1891–1893 között az Iparrajziskola növendéke volt, majd 1895-től segédnek állt egy épületszobrászati műhelybe, később a Beschorner-féle ércöntödébe. Idővel egyre rendszeresebben látogatta Vasadi Ferenc mintázótanfolyamát, s tehetségével hamar felkeltette Telcs Ede figyelmét, aki mellett 1901-től kisplasztikát és éremművészetet tanult. Az Országos Képzőművészeti Tanács Ferenc József-ösztöndíjával három évig Edmund von Hellmerbécsi szobrász tanítványa volt a császárváros képzőművészeti akadémiáján. 1906-tól már önálló tárlatokkal is megjelent, többnyire a Műcsarnokban. Budapestre visszatérve ismét Telcs Ede mellett dolgozott, majd 1911-ben firenzei tanulmányúton járt. Hazatérve a főváros újonnan nyílt Százados utcai művésztelepére költözött, ahol immár saját műteremmel is rendelkezett.