Dávid; Semmelweis Museum, Library and Archives of the History of Medicine, Budapest, 2004
  • Az ápolás-, ápolóképzés és kórházügy története Magyarországon; Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, Budapest, 2005
  • Kapronczay Károly–Kapronczay Katalin: Az orvostörténelem Magyarországon. Egy szaktudomány története; Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár, Levéltár–Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest, 2005
  • A politikus Antall József – az európai úton. Tanulmányok, esszék, emlékezések a kortársaktól; szerk. Jeszenszky Géza, Kapronczay Károly, Biernaczky Szilárd; Mundus, Budapest, 2006 (Az Antall József Emlékbizottság és Baráti Társaság évkönyvei)
  • A magyarországi közegészségügy története, 1770–1944. Jogalkotás, közegészségügyi intézmények, szakirodalom; összeáll. Kapronczay Károly, előszó Tompa Anna, sajtó alá rend. Gazda István; SE Közegészségtani Intézet–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár–Magyar Tudománytörténeti Intézet, Budapest, 2008 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
  • A Semmelweis család története; Semmelweis, Budapest, 2008
  • Lengyel menekültek Magyarországon, 1939–1945; Mundus, Budapest, 2009 (Az Antall József Emlékbizottság és Baráti Társaság évkönyvei)
  • Magyary-Kossa Gyula és Győry Tibor hatása a magyar orvostörténeti iskolára; OFI OPKM, Budapest, 2009 (Mesterek és tanítványok)
  • A magyarországi közegészségügy szakterületeinek történetéből, 1876–1944; összeáll. Kapronczay Károly, sajtó alá rend. Gazda István; Magyar Tudománytörténeti Intézet–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, Piliscsaba–Budapest, 2010 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
  • Az orvostörténelem századai; Semmelweis, Budapest, 2010
  • Gyógyító Budapest; Holnap, Budapest, 2011 (Mesél a város)
  • Az orvostörténész, művelődéstörténész és tudományszervező Antall József írásaiból születése 80. évfordulója tiszteletére; összeáll. Kapronczay Károly, sajtó alá rend. Gazda István; Magyar Orvostörténelmi Társaság–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár – Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet. Budapest–Piliscsaba, 2012 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
  • Közép-Kelet-Európa orvosi múltja; Johan Béla Alapítvány, Budapest, 2013
  • A magyar-lengyel és lengyel-magyar orvosi-közegészségügyi kapcsolatok múltjából, 1945-ig; Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet. Budapest, 2013 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
  • Pro nonagesimo. Tanulmányok Schultheisz Emil professzor 90. születésnapjára; szerk. Kapronczay Károly, Kapronczay Katalin; Semmelweis, Budapest, 2013
  • A Magyar Orvostörténelmi Társaság története; Semmelweis, Budapest, 2014
  • Háború és orvoslás. Az I. világháború katonaegészségügye, annak néhány előzménye és utóélete. Orvostörténeti tanulmányok; összeáll. Kapronczay Károly. Magyar Orvostörténelmi Társaság. Budapest, 2015 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
  • Semmelweis; összeáll. Kapronczay Károly; MTA Orvostörténeti Munkabizottsága – Kőbánya Önkormányzata – Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet. Budapest–Piliscsaba, 2015 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
  • Fejezetek a magyar gyógyszerészet történetéből; összeáll. Kapronczay Károly, Kapronczay Katalin; Johan Béla Alapítvány – Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet. Budapest, 2016 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
  • Orvosok az 1956-os forradalomban és szabadságharcban. Egészségügyiek a forradalomtól a megtorlásig. Naplók, iratok, egykorú dokumentumok tükrében; összeáll. Kapronczay Károly, sajtó alá rend. Gazda István, szakszerk. Bodorné Sipos Ágnes; MOT, Budapest, 2017 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
  • Az I. világháború magyar orvosi emlékeiből. Magyar Orvostörténelmi Társaság. Budapest, 2017 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
  • A Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár története 1837-től napjainkig; Johan Béla Alapítvány–Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet, Budapest, 2017 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
  • A magyar közegészségügy az I. világháborút és a Trianont követő években. Magyar Orvostörténelmi Társaság. 2018 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
  • Lengyelország és a lengyel-magyar kapcsolatok 20. századi történetéből; Johan Béla Alapítvány–Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet–Kőbánya Önkormányzata, Budapest, 2018 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
  • id. Antall József: Lengyel menekültek Magyarországon a háború alatt / Kapronczay Károly: Lengyelek és magyarok. Fejezetek az 1939 és 1944 közötti időszak történetéből; Magyar Orvostörténelmi Társaság–Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet, Budapest, 2019
  • A magyar közegészségügy az OKI működésének kezdetétől a II. világháború kitöréséig; összeáll. Kapronczay Károly, közrem. Kapronczay Katalin; MOT, Bp., 2019 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
  • Trianon és a magyar köz- és egészségügyi szolgálat; összeáll. Kapronczay Károly; Magyar Orvostörténelmi Társaság, Bp., 2021
  • Lengyelek - szlávok - magyarok. Kapcsolattörténeti tanulmányok; MOT, MTA Orvostörténeti Munkabizottsága, Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet, Bp., 2022 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)

Jegyzetek

  1. BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2019. december 31.)
  2. PIM-névtér. (Hozzáférés: 2020. június 10.)
  3. Búcsú Kapronczay Károlytól, 2023. március 2. (Hozzáférés: 2023. március 2.)
  4. Prof. Dr. Kapronczay Károly. (Hozzáférés: 2023. március 2.)

Források

Read other articles:

China News Service中国新闻社(中新社)Gerbang barat kantor pusat China News Service Stasiun metro sedang dibangun, 2020Tanggal pendirian1952; 72 tahun lalu (1952)TipeSiaran radio, televisi dan daringLokasiJalan Baiwanzhuang Selatan No. 12, Distrik Xicheng, BeijingWilayah layanan Tiongkok DaratanPemilikDepartemen Kerja Front Bersatu TiongkokSitus webwww.chinanews.com China News Service (CNS; Hanzi sederhana: 中国新闻社; Hanzi tradisional: 中國新聞社; Pinyin:...

 

Species of virus This article is about the virus. For the disease, see Rabies. For other uses, see Rabies (disambiguation). Rabies lyssavirus Colorized transmission electron micrograph showing the rabies virus (in red) infecting cultured cells Virus classification (unranked): Virus Realm: Riboviria Kingdom: Orthornavirae Phylum: Negarnaviricota Class: Monjiviricetes Order: Mononegavirales Family: Rhabdoviridae Genus: Lyssavirus Species: Rabies lyssavirus Member viruses Rabies virus Arctic rab...

 

Public university in Athens, Georgia, US For the Eurasian university, see University of Georgia (Tbilisi). University of GeorgiaLatin: Universitas GeorgiaeMottoLatin: Et docere et rerum exquirere causasMotto in EnglishTo teach, to serve, and to inquire into the nature of things.To serve was later added to the motto without changing the seal; the Latin motto directly translates as To teach and to inquire into the nature of things.TypePublic land-grant research universityEstablishedJanuary...

Voce principale: A' Katīgoria (calcio). A' Katīgoria 1981-1982 Competizione A' Katīgoria Sport Calcio Edizione 43ª Organizzatore CFA Date dal 3 ottobre 1981al 18 aprile 1982 Luogo  Cipro Partecipanti 14 Risultati Vincitore  Omonia(11º titolo) Retrocessioni  Keravnos Strovolos Evagoras Paphou Statistiche Miglior marcatore Sōtīrīs Kaïafas 19 reti Incontri disputati 182 Gol segnati 414 (2,27 per incontro) Cronologia della competizione 1980-1981 198...

 

Inderlokइन्द्रलोकStasiun angkutan cepat di DelhiKoordinat28°40′24″N 77°10′13″E / 28.673445°N 77.170337°E / 28.673445; 77.170337Jalur  Jalur Hijau  Jalur MerahJumlah peronSamping (Jalur Merah)Pulau (Jalur Hijau)Jumlah jalur4KonstruksiJenis strukturMelayangParkirTersediaSejarahDibuka3 Oktober 2003 (Jalur Merah)3 April 2010 (Jalur Hijau)Operasi layanan Stasiun sebelumnya   Delhi Metro   Stasiun berikutnya Terminus Jalur Hi...

 

У названия этой статьи существуют и другие значения, см. Диона. Диона Пол женский Отец Уран[1] Мать Гея[1] Дети Афродита[2], Дионис, предп. Ниоба[3][4] и Афродита Пандемос  Медиафайлы на Викискладе Дио́на (др.-греч. Διώνη, соответствует микен. di-u-ja, ...

Soldier who fights for hire For other uses, see Mercenary (disambiguation). Hired Gun redirects here. For other uses, see Hired Gun (disambiguation). Leonardo da Vinci's Profilo di capitano antico, also known as il Condottiero, 1480. Condottiero meant leader of mercenaries in Italy during the Late Middle Ages and the Renaissance. A mercenary, also called a merc, soldier of fortune, or hired gun, is a private individual who joins an armed conflict for personal profit, is otherwise an outsider ...

 

  「俄亥俄」重定向至此。关于其他用法,请见「俄亥俄 (消歧义)」。 俄亥俄州 美國联邦州State of Ohio 州旗州徽綽號:七葉果之州地图中高亮部分为俄亥俄州坐标:38°27'N-41°58'N, 80°32'W-84°49'W国家 美國加入聯邦1803年3月1日,在1953年8月7日追溯頒定(第17个加入联邦)首府哥倫布(及最大城市)政府 • 州长(英语:List of Governors of {{{Name}}}]]) •&...

 

2016年美國總統選舉 ← 2012 2016年11月8日 2020 → 538個選舉人團席位獲勝需270票民意調查投票率55.7%[1][2] ▲ 0.8 %   获提名人 唐納·川普 希拉莉·克林頓 政党 共和黨 民主党 家鄉州 紐約州 紐約州 竞选搭档 迈克·彭斯 蒂姆·凱恩 选举人票 304[3][4][註 1] 227[5] 胜出州/省 30 + 緬-2 20 + DC 民選得票 62,984,828[6] 65,853,514[6]...

JultagiPenampilan Jultagi di JeonjuNama KoreaHangul줄타기 / 어름 Hanjanone Alih Aksarajultagi / eoreumMcCune–Reischauerchultaki / ŏrŭm Jultagi atau eoreum adalah jenis kesenian dan permainan tradisional Korea yang dilakukan dengan cara berjalan di atas tali.[1][2] Diperkirakan berasal dari Tiongkok atau Asia Tengah, tidak jelas kapan pertama kali muncul di Korea, namun kemungkinan sejak zaman Tiga Kerajaan (57 SM-935 M).[2] Pada zaman Dinasti Joseon (1392-1910...

 

German film director Tom TykwerTykwer at the Berlin Film FestivalBorn (1965-05-23) 23 May 1965 (age 59)Wuppertal, West GermanyOccupation(s)Film director, screenwriter, film composerYears active1986–presentSpouse Marie Steinmann ​(m. 2009)​Children1 Tom Tykwer (German: [ˈtɪkvɐ]; born 23 May 1965)[1] is a German film director, producer, screenwriter, and composer. He is best known internationally for directing the thriller films Run Lo...

 

Fútbol en los Juegos del Pacífico Islas Salomón 2023Datos generalesDeporte FútbolContinente OceaníaEquipos participantes 8Datos históricosFundación 1963Primera temporada 1963Datos estadísticosCampeón actual NZL Nueva ZelandaSubcampeón actual Nueva CaledoniaOtros datosSitio web oficial Oceaniafootball.com[editar datos en Wikidata] El fútbol masculino es una de las disciplinas donde se disputan medallas en los Juegos del Pacífico (conocidos como Juegos del Pacífico S...

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (يوليو 2019) راشيل تشاترغي معلومات شخصية الميلاد 29 ديسمبر 1950 (74 سنة)  تشيناي  مواطنة الهند  الحياة العملية المهنة موظفة مدنية  تعديل مصدري - تعديل   راشيل تشات�...

 

Hindu temple in Nepal Shambhunath TempleThe Shivalinga of ShambhunathReligionAffiliationHinduismDistrictSaptariDeityShivaFestivalsBaishakh Purnima and Bada DashainLocationLocationShambhunathStateMadhesh ProvinceCountryNepalShambhunath Temple in NepalGeographic coordinates26°37′45″N 86°41′09″E / 26.6291°N 86.6858°E / 26.6291; 86.6858ArchitectureCompleted1996SpecificationsTemple(s)1Elevation78 m (256 ft) Shambhunath Temple (Nepali language:शम्...

 

Former railway line in Scotland The Callander and Oban Railway company was established with the intention of linking the sea port of Oban to the railway network. This involved a long line from Callander through wild and thinly populated terrain, and shortage of money meant that the line was opened in stages from 1866 to 1880. The line improved the economy of Oban, especially for the fishing trade and for tourism, but the winter traffic was limited. The company built a branch to Ballachulish, ...

Livonia pada tahun 1534 Livonia Swedia, di antara Estonia Swedia dan Courland (1600an) Livonia pada tahun 1820 Livonia[a] atau dalam catatan awal Livland,[1] adalah wilayah historis di pantai timur Laut Baltik. Tempat ini dinamai dari orang Livonia, yang tinggal di pantai Latvia saat ini. Pada akhir abad ke-13, namanya meluas kepada sebagian besar Estonia dan Latvia saat ini, ditaklukan oleh Saudara Pedang Livonia selama Perang Salib Livonia (1193–1290). Livonia abad perteng...

 

وهبة الزحيلي معلومات شخصية الميلاد 1932دير عطية من نواحي دمشق الوفاة 8 أغسطس 2015 الموافق 23 شوال 1436 هـدمشق الإقامة سوري مواطنة سوريا  العقيدة أهل السنة، أشعرية إخوة وأخوات محمد الزحيلي  [لغات أخرى]‏  الحياة العملية الحقبة 1932 - 2015 المدرسة الأم كلية الحقوق بجامعة الق...

 

For other uses, see The Reckoning. 2014 Australian filmThe ReckoningFilm posterDirected byJohn V. SotoWritten byJohn V. SotoProduced byDeidre KitcherStarringLuke HemsworthViva BiancaJonathan LaPagliaHanna Mangan-LawrenceAlex WilliamsCinematographyJason ThomasEdited byRegg SkwarkoMusic byThomas RouchProductioncompanyReckoning ProductionsRelease date 21 August 2014 (2014-08-21) CountryAustraliaLanguageEnglish The Reckoning is an Australian crime thriller feature film written and ...

His Holiness: The Secret Papers of Benedict XVI PengarangGianluigi NuzziJudul asliSua Santità. Le carte segrete di Benedetto XVIBahasaItaliaPenerbitChiarelettereTanggal terbit2012Halaman326ISBNISBN 978-8861900950 His Holiness: The Secret Papers of Benedict XVI (bahasa Italia: Sua Santità. Le carte segrete di Benedetto XVI) adalah sebuah buku yang diterbitkan oleh jurnalis Italia Gianluigi Nuzzi surat dan memo rahasia antara Paus Benediktus XVI dan sekretaris pribadinya. Surat-sura...

 

Askar Mamin2021 Perdana Menteri Kazakhstan ke-10Masa jabatan25 Februari 2019 – 5 Januari 2022Pejabat sementara: 21 Februari 2019 – 25 Februari 2019PresidenNursultan NazarbayevKassym-Jomart TokayevWakilAlihan SmaiylovPendahuluBakhytzhan SagintayevPenggantiAlihan Smaiylov (sebagai pelaksana tugas)Deputi Pertama Perdana Menteri KazakhstanMasa jabatan8 September 2016 – 21 Februari 2019Perdana MenteriBakhytzhan SagintayevPendahuluBakhytzhan SagintayevPenggantiAlihan Smaiylo...