PROFILPELAJAR.COM

	Ivan Alekszandrovics Pirjev
Született	1901. november 17.; Kameny-na-Obi, Oroszország
Elhunyt	1968. február 7. (66 évesen); Moszkva
Állampolgársága	orosz; Szovjet-Oroszország; szovjet;
Nemzetisége	orosz
Házastársa	Ada Wójcik; Marina Alekszejevna Ladinyina (1936–); Lionella Pyreva;
Gyermekei	Andrey Ladynin
Foglalkozása	filmrendező
Tisztsége	a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának tagja
Kitüntetései	Sztálin-díj; Lenin-rend; a Szovjetunió népművésze; A Munka Vörös Zászló Érdemrendje; emlékérem az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban való bátor részvételért; Honored art worker of the Russian Soviet Federative Socialist Republic; Moszkva 800. évfordulója emlékérem; Szent György-kereszt; Grand Officer of the Order of the White Lion (1950. november 10.);
Sírhelye	Novogyevicsi temető
	IMDb; PORT.hu;
	A Wikimédia Commons tartalmaz Ivan Alekszandrovics Pirjev témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Ivan Alekszandrovics Pirjev (oroszul: Иван Александрович Пырьев; Kameny, (ma: Kameny-na-Obi ), Oroszország, 1901. november 17. – Moszkva, 1968. február 7.) orosz szovjet filmrendező. A hangos film első két évtizedében készített filmvígjátékai tették ismertté. Rövid ideig az Iszkussztvo Kino című folyóirat főszerkesztője (1945–1946).^[2]

Élete

Az Altaj egy kisvárosában, az Ob parti Kamenyben (ma: Kameny-na-Obi) született. Hároméves volt, amikor apját egy verekedésben megölték. Szinte még gyerekként harcolt az első világháborúban, 1918-ban beállt vöröskatonának. Egy színházi stúdióban kezdett tanulni, részt vett az Urál-vidéki proletkult mozgalom szervezésében. Közben barátságot kötött leendő pályatársával, a szintén vígjátékokkal nevet szerzett Grigorij Alekszandrovval és vele együtt 1921-ben Moszkvába utazott. Szerepelt kísérleti színházakban és föltűnt Eisenstein korai rövidfilmjében, a Glumov naplójában is. 1923-ban elvégzett egy színiiskolát.

Filmrendezői pályája

Filmes pályáját rendezőasszisztensként kezdte Jurij Tarics mellett.^[3] Első önálló rendezése még némafilm volt, „a maradi családi erkölcs szatírája”^[4] (Az idegen asszony, 1929). Hangos filmjeiben először komolyabb, agitatív témákkal próbálkozott: a munkanélküliek nem vállalnak munkát egy nyugati ország fegyvergyárában (A halál futószalagja); egy moszkvai üzemben az emberek bizalmába férkőzött külföldi ügynököt lepleznek le, akiről kiderül, hogy kulákfiú és gyilkos is (Párttagsági könyv, „az évtized talán legízléstelenebb filmje.”^[5]) A két film női főszerepét a rendező első felesége, Ada Vojcik játszotta.

E két filmje után Pirjev visszatért első munkája könnyed hangvételéhez, műfaja a falusi környezetben játszódó vígjáték lett. Ez a váltás második feleségével, Marina Ladinyinával való közös munkájuk kezdetét is jelentette. 1935-ben ismerkedtek meg, a rendező hatására Ladinyina végleg szakított a színházzal és közel húsz éven át férje minden filmjében főszerepet játszott. Pirjev a zenés filmvígjáték specialistája lett.

Első közös munkájuk, A gazdag menyasszony című filmben (1937) a betakarítási munkákban élenjáró kolhozista lány az ugyancsak élenjáró traktoristába szerelmes, és a féltékeny könyvelő mesterkedései ellenére a fiatalok végül egymáséi lesznek. A Traktoristák (magyar címváltozata: Boldog ifjúság, (1939) szintén ukrajnai kolhozban játszódik, „daloló aratónők és harmonikázó traktoristák között”;^[6] a hősnő itt is a legkiválóbb traktoristához megy feleségül. Az utóbbiban alakította első jelentősebb filmszerepét Borisz Andrejev, a férfi főszerepet Nyikolaj Krjucskov játszotta. A kolhozélet idealizált, „lakkozott” ábrázolása ellenére a film hatalmas sikert aratott.

A világháború még be sem fejeződött, amikor a rendező már elkészítette a háborús témát zenés vígjátékként feldolgozó, patetikus filmjét (Este 6-kor háború után, 1944): a régi szerelmesek a háború után, az évekkel korábban megbeszélt helyen és időpontban újra találkoznak. Pirjev „a háború után is csak semmitmondó, apologetikus vígjátékokat rendezett.”^[7] (Szibériai rapszódia, Vidám vásár).

Vígjátékai jelentősen hozzájárultak a sztálini Szovjetunió megtévesztően kedvező képének kialakításához belföldön és külföldön egyaránt. Ebben része volt Dunajevszkij és Hrennyikov filmzenéjének is, a filmekben elhangzó énekes betétek, például a „Te büszke kozák…” (Vidám vásár) évtizedekig slágerként éltek tovább a szovjet emberekben. A filmek hivatalos elismerése sem maradt el: Pirjev hat, feleségével együtt összesen tíz (tizenegy?) alkalommal kapott Sztálin díjat, bárki másnál többet.

Sztálin halála után

A Sztálin halálával alapvetően megváltozott helyzetben Pirjev is változtatásra szánta el magát. Pályájának utolsó évtizedében három Dosztojevszkij-művet vitt filmre, mindhárom forgatókönyvét maga írta. A félkegyelmű (csak első része készült el) és a Fehér éjszakák esetében: „Bár Pirjev szóról szóra követi az eredetit, és nem akar többet nyújtani pontos film-konzervnél: atmoszférateremtő tehetsége felülemeli filmjeit a szokásos kötelező olvasmány-filmváltozatoknál… bár kicsit konzervatív, de tiszteletre méltó és kétségkívül magávalragadó Dosztojevszkij-fordítások…”^[8] Egy másik hazai méltatójuk szintén a rendező atmoszférateremtő erejét emelte ki, és a művek felületes megközelítését, valamint az ábrázolás túlzásait tartotta elsősorban hiányosságnak.^[9] A félkegyelmű címszerepében Jurij Jakovlev nevét ismerhette meg a világ. A Fehér éjszakák férfi főszerepét Oleg Sztrizsenov játszotta, míg a női főszerepet a rendező akkori új üdvöskéjére, Ljudmila Marcsenkóra osztotta.

A harmadik Dosztojevszkij-mű, a A Karamazov testvérek filmváltozata nem teljesen Pirjev műve, a forgatás idején infarktusban halt meg. A filmet két főszereplője, Kirill Lavrov és Mihail Uljanov irányításával fejezték be. 1969-ben Oscar-díjra jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

Ivan Pirjev rendezői munkája mellett az orosz, szovjet film szervezésében, irányításában is fontos szerepet játszott. Sok éven át a filmügyi minisztérium művészeti tanácsának elnökhelyettesi tisztét töltötte be. 1954–1957 között a Moszfilm Stúdió igazgatója, 1959-től haláláig a filmgyár egyik alkotócsoportjának művészeti vezetője volt.

Magyarországi bemutatók

Néhány film magyarországi bemutatójának időpontja:^[10]

A gazdag menyasszony – 1946. augusztus, Boldog ifjúság – 1946. augusztus, Szibériai rapszódia – 1948. október, Párttagsági könyv – 1950. március, Vidám vásár – 1950. május, A félkegyelmű – 1959. február, Fehér éjszakák – 1961. szeptember.

Magánélet

Pirjev első felesége Ada Vojcik (1905–1982) színésznő volt; házasságukból született fiuk, Erik Pirjev (1931–1970).
Marina Ladinyinával, második feleségével kötött házasságuk A hűség próbája (1954) után felbomlott (Pirjev az akkor még pályakezdő színésznővel, Ljudmila Marcsenkóval kezdett viszonyt). Házasságukból született fiuk anyja vezetéknevét kapta: Andrej Ladinyin filmrendező.
Harmadik felesége Lionella Ivanovna Szkirda (házasságkötésük, 1967 után: Lionella Pirjeva), szintén színésznő. A Távoli csillag fénye című filmben (1964) már főszerepet kapott Pirjevtől, majd a Karamazov testvérekben Grusenyka szerepét alakította. Férje halála után Oleg Sztrizsenov felesége lett.

Filmjei

1929 – Az idegen asszony (Посторонняя женщина)
1930 – Állami hivatalnok (Государственный чиновник)
1933 – A halál futószalagja (Конвейер смерти / «Товар площадей») – (Forgatókönyvíró is, V. Guszevvel és Mihail Romm-mal.)
1936 – Párttagsági könyv (Партийный билет)
1937 – A gazdag menyasszony (Богатая невеста)
1939 – Boldog ifjúság [Traktoristák] (Трактористы)
1940 – A szeretett lány (Любимая девушка)
1941 – A pásztor csókja (Свинарка и пастух)
1942 – A párttitkár (Секретарь райкома) – (Társrendező Alekszandr Ptuskóval)
1944 – Este 6-kor háború után (В шесть часов вечера после войны)
1947 – Szibériai rapszódia (Сказание о земле Сибирской)
1949 – Vidám vásár (Кубанские казаки)
1951 – Békét akarunk (Мы за мир) (szovjet–NDK dok., Joris Ivens-szel)
1952 – Az ifjúság dala, szovjet–NDK dok.
1954 – A hűség próbája (Испытание верности)
1958 – A félkegyelmű (Идиот) – (Forgatókönyvíró is.)
1959 – Fehér éjszakák (Белые ночи) Fk. is
1962 – Közös barátunk (Наш общий друг)
1964 – Távoli csillag fénye (Свет далёкой звезды) – (Forgatókönyvíró is, A. B. Csakovszkij elbeszéléséből. Bemutató: 1965)
1968 – A Karamazov testvérek, 1–3. rész (Братья Карамазовы) – (Forgatókönyvíró is.)

Jegyzetek

↑ http://www.prazskyhradarchiv.cz/archivKPR/upload/8117-rbl.pdf
↑ Ivan Pirjev (kino-teatr.ru, hozzáférés: 2021-10-02)
↑ Jay Leyda. Régi és új, ford. Székely György, Budapest: Gondolat Kiadó, 266. o. (1967)
↑ Ulrich Gregor – Enno Patalas. A film világtörténete. Budapest: Gondolat Kiadó, 210. o. (1966)
↑ szerk.: Geoffrey Novell-Smith: Oxford film enciklopédia, magyar, Gloria Kiadó, 407. o. (1998). ISBN 9789637495694
↑ Ulrich Gregor – Enno Patalas, i. m. 210. oldal
↑ Ulrich Gregor – Enno Patalas, i. m. 211. oldal
↑ Nemeskürty István. A filmművészet nagykorúsága. Budapest: Gondolat Kiadó, 222. o. (1966)
↑ Nemes Károly. A mai szovjet filmművészet. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 130. o. (1969)
↑ Szovjet játékfilmek katalógusa, Főszerk. Molnár István, Budapest: Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum (1977)

Források

szerk.: Ábel Péter: Új filmlexikon. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2/292. o. (1978). ISBN 963-05-1627-6
Ivan Pirjev (orosz nyelven). Kinoteatr.ru. (Hozzáférés: 2011. augusztus 3.)
Marina Ladinyina (orosz nyelven). Aktyori szovjetszkovo i rosszijszkovo kino. (Hozzáférés: 2011. július 30.)
Ivan Pirjev (orosz nyelven). Tonnel.ru. (Hozzáférés: 2011. augusztus 4.)
Irina Grascsenkova: Ivan Pirjev (orosz nyelven). [2013. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 6.)