Fiatalkorában az Orzeł Wierzbica csapatában játszott, majd az Igloopol Dębicába került, ahol első felnőtt meccseit játszotta. Miután 1991-ben Lengyelországba ment, a védő pályafutása nagy részét a lengyel első osztályú Legia Warszawa csapatánál töltötte, ahol hosszú évekig csapatkapitány is volt. A klubbal 1994-ben, 1995-ben és 2002-ben lengyel bajnok lett, 1994-ben, 1995-ben és 1997-ben lengyel kupát, 1995-ben és 1998-ban pedig lengyel szuperkupát nyert. 1999-ben megkapta Az év lengyel labdarúgója címet.
A 2004–05-ös szezonban rövid ideig korábbi klubja, a Legia Warszawa edzője volt, majd 2007-ig segédedző lett. 2007-ben ideiglenesen ismét a Legia Warszawa edzője lett. A 2007–08-as idényben az első osztályú Korona Kielce csapatát irányította, 2008. június 23-tól pedig az első osztályú Lechia Gdańskkal kötött szerződést, ahol 2009. április elején felmentették a tisztségéből. 2010 májusától Franciszek Smuda segédedzője volt a lengyel válogatottban. 2013 januárjában Marcin Dorna segédedzője lett az U20-as és az U21-es válogatottnál.[1]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Jacek Zieliński (Fußballspieler, 1967) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.