A JAM Project (A JAM a Japanese Animationsong Makers rövidítése) japán pop-rock együttes, melyet Mizuki Icsiró alapított 2000. július 19-én. A '90-es évek folyamán a japán könnyűzene sokat változott, a nyugati hatásoknak köszönhetően, így az anison zene egyre inkább háttérbe szorult. Mizuki Icsiró célja az volt, hogy egy olyan énekegyüttest alapítson, ahol nem a külsőségek számítanak, hanem az énektudás, ezért olyan veterán anison énekeseket kért fel, akik már komoly teljesítményt mutathatnak fel.
Macumoto Rika (松本梨香) (Alapító tag, 2008. április 7-én jelentette be kilépését, mert nem tudta a szóló munkásságával összeegyeztetni az együttessel való munkálatokat.
Támogató tag
Ricardo Cruz (2005-ben csatlakozott a brazil származású énekes, több anime betétdalát énekelte fel portugál nyelven, az együttes figyelt fel rá.
Történet
A csapat számos anime, videójáték, és tokuszacu sorozat betétdalát énekelte fel. A kezdeti karrier kissé nehézkes volt, az 5. kislemez, a Hagane no Messiah volt az első, mely feljutott az Oricon 100-as listájára. Az első igazi sikerük a SKILL kislemez, mely már a 30-as listába is bekerült, mai napig az egyik legismertebb és legnépszerűbb daluk. Ez megalapozta a hírnevüket, és ezen túl szinte az összes kislemezük helyet kapott a 100-as listában, és nagyjából ekkorra alakult ki az együttes azon hatos formációja, mely 2008-ig élt.
Az internetnek köszönhetően a JAM Project hamar ismert lett Japánon kívül, elsősorban Dél-Amerikában alakult ki nagy rajongóbázis, ezért 2004-től minden évben koncerteznek a kontinens több országában. Még ebben az évben fedezték fel Ricardo Cruzt, aki hasonló animéknek énekelte a portugál nyelvű betétdalait, így az együttes bevette őt háttértagnak. Először a Neppuu Shippuu Cybuster dalban volt hallható, azóta többször is énekelt, koncerteken is szerepelt, sőt néhány kislemez borítóján is látható.
A 2008-as év nehéz volt az együttesnek, ugyanis ebben az év elején világ körüli turnéjukra készültek, amikor Macumoto Rika váratlanul bejelentette visszavonulását. Nyáron Okui Maszami is ki akart lépni, mert a sok munka miatt beteg lett, de Kagejama Hironobu lebeszélte róla. A problémák után összeállt az együttes végleges formációja, és a mai napig aktívak.