1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2023. november 12. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2014. május 22.
Pályafutását a Sztal Alcsevszk utánpótlás csapatainál kezdte, a felnőtt csapatban azonban nem játszott. 2007-ben a Metaliszt Harkiv együtteséhez igazolt. Eleinte a tartalékcsapatban szerepelt,[1] majd a 2008–09-es szezon az első csapatban is pályára lépett. 2010-ben a Vorszkla Poltava vette kölcsön,[2] rá egy évre pedig leigazolta. 2016. december 20-án a Asztérasz Trípolisz hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtették az ukrán Dinamo Kijiv csapatától.[3]2018. május 1-jén a magyar MTK bejelentette, hogy szerződtették és a szerződése július 1-jén lépett hatályba.[4] 27 élvonalbeli bajnokin két gólt szerzett a 2018-2019-es idényben. Az MTK a szezon végén kiesett, Szelin pedig a ciprusi Anórthoszi Ammohósztu csapatához igazolt.[5]
Válogatottban
Utánpótlásszinten szerepelt az U21-es válogatottban. A felnőtt nemzeti csapatban 2012. október 7-jén debütálhatott egy Bulgária elleni barátságos mérkőzésen, amit 3–0-ra megnyertek az ukránok. A bemutatkozás jól sikerült, mivel az egyik gólt Szelin szerezte.
Az Európa-bajnoki keretszűkítést követően a szövetségi kapitány Oleh Blohin nevezte őt a 2012-es Eb-re készülő 23 fős keretébe.