Izland 1986-ban vett részt először az Eurovíziós Dalfesztiválon. Sorozatban három tizenhatodik hely után 1989-ben nulla ponttal az utolsó helyen végeztek. A következő évben érték el addigi legjobb eredményüket: a szavazás során a győzelemre is esélyesek voltak, végül a negyedik helyen zártak.
Az 1993 és 2003 között érvényben lévő kieséses szabály értelmében 1998-ban és 2002-ben nem vehettek részt az előző évek rossz eredményei miatt. Mindkétszer visszatérésük után értek el jó eredményt: 1999-ben még közelebb kerültek a győzelemhez, és a második helyet szerezték meg. 2003-ban újra az első tízben zártak, aminek köszönhetően a következő évben nem kellett részt venniük az akkor bevezetett elődöntőben, ott azonban nem sikerült megismételnük a jó szereplést, 19.-ek lettek. Ezután sorozatban háromszor kiestek az elődöntőben. Különösen fájó volt a 2005-ös kudarc, hiszen a visszatérő Selma előző, 1999-es szereplése alkalmával az ország legjobb eredményét érte el, ám ekkor a döntőbe sem sikerült bejutnia. 2006-ban és 2007-ben is 13. helyezettként estek ki az elődöntőben. A 2008-as szabálymódosítás értelmében egy nagy helyett két kisebb létszámú elődöntőt rendeztek, ekkor egymás után négyszer sikerült továbbjutniuk, sőt 2009-ben ismét a második helyen végeztek, bár rekord mennyiségű 169 ponttal elmaradva a győztes Norvégia mögött.
2009-es sikerüket követően a következő öt évben ismét sikerült döntőbe jutniuk, ott azonban nem sikerült megismételniük a jó szereplést. 2010-ben 19. helyen, 2011-ben és 2012-ben eggyel rosszabb, 20. helyezettként zárták a versenyt, majd 2013-ban tizenhetedikként, a következő évben pedig tizenötödikként. 2015 és 2018 között kiestek az elődöntőben, 2015-ben és 2017-ben 15.-ek, 2016-ban 14.-ek, 2018-ban pedig utolsók lettek. 2019-ben négy év után ismét továbbjutottak, a döntőben 10. helyen végeztek.
2020-ban a Daði & Gagnamagnið képviselte volna az országot, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. Az izlandi műsorsugárzó jóvoltából az együttes végül újabb lehetőséget kapott az ország képviseletére a következő évben. 2021-ben annak ellenére, hogy élőben nem tudták előadni dalukat, mivel a csapat egyik tagjának a PCR-tesztje pozitív lett, az elődöntőből második helyezettként sikeresen továbbjutottak a döntőbe, ahol ismét a legjobb tízben, a negyedik helyen végeztek. Mindkét adásban a második próbán rögzített produkcióval versenyeztek. 2009-es szereplésük óta ez volt a legjobb eredmény amit az ország elért. 2022-ben is továbbjutottak, de a jó eredményt nem tudták megtartani, huszonharmadikak lettek. 2023-ban és 2024-ben ismét nem jutottak tovább a döntőbe, előbb tizenegyedikek, majd utolsók lettek az elődöntőben.
Nyelvhasználat
Izland 1986-os debütálásakor még érvényben volt a nyelvhasználatot korlátozó szabály. Ennek értelmében indulóiknak az ország hivatalos nyelvén, vagyis izlandi nyelven kellett énekelniük. Ezt a szabályt 1999-ben törölték el, és ők azóta kivétel nélkül minden alkalommal angol nyelvű dalokkal neveztek, egészen 2012-ig. 2013-as daluk 1997 után ismét izlandi nyelvű volt.
Az izlandi döntő a Söngvakeppnin nevet viseli, és néhány kivételtől eltekintve az ország debütálása óta minden alkalommal megrendezték. Az izlandi tévé 1995 és 1999 között, illetve 2004-ben és 2005-ben döntött a nemzeti döntő nélküli, belső kiválasztás mellett. 2021-ben ismét a nemzeti döntő kihagyása mellett döntöttek, amikor a 2020-as képviselőjük új lehetőséget kapott a műsorszolgáltatótól, miután elmaradt a verseny a Covid19-pandémia miatt. 2022-től ismét ezzel a műsorral választják ki dalukat a versenyre.[1]
A nyolcvanas évek izlandi nemzeti válogatóit általában tíz dal részvételével rendezték, és gyakori volt, hogy egy előadó több dallal is versenyzett. A dalokat videóklip formájában mutatták be, és regionális zsűrik választották ki a győztest.[2] 1990-ben rendeztek először elődöntőt is, de ez csak 2006-tól vált szokássá.
2000 óta a nézők alakítják ki a végeredményt, telefonos szavazás segítségével.[3] Korábban kötelezték az előadókat, hogy a nemzeti döntőn izlandi nyelven énekeljenek, ezt a szabályt 2008-ban eltörölték, majd 2011-ben újra bevezették.